Uj Nemzedék, 1932. június (14. évfolyam, 119-143. szám)

1932-06-21 / 136. szám

Kedd, 1932 június 21. Uj Nemzedék i. (Kettős halállal végződő fürdés a kubikgödörben.) Szegedről jelentik: Há­rom legény az Újszentiván község köze­lében lévő egyik téglagyár kubikgödré­­ben fürdött. Egyikük, Szabó Márton gaz­dasági cseléd, noha nem tudott úszni, a mély vízbe ment, ahol elmerült. Társa, Szekeres István segítségére sietett, de ő is elmerült. Mire harmadik társuk segít­ségükre sietett, már mind a ketten meg­fulladtak.­­ (Francia repülők meg akarják dönteni a távrepülés rekordját.) Párisból jelentik: Két francia pilótatiszt vasárnap reggel távrepü­­lésre startolt, hogy megdöntsék a távrepül­és eddigi világrekordját. Giriet pilótahadnagy vezeti a gépet és navigátorba Rignot ezredes. A pilóták, tegnap reggel öt órakor startoltak a lebourgeti repülőtérről és közbenső leszál­lás nélkül utkarnak egyhuzamban Teheránig repülni. A start előtt a pilóták kijelenteték, hogy a közel 5000 kilométeres légi utat hu­szonhét—huszonnyolc óra alatt berepülik.­­ (A belga király elítéli az elzárkózó kereskedelmi politikát.) Brüsszelből je­lentik: A király levelet intézett Renkin miniszterelnökhöz. Levelében utal az utóbbi években nemzetközi téren követett elzárkózó kereskedelmi politikának áldat­lan következményeire. A mostani általá­nos válságot csak az együvétartozás szel­lemében me­gáil­ágít­ott együttes nemzet­közi akció enyhíti. A király kívánatosnak mondja, hogy Belgium a hasonlóképen gondolkodó államok támogatásának biz­­to­­tásával tegyen kezdeményező lépése­ket ennek az akciónak érdekében.­­ (Afrikában három kisgyermeket halálra­­gázolt a gyorsvonat.) Párisból jelentük: Algíri jelentés szerint a város közelében szombaton délután borzalmas vasúti gázolás történet, melynek három gyermekélet esett áldozatul. A három kisgyerek — négytől—tíz évesek — a sineken játszadoztak és az algir—constan­­tini gyárvonat halálra gázolta őket. — (Szörnyethalt a megvadult bikától való rémületében.) Kiskőrösről jelentik: Különös szerencsétlenség történt a zi­­monyi vasút mentén elterülő pirtói pusz­tán. Kovács János gazdálkodó feleségé­nek a h­atárban akadt dolga, amikor egy legelésző bikaborjú észrevette és üldö­zőbe vette az idős asszonyt. Kovácsné rémülten menekült, a megvadult állat azonban követte és már-már elérte az asszonyt, aki ijedtében szörnyethalt. A vi­z­sgál­at megállapította, hogy szivetel­­küdés ölte meg. y­ijt 87 éve a világot uraló eredeti angol THE CHAMPION kerékpárokat havi 20 pengős részletre. Kerékpáralkatrészeket, minden gyártmányú kerékpárhoz, nagy­­báni eredeti gyári áron szállítunk vidékre is. LÁNG JAKAB ÉS FIA kerékpár-nagykeres­kedés, Budapest, József-körut 41. szám. — Alapítva 1869. Árjegyzék 1000 képpel ingyen. — (Elnöki megnyitó helyett — fagyasztott csillagfény.) Londonból jelentik: A chicagói világkiállítást az Arctrus csillagról érkezett fénysugárral fogják megnyitni, amely negy­ven év alatt é­zi fel a földet. A chicagói egye­tem csillagvizsgálójának óriási távcsövén fel­ü­ emelnit és éjszakán felfogják majd a csillag egy sugarát, amelyet foszforoszkáló anyaggal abszorbeált­at nők és cseppfolyós levegővel fa­­gyasztannaik, hogy a megnyitás pillanatában újból felszabadítható legyen.­­ (Pestisjárvány dühöng Délnyugat­afrikában.) Lisszabonéból jelentik: An­gola délnyugatafrikai portugál gyarmat Ovanbolang városában pestisjárvány dü­höng. Eddig kilencvenegy megbetegedést jelentettek, amelyek közül huszonhárom halállal végződött. A járvány­t patkányok hurcolták be, amelyeket egy angol kuko­­ricaszálütógőzös hozott magával. Az an­gol gőzös Délafriká­ból jött.­­ (Az autóbusz elé ugrott és azonnal meg­halt egy öreg péksegéd.) Vasárnap este az Almásy-téren a Bp. 15—215. rendszámú 5-ös autóbusz elé ugrott Gál Simon ötvenkét éves péksegéd. Az autóbusz halálra gázolta. A rendőrség megállapította, hogy Gál Simon öngyilkossági szándékból vetette magát az autóbusz elé. A holttestet a törvényszéki or­vostani intézetbe szállították.­­ (Az ügyész halált kért a marburgi kommunista összeesküvés fővádlottjaira.) Belgrádból jelentik: A hadbíróság to­vább tárgyalta a marburgi kommunista­­összeesküvésben résztvett tisztek­­ perét. A tanúkihallgatások befejezése után az államügyész vádbeszédében halálbünte­tést k­ért a három fővádlottra.­­ (A kút mélyén megöltek a mérges gázok egy szerelőtanulót.) Debrecenből jelentik: Hajdúböszörménybe-n Kiss Sándor szerelő az egyik iskola kútjának javítása közben le­­küldte a kútba Borbély Géza szerelőtanul­ót. Miután Borbély sokáig nem jelentkezett, Kiss leszállt a kútba. Ott azonban mérges gázok­tól rosszul lett s csak nagy nehezen tudott a felszínre jutni. Gázmaszkkal ment le a kútba, de tanulóját már holtan találta. Megették a mérges gázok. — (Megkezdődött a szolnoki országos sakk­verseny.) Szolnokról jelentik: A Magyar Országos Sakkszövetség kon­gresszusával megkezdődött a szolnoki sakkok jubiláris közgyűlése alkalmából rendezett jubiláris sakkverseny. Szolnok város részéről Sárkóczy György városi tanácsnok üdvözölte a kongresszus részt­vevőit, a Magyar Sakkszövetség üdvöz­letét Abonyi István tolmácsolta. A részt­vevők és a versenyzők részéről Chalu­­petzky Ferenc és Székely János beszélt. A szolnoki sakkor tízéves történetét Kiss Gábor árvaszéki ülnök ismertette. Ez­után megtörtént a versenyzők kisorsolá­­sa. A versenyen résztvesznek Kmoch Já­nos bécsi versenyző, továbbá Vajda Ár­pád, Lilienthal Andor, Steiner Endre, Kóródy Keresztély, Merényi Lajos és Chalopetzky Ferenc (Győr). EGYESÜLETI ÉS TÁRSADALMI ÉLET A Magyar Munkások Egyesülete vasárnap délelőtt tartotta Képíró­ utcai székházában tisztújító közgyűlését, amelyen országos el­nökké Böszörmény Zoltán költőt, a Nemzeti Szociálista Magyar Munkáspárt egyik veze­tőjét, társelnökké Barcsay Árpádot választot­ták meg. A Józsefváros keresztény társadalma név­napjuk alkalmából meleg ünneplésben részesí­tette Müller Antal képviselőt és Haverland Antal liftgyárost, akiket Vigh János ny. elől járó, Ilavszky János a Baross Szövetség el­nöke és mások üdvözöltek. A volt 11-es huszárok vasárnap ü­ünnepelték Szombathelyen a dicsőséges balamutovkai ütközet évfordulóját. Az emlékbeszédet Min­csek Antal mondotta A Keresztény Nemzeti Szocialista Párt jú­nius 22-én, szerdán este 8 órakor saját helyi­ségében (VIII., József­ körút 69. I. em. 18), pártértekezletet tart. A Népegészségügyi Múzeumban rendezett szociális egészségvédelmi kiállítással kapcso­latos előadások során június 21-én este fél 7 órakor Ajkay Miklós, huszonkettedikéin pedig Balassa Benő tart előadást. Az Iskolánkívüli Népművelési Bizottság hu­szonkettedikén, szerdán dél­után tanulmányi kirándulást rendez a budai barokk­ templomok megtekintésére Kampis János festőművész ve­zetésével. Gyülekezés négy óráig a Batthyány­iért parkiban. A Korunk Szava júniusi száma Széchenyi György gróf, Aradi Zsolt és Balla Borisz szer­kesztésében most jelent meg. M rádiós műsora Hétfő BUDAPEST (550). D. u. 2.45: Híreik, élel­m­iszerárak, piaci árak, árfolyamhíreik. — 4: Asszonyoik tanácsadója (Arányi Mária előadása). — 4.45: Pontos időjelzés, időjárási elöntés, kirak. — 5: „A Balaton vidék lelke**. Vitéz Somos­yváry Gyula előadása. — 5.30: Gramofonkanerverseny. — 6.25: Acsády Károly nove­llája. .. Cselédszoba.4 * *: Felolvassa a szerző. — 6.46: „Az ember sorsa, az ember tragédiájában* Hamvas József előadása. — 7: Másféléra könnyű zene. Zenekari hangver­seny. Karnagy: Berg Ottó. — 8.30: Pontos időjel­zés, híreik. — 8.45: A Varsói Ghopin-verseny ma­gyar szereplői­nek hangversenye. Közreműködik: Herz Lili, Károlyi Gyula, Kentner Lajos és Ungár Imre. — Utána, körülbelül 10: Időjárásjelentés. — Majd: Radics Jós­ka és cigányzenekarának hang­versenye. — Budapest II. C.45-től éjfélig: Azonos Budapest I. műsorával. Kedd D. e. 9.15: Hangverseny. Közreműködik: Illésy Margit dr. (éneik), Kávássy Erzsi (zongora) és Szende Magda (hegedű). Zongorán húsár: Kazacsay Tibor. — Köziben 9.30: Hírek. — 11.10: Vízállásje­lentés. — 12: Déli harangozó az Egyetemi templom­ból, időjárásjelentés. — 12.05: A rádió háziskvin­­tetjének hangversenye. — Köziben 12.25: Híreik. —• 1: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. — 2.45: Híreik, élelmiszerárak, piaci áraik, árfolyam - híreik. — 4: Pista bácsi mesél a gyermekeknek. — 4.46: Pontos időjedzés, időjárásjelentés, híreik. — 5: „Az utca közlekedés rend­je Amerikában“. Barksa János előadása. — 5.30: Sovánka Nándor és ci­­gá­n­y zeneik­arának hangversenye. — 6.30: „Ének az ifjúságról“. Írta és előadja: Fóthy János. — 7.05: A Vasutas Ének- és Zenetársaság férfikarának hangversenye. Karnagy: Seres László. — 7.45: „Regény az újságban, ujság a regényben“. Földi Mihály előadása. — 8­.15: Az operaházi zenekar hangversenyének ismertetése. — Utánia: „A zene­mű­vésze­t klasszikusai*. A m. kir. Operaihá® tag­jaiból alakult zenekar hangversenye. Karnagy: Dolmány­i Ernő dr. Közreműködik: Thomén Mária (hegedű). — Szünetben: Ügetőverseny eredményes­. —* Utána, körülbelül 9.50. Pontos időjelzés, híreik, időj­árás jelentés. — Majd: Horváth Gyula és ci­gány zened­­ará­nak hangversenye Szánthtó Gyula énekszámaival. — Budapest, II. 4 órától 4.45-ig: Gramof­on h­angverseny. — 7.05-től éjfélig: Azonos Budapest I. műsorával. Bolvány ciklus a Corvin Színházban in. vese a dalnak Liane Hald—Willy Forst Mától! Külföld BÉGS (517). D. e. 11.30: Szórakoztató zene. 12.40: Gramo­fonzene. D. u. 4: Schubert-hangverseny. 5.30: Vonósnégyes. 7.35: Éne­k-hangversen­y. 8.06: Munkás­­számfo­nikus hangverseny. 9.05: Fúvósz­ene. 10: Hangverseny. 10.15:­ Jazz. BERLIN (418). D. u. 4.30: Szórakoztató zene. 7.10: Táncest. 9: Hangverseny. 10: A Schmelling— Sharkey mérkőzés közvetítése Amerikából. BOROSZLÓ (325). D. u. 4: Schub­ert-hangverseny Pécsből. 7: Hangverseny. 8: Népszerű hangverseny. 9: Nyári éj­ Nick zenekölteményei. 9.45: Népszerű hang­verseny. 10.40: Szórakoztató és tánczene. MAJNA-FRANKFURT (390). D. c. 12: Horváth Sándor és zenekara. 4: Schubert-hangverseny Bécs­­ből. 5: Szórakoztató zene. 7.30: Orosz népdalok Stuttgartból. 9.30: Szimfonikus hangverseny. 11.10: Szórakoztató zene. 12: Tánczene. Utána a Schme­­ling—Sharkey be­x mérkőzés közvetítése Ameri­kából. PRÁGA (4SC). D. e. 6.15: Zenés ébresztő. 11: Gramofon zene. 1. 30: Rádiózenekar. D. u. 1­ 40: Gram­ofon zene. 2.30: Rádiózenekar Pozsonyból. 6.25: Modern cseh szerzők művei. 7: Fuvólív hangverseny. 7.20: Dalok. 8.10: Hegedűhangverseny. 8-40: Ka­tonazene. 9.36: Vonósnégyes. 10.20: Gramofon zene. RÓMA (441). D. u. 5.30: Énekhangverseny. 5.45: Zenekari hangverseny. 8: Gram­of­on zene. 9.45: Ró­mai vonósnégyes hangversenye. 9.30: Szinműelő­adás. Utána hangverseny. LONDON (356.3). D. u. 6.36: Zenekari hangver­seny. 8: Tarka-est. 9: Rádiózenekar hangversenye. Könnyű zene. 10.35: Tánczene. MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ BELVÁROSI MOZGÓ. Gy trányl­atea­n. T© lefon: Ant. 833—20.) Hortobágy. (Magyar színjá­ték). Fősz.: Grotl Thenne­r, Verebes Ernő, Hind­­szenthy Tibor, Radó Teri. — Delikates­.. (Vig­­operett). Fősz.: Harry Liotke. Verebes, Kans Jun­­kermann. — Előadások kezdete 3. 8 és fél 10 óraikor. BUDAI APOLLO. (11.. Széna tér. Telefon: Aut. 515—00). Ha.n® Albers és Mari Parker főszeretdé­­sével: A kölcsönkért feleség.. (Vildátérc). — Ame­rikai tragédia. (Dráma). Fősz.: Sylvia Sidney. — Hangos híradó. — Előadások kezdete fél 5, 7 és fél 10 órakor. Vasár- és ünnepnapokon fél 3, háromnegyed 5, egynegyed 8 és háromne­gyed 10 órakor. CORVIN FILMSZÍNHÁZ (József körút és (il­lői út sarok. Telefon: József 380—68 és 305—84.) Vége a dalnak. Fősz : Liane Haid, Willy Forst. — Előadások kezdete fél 6, fél 8 és fél 10 órakor. Vasár- és ünnepnapon fél 1, fél 6, fél 8 és fél 10 órakor. OMNIA FILMSZÍNHÁZ. (VIII. József körút és Kölcsey utca sarkán. Telefon: József 301—25.) Edmund Lov© és Ma© Clark© fősz.: Halálmozdony. (Kalandos­­ történet). — Varázsszőnyegen a világ körül. — Magyar és Fox Világhíredé. — Előadá­sok kezdete 6. 8 és 10 órakor. Vasár- és ünnep­napokon 4, 6, 8 és 10 órakor. — A 4 órai előadás félhelyárakoal. PALACE FILMSZÍNHÁZ. (Erzsébet-köri­t , a Newyork palotával szemben. Telefon: 1 363 -23.) Ketten egy autón. (Vígjáték). Fősz.: Magda Schneider és Ivari Lu­dvig Diel. — Magyar han­gos híradó. — Előadások kezdete mindennap 4. 6. 8 és 10 órakor. — Az első előadáson félhervárak. PATRIA MOZGÓ (Népszínház n. 13 Telefon: 455—73.) Al Capone. (Kalandorfilm). Fősz.:. El Brondel. — A denevér. (Operett). Fősz.: Anny Ondra. — Hangos magyar világhíredé. — Előadá­sok kezdete fél 5, egynegyed 8 és háromnegyed 10 órakor. Vasár- és ünnepnapokon fél 3 órától foly­tatólagosan. RADIUS METRO FILMPALOTA (Nagymező u. 22—24. Telefon: 220­08. 292—50). Fiacskám! Fősz.: Helen Hayes és Lewis Stone. — Stan és Pan. Az idegenlégió gyöngyei. (Slágerburleszk). — Metro— Goldwyn—Mayer világhiradó. — Magyar hangos világhíredé. — Előadások kezdete 2—6-ig folytató­lagosan, azután 6, 8 és 10 órakor. Vasárnap 1—4-ig folytatólagosan, azután 4, 6, 8 és 10 órakor. — Friss, hideg levegő a virágos nézőtéren. ROYAL APOLLO. (Erzsébet körút 45 Telefon: 419—02 és 429—46). Édes titok. (Vidám történet.) Fősz.: Salamon Béla és Hansi Niese. — Magyar hangos híradó. — Előadások kezdete mindennap 4. 6. 8 és 10 órakor. — Az első előadás minden­nap férhelyárakkal. UFA-FILMSZÍNHÁZ. (Teréz köret 69 Telefon: 197—67 és 197—68.) Monte Carlo bombázása. Fősz.: Hans Albers és Anna Sten. — Magyar és UFA hangos híradó. — Előadások kezdete (szombat ki­vételével) 6. 8 és 10 órakor. Szombat, vasár és ünnepnapokon 4. 6. 8 és 10 órakor. URÁNIA FILMSZÍNHÁZ. (Rákóczi-út 21. Tele­­fon: 460—45 és 400—46). Willy Fritsch, az aszfalt­­betyár. (Zenés vígjáték). (Ralph A- Roberts és Camilla Horn). — Beethoven: Egmont nyitány. (Hangversenyeim). — Híradók. — Előadások kez­dete fél 6, fél 8 és fél 10 órakor. Szombat, vasár- és ünnepnap 4. 6. 8 és 11 órakor. * Javában folynak a „Repülő arany“ fel­vételei. A párisi Osló filmgyár egymás után készíti Budapesten a Hímjeit. A Repülő arany formű darab felvételei két héttel ezelőtt kezdőd­­tek meg. Székely István, az ismert nevű ma­gyar rendező vezetése alatt francia és magyar színészek lepik el Budapet környékeit és ké­szítik el a film­jeleneteket. A minap a színész­trupp operatőrök és rendezők kíséretében megjelent a mátyásföldi repülőtéren és ott folytatták a felvételek elkészítését. A darab cselekménye szerint ugyanis banditák repantó­gépen aranyat csempészitek és izgalmas légi üldözés, repülő bravúrok után sikerül csak az arannyal elmenekülniük. Természetesen nagy fel­tűnést keltett a fil­mező társaság a re­pülőtéren, megbámulták őket, még a Sztam­­bulból és Párisból jött repülőgép utasai is. A felvétel­eket, hír szériát, a közel­jövőben már be is fejezik. MŰVÉSZET * (Kilenc magyar művész jutott be a bécsi nemzetközi ének- és hegedűver­seny döntőjébe.) Bécsből jelentik: A bé­csi nemzetközi ének- és hegedűversenyen résztvevő hat fiatal magyar művész va­sárnap este a Collegium Hungaricumban szűkebb körű hal­lgatóság előtt hangver­senyt adott. A hat művész név szerint felvinczi Takách Alice, Beczássy Kató, Szelényi Tibor dr., Bisztriczky Tibor, Végh Sándor és Koromzay Dénes. Mind a hatan bejutottak a döntő mérkőzésbe. A vasárnapi hangversenyen is viharos tetszést arattak. Lábán Antal dr. egye­temi magántanár, a kollégium igazgatója a hallgatóság lelkes éljenzése közben ün­nepelte az ifjú művészek mestereit: Hu­­bay Jenőt és Szabados Bélát. A nemzet­közi verseny döntőjébe bejutottak még Barabás László, Szénássy Károly és Ger­gely Uas is. * (Rövid művészi hírek.) Tizenöt éve annak, hogy Gyóni Géza, a világháború híres magyar költője meghalt a krasznojarszki orosz fogoly­táborban. Vasárnap délben a Damjanich­ utca 28/a. számú házon, ahol a költő valamikor lakott, szép és kegyeletes ünnepség keretében leplezték­ le a Gyóni-emléktáblát. Kivonult honvédszarkasz állt itt díszőrséget. Az ünnepi beszédet Marjay Ödön miniszteri tanácsos mondotta, aki melegen méltatta Gyóni költé­szetét. Beszélt még Dinnyés Lajos országgyű­lési képviselő, Sajó Sándor, Sziklai­ János, Kiss Menyhért, Jablonczay Pethes Béla, Mé­száros Sándor, Balogh István, Vitéz Garam­­szeghy Sándor, a Nemzeti Színház tagja Gyóni egyik költeményét szavalta ki. A főváros ne­vében Antalffy Géza tanácsjegyző vette át az emléktáblát, amelyet megkoszorúztak. A fehér márványtábla arany betűkkel hirdeti: „Ebben a házban lak­ott Gyóni Géza, a világháború Szibériában elhunyt legnagyobb költője az 1908—1009. évben." Alatta két verssor: „Véres harcok vették fel hírét, de csak a béke kato­nája volt.“ * (A Nemzeti Szalon évvégi tárlata.) A Nemzeti Szalon vasárnap nyitotta meg szokásos évvégi tárlatát, amelyen a sze­zonban szerepelt kiállítóknak néhány munkáját gyűjtötte össze. De kiállítja olyanok munkáit is, akik más helyen és más alkalommal nem jutottak szóhoz eb­ben a szezonban. A kiállított munkák a legkülönbözőbb irányok szellemében ké­szültek. Értékesebb alkotásokkal szere­pelnek Molnár C. Pál, Pekáry István, Martivelli Jenő, Pajzs-Goebel Jenő, Ud­­vary Pál, Peterdi Gábor, Csóka István, Paris Ila és Bakonyi Kató. Igen szépek Orzsi Sándor grafikái és Ridly Irén kézi­munkái. FÉSZEK MOZGÓ. (József-körút 70. Telefons 400—40.) Al Capone. (Kalandorfilm). Fősz.: El Brendel. — A denevér. (Operett). Fősz.: Anny Ondra. — Hangos magyar híradó. — Előadások kezdete fél 5, egynegyed 8 és háromnegyed 10 órakor. Vasárl­ót ünnepnapokon fél 3 órától foly­tatólagosan. — Vasárnap délelőtt burleszkmatiné. FORUM FILMSZÍNHÁZ. (Kossuth Lajos utca 18. sz Telefon: Ant. 897-07 és Ant. 895-43.) V.xy dal, egy esők. egy leány ... (Zenés vízjáték). Fősz.: Gustav Fröhlich, Eggerth Márta, Gretl Theimer és Halm­ay Tibor. — Entresz György diadalmas repülése és halála. — Magyar híradó — Előadások kezdete mindennap 4. 0. 8 és 10 óra­kor. — Az első előadás mindennnap félhelyárakkal. HOMEROS KERTMOZGÓ. (Hermina­nt 7. sz. Telefon: 901—00.) „0. 172“ titkos küldetésben. Fősz.: George O‘Brien. — A fekete teve. Fősz.: Warner Oband. — Fox hangos világhíredé. — Előadások kezdete 5. 7, egynegyed 10 órakor és 3. 5. 7, egy-­­ egyed 10 órakor. — 8 órától ti kertiben. KAMARA MOZGÓ. (Dohány utca és Nyár ulca sarok. Telefon: 440—27.) A névtelen ember. Fősz.: Harry Piol. — Hangos magyar világhíredé. — Előadások kezdete minden nap 4. 8. 8 és 10 óra­kor. — Az első előadás ferhelyárakkal. KULTUR KERT-MOZGÓ. (Kmizsl­n. IC Tele­fon; 861—93.) Monstre műsor keretében fellépnek: Vigh Miklós, Szentiványi Kálmán, Heltai Andor, Andai Béla, Stefano Allep. — Leányanya. (Dráma). Előadások kezdete a teremben 5. a kertben fél 8 és 10 órakor. Vasárnap a teremben fél 3. 5. a kertben 8 és 10 órakor. MÁRKUS PARK MOZGÓ. (Rákóczi-út és Lin­zeum körút sarok. — Telefon: József 374—90). Megnyitó műsor! Két világ szerelmese Fősz.: Lawrence Tibhett és Lupe Velez. — Amerika leg­jobb a szél tréningben. — Fitnpl mint tejgyáros. — Magyar- és világhíredé. — Előadások kezdete há­romnegyed 8 és háromnegyed 10 órakor. Képest*C2p:mR.aL IV, V., VI., VII., Vili, IX., x­­XI­, XII. és XIII. évfolyama olcsó­­ron kapható. 1 Cím a kiadóban. | L A MAI MŰSOR Budai Szvittör: Amikor a kislányból nagy lány lesz (háromnegyed nyolc). — Budapesti Színház: Mi volna, hal... (nyolc óra). — Nyári Operettszínház: Nincs előadás. — Royal Orfeum: Ezerjó (fél kilenc). 7 Tomboló siker! Tomboló siker! Minden este háromnegyed 8 órakor Európa legparádésabb operettszereposztása TWmmrt ff ft J1f1 Csortos Gyula Kosár­’ Emmy /SfHlftvfz Rátkai Márton Gaál Franciska Bfm S­r­­ft jrffwmWM jfa jiff­­ Kertész Dezső Somogyi Nusi TM Jávor Pál Turay Ida ■■ 0/&WBI Pekássy István Hubay Elsie 8r * ILM:Iffy Peti Sándor Rendező: Tarnay Ernő Karnagy: Komor Vilmos Bárt Díszlettervezők: Frankfurt József, Gyarmathy Miklós B­u­d­a,­i Szinkép Jegypénztár-telefon: 51—4—50.

Next