Uj Nemzedék, 1934. december (16. évfolyam, 271-294. szám)
1934-12-12 / 280. szám
Szerda, M84 december 12. ÚT NEMZEDÉK Tegnap egyetlen kiutasított sem lépte át a magyar határt Annak dienére, hogy az elmúlt nap során egyik határállomáson sem tettek át a szerb hatóságok kiutasított magyarokat, a nyugati pályaudvarra ma hajnali öt órakor ismét egy ott főből álló szállítmány jött. Ezek már néhány nap óta tartózó korszak Szegeden s a naponta Buda-,pestre induló transzportokból marhadtak vissza vagy pillanatnyi roszszullét miatt, vagy pedig azért, mert az első percekben úgy látszott, hogy Szegeden és közvetlen környékén találnak elhelyezkedésre. Egy részük abból a transzportból való volt, amelyet a szerb hatóságok tegnapelőtt délután raktak át a határon. A nyugati pályaudvarra érkezett 60 menekült közül 51-et a Fehérsastéri iskolában helyeztek el, egyet pedig, Lukács Károly 54 éves horgosz születésű takácsmester özvegyét, a megérkezés után mentők szállították a Rókus-kórházba. A szerencsétlen asszony megfázott az után s a mentőorvosi vizsgálat ma reggel kezdődő tüdőgyulladást állapított meg nála. Ebből a transzportból 8 menekült a fővárosban lakó, . rokonainál helyezkedni el. A Kelebiánál, valaminit a murvakeresztúri és gyékényes határállomásokon •••■ • ‘ az elmúlt nap folyamán egyetlen kiutasított sem lépte át a határt. Ezek az állomások természetszerűleg Pestre sem indíthattak menekült szállítmányt, miután Szepedtől eltérően eddig sem rendelkeztek gyűjtőállomással. Magyarbólyról 16 kiutasított érkezett ma reggel a keleti pályaudvarra, ugyancsak a már régebben odaszállítottak közül. Tizennégyet a Kerepesi úti menhelyen helyeztek el, kettő periig rokonaihoz távozott, szerűleg megad az érdeklődők számára minden felvilágosítást. Ki tud róla? Ökresz Jánosné Újvidékről menekült 52 éves asszony ez után kérdezi: Ki tud valamit négy esztendővel ezelőtt ugyancsak szerb területről kiutasított férjéről, akinek azóta tökéletesen nyoma veszett. Esetleges értesítéseket a Központi Sajtóvállalat segítő irodája, vesz át és továbbit. Mindazok számára, akik Jugoszláviából menekült gyermekek vagy asszonyok ellátására, illetve gondozására, vállalkoztak, közöljük, hogy bejelentésüket eljuttattuk az illetékes hivatalos szervekhez, amelyek közreműködésünkkel ki fogják jelölni, hogy kit és mikor kívánnak gondozásba, adni a jelentkezőknek. Tóth Mária 24 éves pacséri születésű leányt és öccsét, Tóth Lajos ugyancsak pacséri 15 éves fiút szülei keresik. A szülőket azelőtt három nappal dobták át a jugoszlávok Szeged -Hók uraiál a határon s magukkal hozták ,a már régebben kiutasított gyermekek minden holmiját is. A szülők jelenleg a Fehéreas téri iskolában vannak elhelyezve. Szeged jelenti: „ Nincs újabb kiutasított Szeged, december 11. A ma reggeli vonattal Horgos téről egyetlen menekült sem érkezett Szegedre. A szerbek úgy látszik, egyelőre megszüntették a kiutasításokat. A kiutasítások csak szünetelnek? Baja, december 11. A Jugoszláviából kiüldözött magyarok most hogy néhány napig pihentek és valamennyire magukhoz tértek, a hatóságaikhoz fordultak, hogy azoknak a segítségével állítsák össze bártistájukat. Nagyon megnehezíti helyzetüket az a körülmény, hogy a szerbek minden okmányt elvettek tőlük, vagy a határon, vagy még a községükben. A kiutasított magyarok most sorban felutaznak Budapestre, hogy az ottani szerb követségen jegyzőkönyvet vétessenek fel elrabolt holmijukról s megsemmisített okmányaikról kérnek másolatot. Az okmányok nélkül ugyanis egyszerűen le lehet tagadni, hogy bármilyen vagyonuk is lett volna a megszállt területen. A magyar hatóságok természetesen rendelkezésére állanak a menekült magyáruknak és megindult az összeírás, hogy hivatalosan is megállapítsák a pontos kárlistát. Az izgalom Baján még mindig nem csillapodott le, mert Kelebiánál a szerb határőrök kijelentették, hogy a kiutasításokat még nem fejezték be, csak szünetelnek. " A belügyminisztériumban tekinthető meg a kiutasítottak teljes névsora A Központi Hajtóvállalat segítő irodájához a számlálat, adományon kívül nagyszámú érdeklődő levél is érkezett amelyben egyes olvasóink arra kérik az Új Nemzedék szerkesztőségét, hogy közöljük a Jugoszláviából kiutasítottak névjegyzékét. Ezekre a kérdésekre ehelyütt közöljük, hogy sem a lapok szerkesztőségeinek, sem a jóléti intézményeknek nem áll módjukban a menekültek névsorát közölni, miután a a kiutasítottak hivatalos névsorba vételét a belügyminisztérium közbiztonsági ügyosztályán dr. Hoór Aladár miniszteri osztályfőnök végzi, aki természet- A Fuchs G. mérleggyár rt. igazgatósága, tisztviselői kara és munkássága őszinte fájdalommal jelenti, hogy FNK MIR JIR vállalatunk alapítója hat évtizedes fáradhatatlan és eredményes munkája után életének 82-ik évében rövid szenvedés után f. hó 10-én elhunyt. Utolsó útjára e hó 12-én szerdán délben 12 órakor kísérjük el a rákoskeresztúri temető halottasházából. Budapest, 1031 december 11. Magyarboly: nincs újság! Magyarboly, december 11. A határnak ezen a részén is megszűntek a kiutasítások. Sem a tegnap esti, sem a ma reggeli vonattal egyetlen kiutasított 8 tvm érkezett a magyarbolyi állomásra. Giovanni „zsebtolvajkirály“ öccse fosztogatta a szücsboltokat Belvárosi szücsüzletük több hét óta panaszkodniuk, hogy jól szervezett tolvajbanda kérőértja meg őket. Rendszerint 4—5 Bakai ember állít be vevőként az üzletibe, válogatnak és alkudnak a szőrmékre, majd vásárlás nélkül távoznak- Az üzlet alkalmazottai csak a társaság távozása után veszi észre, hogy több értékes darab hiányzik. Az addig érkezett öt feljelentés nyomán a rendőrség megindította, a nyomozást és a bűnügyi nyilvántartóban megmutatták a károsult kereskedőknek a számbajöhető gyanúsítottak fényképeit. Az egyik fényikerről ráismertek arra a fiatalemberre, aki náluk járt. A fénykép Herczog Leót, Giovanninak, a világhírű artista ,,zsebtolvajkirály“-nak az öccsét ábrázolta. Herczog Leót két évvel ezelőtt zsebtolvajlással gyanúsították és akkor vizsgálati fogságban is ült, de bizonyítékok hiányában felmentették. Herczog Leó azóta polgári életet folytatott és egy iparvállalat pénzt beszedője volt. Herczogot előállították a főkapitányságra, de mindvégig tagadta, hogy része lenne a tolvajlásokban. A szűcsök azonban felismertékbenne az egyik bolti tolvajt. Herczogot a Markó utcai fogházba szállítottalk. Kirabolták a váci nagybankot Vác, december 11. Ma éjszaka betörők jártak Vác legnagyobb dohányárudájában, a budapesti főtion lévő Hoffmann-trafikban. A betörők az udvaron keresztül hatoltak be az üzletbe és 80 pengő készpénzt, valamint 5— 600 pengő értékű dohányárut zsákmányoltak. A rendőri bizottság megállapította, hogy a betörést a helyzettől teljese® ismerősök követhették el, mert nem kutattak a pénz után és az üzletben semmi felfordulást nem okoztak. A betörők kézrekerítésére a rendőrség erélyes nyomozást indított. Csecsemőjével együtt a Dunába akart ugrani Ma reggel fel hét óra tájba® a Dagályutca közelében a Dunaparton a szolgálatot teljesítő Varga III. Sándor rendőrtörzsőrmester észrevette, hogy a ködös Dunaparton a víz felé tart egy kopottas nihába öltözött fiatal nő. Mikor jobban szemügyre vette, látta, hogy karján csecsemőt visz. A rendőrnek gyanús volt az ismeretlen nő viselkedése és utána sietett. Az asszony nem vette észre, letérdelt a Dunaparton, rövid ideig imádkozott, majd le akart menni a vízpartra. A rendőr ebben a pirapotvm hozzálépett és megragadta karját. Az asszony elenkezete, de a rendőrtörzsőrmester végül is magával vitte a kerületikapitányságra. 7 vevő&ut &szfeáUjr Még ma, de legkésőbb holnap kísérelje meg a jó Kathreiner malátakávét és a Franck kávé-, pótlékot. Rögtön megérti, hogy, miért is kedvelik annyian mér évtizedek óta. A fiatal nő itt zokogva mondotta el, hogy Katona Józsefnének hsívják, 26 esztendőé, egy kovács felesége. A Mohácsiutca 11. számú házban laktak, de már hónapok óta nem tudták fizetni házbérüket, mert férje állás nélkül van. Két nappal ezelőtt kitették őket lakásukból és azóta a kéthónapos gyermekkel a huzatos kapualjban laknak. Nem bírta tovább elviselni a nyomorúságot, már a csecsemőt sem tudta táplálni és végső elkeseredésében elhatározta, hogy gyermekével öngyilkos lesz. Férje reggel hat órakor elindult munkát keresni, ő pedig a karjára vette a kis Ibolyát és kiment a Dunához, hogy a folyóba vesse magát. A kapitányságról Katonánét átkísérték a főkapitányságra, majd az életvédelmi osztályra, amely az anyát és gyermekét az állami gyermekmenhelyre utalta. leugrott az emeletről egy szerelmes lány Miskolc, december 11. Kétségbeesett sikoltozásra figyeltek fel az utcai járókelők Miskolcon a Csabaikapu utcán. Egy leány kiáltozott kétségbeesetten egy férfi után: — Gyula... Gyula, várjon meg, könyörgöm, hallgasson meg ... utoljára ... A férfi azonban tovább sietett, a leány pedig sírva rohant be a 22-es számú házba, felsietett az emeletre és eltűnt az egyik lakásban. A következő pillanatban a ház Miklós Kelemen utcára néző oldalán, a III. emeleti lakás ablakából az utcára vetette magát és összetört tagokkal eszméletlenül terült el a kövezeten- Mentőket hívtak, akik a szerencsétlen leányt bevitték az Erzsébet-kórházba, ahol megállapították, hogy Stefamik Verának hívják. A kórházban, miután magához térítették, elmondotta, hogy szerelmi bánatában akart meghalni- Hosszú ideig udvarolt neki Sebes Gyula soffőr, de később szakítottak. Most megtudta, hogy Sebes mással jegyezte el magát és nemsokára megtartják az esküvőjüket. Ma reggel véletlenül összetalálkozott Sebes Gyulával, utána futott, hogy kérdőre vonja, de a férfi elsietett előle s ő kétségbeesésében leugrott a harmadik emeletről. Stefanik Vera állapota reménytelen. Lábtörésen kívül gerinctörést és súlyos belső sérüléseket is szenvedett. a sokmilliós Unghváry-per a táblán 4 budapesti tábla Barkóczy-tanácan délelőtt féltizenegy órakor tárgyalta a többmilliós Unghváry hagyatéki pert. Legidősebb Unghváry László, a „ceglédi nábob“ halála után az örökösök osztályegyezséget kötöttek, amelynek értelmében az egyik gyermek, Unghváry Ede, hősi halála után pedig három kiskorú árváját mintegy 10.000 aranykorona értékű vagyonrész illeti meg az örökségből. A táblai tárgyaláson ma az Országos Mezőgazdasági Kamara terjesztette elő szakértői véleményét arról, hogy mennyit ér a vagyon. Megjött a karácsonyfa A Nagyvásártelepen tegnap hivatalosan megkezdődött a karácsonyfavásár, az idén jóval kérőbben, mint más esztendőkben. Ennek feltűnően enyhe időjárás az oka. Nincsen hó s ezért nem kell sietni a fenyő kivágásával. Mintegy 25 vagon fa jött az első szállítmánnyal, legnagyobb részük a Felvidékről. A nagyvásártelepen kötegekben árusítják a karácsonyfát, a forgalom azonban alig indult még meg, inkább azok a közvetítők vásárolják, akik vidékre szállítják. A budapesti piacokra csak a hét végén és a jövő hét elején indul meg a nagyobb arányú vásárlás. Akkor fognak az árak is kialakulni.