Uj Nemzedék, 1935. február (17. évfolyam, 27-49. szám)
1935-02-01 / 27. szám
A /] LAT ---------------------____________________________________________________________________________________________________________________ i/j / Jr 7 ' ***' * fr jf&31 , lllJ ~ llfLl___ VÉGLEG TISZTÁZÓDOTT, |T/% i wP* hogyan vesztettük el Erdélyt? Most már csak azt %J Lw ^ , ’ffilig kellene tudnunk, hogy hogyan szerezzük vissza... WbmJfcw §5 jpffllfi _ ^ _ inniáDÁC. SZELES MARAD, SOKFELÉ HÓ, HAVAS ÉS ÓNOS ESŐ, FŐLEG ÉSZAKON. A HŐMÉRSÉKLET KISSÉ EMELKEDIK. BUDAPESTEN MA TÍZKOR VAN A francia álláspont Francia politikai körökben hangsúlyozzák, hogy Lávait, és Flandint Sir John Simon angol külügyminiszter még a római megegyezés előtt hívta meg. Szó lesz azonban a miniszterek között Középeurópa újraszervezéséről és Ausztria függetlenségének garantálásáról is, amelyhez Anglia máris csatlakozott. (Ezzel kapcsolatban Schuschnigg kancellár és Berger Walden egy osztrák külügyminiszter még e hónap folyamán Párisba és Londonba utaznak.) A megbeszéléseik hangsúlya azonban a leszerelési konferencia feltámasztására és Németországnak a Népszövetségbe való visszatérésére esik. Bizonyos, hogy Franciaország bizonyos feltételekhez fűzi a német fegyverkezések mai állapotának elismerését. E feltételek között szerepel a keleti paktumhoz való csatlakozás, amellyel Berlin — a francia álláspont szerint — tanúbizonyságát adhatná igazi békeakaratának. Továbbá Franciaországnak a német fegyverkezési státus legalizálása esetére: a ketves katonai szolgálathoz való visszatérés. Mindezekkel a kérdésekkel kapcsolatban jól értesült francia helyen a következő Információt kaptam: — Angliában közelednek a választások. A kormány, mint ilyenkor rendesen, a szokottnál is jobban igyekszik kedvezni a közhangulatnak. Sőt, mint ahogy ez hasonló helyzetben megesik, ellenzéki politikát csinál. — Mi, francia politikusok, az egész angol kísérletet, amelynek az volna a célja, hogy a szigetország népének megmutassa: „íme még egyszer, utoljára alkalmat adunk Németországnak, hogy jó fiú legyen és szépen visszatérjen fogósdit játszani a példás magaviseletű nagyhatalmak közé“ — naivitásnak tartjuk. Azonban bizonyos feltételek mellett, amelyek az ily kísérletet ártalmas árnyoldalaitól megfosztanák, hajlandók vagyunk csatlakozni hozzá. Nem szabad szem elől tévesztenie senkinek, tehát a mi minisztereinknek sem, hogy valóban és visszavonhatatlanul ez az utolsó alkalom arra, hogy Európa két táborra szakadását megkadályozhatjuk. S megakadályozzuk egyúttal a háborút, amelynek kontúrja keleten a horizontra rajzolódik. — A fegyverkezés, illetve a leszerelés kérdése nem is a legfontosabb része ennek a veszélynek. Sokkal inkább az, hogy Lengyelország, Németországgal karöltve M Bizonyítvány ráosztás van ma az iskolákban. Százezernyi kis és nagy diák remegve várja az osztályzatokat s fiatal élete egész terhes felelősségérzésével hajol a számjegyekkel teleírt papírlapok fölé. Arról már sokat vitatkoztak, hogy van-e egyáltalán szükség bizonyítványra, vagy nincs, meg kell-e ismertetni a gyermeket már élete hajnalán a munkájáért, tehetségéért, szorgalmáért és viselkedéséért való felelősség roppant terhével, vagy sem, különösen akkor, amikor a harcedzettebb és viharállóbb felnőtt kor oly sokakat mentesít az osztályzatoktól. Pedig mennyivel egészségesebb lenne egy kis bizonyítványkiosztást rendezni úgy néhányian a felnőttek között. Azokra gondolunk elsősorban, akik nem csak önmagukért felelősek. Azokra, akikre ügyeket bíztak, fontos és nagyjelentőségű ügyeket, akik sorsokat tartanak a kezükben, kisebb csoportok és egész országok sorsát. Mondjuk ki nyíltan, miniszterekre és diplomatákra, államférfiakra, közgazdákra és úgynevezett „felelős , tényezőkére gondolunk, vájjon csakugyan lényeges-e a működésük, megérdemlik-e a magukra vállalt leckékből a jeles, jó, elégséges osztályzatot, vagy oda kell-e írni a rovataikba a gyászos elégtelent? . . . Tanulmányi előmenetelük vájjon jobb-e, mint az élőttük jártaiké, magaviseletük elbírja-e a dicséretes jegyet, írásbeli dolgozataik — a politikai paktumok és a gazdasági szerződések — küllesinta és belbecse elfogadható osztályzattal kerül-e ki a közvélemény bizonyítványító ceruzája alól? Félős, hogy csak úgy potyognának a szekundák. Az európai közélet tényezőinek jórésze úgy elzugna éppen legkedvesebb tárgyaiból egy ilyen képzeletbel; óriási bizonyítványkiosztástkor, mint — ahogy mondják — a pinty. Egy passzust azonban kihagynánk a bukott felnőttek bizonyítványából. Azt, hogy „osztályismétlésre utasíttatik“. Ez maradjon csak a gyermek privilégiuma, aki még fejlődhetik, megjavulhat, komolyodhatik. A felnőtt azért nőtt fel, hogy befejezze a fejlődését és aki ebben a korban jut el élete eredményéhez, a szekundához, az ne akarjon többé ismételni. Ha megbukott , hát megbukott. Menjen más iskolába, mondjon le arról, hogy olyan helyen üljön, ahol csak iskolavégzetteknek van keresnivalójuk. Elégedjen meg egy fokkal kevesebb — dicstelenséggel és hagyja ott azt a helyet, ahol csak kárt okozni, fejlődést, munkát, jövőt megakasztani tudott. Hiszen — bármekkora önérzet dagasztja is államférfiúi keblüket — nem muszáj mindenkinek elvégeznie a legfelsőbb tudományok iskoláját, különösen azoknak nem, akiknek gyenge erre a szorgalma és tehetsége. Paris, január 31. (Az Új Nemzedék párisi munkatársától.) Ma délben tizenkét óra tíz perckor a francia miniszterelnök, külügyminisztere kíséretében elindul a lebourgeti repülőtérről, hogy a Golden Arrow — Arany Nyíl — fedélzetén Londonba repüljön. Ahogy néhány héttel ezelőtt minden út, minden remény ujra Rómába vezetett, most az Arany Nyílra és London felé tekint a békevárók szeme. Nem csupán a franciák, hanem Európa legtöbb országának lakói sokat várnak a találkozástól, amelynek keretében a Népszövetség két főhatalma igyekszik megtalálni a béke megóvásának módozatait. Párisban ma reggelre optimizmus kerekedett felül. Az utóbbi napokban nyomasztóan hatottak azok a hírek, hogy a francia és angol kormány között súlyos nézeteltérések vannak, mára virradó éjszaka azonban Londonból az a hír érkezett, hogy a legfontosabb kérdésben, a német egyenjogúság kérdésében a francia és angol álláspont lényegesen közeledett egymáshoz, annyira, hogy most már valószínűnek látszik, hogy a német katonai egyenjogúsítással kapcsolatos európai problémák tekintetében is sikerrel járnak a megbeszélések. A félhivatalos Times szerint a következő kérdésekben létrejött már az elvi megállapodás: 1. Anglia jóváhagyja a római jegyzőkönyvekben lefektetett nyilatkozatot, amely szerint megengedhetetlen, hogy Németország egyoldalúan végrehajtsa a fegyverkezési egyenlőséget. 2. Németország katonai egyenjogúsítása érdekében, amelyre 1932 decemberében ígéretet tettek, a Versailles békeszerződés 5. szakaszának bizonyos határozmányait, amelyek Németország fegyverkezésének korlátozására vonatkoznak, közös nyilatkozattal hatályon kívül helyezik, feltéve, hogy Genfben létrejön egy általános egyezmény a fegyverkezések korlátozására. Ezzel együtt Magyarország és a többi legyőzött állam katonai egyenjogúsítását is kimondanák. 3. Szükség lenne egy európai egyezmény létesítésére, amelyben összefoglalják valamennyi fennálló egyezményt. 4. Németországnak vissza kell térnie a Népszövetségbe. Ez lenne az ára annak, hogy megszabadítják a német birodalmat a Versailles- békeszerződés bizonyos határozmányaitól. Az elvi megegyezés pontjait a legnagyobb titokban tartják és csak akkor hozzák nyilvánosságra, ha a tárgyalások során a részletekben is megegyeztek. Éppen ezért a Times közlését is fenntartással kell fogadni. De még ha az angol lap által felsorolt pontok meg is felelnek a tényeknek, ez csak tárgyalási alapot jelent, mert magából a szövegből kitűnően is vannak még ellentétek, az angol és a francia felfogás között. Az angol kormány a biztonságot továbbra is általános és kollektív megegyezéssel óhajtja megszervezni s bár helyesli a keleti egyezmény tervét, magában az egyezményben nem hajlandó részt venni. Az osztrák függetlenség biztosítását célzó római egyezményben Anglia csak a tanácsadásig hajlandó elmenni, egyébként pedig cselekvési szabadságát fenn akarja tartani. Bonyolítja a helyzetet, hogy Hitler állítólag ismét közölte az angol kormánnyal, hogy Németország nem járulhat hozzá a keleti egyezmény mai formájához, márpedig a katonai egyenjogúság kimondását a franciák ehhez a feltételhez kötik. Flandin és Laval ma délben Londonba repül