Uj Nemzedék, 1931. szeptember (13. évfolyam, 197-221. szám)

1931-09-26 / 218. szám

Szombat, 1951 szeptember 20. Uj Nemzedék — (Raffay Sándor jubileuma.) A bányai evangélikus egyházkerület most ünne­pelte püspökét, Raffay Sándort negyven­éves lelkészi jubileuma alkalmából. Az ünnepi közgyűlésen Pesthy Pál, az egy­házkerület világi elnöke méltatta Raffay Sándor érdemeit, majd Petri Pál kul­­tuszminisztériumi államtitkár átnyúj­totta Horthy Miklós kormányzó levelét, amelyben a kormányzó meleg szerencse­­kívánatait fejezi ki a jubileum alkalmá­ból. Radvánszky Albert báró, Ravasz László, Kapi Béla, Józan Miklós és Ripka Ferenc üdvözölte még a jubiláns evan­gélikus püspököt.­­ (Négy év alatt 153.353 pengővel csökkentik Esztergom költségvetését.) Esztergomból jelen­tik: A­ város képviselőtestülete elfogadta a ta­karékossági bizottság javaslatát, amely lehe­tővé teszi, hogy négy év alatt 153.353 pengővel csökkentsék a költségvetést. Ezt részben a do­logi kiadások csökkentésével, részben pedig tizenkét állás megszüntetésével akarják elérni. Kimondotta a képviselőtestület, ha a jövőben valamelyik állás megüresedik a városnál, ak­kor annak betöltését takarékossági szempont­ból megfontolják.­­ (Katolikus egyetemet állítanak fel Litvániában.) Kaunasból jelentik: A Lit­vániában folyó katolikus egyházüldözés legújabb eseménye tudvalévően az volt, hogy a kormány az érvényben lévő kon­kordátum ellenére redukálta a kaunasi állami egyetemhez tartozó katolikus hit­­tudományi és bölcsészeti kar költségveté­sét s ennek megfelelően a tanszékek szá­mát huszonegyről tizenhétre csökkent­­ette. Ugyanekkor a tanszékeket ellátó harminchét tanárból tizennyolcat nyug­díjazott a kormány. A jogellenes intézke­dés nagy felháborodást keltett a litván katolikusok körében s a Katolikus Akció központi bizottsága most kimondotta, hogy saját, önálló katolikus egyetemet létesít. A katolikus egyetem a november­ben kezdődő egyetemi félévvel­­ megnyitja kapuit. Egyelőre két fakultásból áll, ame­lyeket ideiglenesen helyeznek el . ­ Elhájasodásnál, köszvénynél és cukor­betegségnél a természetes „Ferenc József" ke­­serűvíz javítja a gyomor és a belek működé­sét és előmozdítja az emésztést. Az anyagcsere­­bántalmak gyógyító eljárásainak több kutatója megállapította, hogy a Ferenci József víz­kóra nagyon szép eredményre vezet. A Ferenc József kesernyíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható. . (Pénzbüntetésre ítéltek izgatásért két falna­ legényt.) A büntetőtörvényszék Schadl tanácsa Juhász József és Juhász István fa­lusi legényekért izgatás vétségéért ma vonta felelősségre. Az ügyész azzal vádolta meg a legényeket, hogy a csendőrök előtt a kor­mány ellen izgató kijelentéseket tettek. A ta­nuk kihall­gatása után a bíróság bűnösnek mondotta ki a Juhász testvéreket izgatás vétségeiben és ezért fejenként ötven pengő pénzbüntetésre ítélte.­­ (Szeged püspöki székhely.) Alig van vidéki város, amellyel a magyar sajtónak annyit kellene foglalkoznia, mint a nagy, alföldi metropolis, Szeged. És ez természetes is, hiszen Budapest után legnagyobb városunk, a Nagy Al­föld színtisztán magyar kereskedelmi és kulturális gócpontja s azon kívül legna­gyobb katolikus városunk. És mostantól kezdve püspöki székhely­­e, az ősi Csa­nádi egyházmegye központja. XI. Pius pápa ugyanis a nagy és szép várost a Csanádi egyházmegye székvárosává tette meg és a pápai bullát Glattfelder Gyula csanádi püspök most hirdette ki az ösz­­szes egyházi, világi és katonai hatósá­gok jelenlétében. A kilencszázéves Csa­nádi egyházmegye új püspöki székesegy­háza a szép Fogadalmi-templom lett. Legközelebb felállítják az új püspöki székhelyen a székes káptalant is, amely­nek javadalmazásához Szeged városa máris tetemes adománnyal járult hozzá. A Szentszék intézkedésével az ősi magyar egyházmegye jogfolytonossága helyre­­állitódott és Glattfelder Gyula, mint a hirneves csanádi püspökök méltó utóda ősi magyar földön kormányozza továbbra is Szent Gellért püspök egyházmegyéjét. — (A szerkesztő üzenetei.) L. B. Bpest. Sajnos, most nem tudunk segíteni. — (Elveszett) 23-án a 2.16-os váci vonatból valaki tévedésből elvitt egy aktatáskát. Tu­lajdonosa, Tóth Pál egyetemi hallgató nagyon kéri az illetőt, hogy legalább a rendkívül fon­tos okmányokat küldje el az okmányokon talál­ható címre.­­ (Fegyveresen akartak kirabolni egy do­h­ánypajtát.) Egerből jelentik: Tiszafüred ha­tárában az egyik tanyán már többször meg­dézsmálták a dohánypajtát. Emiatt fegyveres őrt állítottak a pajta elé. Az őr a minap éjszaka észrevette, hogy valaki kocsi­val áll meg a pajta előtt és a kocsit kezdi megrakni a zsákokba gyömöszölt dohánnyal. Az őr riasztásul a levegőbe lőtt, mire a do­hánytolvaj puskalövéssel válaszolt. Valóságos tűzharc kezdődött a dohánytolvaj és a pajta őre között, míg a tanyaiak segítségére nem siettek a megtámad­­ottt csősznek. A tolvajt, aki Nagy János tiszafüredi gazdálkodó volt, lefegyverezték és átadták a csendőrségnek.­­ (Megtartsák-e a Goethe-évet?) 1932 március 22-én lesz száz éve, hogy a né­met szellem legnagyobb fényessége ki­aludt: Goethe meghalt. Mialatt az egész német nyelvterületen világraszóló ün­nepségekre készülnek a hivatalos körök, hogy a centenáriumon Goethe zsenijét ünnepeljék, a Berlinben megjelenő „Die Literarische Welt“ című tekintélyes iro­dalmi újság legutóbbi számában fölveti a kérdést: Egyáltalán szükséges-e, he­lyes-e, szabad-e Goethe halálának évfor­dulóját megülni abban a Németország­ban, amelyben Goethe nagy szellemének örökségéből semmi sem él, sem az iro­dalmi, sem a tudományos, sem a társa­dalmi vagy politikai életben. Hozzáfűzi még a kérdést is: Nincsen-e egyéb gondja most a katasztrofális válságot élő német népnek, mint ez a Goethe-ün­­nep. A maga véleményének megerősíté­sére a német szellemi élet kiválóságaihoz fordult, akiknek a válasza azonban egy­általán nem egyöntetű. Rudolf Pannuntz költő és kulturfilozófus, Nietzsche legkü­­­lönb tanítványa például így vélekedik: „Nem ünnepelni való alkalom, hogy G­öethe már száz éve nem kortár­­sunk. Ezt csak gyászolni lehet és nem ünnepelni. Az ünnep cinizmus volna. Majd ha a német nép cselekedetek és események árán megmutatta, hogy az ő népe akar lenni és az ő szellemét követi, akkor üljünk ünnepet“. Paul Ernst, az új­ klasszikus iskola legkiválóbb képvise­lője, aki arról nevezetes, hogy a költői formáik örök érvényét hirdeti, teljes mértékben csatlakozik a Literarische Welt véleményéhez. A Nobel-díjas Tho­mas Mann már az ünneplés mellett nyi­latkozik: „Nincsen egyéb gondunk? — kérdezik Önök. Olyan népnek, mint a né­met, igen is kell, hogy egyéb gondja le­gyen, — egyéb gondja is, mint a gazda­sági nyomorúság.“. Élesen, harciasan kikel a nagy író az uralkodó felfogás ellen, amely luxusnak véli a szellemi életet és az etikát A novellái­ró Jakob Wassermann a néma ünneplés barátja „A hallgatás mellett vagyok Goethének van még néhány évszázada, ő várhat.“ Rudolf Alexander Schröder, a klasszikus hajlamú költő, a legjobb német Odissze,a­­f­ordítás művésze az ünneplés mellé áll. Wilhelm Schaefer szatirikus költő f­elis­meri, hogy a Goethe-jubileumok mindig rosszkor érkeznek, politikai és gazdasági zavarok idején, — születésének éppen 1849-ben volt száz éve — de azért a „jég­hideg hallgatást“ még sem helyesli. Oskar Wollzel, a romantikus költészet kutatója, a filozófiai irányú német iro­dalomtörténet legjelesebb képviselője ünnepelni akar, de csak úgy, ha nagyon vigyáznak majd minden szóra, amely Goethéről elhangzik. Goethe regényes életrajzának írója, Emil Ludwig úgy véli, hogy a centenárium alkalmából tér-­­yeszteni kellene újságokban, iskolákban és egyesületekben Goethe megjegyzéseit a német népről. Ez többet érne minden puffogó frázisnál. Karl Vossler a finom tollú s nagy erudíciójú rom­an­ista hatá­rozottan az ünneplés mellé állt. „Soha­sem lehet olyan elesett, szegény egy nép, — mondja — hogy a szellem birodalmá­nak ekkora fejedelmét, a maga fajtájá­nak ily rengeteg nagy dicsőségét ne ün­nepelhetné!“­­ (Tragikomédia a szélviharban.) Egész éjszaka sivalkodott a szél, rázta az ablakot, nyögötte a tetőt. A kora reggeli utcán for­gatja a járókelőket, táncra perdíti őket, olyanok, mint a pörgettyű a gyerekek ke­zében. Kifordított esernyők röpködnek a le­vegőben, akár a seprűinyélen nyargal­ászó boszorkányok. Az utca közepéb­ől fölsiv­t egy rémítő hang: „Jaj . . . jaaj . . .“ Ma­­gukkal bajoskodó, széllel birkózó, ruhá­jukba keveredett emberek néznek oda: öreg asszony vánszorog az út közepén, egyik ke­zével botra támaszkodva, másikkal vitor­laként megfeszülő ernyőjébe kapaszkodva „Jaj ... jaj . . .“ — kiabál az öreg­asz­­szony és aki hallja, azt hiszi, nagy baj érte. Feléje rohannak, viharral verekedve, segítségére sietnek. És akkor kisül, hogy a nénikének nincsen semmi baja, azért jajga­tott olyan velőtrázóan, mert — el akart re­pülni az ernyője! Egy pillanat tizedrésze alatt megváltozik körülötte a részvét, a se­­gíteni­ akarás, az embeség hangulata: széj­jelszaladnak a szájak nevetésre, a süvítő szélbe kacagás vegyül, körülállják és kine­vetik szegényt. Ugyan azok, akik az imént izgalmas szívvel segíteni akartak rajta, most gúnyolják, körülvihogják, mert hogy olyan vérfagyasztó jajgatást vitt végbe, mintha vége volna és­­ nincsen vége! Mi­lyen közel van egymáshoz az emberek jó­sága és kicsiny komiszsiga, milyen hamar­­ nevetik ki ugyanazt, akinek pillanattal­­ előbb még jó szívvel segíteni akartak. A zürichi devizaárfolyamok. A zürichi meg­nyitó devizaárfolyamok a következők (zárójel­ben a tegnapi zárlat): Budapest 90.02 és fél (9002 és fél), Berlin 117.— (115.—), Newyork 511.50 (511.50), London 19.50 (19.75), Páris 20.10­­ (20.12 és fél), Milánó 25.75 (2625), Prága — (15.17), Belgrád — (9.03), Bukarest — (3.05), Bécs­­ (72), Amsterdam 206.— (207.50). tt aranypensS! [sül ■llllllliIlim MIM nyeremény ■ szerencsés fi esetben m Efficé&w Jutalom és nyeremények ■ [MMN ] | 80 200.000 30.008 «5 I iHl 100.000 S-512 a| NgMfiak «renypeng« készpénz I Zll.UUU p eWIlgllfti & I 77 ~ A HiMMH—I—B »«­•. arany- jj BSSflPSl R I HuZaS H \ ^ ^ pengő aranypengő Ujo^oberbs. i A sorsjegyek hivatalos ára az összes (etu c« ‘.'». ál: EGYESÜLETI ÉS TÁRSADALMI ÉLET Az Erzsébet Népakadémia szeptember hu­szonhatod­ikán délután öt órakor tartja els0 gyermekdélutánját. Az Országos Magyar Kertészeti Egyesület zöldségtermelési szakosztálya, október negyedi­kén délelőtt kilenc órakor a ker­tészképző is­kola területén talajművelő gépi­­mutatót ren­dez. • A mágocsi ipartestület most ünnepelte száz­éves évfordulóját annak, hogy jogelődje, a mág­ocsi takács céh megkapta a péltlevelet. Ebből az alkalomból díszközgyűlés volt, ame­lyen az ünnepi beszédet Fericzy Ignác ország­gyűlési képviselő mondotta. K­om topom Valódi angol szövetből 96.— P-ért. Andrássy-ut 56 Szabóiparosok SzövetK. —moosi.»»»c».sso»»s—»s»os»sooc»»s»»tae»si A debreceni Tisza István-tudományegyetem szeptember 28-án, hétfőn délelőtt tartja tanév­megnyitó közgyűlését. A Katolikus Bencés Diákok Egyesülete ok­tóber 2-án este fél 7 órakor Budapesten, a ben­cés reálgimnáziumban (VIII., Baross­ utca 62.) központi választmányi ülést tart. Ezt követi este 7 órakor a gimnázium tornatermében az egyesület évi rendes közgyűlése, fél 5, 7 és fél 10 órakor. — Vasár- és ünnepnap fél 8, háromnegyed 5, háromnegyed 8 és három­negyed 10 órakor. CAPITOL FILMPALOTA. (Baross tér. Keleti pályaudvar mellett. Telefon: József 843—37. sz.) Páduai Szent Antal csodálatos élete és boldog halála. — Beszédet tart: P. Zadravecz I. — Ave Maria. — Hangos Híradók. — Előadások kezdete 5, fél 8 és háromnegyed 16 órakor. Vasárnap 4.­­ 8 és 10 órakor. CORVIN FILMSZÍNHÁZ. (József körút és Ül­­lői-út sarok. Telefon: József 389—88 és 395—84.) Pádnál Szent Antal élete és csodái. — A bevezető beszédet tartja: P. Zadravecz István. — Ave Maria. Énekli: Violetta de Strozzi. — Előadások kezdőt© fél 6, fél 8 és fél 10 órakor. Vasárnap fél 4, fél 6, fél 8 és fél 10 órakor. DÉCSI FILMSZÍNHÁZ. (VI., Teréz­ körút 28. sz. Telefon: Automata 213—43, 259—52 és 148—05.) A garnizon réme. — L'amour exotique.­­— Boldog ország. Híradó. — Előadások kezdete 4.­­ 8 és 10 órakor.­­ FÉSZEK MOZGÓ (József-körút 70. Telefon: 460—40.) Salto mortale. — Az éjszaka rémei. — Magyar Híradó. — Előadások kezdete fél 5, egyne­gyed 8 és háromnegyed 10 órakor. Vasár és ünnep­napokon fél 3 órától folytatólagosan. — Vasárnap délelőtt 10 órától hangos burleszkmatiné. MŰVÉSZET • (Rövid művészi hírek.) Tegnap, csütörtökön este nyílt meg a Kamaraszínház, Bibó Lajos Csodadoktor című nagysikerű darabjával. A Magyar Színház francia bohózattal nyit október első napjaiban. Bibó Lajos elkészült új színművével, amely „A láp" címet viseli. A neves iró­ny darabját is a Nemzeti Színháznak szánta. A salzburgi ünnepi játékok 352­ 000 schilling deficittel zárultak. Piccaver önként lemondott fizetése ötven szá­zalékáról s megegyeztek a bécsi operaházzal a magyar sztárok is Németh Mária kivételé­vel, aki még tárgyal az igazgatósággal. A Rádióélet legújabb száma Szőts Ernő nyi­latkozatát közli a rádió most kezdődő évad­járól. A műsort magyarázó szövegből és képek­ből kitűnik a Falstaff ismertetése. FORUM FILMSZÍNHÁZ. (IV., Kossuth Lajos­­utca 18. szám. Telefon: Aut. 897—07 és 895—43.) Mona Lisa elrablása. — Paramount hangos hír­adó. — Magyar Híradó. — Előadások kezdete ma, hétfőn kivételesen: 4, 6. 8 és 10 órakor. KAMARA MOZGÓ. (Dohány utca és Nyár­ utca f-mrok. Telefon: József 140—27.) Csiókos regiment. — Fox hangos és Magyar híradó. — A torbágyi ka­tasztrófa áldozatainak temetése. — Előadások kez­det© 4, 6, 8 és 30 órakor. KULTUR HANGOS MOZGÓ. (Kinizsi­ utca. Te­lefon: Aut. 861—93.) Bécsi víg asszonyok. — Flipp­­revii. — Miki vikendez. — Előadások kezdet© a teremben 5, a kertben fél 8 és háromnegyed 10 óra­kor. Vásár* és Ünnepnapokon a teremben 3, egy­negyed 6, a kertben fél 8 és háromnegyed 10 órakor. NYUGAT MOZGÓ. (Teréz körút 62. T 271—62.) — Játék az élettel. — A nadrág. — A sátán foglalója. — Híradók. — Előadások kezdete fél 4, 7 és há­romnegyed 10 órakor. .. £ - ra a SL ig­én keres sürgősen plébános. K Ij i P V fj M T Ajánlatok a kiadóba K­ULUuUll I „SÜrgős 30“ jeligére. a—————a—a————a A SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA: Operaház: Nincs előadás. — Nemzeti Szín­ház: Édes ellenség (először, A. bér., fél nyolc). — Kamaraszínház: A mizantróp (háromne­gyed nyolc). — Vígszínház: A nagy hotel (nyolc óra). — Belvárosi Színház: Égből pot­­­tyant férj (nyolc óra). — Új Színház: A néma ember (nyolc óra). — Király Színház: Őfel­sége frakkja (nyolc óra). — Fővárosi Operett­­színház: Nincs előadás. — Andrássy­ úti Szín­ház: Varieté, stb. (kilenc óra). — Teréz-körúti Színpad: Mesterdalnokok, stb. (kilenc óra). — Bethlen-téri Színpad: Új műsor (először, ki­lenc óra). — Royal Orfeum: Rökk Marika, stb. (fél öt és fél kilenc órakor). OMNIA FILMSZÍNHÁZ. (VIII., József-körút és Kölcsey­ utca sarkán. Telefon: József 301—23.) A arurnizon réme. — Holdoár országr. Irverünk Af­rikába. — Magyar Híradó. — Külföldi Híradó. — Előadások kezdete hétköznap 4. 6. 8 és 10 órakor. — Vasár- és ünnepnap 2. 4. 6. 8 és 10 órakor. A 2 órai előadás félhelyárakkal. — Elővételi pénztár naponta délelőtt 11—1-tel. Pénztárnyitás 1 órával ez előadások megrkezdése előtt. PALACE FILMSZÍNHÁZ. (E­rzsébet-körút 8 a Newyork-palotával szemben. Telefon: 1. 365—23.) Arlane. — Paramount hangos híradó. — Magyar híradó. — Előadások kezdete 12. 2. 4. 6. 8 és 10 órakor. PATRIA MOZGÓ. (Népszínház­ n. 13. Telefon: József 456—73.) Salto mortale. — Az éjszaka rémei. — Magyar Híradó. — Előadá­sok kezdete háromne­gyed 5, fél 8 ési háromnegyed 10 órakor. Vasárnap fél 3 órától folytatólagosan. A migosziházak műsora BELVÁROSI MOZGÓ (IV., Irányi utca 21. Te­lefon: Ant. 833—2.o.) Kipróbálom az uramat. — Párisi szerelem. — Magyar Híradó. — Előadások kezdet© jobb terem 5, egynegyed 8 és fél 10 órakor. Bálterem 8 órakor. Vasárnap j­obb terem 4, 6 és 8 órakor. Bálterem 5, egynegyed 8 és fél 10 órakor. BODOGKAI FILMSZÍNHÁZ. (József körút 63. Telefon: József 384—75 ) Páris angyala. — Repül a Tassé. — Híradók. — Előadások kezdete fél 5, egy­negyed 8 és 10 órakor. Vasárnap fél 3 órától foly­tatólag. BUDAI APOLLO. (II. ker.: Széna tér. Telefon: Aut. 515—89.) Nyere boldog nap. — „Van.“ India királya. — Híradó. — Előadások kezdete hétköznap • 5 Bútort legjobban az évtizedek RAff.lIATI rt -nál. VI. Vilmos et& körömért 1.2-tej császár-út 43. sz. Nagy-illető-utca sarok. Legkedvezőbb fizetési feltételek I mellett vásárolhat. Mintatermek földszint, I és IT eml Eredeti angol THE CHAMPION kerékpárokat, legmodernebb süllyesztős Central Bobbin varró­gépeket havi 20.— pengős részletre ,­­ „„ vidékre is. Kerékpár alkatrészek nagybani árban. Külső gumi 5.80, belső 1.80. Láng Jakab é­ v­ia kerékpáros varrógépnagykereskedők Budapest, József­ körút 41. KgfeSgfiBfrB Árjegyzék ingyen, de megírni miről. BittátiKtbLa Mini­szte­­r ! a Magyar Országos Köz- I ponti Takarékpénztár igaz-­ gatósága és felügyelt tai-­ zottsága mélyen megrendült szív­ i vel jelenti, hogy 8 éven át az intézet­­ felügyelőbizottságának, majd 28 éven­­ át igazgatóságának tagja szitányi i

Next