Uj Nemzedék, 1934. június (16. évfolyam, 122-145. szám)

1934-06-03 / 123. szám

Vasárnap, 1934 június 3.­­/MNemzedék *S%ií­ Aá% Az Hegen város. (Török Sándor síri­­játéka a Nemzeti Színházban.) író mun­kája, vérbeli íróó! Ez legfőbb erénye. Előkelő tulajdonságaiért, választékos eszközeiért, nemes stílusáért elnézzük, hogy az egyes színpadi képeket nagyon laza szálak fűzik össze: rapszódikus, tö­redezett tükörkép ez, amelyben a dráma formáit és lényegét alig találjuk meg. Ám ezek a mozaikszerű képek önmaguk­ban zártak, teljesek, van plasztikájuk és megvan a maguk külön lüktetése, amely magával ragadja a nézőt. Török Sándor ezen kívül embereit tud ábrázolni: alakjai egytől-egyik élnek és­­ érdekel­nek is bennünket. (Talán még legkevésbé a főalak, Joó Áron. Ez a félbenmaradt, reménytelen figura, aki végül „beháza­sodik” egy mosodába. Sokkal kevésbé drámai alak, mint Török epizód­ figurái: „Az idegen város“ többi száműzöttje, aki a kávéházi ruhatárosságon, az ín­ségen és megaláztatáson keresztül, ma­ga emberségéből — azért is! — fölver­gődik.) A színház ki­tűnő előadást pro­dukált. Mennyi jó színész egyetlen es­tén!. .. Sugár megrázó magyar Gorkij­­alakja felejthetetlen, minden hangrezze­nésében, szemének minden fennakadó pillantásában. Tímár József „viszi“ a darabot. Juhász Józsefről néhány sza­vas szerepében is meg kell állapítanuk, hogy vérbeli színész, tökéletes jellemző. Egy-egy pillantása, hangsúlya kísérte­tiesen megkapó. Tapo­czai Gyula elraga­dóan kedves. Mennyi őshumor. (Na­gyobb szerepekben is szívesen látnék!) Abonyi Géza sok önmérséklettel, min­den ,,mantra nélkül, meggyőzően ját­szotta Joó Áront. Perczel Zita nemcsak gyönyörű, de tele nőiességgel, gazdag­sággal, színnel. Ignácz Eózsi szépen be­szél, Ógsody, Várkonyi, Slarasztos, a ki­tűnő Irányi Irén és Pethes Margit, az egyszerűségében olyan jellemző Kelemen Mária (de kár, hogy ilyen korán kell búcsúznunk tőle: fiatalon nyugdíjba vo­nul!) Perényi, Kürthy György és For­­gách is kiválóak. A rendezés Budai Dé­nes érdeme. B. — (Gömbös Gyula miniszter­elnök) június 7-én, csütörtökön autón Győrbe érkezik. A városháza előtt felsőőri Nagy Pál főispán és Szaufer Ferenc polgármester üdvöz­­lik. A miniszterelnök délután meg­jelenik a város közgyűlésén és átve­sz a város díszpolgári oklevelét. Azután Breyer István püspök látja teán vendégül. Este a győri nemzeti egység pártjának ülésén vesz részt, majd a város vacsorát ad tisztele­tére. Gömbös Gyula éjjel visszauta­zik a fővárosba.­­ (Nem bontják le a nagykanizsai ál­lomás fedett csarnokát.) Nagykanizsa közönsége felszólalását a nagykanizsai állomás fedett csarnokának lebontása ellen, Fabinyi Tihamér kereskedelmi miniszter gyors intézkedése követte. A miniszter telefonon intézkedett, hogy a lebontást a MÁV ne hajtsa végre.­­ (Az agárdi különvonat) jú­nius 3-án nem indul. Az előre meg­váltott jegyeket P0-ig a Délivasút pénztártermében a parcellázás meg­bízottja érvényesíti. — (Erős, vérbő, kövér emberek) igya­nak naponként, reggel éhgyomorra egy kis pohár természetes „Ferenc József“ keserűvizet, mert ez rendes gyomor- és bélműködést biztosít, számottevően elő­mozdítja az emésztést és kitűnően sza­bályozza a vérkeringést. —— (Megrendítő gyermekszeren­­csétlenség) történt Győrött. A Ráb­ca partján játszadozott Engel Pál mészáros két kis ha, a 7 éves Mik­lós és 5 éves Béla. Későbben a se­kély vízben kergették egymást. Já­ték közben a kis Miklós beljebb me­részkedett a vízbe, az ár azonban elkapta és a szerencsétlen gyermek mielőtt a halászok segítségére siet­hettek volna, belefulladt a folyóba Holttestét egy óra múlva kifogták a vízből.­­ (Egész Tolna megyét behálózó kom­munista szervezkedést) leplezett le a paksi csendőrség. Megállapították, hogy Budapestről hajón és vasúton gyanús idegenek jöttek a városba és megkezd­ték az elégedetlenek beszervezését. Ki­lenc embert őrizetbe vettek, ezek közül már négyet átadtak az ügyészségnek. weaaeaBoaaaoaooeacaaaeaeeaeeaoeoeoae— Weekendezökl LATICEL PARNA a kényelem uj korszaka a*»oeM«t.o#9«®aeea»ees«o*e«e©aee®»»eeoa* — (Ítélet a pécsi kommunista per­ben.) A pécsi törvényszék pénteken délután fél hatkor hirdetett ítéletet abban a kommunista bűnperben, amelyről az Új Nemzedék is meg­emlékezett. Bischof Pált 1 hónapi fogházra, Bábelin Lászlót és Kul­csár Margitot egyenként 14 napi fog­házra ítélték, de a büntetés végre­hajtását 3 évi próbaidőre felfüg­gesztették. Berliner Géza, Palona Pál és Pollák László 8—8 napi fog­házat kaptak. Boross Lá­sló dr. ta­nárt, valamint Ladig Mártát, aki legutóbb Gergely Márta néven re­génypályázatot nyert és a többi vádlottakat a törvényszék fölmen­tette. ' ■ - rr.­. --­ Változás a Fővárosi Bormérésnél . (Súlyos autószerencsétlenség érte Frigyes főherceg jószágigaz­gatóját,­ Stettner Pált, aki Németh Kálmán mohácsi ügyvéd társasá­gában Bátaszékről Mohácsra igye­kezett. A város határában az első kerék rugója eltörött és a soffőr Völgyi Béla elvesztette uralmát a gép felett. A kocsi felborult és az árokban maga alá temette utasait. Stettner bal alsó karját törte és a fején szenvedett zúzott sebeket. Németh is megsérült, a soffőrnek azonban, aki hatalmas ívben kizu­hant a kocsiból, horzsolásokon kí­vül nem történt baja. Stettner és Némethet a mohácsi kórházba vit­ték.­­ (Az „orvosi nagyhét“) mai napja a Magyar Dermatológiai Társulat nagy­gyűlésével kezdődött. Ugyancsak ma tartja nagygyűlését a Fogorvosok Orszá­gos Egyesülete. Folytatták tanácskozá­sukat a nőorvosok is. Délután 5 órakor az L sz. kórbonctani intézetben ülésezik a Magyar Urológiai Társaság. Ugyan­ebben az időben az I. számú szemklini­kán folytatja nagygyűlését a Magyar Szemorvostársaság. A társaság vasár­nap d. e. fél 10 órakor tartja III. tudo­mányos ülését és ezzel be is fejeződik az „orvosi nagyhét“ tudományos része. Hét­főn délután 6 órakor ül össze a Királyi Orvosegyesületben a Magyar Orvosok Tudományos Egyesületeinek Szövetsége, hogy kijelölje a jövő évi „orvosi nagy­hét“ témáit és előadóit.­­ (Bura Károly halála.) Tegnap este 11 órakor rövid szenvedés után meghalt az egyik legkiválóbb magyar cigányprí­­más, Bura Károly. Délután szívroham érte, beszállították az Államvasutak Podmaniczky­ utcai kórházába és itt érte őt utól a halál. Híres cigánycsaládból származott és egy másik cigánydinasztia fejének, Hadics Bélának a leányát vette el feleségül. Nagyváradon kezdett el muzsikálni. A románok azonban a há­ború után kiüldözték, így került a fő­városba, ahol egyik legkedveltebb cigány volt. Bejárta a külföldet, min­denütt sok barátot­­szerzett a magyar cigánymuzsikának. Temetéséről még nem történt intézkedés.­­ (Életfogytiglani f­egy­házra ítél­ték a püskii gyilkost.) A győri büntetőtörvényszék Sehannen-taná­­csa tárgyalta Suri Alajos 22 éves földmives bűnügyét, aki Püski köz­ségben február 16-án meggyilkolta mostohaapját Mészáros Imrét és annak nővérét Mészáros Máriát. A törvényszék délután 5 órakor hir­dette ki ítéletét, amelyben két rend­beli gyilkosság bűntettéért életfogy­tiglani fegyházra ítélte. Az ügyész és a védő fellebbezett.­­­• (Vitézzé avatnak h­árom békési fő­tisztviselőt.) Horthy Miklós kormányzó vasárnap vitézzé avatja Márky Barna dr.-t, Békés vármegye alispánját, Pán­­czél József dr. vármegyei főjegyzőt és Jánosy Gyula dr.-t, Békéscsaba polgár­­mesterét. A cég vezetését Borvendég vette át, aki most „borgazda" lesz. A mai nehéz gazdasági viszonyok mellett, mint gazdának, nem lesz könnyű a dolga. g 1KflSTÉL ÉTTEREM KfieEHfiZBAHI 1 SZÁNTÓ C­YULA énekes. Délután és este tánc.* ar ”­8 | II., Marcibányi-tér 6. — Tel. 505—99. — 9 és IS autóbusz végállomásától 1­3 perc, 4-ig villamos Széna-tértől 3 perc.' &?jaasaeaiiSEKaEBBmBBi3gaB«BBMm­ag3Ba«£gam««aagja«aaH3fh­si«MiM­we­m­wmmmiexusa — (Fekete István fuvarost.) amint megírtuk, Egerben három baltacsapás­sal megölte Molnár András földműves. A nyomozás a gyilkosság felfedezésének első híreivel szemben megállapította, hogy Fekete István ugyan régóta hara­gos viszonyban volt Molnárral, de a szerencsétlen fuvaros békés természetű ember lévén, eddig soha semmaiféle ve­rekedésben IMM vett részt és büntetve nem vett. Went «eredhet* tekét a „bás­tyák réménél". Ms®491«*n­»tt» m nyo­mozás azt is, hogy Molnár három tár­sival együtt lesz* mag Feketét és bősz­­eruból követi* el tettét. Az ügyben ed­dig három földművest tartóztattak le. — (A Csöngei László-féle­ verekedés­sel kapcsolatban Deutsch József annak megállapítását kéri, hogy nem az ő Szabolcs-utca 30. szám alatti vendéglő­jében történt a verekedés. — (Repülő hálókocsi.) Az amster­­dami Fokker repülőgépgyár „repü­lő­­toár károcai“-naj E morenui óriásrepülő- 3wp®t károvat, annak­ben baméne­­h®4 utas kát volna a BW* elfér. A sip­­­ho 11 and­­safete n­émi vonalakon tél jó­ért majd szolgálatot és valószínüleg részt vesz az ősszel tartandó london­i melbournei távrepülőes versenyem Halló! 5 Minden egyéb felfogás most Pocsékká van verve, Mert kiderült, hogy a halnak Van ám hallószerve. Viszont a telefon azon­­ Megjegyzésre kerget: Őt gyakran úgy ismerjük, mint Süket hallós-szervet... — (Ólban tartotta édesanyját.) A hód­mezővásárhelyi ügyészség személyes sza­badság megsértése címén vádat emelt Ágócs Máté György ellen, aki 1928 óta egy újszerű épületben bezárva tartotta 75 éves édesanyját, özv. Ágócs György­nél. Az ólat télen nem sűtötte. A fiú a mostani tárgyaláson azzal védekezett, hogy édesanyja nem volt épelméjű, ezért kellett elzárva tartani. A biróság elren­delte az öregasszony elmeállapotának megvizsgálását s a tárgyalást elnapolta. KEDVES SER JOHN SIMON, a leszerelés — sünön?... — (Száz munkással megindul a mo­hácsi selyemgyár.) Az évek óta­ szüne­telő mohácsi selyemgyár gépeit megvá­sárolta a soproni selyemipari r­­t., amely egyelőre száz munkással a kö­zeli napokban megkezdi az üzemet. — (Elhájasodásnál, köszvénynél és cukorbetegségnél,­ oxaluria és phospha­­turia képződésénél, hugysavas sók le­rakódásánál a természetes Ferenc József keserűviz javítja a gyomor és a belek működését s tartósan előmozdítja az emésztést. Több jeles orvos, az anyag­cserebajok célszerűbb gyógymódja után kutatva, már a múlt században megálla­­pitott­a, hogy a Ferenc József vizkárá­­val nagyon szép eredményt lehet elérni. — (Rendőri hírek.) Pestszenterzsébeten a Szerdai­ utca II. számú házban Német István villamoskalauz megmérgezte ma­gát. A Rókus-kórházba szállították. — Egy autóbusz, amelyet Keresztes Gyula soffőr vezetett, Újpesten, a Berlini­ úton elgázolta Fa­rkas József zenész 4 éves fiát, akit súlyos állapotban vittek a mentők kórházba. — A Bajnok­ utca 9. számú ház előtt a járdán barna cso­magolópapírba burkolva egy fiúcsecsemő holttestét találták. A rendőrorvos meg­állapította, hogy az újszülöttet zsineg­gel fojtották meg. A lelketlen anyát, keresi a rendőrség. Buda bepkek­emeseiJU MMe a „KISFÉSZEK“ vendéglő I., Diósárok 4. A 4-es és 14-es villamos végállomástól 2 percnyire. — Fogaskerekű vasút mellett. Jó magyar konyha. — Kitűnő lajhorok. — Frissen csapolt Részvénysor. — Polgári árat Tulajdonos: Vív. JANKÓ FERENCNÉ. wwww.wvivoevtvtwyvos — (Lopásért ítéltek el egy jó család­ból való fiatalembert.) A nagykanizsai törvényszék most tárgyalta Szatmáry Miklós bűnügyét, akit lopással vádolt az ügyészség. Szatmáry egy magasállá­­su Máv tisztviselőnek a fia s mint gya­kornok került Nagykanizsára. Jól öltöz­ködő, jó megjelenésű fiatalember volt, aki csakhamar kedvelt tagja lett a nagykanizsai társaságnak. Merkey La­jos gyógyszerész, földbirtokos annyira összebarátkozott a fiatalemberrel, hogy vendégnek hívta magához. Ezalatt a gyógyszertár pénztárából nap-nap után eltűntek kisebb összegek, Szatmáryra azonban senki sem gyanakodott. Pinke József vasúti tiszt azonban egyik éj­szaka motoszkálást hallott élelmiszer­­kamrájából, rendőrt hívott és a rend­őrök az élelmiszerkamrában összekupo­rodva találták Szatmáry Miklóst. A fiatalembert bevitték a rendőrségre, ahol beismerte tettét. Édesapja ugyan a kárt megtérítette, de a lopás hivatalból ül­dözendő lévén, bíróság elé került, amely 8 hónapi börtönre és 3 évi jogfosztásra ítélte Szatmáry Miklóst.­­ (Meggyilkolta a feleségét az ország­úton) Müller F­ilöp oroszlói hazda. Mül­ler­t, aki iszákossága miatt állandóan el­lenségeskedésben vett apósával, nemré­giben otthagyta a feleség* és hosszas kérlelécre mart tért viaeaa a férjéhez. A hónaepér a rndSeai vásáron járt és haza­felé menet naeetnt­őeezeveszett. A férj dühében Mtf rántott és hat eeuránsal megölte a faleségét. Müller azután elme­nekült, de néhány óra múlva jelentke­zett­s esendőrségen, ahol letartóztat«*»

Next