Uj Nemzedék, 1932. március (14. évfolyam, 49-72. szám)

1932-03-13 / 60. szám

Vasárnap, 1932 március 11 — (Katolikus sajtónap Újpesten.) A Foederatio Emericana Racusa Corporat­iójának kezdeményezésére és főrendezé­­sében az újpesti katolikus társadalmi egyesületek és keresztény szervezetek március huszadikán nagyszabású kato­likus sajtónapot rendeznek. Délelőtt tíz órakor főpapi szentmise lesz a plébánia­­templomban, délután négy órakor ugyan­itt orgonahangverseny, amelyen közre­működik Kerpely Jenő gordonkaművész, Ttigler Ernő orgonaművész és Molnár Imre, a zeneművészeti főiskola tanárai, továbbá Harmath Artur zeneművészeti főiskolai tanár vezetésével a belvárosi plébániatemplom énekkara. Az orgona­­kíséretet Hlavat­sek István orgonaművész szolgáltatja. Fél hat órakor a Katolikus Legényegylet dísztermében sajtóest lesz, amelyen Zadravecz István felszentelt püspök, Csik József apátplébános, Léná­val István, az Új Nemzedék főmunka­társa, Berkes Róbert, a Központi Sajtó­­vállalat igazgatója és Farkas István, az újpesti Katolikus Kör elnöke mond be­szédet Az estén közreműködik a Kato­likus Legényegylet szavalókórusa, Ger­ber Alajos és az újpesti egyházi ének­kar Péchy Gyula vezetésével. Possert Emilia operaénekesnő áriákat énekel, Zágon István, a Nemzeti Újság munka­társa pedig egyik humoros írását olvassa fel. A sajtóest után nagyszabású sajtó­­vacsorát tartanak.­­ (A hegyvidéki kereszténypárt a szellemi szükség­munka meghosszabbításáért.) A Buda­­hegyvidéki kereszténypárt elnöki tanácsa Lipthay Lajos, Cselényi Páll, Kasics Margit, Mindszentiiy Gedeon, Ráptnyi Ferenc, Kazár István felszólalása után Somody István társ­elnök indítványára több fontos akciót határo­­ztt el, így megsürgeti a fiatalság ügyében a községi párt akcióját. Végül kimondották, hogy teljes erővel támogatják a szellemi szükségmunka meghosszabbítására irányuló mozgalmat. / ­ Erős, vérbő, kövér emberek számára a természetes „Ferenc József“ keserű víz naponként való ivása a legkisebb erőlkö­dés nélkül könnyű és rendes bélműködést biztosít. Számos szakorvosi jelentés bizo­nyítja, hogy a Ferenc József víz szív- és idegt h­ajásoknak, vese- és cukorbetegek­nek, valamint, köszvényben és csurban szenvedőknek is nagyon jót tesz s ezért méltán megérdemli a legmelegebb aján­lást. A Ferenc József keserűviz gyógy­szertárakban, drogériákban és fűszerüz­­letekben kapható. AZ EMERICANA HIRES Március 13-án, vasárnap délelőtt negyed 9 óraikor az összes emerican­usok közös szentál­­d­ozása a lipótvárosi Szent István bazilikában. A szentmisét és a szentbeszédet P. Zadravetz István püspök tartja. Megjelenés plenis colo­­ribus. — A Sopiana familiáris összejövetele délután 6 óraikor az emericanás házban (IV., Bástya­ u. 11., L em.). • Az Elisabetha már­ciusi ünnepélye délután fél 6 óraikor Pester­zsébeten a Keresztény Társaskörben. • Március 11-én, hétfőn délután fél 6 óraikor a Plavia famíliája az emericanás házban. Ugyanitt este 8 órakor a Plavia apródülése, este 9 órakor curiája.­­ A kisteremben a Va­léria apródilése este fél 8 órakor. Március 15-én, kedden az Emericana összes corporátiói testületileg vesznek részt az ün­nepségeken. Délelőtt egynegyed 9 órakor gyü­lekezés a Kaplony­ utcában, fél 9 órakor szent­mise az Egyetemi templomban, fél 10 órakor szentmise után a Reáltanoda­ utcában csatla­kozik az Emericana a többi bajtársi egyesü­lethez, ahonnan a Szabadság-térre vonulunk. A Szabadság-téri ünnepély után az ijúság a Vigadóba vonul. Az Emericana díszszázada felvonul a Várba és megkoszorúzza a „Honvéd szobrot“. Délután háromnegyed 4 órakor gyü­lekezés a Múzeum-kert­ben a zászló , körül­ 4 órakor ugyanitt ünnepség. A felvonulást Sólymos János senior vezényli . A Hatra apródülése este 8 órakor az Emericanus ház­ban. Március 16-án, szerdán délután 6 órakor a Trans Danubia familiaülése a Szent Imrevá­­rosi Katolikus Körben. Előadó Brisits Frigyes. — Este 8 óraikor a Trans Danubia curiája az Emericanus házban. Előadó Szentpétery Gyula- A Thiria tisztiülése délután fél 5 órakor az Emericanus házban. Március 17-én, csütörtökön este 8 órakor az ’Alba Regia curiája az Emericanás házban. Március 18-án, pénteken este fél 9 órakor a Sopiana curiája az Emericanás házban. Március 19-én, szombaton délután 5 órától kezdve a Matra familiáris összejövetele az Emericanás házban. — A Pannónia ünnepé­lyes kiskáptalanja este 8 órakor védőszentje tiszteletére a Szent Rókus Egyházközség kul­­túrházában. (VIII., Gyulai Pál­ ut. 12.) Március 20-án, vasárnap a Racusa katolikus sajtónapot rendez Újpesten. Délelőtt 10 óra­kor főpapi nagymise az újpesti plébánia­tem­plomban, délután 4 órakor orgonában "verseny a plébániatemplomban. Közreműködnek: Riegler Ernő, Kerpely Jenő, Molnár Imre, a Zeneművészeti főiskola tanárai, a Budapesti Belvárosi főplébánia templom vegyeskara Harmat Artur karnagy vezényletével és Hla­­vatsek István. Délután 6 órakor sajtóközgyű­­lés a Katolikus legényegylet dísztermében (C­sokonai­ utca 36.) Közreműködnek: P. Zadravetz István püspök, Berkes Róbert, a KSV igazgatója, Lendvai István, Zágon Ist­ván, Kelemen Géza, Possert Emilia, Csik Jó­zsef, Farkas István és az Újpesti Egyházi Énekkar, Pécsi Gyula vezetésivel, a Kato­likus Legényegylet Szávától,­árusa és a műked­velő gárdája. Este 9 órakor eetebéd a Kato­likus Legényegylet öss­es termeiben. H^SSSSSSMsek m­es­kérő! Riadók hA,ban letek-ttHa-FiMta sarkán. — (A hóolvadás megbénította a közlekedést a tanyákon.) Hódmezővásárhelyről jelentük: A megindult hóolvadás teljesen tönkretette a dülőutakat és a tanyák között sok helyen tel­jesen megbénította a közlekedést. Batidán az Ér vize annyira megdagadt, hogy elöntéssel fenyegeti a környékbeli tanyákat. A gazdák ásóval, kapával dolgoznak és árvizveszede­­lem elhárításán. Ez azonban nem sok sikerrel jár és a víz helyenként már behatolt a ta­nyákra. — Modern fémbútor, Stadlergyár, Bp. Teréz­ krt 43 — (Ismét fellendült a csempészés a ma­­gyar—osztrák határon.) Szombathelyről jelentik. Több éves szünet után a magyar —osztrák határon ismét fellendült a csempészet. Tegnapelőtt az osztrák vám­őrök Fides határában kerültek szembe csempészekkel. A csempészek a­z erdőbe menekültek, mire az egyik vámőr rájuk lőtt A golyó Negál Péter borisfalvai csempész felső combjába fúródott és sú­lyosan meg­seb­esí­tette.­­ („Ma több itt a vendég, mint a személy­zet“.) Körúti kávéház. Úgynevezett jó nap van. A kávés boldogan sétál a kivételesen zsúfolt helyiségben. Éjjel tizenkét órakor a pincér­­sereg lohol az újabban szokásos ingyen lán­­gosért a konyhába és a kissé kicsire sikerült „meglepetéssel“ sietnek vissza. A kávés az egyik pincérnek odeszól. — A Pech ur várhat a lángosra. Pech ur törzsvendég a kávéházban, meg­hallja, sértődötten kiált oda a kávésnak: — Halló, Góré úr, csendesebben. Ma több itt a vendég, mint a személyzet ... Néha ez is előfordul . . . A! Nemzedék — (A tábori püspök lelkigyakorlatot tart a honvédtiszteknek.) Husz István tábori püspök március 17., 18. és 19-én a honvédség tisztjei részére lelkgyakorla­tot tart a Kapisztrán helyőrségi templomban. Az elmélkedéseik ideje után fél 3 óra. — A honvédség tisztjei­nek feleséged, valamint felnőtt családtagjaik részére az Angolkisasszonyok Váci­ utcai tem­plomában március 16-, 17., 18. és 19-én este 6 órakor P. Szabó Pius esperes tart konferencia­­beszédeket.. . (Katolikus sajtónap Szegeden.) A szegedi katolikus egyesületek és szerveze­tek március huszadikán, Virágvasárnap nagyszabású sajtóra apót rendeznek Szege­den. Az egyesületek délelőtt tizenegy óra­kor a Jézus társaságiak kongregációja termében tartanak értekezletet, délután fél hat óraikor pedig a Tesla-szálló nagy­termében lesz a sajtóelőad­ás. P. Bangha Béla S. J., Baranyay Lajos, a Központi Sajtóvállalat vezérigazgatója, Tóth László a Nemzeti Újság főszerkesztője és Gáspár Jenő, az Új Nemzedék főmunkatársa szerepelnek a sajt­óest órn, amelyen az el­nöki tisztet Muntyán István táblai ta­nácselnök látja el. A hölgyegyesületek szervezkedését és csatlakozását Kakuk Sándor ál­lam­pénztári főtanácsos ter­jeszti elő. Este fél kilenc órakor társas­vacsora lesz az Ipartestület emeleti nagy­­ter­mében.­­ (Változás a Karácsonyi-palotában...) Nemes, arisztokratikus falsöb­bség­gel ma­gasodott hosszú idők óta a törpe kris­ztina városi tetőik fölé a Kriszti­na-körúton levő Karácsonyi grófi palota. A járó­kelők, amikor elmentek melllett©, tisztelet­tel vegyes kíváncsisággal nézegettek be a­ vasrácsok mögé, amelyek kizárták er­ről a helyről a hét­köznapos életet. Csak néha tárul ki a kapu és egy-egy előkelő autó gördül be rajta. Azután a vaskapu újra bezárul . . . Nemrégiben az itt sé­tálók érdekes változást vettek észre a komoly, előkelő Karácsonyi-palotán. Az épület alsó jobbszárnyán legszélről ugyanis trafik nyílt. Illetve a szomszédos lebontott házból költözött ide. A palotába vonult trafik megtörte a jeget, mert nem­sokára már egyebet is lehetett tapasz­talni. Mostanában ugyanis nem egyszer mintha rezesbanda játéka hangzott volna ki a komor falak mögül. Nem kelletett sok fejtörés­ hozzá, hogy megállapítsuk: új lakóikat kapott az épület balszárnyi. Aki nagyon kiváncsi volt, odatette fejét az ablakhoz és a függöny hasadékán át vidám képű postás bácsikat láthatott. A Postások Országos Szövetségének budai csoportja ütötte fel ugyanis helyiségét a palota lenti balszárnyin. Fenn a kis kapu felett tábla is hirdeti. A Karácsonyi pa­lotába beköltöztek a hétköznapok . . . NEM CSAK A CSÉRÉT! Legjobb szabónál elsőranefű fiktönyöket, a«szintén face» Biankákat olcsó ú­r­b­a Ht rendelhet. Legkisebb hibánál a ruha átvétele nem kötelező, illetve a szövet árát vissza­­téríteni. NÉGER, V., Nádor­ utca 15. — Telefon: 221—93. Tavasz Itt a tavasz ibolyától Illatos a kirakat, Fütyül a szél, kergeti a Nagykörűt­on a havat. Beszerzem hát e tavaszhoz Én is koxom s fámat, Jól besütök s gyógyitgatom Az influenzámat. Fintor. Elegem van Most már aztán elég legyen, Csuka meg a mája. Hiszen ettől már égnek áll, Minden hajam szála. Rabló urak, szépen kérem. Hagyjalak már bébit, Tegyék egyszer már tisztába. Az ügyet s a bébyt. Fintor. — (Ma van a szegedi árvíz ötvenhar­madik évfordulója.) Szegedről jelentik: Ötvenhárom esztendővel ezelőtt, 1879-ben március t­izenke­tted­ikén szakadt Szegedre a nagy árviz. Ennek emlékére ma éjjel egy órakor megszólaltak a város harang­jai és egy órán át zúgtak. Ma délelőtt tíz órakor a Fogadalmi templomban, az árvíz emlékére szentmise volt. A SZÍNHÁZAK jövő heti műsora OPERAHÁZ. Hétfőn nincs előadás. — Kodd: János vitéz (A. bér­, 21. sz.). — Szerda: A mosoly országa (bérletszünet). — Csü­­törtök: Rózsalovag (B. bér, 21- sz). — Péntek: Varázsfuvola (vizsgaelőadás, bér­letszü­net). — Szombat: Walkür (G. bér., 15. sz.). —­ Va­sárnap: Trubadúr (F. bér., 16. sz.). NEMZETI SZÍNHÁZ. Hétfő: Elzevir (B. bér ). Kedd: A hí­d. — Szerda: Uj rokon (D. bér.). — Csütörtök: Don Carlos. — Péntek: Macbeth (A. bér.). — Szombat: Uj rokon (K. bér. 27 sz.). — Vasárnap délután: Hab­leány penzió. -­ Este: Gyöngy kaláris. VÁROSI SZÍNHÁZ. Egész héten kedd kivéte­lével minden este: Vőlegényem a gazem­ber. — Kedden este: Díszelőadás. Az ig­­lói diákok. — Vasárnap délután: falói diákok. KAMARASZÍNHÁZ. Hétfő: Viágrefcord (K. bér., 26. sz.). — Kedd: Gyöngykaláris. — Szerda: A Szín­művészeti Akadémia vizsga­­előadása. — Csütörtök: Világrekord (K. hér. 27. sz.). — Péntek: Porcellán. — Szombat: Világrekord. —­ Vasárnap délután: Kréta­kör. — Este: Világrekord. KIRÁLY SZÍNHÁZ. Egész héten minden este: Éjféli tangó. — Vasárnap délután: Hawai rózsája. FŐVÁROSI OPERETTSZÍNHÁZ. Egész héten minden este: A régi orfeum. VÍGSZÍNHÁZ. Hétfőn, szerdán, csütörtökön és pénteken: Angliai Erzsébet. — Kedd: Bethlen Margit grófnő előadása. — Szombaton és vasárnap este: A mél­tóságás asszony trafikja. — Vasárnap dél­után: Vizesen nagyság. BELVÁROSI SZÍNHÁZ. Hétfő, kedd, szerda, csütörtök, szombat, vasárnap este: Valaki — Péntek, vasárnap délután: A torockói menyasszony. — Vasárnap délelőtt: Exo­■tfikus matiné (féltizenegy). MŰVÉSZSZINHÁZ. Egész héten minden este nyolc óraikor és vasárnap délután négy óraikor: Tűzmadár. Bethlen Margit grófnő a Vígszínházban amerikai útjáról számol be Kedden, március 15-én, este fél 9 órakor Bethlen Istvánna grófné, aki több hónapos távollét után most érkezett haza Amerikából, kedden, március 15-én esti 149 órai kezdettel előadást tart a Vígszínházban útja tapaszta­­­latairól. Az előadás, amely az egész estét betölti és amely személyi és írói érdekességen felül nagyszabású társadalmi eseménynek ígérke­zik, táz részből áll, amelyet egyetlen szünet szakít félbe. Az első rész ehrte:* A­merikai impressziók s az itt legszemélyesebb szociális, emberi, mű­vészi stb. tapasztalatairól szól. A második résznek a címe: Miről beszéltem Amerikában? A tulajdonkép Magyarország utolsó esztendői­nek történetét öleli fel a nevezetes szem- és fültani szenzációs előadásában. A jegyeket — rendes napi áron — már áru­sítják a színház pénztáránál és a jegyiro­dákban. 9 M rádió vasárnapi és hétfői műsora BUDAPEST (550). Szombat. D. u. 2.45: Ikkrek, élelmiszeráraik, piaci árak, árfolyam­­hírek. — 4: A­­Rádióéletm­nyennek látszó órája (Harsányi Gizi előadása). — 4.45: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés, hírek. — 5: Másfél­óra könnyű zene. (Zenekari hangverseny). Kar­nagy: Polgár Tibor. — 6.30: Mit üzen a rádió? — 7 15: Sovánka Nándor és cigányzenekarának hang­versenye. — 6.15: Szinm­űelőadás a Stúdióból. „Báb­játék“. Színmű 4 felvonásban. Irta: Pierre Violff. Fordította: Várady Antal. Rendező: Odry Árpád. — Utána: Pontos időjelzés, hírek, időjárás jelen­tés. — Majd: Tánczene. Gramofonbanírverseny. — Budapest II. 7.15 től 8.15-ig és 10.15 től éjfélig. Azonos Budapest I. műsorával. Vasárnap. D. e. 9: Hírek, kozmetika. — 10: Egyházi zen© és szentbeszéd az Egyetemi tem­, piámból, üzent beszédet mond: Tóth Tihamér úr. A szénibeszéd mis© után van. Énekek:­­ Victoria: Terebao iactao suilt... 2. Győzhetetlen én kő­­szálam... (Rákóczi imája). 3. Liszt: Anima, Christi, sanetatica me... 4. Croce: Exaltabo Te. Domine, öremé eszed után a magyar Himnusz, fmn­ekeinek a Központi Papnevelő intézet növen­dékei Kondela Géza dr. vezetésével. — 11-15. Evangélikus istéi­ lisztedet a Deák-téri templomból. Prédikál Magóee Károly lelkész. Énekek­ a du­nántúli énekeskönyvből: 418., 123. és a Himnusz. Oreonozeno: Bach J. 8.: Két korálelőjáték: 1. Mi Atyánk ki vagy a mennyekben; 2. Jézus, éle­temnek ... Karének: 1. Bach J. S­: Jöjj siri csend; 2. Weber: Passió. Énekli a Lutherália vegyeskar. Orgonán játszik és erényel: Králik Jenő karnagy. — Utána: Pontos időjelzés. Időjárás- és vizárlási jelentés. — Majd: A m­. kir. Operaház zeneka­rának hangversenye. Karnagy: Borg Ottó. — E Arangverseny az i­netőben­: „Rádiós krón­ika­“ El­mondja: Papp Jenő. — 2: Gramofon h­angverseny. — 3: A m. kir. földmivoléeuszgi minisztérium rá­dióelőadássorozata. Gábos Dénes dr.: „A mező­gazdasági kiállítás." — 3.45: Az iskolán kivüli nép­művelés rádióe­ogolása (Rádió Szabad Egyetem). 1. a) Buchner Antal—Takács Ge­le­on dr.: Esti harang; b) Hackl N. Lajos—Petőfi: Szeretném Hlrdagyiti... c) Káldy Gyula: Kuruc dalok; d) Erkel F.: Névtelen hősök c. operából: I. Taka­rodó; II. Elek szószólója; e) Horváth Ákos dr.: Őszkor; f) Zichy Géza gróf: Nemo c. operából: Rákóczi-kar. Előadja: Szikla Adolf férfikvar­tettje. Vezényülés zongorán kisér: Szikla Adolf. A tenorszólót énekli:­­Todlay Béla, s baritonszólót Bálint Béla. 2. Angyal Dávid dr. egy. tanár elő-,­adása: „Deák Ferenc.“ 3. Szepessy Mihály dr.: „Adóügyi tájékoztató." 5. Pontos időjelzés, idő­­járásjelentés. — Utána: A Székesfővárosi Zenekar hangversenye a Vigadó nagyterméből. Karnagy: Bor Dezső. Közreműködik: Fehér Ilona (hegedű), Keleti Jásd (zongora), S­zegfi Edit (ének) és Ligeti Dezső (ének). — 7: Zágon István vidám előadása: „Új életet kezdek“. — 7.30: Bodán Margit magyar nótákat énekel cigányzenekari kísérettel. — 8.30: Pontos időjelzés, sport- és ügetőversenyeredmé­­n­yek. — 8.45: Erdélyi-est. Rendező: Csanády György. 1. „A székely népköltészet“. Irta és elő­adja: vitéz Bodor Aladár dr. 2. Dalok és balladák. Előadja: Bárdos Lajos népdalegyüttese. 3. „A szé­­kelység néprajza“. Irta és előadja: Visky Károly dr. 4. „A bükköst fonó“. Népi jelenet. Irta: Berde Mária. — Utána: A Del Dauber jazz zenekar hang­versenye. — Budapest II. 3 órától 3.46-ig: Gramo­­fonhangverse­ny. — 7.50-tól éjfélig: A műsor azo­nos Budapest I. műsorával. Hétfő. D. G. 1.15: Gramofonha­ngverseny. v* Közben 9 39: Hírek. — 11.10: Vízállásjelentés. — 12: Déli harangozó az Egyetemi templomból, idő­­járásjelentés. — 12 05: Hangverseny. Közremű­kö­dik: Németh Anna (zongora) és Taksonyi Piroska (ének). Zongorán kisér: Polgár Tibor. — Közben 12.28: Hírek. — Is Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. — 2.45: Hírek, élelmiszeráraak, piaci árak, árfolyópinrek. _ 4: Asszonyok tanács­adója (Arányi Mária előadása). — 4.45: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés, hírek. — 5: Révész Béla novellái: 1. Bonyodalmas élet; 2. Till a ráesőn. Felolvassa a szerző. — 5.30: Szalonzene­­kari hangverseny. Karnagy: Bertha István. — 6.30: ,,Az utolsó nemesi felkelés“. Hamvas József előadása. — 7: Só­ik Rácz Laci és cigányzenekara­­in­k hangversenye. — 7.40: A Budapesti Ének- és Zenekaregyesület ünnepi hangversenye 25 éves fennállása alkalmából a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. Beethoven: Missa Solemnis; I. Kyrie; II. Gloria; III. Credo; IV. Sanctus; V. Agnus Dei. Előadja az egyesület teljes ének- és zenekara Báthy Anna. Basilides Márta, Székely­­hidy Ferenc, dr., Kálmán Oszkár. Sándor Frigyes (hegedűszóló) és Zalánfy Aladár (orgona) közre­­m­űrködésével. Vezényel: Lichtenberg Emil. — Utána körülbelül 9 40: Pontos időjelzés, hírek, idő­­járásjelentés. — Majd: Szalon-, jazz- és cigány­zene. Kalmár Pál énekszámaival. — Budapest II. 7.40-től éjfélig: A műsor azonos Budapest I. mű­sorával. Külföld. BÉCS (517). Vasárnap. D. e. 10: Or­gor h­a­n­­g­verseny. 11: Szimfonikus hangverseny. 12.20: Szórakoztató zene. D. u. 1.40: Mandolin zene. 3.30: Dalok és áriák. 415: Könnyű zene. 6.15: Vo­­nósnéryes. 7.35: Szimfonikus hangverseny ének­karral. 8.35: Kálmán: A cirk­íszs királynő. Operett­­előadás. 930: Hírek. Utána: Szórakoztató zene és választási hírek Berlinből. Hétfő. D. e. 11.30: Hangverseny. 12.40: Grazao­­fenzene. D. u. 3.25: Csellózene. 5: Szórakoztató zene. 7.45: Adler Rózsa szoprán-ária ostio. 8.10: Fú­vószenekar. 9: Előadás Goethéről. Dalokkal. 10.30: ,T­azz. ___b»— • (Klebelsberg Kunó gróf rádióelő­adása a képzőművészeti sorsjátékról.) Tegnap este Klebelsberg Kunó gróf érde­kes előadást tartott a rádióban a képző­művészek megsegítéséről. A múlt század­ban — mondotta — mikor még nem volt magyar diplomácia, Liszt és Munkácsy voltak külföldön a magyar szellem nagy­követei. Mennyivel nagyobb szükségünk van szellemi felsőbbségünk elismerteté­sére most, Trianon után! Vannak vezető nemzetek és alsóbbrendű nemzetek és nem szabad megengednünk, hogy a gazdasági világválság következtében a vezető nem­zetek sorából alá sülyedjünk. Olyan esz­­közhöz nyúlunk, amely számol a társada­lom mai helyzetével és a kisembernek is módot ad a művészet megmentésére. Az eszköz: a mű­vészeti tárgyak vásárlását előmozdító sorsjáték. Az akció megindí­tásának érdemei a budapesti angol követ hitveséé. Lady Chilston élőképelőadásokatt rendezett s a befolyt jelentékeny összeget a magyar művészek támogatására szánta és figyelmeztetett az Angliában jól bevált sorsjáték-rendszerre. A sorsjáték rende­zősége 25.545 pengő értékben 351 műtár­gyat vásárolt, amelyet akkor sorsolhak ki, hogy harmincezer sorsjegyet hoznak forgalomba — egy pengős árban! A fő­nyeremény Kdrlovszky Bertalan egy portréja. A művész lefesti azt, akit a nyerőszám tulajdonosa kijelöl. A magyar képzőművészek önérzete tiltakozik a ke­­gyelemkenyér ellen, tehetségükből akar­nak megélni. Nekünk viszont nem szabad megengedni, hogy a kétségbeesés elhara­pódzzon a lelkeken és megszak­adjon a művészi élet folytonossága. s)«»»«eo»««*»e»«f«»e*331­&8®ia8cs6esoc#sh«eo«»* A rádióért járó díjakat a posta ai engedélyes lakásán szedi be.

Next