Uj Nemzedék, 1934. május (16. évfolyam, 97-121. szám)
1934-05-01 / 97. szám
Kedd, 1934 május 1. Offnemzetek TÍZ holttest A ZERNESTI ÉGŐ ERDŐBEN Brassó, április 30. A Zernest környékén elterülő hatalmas erdőségekben tegnap délután a zernesti fakitermelő szövetkezet területén tűz támadt. Az ott dolgozó harminc munkás megkísérelte a tűz oltását, de a lángok csakhamar körülzárták a munkáscsapatot. Hat munkásnak sikerült a lángokon keresztültörnie és egy közeli patakba vetették magukat, hogy égő ruhájukat eloltsák. A megmenekült munkások futva igyekeztek Zerneszbe, hogy hírül adják a szerencsétlenséget, mire azonnal katonaság vonult ki, hogy eloltsa az erdőtüzet. A már leégett területen a forró hamuban nyolc munkás és két munkásnő szénné égett holttestét találták meg. Másik nyolc munkás időközben még ki tudott vergődni a lángok közül, hat ember sorsa azonban bizonytalan. Minden valószínűség szerint odavesztek. A hatalmas tüzet a katonaság sem tudta eloltani és a lángok később átterjedtek a szomszédos romási fakitermelő vállalat erdejére is. Ha a nagy szél nem lankad, a szomszédos szebeni és fogarasi havasok erdőire is átcsaphat a tűz, ami beláthatatlan következményekkel járna. Brassóból és Fogarasból két század katona vonult ki a tűz oltására. Erdély más helyein is nagy erdőtüzek pusztítottak az utóbbi napokban, így a szeben megyei Orlatul havason és a Poiteni havason, ahol 200 hektár erdő pusztult el. Az utóbbi helyen a tüzet való- , szintűleg gyújtogatás okozta; s azt hiszik, hogy a Ferrinelli fakitermelő cégnek, amelynek a tulajdona az erdő, egy munkása bosszúból gyújtotta fel az erdőt. Hatszázezer pengőt juttat a főváros a kisiparnak a kórháztatarozásoknál Ezen a héten kezdik meg a főváros nagy kórháztatarozási programjának végrehajtását. Salamon Géza közegészségügyi tanácsnok pontosan 600.000 pengő értékű tatarozási munkát állított abba a programba, amelynek végrehajtása során egyes kórházi osztályokat átalakítanak, modernizálnak és a javításra szoruló épületeket helyrehozzák. Csupa kisebb munkából tevődik össze ez a program, úgy hogy a 600.000 pengő csaknem száz százalékig kisiparosoknak jut. A munkát egész évre elosztva, fokozatosan végzik el a különböző kórházakban s a munka menetét mindenütt úgy szabályozzák, hogy a tatarozás a betegellátást ne zavarja. Voronoff tanár elveszi Lupescuné unokahugát Páris, április 30. Európa legérdekesebb jegyespárja lép oltár éllé a napokban a párisi orosz templomban. A vőlegény, az ezidőszerint 56 esztendős Voronoff Szergiusz tanár, avilághírű megfiatalító biológus. A menyasszony, Schweiz Hilda, egy neves bécsi építész 21 éves leánya, az egyszersmind unokahuga Lupescu asszonynak, Károly román király sokat emlegetett barátnőjének. A tudós már néhány évvel ezelőtt ismerkedett meg menyasszonyával Parisban és az akkor még serdülő leányka mély hatást tett Voroncfira. Legutóbb alig néhány héttel előtt Bukarestben látta viszont Schwetz Hildát, Voronoff tanár a díszebéden, amelyet látogatása alkalmával Károly király adott tiszteletére. A hírneves biológus most megkérte a rendkívül csinos fiatal leány kezét és még májusban meg is tartják az esküvőit. !►■•» 4» «» 1» «» «♦ 0»*» «»•»♦»«»» Az állatvásáron vágómarhából kisebb mennyiséget hajtottak fel. A sortés vásáron, ahol a felhajtás jelentékeny volt, az irányzat ingadozó vollt. A sotósvásár tájékoztató árai: uradelmi nehézsertés elsőrendű 83—81, közepes 80—81, szedett közép 80—83, könnyű 77—79, silány 70—75, öreg nehézsertés elsőrendű 71—75, szedett öreg másodrendű 66— 68, angol conkasztidő 76—76, zsír nagyban 130—126 fillér kilogramonként. 20 cigény evett a lépfenés húsból és csak egy halt meg Debrecen, április 30. Hosszupályi községben borzalmas haláltusa után nagy kínok között maghalt Kászonyi Béni a község cigány gyepmestere. Halála után vizsgálatot indíttottak, mely megdöbbentő körülményeket derített ki. Néhány nappal Kászonyi halála előtt a községi dögtelepen lépfenében elhullott tehenet ástak el, amelyet a szabályoknak megfelelően, öltött mésszel és karbolsavval leöntött gödörbe földeltek. A tehén elhullásáról Kászonyi értesítette cigánytársait, akik szombaton éjjel felásták a gödröt, kiemelték a tehén tetemét, szétosztották a húst egymás között és még aznap éjjel nagy lakomát csaptak. Húszan falatoztak az elhullott állat teteméből, de csak Kászonyi Béni betegedett és halt bele a borzalmas lakomába, a többi tizenkilencnek semmi baja nem történt. Orvosi körökben nagy megdöbbenéssel és csodálkozással tárgyalták az esetet, mert tapasztalat szerint lépfenében elhullott állat fogasztása feltétlenül halálos következménnyel jár. A vasárnapi autószépségverseny legnagyobb szenzációja a MN üliti kocsik megjelenése volt. • Vezérképviselet: Blumenttitil Testvérek ImmMa 19. Kecskeméten virágzik az akác Kecskemét, április 30. A legöregebb kecskeméti emberek nem emlékeznek arra, hogy ilyenkor már kivirágzottak volna az akácfák. Rendszerint május közepe után kezdődött a virágzás, de a múlt esztendőben csak júniusban borultak virágba a kecskeméti akácosok. Most pedig a városban is és a határban is teljes virágzásban vannak az Akácfák. Az előző esztendőkkel ellentétben két héttel korábban érett meg az idén a cseresznye is. Míg máskor csak május közepén volt az első korai cseresznye, az idén pedig már most beérett több gyümölcsösben. Papp Géza báró ismét szanatóriumban fekszik Hosszú ideig betegeskedik Papp Géza báró, akit legutóbb szanatóriumban ápoltak, majd mikor jobban lett, megengedték, hogy lakásán kezeltesse magát. Most újra a Pajor-szanatóriumba serült, ahol érdeklődésünkre állapotáról ma délben azt a felvilágosítást kaptuk, hogy az a körülményekhez képest jól van. 3 ALADDIN Budapest, VII., Rákóczidul 33. sz. (szemben e Rókussal. ..........K3“ ITT LEVÁGANDÓ ! “gj........TM MtsMDBm Kénem ingyen ém foémmenve ,,ZtIlacZtlim peÉv»Diellam^dl2!: Szo&y!fi&*GL‘* című i ismertetésúft név foglalkozás város , ! közelebbi cím Precupot mégis lefokozzák Bukarest, április 30. Ellentétes hírekkel szemben megállapították, hogy Precup alezredest és az összeesküvésben részt vett többi tisztest mégis lefokozzák. A hadsereg felebbviteli tanácsa ugyanis ■változtatás nélkül jóváhagyta a hadbírósági ítéletet. Ha a hadbíróság idejében , visszakapja az iratokat, akkor még ma megállapítja a lefokozások napját. Károly király ma délután fogadja Titulescu külügyminisztert, aki vasárnapra virradó éjjel érkezett meg Parisból. KEDDEN MEGNYÍLIK A MARGITSZIGETI PALATÍNUS HOTEL — SZANATÓRIUM — GYÓGYFÜRDŐ. Páratlanul szép az óriási uzsonnázó és vacsorázó terrasz. Ha legalább 1 pengő árát fogyaszt a Palatínus-üzemekben, nem fizet szigeti belépőjegyet. Fogyasztási jegyek kaphatók: a hídvámnál és a 26-os autóbuszon.