Uj Nemzedék, 1931. szeptember (13. évfolyam, 197-221. szám)

1931-09-23 / 215. szám

Saciahi mí impremier 218 UJ Nemzedék Az időjárás holnapra keveset javul —m—í—mmm­ ír­om——­­ A hegyeken majdnem mindenütt fagy volt, a Tátrában havazott — Az Új Nemzedék tudósítójától — A hűvös, esők, szedős időjárás még mindig tűrt. Hétfőn délben Budapesten a legmaga­sabb hőmérséklet tizenegy fok Celsius volt, ho­lott szeptember közepén a déli hőmérséklet huszonegy Celsius fok szokott lenni. A hőmér­­séklet hiány tehát kerek tíz fok, ami egészen ritka kora ősszel. Éjjeli lehűlés csak az északi és az észak-nyugati vidékeken mutatko­zott erősebb mértékben. Budapesten hat fok, Sopron két fok, Szom­bathelyen pedig egy fok volt a legalacsonyabb hőmérséklet. Sopron vidékén a hőmérő a ta­­lajmiattén a fagypontig sülyedt. Eső volt az ország legnagyobb részében, de a fővárosnak és az északi határszélnek az esőből nem jutott. Európa legérdekesebb idő­járási területe a Földközi tenger medencéje, ahol is a Rhone torkolatánál orkánszerű, erős északi szél tombolt. Ajaccióban az éjszaka folyamán negyven liter eső esett négyszög­­méterenként, a nagy zivatar és felhőszakadás folyamán. Érdekes megemlíteni, hogy a Tátrában, különösen a lengyelországi oldalon, nag­yhavazás volt. Az időjárás ma még nem változik. Szeles és hűvös marad az idő. Sok helyen újabb eső lesz, sőt a mátra legmagasabb pontjain havas eső is várható. Erős éjszakai lehűlés készül, de a fagypontot előreláthatóan csak nagyon fagyveszedelmes területen éri el. Holnapra némi javulás következik­ ,íz eső valószínűen csökken és a hőmérséklet sülyedése végre be­fejeződik. Közös kibontakozási programot akar kidolgozni az ellenzék — Az Új Nemzedék tudósítójától — Heteken át tartó, váltakozó eredménnyel folyó tanácskozás után megmozdult az ellen­zék egy része. A pártonkívüli ellenzéki kép­viselők szerdán este értekezletre gyűlnek össze, de csak azok a képviselők jelennek meg ez al­kalommal, akik arra az álláspontra helyez­kedtek, hogy távoltartják magukat a harminc­­hármas bizottság munkájától. E pártonkívüli csoport vezetőjének Friedrich István tekint­hető. Csütörtökön Gaál G­asztonék pártja, a Független Kisgazdapárt külön pártértekezletet tart, de a két csoport érintkezést keres. Két kérdés szerepel az ellenzéki politikusok ta­nácskozásán. Megvitatják a Ház összehívásá­nak az ügyét. Ehhez tudvalévően ötven alá­írás szükséges, amennyit azonban a szerdán és csütörtökön értekező képviselők maguk nem tudnak kiállítani. A hiányzó aláírások meg­szerzése tehát rűn­t kérdés. Szó lesz azokról a kibontakozási programokról is, amelyeket ellenzéki képviselők dolgoztak ki. Az értekez­leteken azután tanácskoznak arról, hogy az ellenzéki pártok közös kibontakozási program­mal igyekezzenek a nyilvánosság előtt a ma­guk szempontjainak, eszméinek és ötleteinek a helyességét bebizonyít­ani. Nyolc betörés volt ma éjszak­a Budapesten és környékén — Az Új Nemzedék tudósítójától — A rendőrség régi tapasztalata­, hogy az őszi hideg beálltával a betörések statisztikája mindig emelkedést mutat. Most is, amikor be­állt a hideg idő, megszaporodtak a betörések. Ma éjszaka egész sereg betörés történt a fővárosban. A Teleki-tér hat szám alatt lévő Vadász I.­­féle bőröndös üzletben falbontó betörők jár­tak. A pincéből törték ki a falat és így jutot­­ta­k be az üzletbe, ahonnan négyezer pengő készpénzt és értékes bőrárukat vittek ma­gukkal. A Szabolcs­ utca harminc számú ház padlá­sán is betörők jártak. A betörők a ház tizen­két lakójának padlását fosztották ki és eddig még meg nem állapított értékű zsákmányt vittek el. A Király-utca ötvenkilenc szám alatt Mi­hályi Jánosné kalapüzletének kirakatát fosz­tották ki. Pestújhelyen a Dr. Szűcs István­ utcai pol­gári iskolába törtek be. Az iskola pénztárát fosztották ki. A kár összegét eddig még nem állapították meg. A soroksári teherpályaudvaron tettenérték Kucsera Károly napszámost, amiéőt a vagono­kat fosztogatta. Kucserát előállították a rendőrségre. Ugyancsak tettenérték Singer Károly laka­tossegédet és Mészáros István könyvkötőse­gédet, amint egy Pasaréti­ úti villába betör­tek. Singer és Mészáros a rendőrségen el­mondották, hogy az utóbbi id­ő­ben a budai villákban történt betörések legnagyobb részét ők követték el. A rendőrség most állítja össze b­iin lajtszám­ukat. Az éjszaka került kézre a városligeti villák fosztogatója, Tegyi Nándor hétszeresen ro­­vott multú borbélysegéd személyében. Tegyi bevallotta, hogy a városligeti villanegyed­ben sok betörést követett el és tizenkétezer pengőnyi zsákmányt­­értékesített orgazdáinál. Az orgazdákat most keresi a rendőrség. A Lenkei­nt harmincnégy szám alatt a Köztisztviselők Fogyasztási Szövet­kezetébe is betörtek az éjszaka. Az őrszemes rendőr azonban észre­vet­t­e, ami­kor reggel, úgy negyed hat óra tájtján a be­törők a zsákmánnyal menekülni akartak. Utánuk iramodott és üldözőbe vette őket. A betörők bemenekültek egy nyitott ház kapu­jába, a kaput bezárták maguk mögött és a ház padlásfeljáróján elbújtak. A rendőr a házbeliek segítségével elfogta a két betörőt­, Juhász József harminchat esztendős asztalbe­­segédet és Flissár Árpád huszonöt esztendős cipészsegédet. Mindkettőjüket előáll­ítot­ták a főkapitányságon.­­ A szovjet elfogadja az olasz leszerelési javaslatot — Az Új Nemzedék tudósítójától —• Moszkva, szeptember 22. Litvinov, mint a Tass-iroda jelenti, kö­zölte a Né­pszövetséggel, hogy a szovjet­­kormány az idő rövidsége miatt nem te­het eleget a Népszövetség meghívásának. A szovjet kormány hajlandó hozzájárulni az­ olasz külügyminiszter javaslatához, de azzal a feltétellel, hogy azt tegyék vala­­n­ennyi országra nézve kötelezővé és teh­­­assal. Öngyilkosságra készült s izgalmában elájult a moziban — Az Új Nemzedék tudósítójától —. Tegnap este a Béc­si­ mozgóképszínház­­ban hirtelen rosszul lett és eljult egy leány. A mentők a Rókus-kórházba szál­lították, ahol a magához tért leány — Pfeiffer Fery 24 éves magántisztviselőnő — elmondotta, hogy öngyilkosságra ké­szült, búcsúlevelét is megírta, azonban az öngyilkosságra gondolva, olyan izga­lom vett rajta erőt, hogy elájult. Meg­­ígértetté­k vele, hogy lemond öngyilkos­­-•*á©8 saándercásón­. Két nagyszabású házépítkezés indul meg a fővárosban — Az Új Nemzedék tudósítójától — A közel­jövőben két nagyszabású köz­­épít­kezés indul meg a fővárosban. Ernszt Sándor népjóléti miniszter jóváhagyta az OTI albertfalvai építkezési terveit. Itt nyolcszázezer pengő költséggel huszonnégy ház épül A Rottenbiler-utca és a Péterfy Sán­­dor-utca sárkán hatalmas új kórházat épít a Mabi. A kórház százharmincnyolc ágyas lesz és rendelő intézetekkel is el­látják. A Rottenbiller-utca 9. és 11. számú házakat a Mabi erre a célra megvette, a két házat lerombolják és helyükön októ­­ber végén megindul a kórház építkezése. Az összeget a betegségi tartalékalapból bocsátják az építkezés rendelkezése. A Mahinak az öregségi tartalékalap­ból egymillió pengője van. A legközelebbi közgyűlésem felhatal­mazást fog kérni az elnökség arra, hogy ú­jabb egy millió pengővel, tehát összesem két millió pengőből kislakásokat épít­hessen. Nagy riadalom az athéni tőzsdén (Tudósítás folytatása az angliai válságról.) Athén, szeptember 22. Az athéni tőzsdét a kormány rendeletileg öt napra bezárta. Ha a tőzsde az öt nap dic­sével nem nyugszik meg, akkor további négy hétig fogják zárva tartani. A tegnapi tőzsdén az árfolyamok továbbestek és görög pénzügyi körökben nagy aggodalommal néznek a szep­tember végi ultimé elé, miután ekkor körül­be­lül 90 millió drachma összegű árfolyamdiffe­renciát kell rendezni. Attól tartanak, hogy szeptember végén számos, igen jelentős cég fog fizetésképtelenséget jelenteni. Ausztria nem korlátozza a devizaforgalmat Bécs, szeptember 22. Az Osztrák Nemzeti Bank elnöke kije­lentette a bécsi reggeli lapokban, hogy Ausztria számára nincs ok izgalomra vagy nyugtalanságra, mert az osztrák valuta nem áll közelebbi kapcsolatban az angol valutával és semmiféle szorosabb pénzügyi vagy gazdasági viszony sem áll fenn Ausztria és Anglia között. Az előreláthatóan csak két napig tartó bécsi tőzsdezárlat csupán a többi külföldi tőzs­dékhez való alkalmazkodás céljából kö­vetkezett be. A devizaszolgá­ltatás terén nem terveznek semmiféle kivételes intéz­kedést. Minisztertanács foglakozik Bukarestben a fontválsággal Bukarest, szeptember 22. Argetoianu pénzügyminiszter az angol pénzpiac eseményeivel kapcsolatban teg­nap több pénzügyi szakemberrel tanács­kozást folytatott és ebben az ügyben a kormány ma délutánra minisztertanácsot hív egybe. Az angol aranyfedezet fel­mondása a bukaresti tőzsdén nagyobb zavarokat nem idézett elő. A Curentul értesülése szerint a tőzsdetanács elhatá­rozta, hogy ezentúl az eladásra kerülő értékpapírokat és valutákat az eladás pillanatában az eladónak prezentálnia kell. Veszedelmes betör­őt fog­tak el Székesfehérvárott — Az Új Nemzedék tudósítójától — Székesfehérvár, szeptember 22. Veszedelmes betörőt tett ártalmatlanná a székesfehérvári rendőrség, Szín Imre 34 éves asztalbesegéd személyében, aki már nyolcszor ült különböző börtönök­ben. Legutóbb mesterei Csornay István asztalosmester jelentette fel, akinél dol­gozott, mert lakását éjjel kiürítette és megszökött. Teg­nap egy detektív felis­merte az utcán, elfogta. Mivel az utóbbi időben Fehér- és Veszprém megyékben el­követett sorozatos betörések tettesét is benne sejtik, a nyomozást ebben az irány­ban is kiterjesztette a rendőrség. Balbo olasz légügyi miniszter Bukarestbe látogat . Az Új Nemzedék tudósítójától Bukarest, szeptember 22. Balbo tábornok olasz légügyi minisz­ter október 7-re bejelentette bukaresti látogatását, Balbo kíséretében lesznek Tedeschini ezredes és Cania őrnagy. Helyreállt a fegyelem az angol flottában — Az Új Nemzedék tudósítójától — London, szeptember 22. Devonp­ort, Hatpham és Portsmouth kikötői­be® hétfőn megkezdték az atlanti flotta pa­naszainak megvizsgálását. A legénység meg van elégedve a kormánynak azzal az új ren­delkezésével, hogy az összes levonás nem te­het több tíz százaléknál és a pótlékokra nem terjed ki. A fegyelem, teljesen helyreállott. A szabadságos legénység incidens nélkül nem tért vissza. frympwimiri m\\m mimmniiiiiiiiiTiiOTiS A zürichi devizaárfolyamok. A zürichi meg­nyitó devizaárfolyamok a következők (záró­jelben a tegnapi zárlat): Budapest 90.02 és fél (90.02 és fél). Berlin 120.50 (120.60). New­ York 512 (511.75). London (24.75). Paris 20.08 (20.05). Milano 26.65 (26.75). Prága 15.15 (15.15). Belgrád 9.03 (9.03). Bukarest 3.05 (3.05) Bécs 71.90 (71.90). Amsterdam 30650 £0650 g. Egy uj n­yaralótelep létesül Budapest közelében, Csillaghegyen Budapest közvetlen közelében, Csillaghegyen egy uj s modern nyaralónegyed áll a közvet­len befejezés előtt. Szorgos munkáskezek dol­goznak hetek óta s bizonyos, hogy nemsokára egy gyönyörű nyaraló- és villanegyeddel lesz Budapest közvetlen környéke gazdagabb. Az idén nyáron kezdte meg egy jónevű vállalko­zás a szentendrei műút mentén, 8 kilométerre a fővárostól, a csillaghegyi Árpád-strandfürdő közvetlen közelében, száraz, egészséges fek­vésű , gyönyörű kilátással bíró, termő, nemes gyümölcsfákkal beültetett telkeinek parcellá­zását. Árpádliget Csillaghegyen, az állomástól 6 percnyire, keleti és déli fekvésű, gyengehaj­­latú domboldalon terül el. Teljesen azonos fekvésű a Rózsadombnak Duna felé néző tel­keivel, a budai rész ezen legszebb és legegész­ségesebb villanegyedével. A telkek értékét emeli, hogy az egész parcellázásra kerülő te­rület termő, nemes gyümölcsös, ami nemcsak jövedelem szempontjából jelent nagy előnyt, hanem azon szempontból is, hogy az itt le­települni szándékozóknak, mielőtt építenének,­­ nem kell nagy anyagi áldozattal egy ko­pár területen kultúrát teremteniök (mivel az már megvan). A levegőt a mintegy 300 mé­terre fekvő fenyveserdő teszi azon dússá. .Csillaghegyet, mint közkedvelt kiránduló- és fürdőhelyet, mindenki ismeri. Árpádliget közvetlenül csatlakozik e kedves fü­­rdőtelep­­hez és a mellette levő elegáns villanegyed­hez. Kissé magasabb fekvésénél fogva még szebb és egészségesebb, miint a már meglévő villatelep s különösen a jóizlésű középosztály letelepedésére kiválóan alkalmas. Az utóbbi pá­r év alatt oly hatalmas lendülettel indult ott meg a fejlődés, hogy Csillaghegynek je­­lenleg 8000 lakosa van. Az érdeklődés, mely fővárosszerte ezen s tünő fürdő telep iránt megnyilvánul, garancia arra, hogy ezen fej­lődés a jövőben még az eddigi arányokat is tu­l fogja, szárnyalni. Kb. 90 telekből már 60 eladva. Gyönyörű villák, egy kastély, csodás vidék biztosítja az ideális úri nyaral­ótelep nívóját. A központi iroda készséggel áll az ered kié­r­­ele rendelkezésére. Budapest, YTTL, József­­körút 86., X. em. 5. szám alatt. ■mm»« »«»o«»««—noe—»«aawoeaow Felelős szerkesztő: CAVALLIER JÓZSEF Kiadja a Központi Sajtóvállalat R.-T. Felelős kiadó: BÁRÁNYAY LAJOS vezérigazgató. ................................................................. PAULAS r.-t. nyomdája, Budapest, V. Honvéd­utca 10. Távbeszélő Aut. 205-67, 205-68, 205-68 Felelős vezető: TIBINGER KÁRÓ

Next