Uj Nemzedék, 1935. július (17. évfolyam, 147-172. szám)

1935-07-21 / 164. szám

Vasárnap, 1935 Julius 21. TÍZHEMZEDIK Palócország szenzációja, az orvostudomány kérdőjele az ecsegi viz! Ecseg, július 20. (Az Új Nemzedék kiküldött tudósí­tójától.) Minden reggel hat órakor megzördül a kulcs a zárban. A plé­bános embere lenyúl vödörrel a kútba és azután szétosztja a kint vá­rakozók között a kút vizét. Minden reggel hat órakor. Tucatjával állnak itt emberek, asszonyok. Nemcsak Éhségről, Csecséről és a környező falvakból jönnek, hanem távolabbi vidékekről is, Pásztóról, Salgótarján­ból, Hatvanból, Aszódról. Betegek vagy menni sem tudó betegek hozzá­tartozói. Jönnek a vízért, az ecsegi vízért,­ amelyet az itteniek „szent víznek“ neveznek. Már annyian van­nak, hogy a helybelieknek nem is adnak többet, mint személyenkint egy litert naponta. A messziről jöt­teknek jut a többi, mert a forrás na­ponta csak 150 liter vizet izzad át az agyagrétegen és csak 150 liter víz gyűlik össze a forrás alá vájt kút­­ban. Használják az ecsegi vizet min­denre, bedörzsölésre, borogatásra, ivókúrára és a legkülönfélébb beteg­ségek bámulatos gyógyulásának hire terjed. Akkora már az ecsegi viz hite, hogy kelet felé Miskolcra és Békésbe, nyugat felé pedig Buda­pestre, Bicskére is küldik. Az első „tanú“ . .. Jobbágyitól, ahol le kell szállni a salgótarjáni vonatról, kocsin koco­gunk Ecseg felé, hogy utána járjunk a szállongó híreknek. Palócország felé visz a kocsi. A görbe ország felé, ahol Mikszáth felejthetetlen alakjai születtek. Ahol mikszáthi mesék, anekdoták bujkálnak a fák, az erdők és a hegyek között. A Szuha völgyében megyünk, e mellé a patakocska­­mellé épült Ecseg. Csecsén visz keresztül az út és itt mindjárt akad egy beteg, helyeseb­ben ma már gyógyult, aki az ecsegi víznek hálálkodik. Gál Jánosnénak hívják. Epekő bántalmai voltak. Görcsei, rettenetes fájdalmai. Az or­vos műtétre küldte, de Gálné mielőtt rászánta volna magát az operációra, elment az ecsegi kúthoz és itta a vizet. — Hála a Jó Istennek és a Bol­­dogságos Szűzanyának, elmúltak a fájdalmaim — mondja lelkendezve és boldogan. Nincs semmi bajom, jó az étvágyam, tudok dolgozni, pedig mennyit szenvedtem, két tizeddel. Eegyütt mindennap két­szer is a doktor s azzal biztatott, hogy csak várjak, két-három nap múlva elmúl a krízis. De csak lázas volt még három-négy nap múlva is. Rángatódzott három hétig egyhu­zamban. A fejét folyton folyvást jobbra-balra ingatta, a karját pedig mozgatta. A feje hátracsuklott egész a hátára, alig tudtuk ráadni az in­get. A sok por, m­eg orvosság szik­rát se használt Isten bocsássa meg a bűnömet, de csak három hét múl­va jutott eszembe a víz. Bedörzsöl­tük a kis testét és kávéskanállal ön­töttük a szájába, ahogy tudtuk, mert mindig rángatódzott. A tizenegyedik napon aztán egy­szer csak felkiált a lányom, hogy nini, pislant, mer a szepne is megállt, csak mereven nézett három hete. Aztán egyszer csak olyan egészsége­sen ritt. Mondta a lányom, hogy ke­nyérért is. Aztán belecsipogott a szájába néhány morzsát. Egyszerre mosolygott a gyerek. Én csak a „szent víznek“ köszönöm ezt a cso­dát, meg a Boldogságos Szűzanyá­nak. Bűnöm ne legyen, de mégis el­mondom, hogy a múltkor kint ját­szott a gyerek az udvaron, aztán valamit nem akart odaadni a pajtá­sának, rázta a fejét. Rászólt a paj­tása: „Ne rázd a fejedet, ráztad már eleget.” A gyógyultak Az ecsegi víz első gyógyultja, Bá­nás Jánosné, aki a Somlyói bánya­telepen lakik. Esetét a szemtanúk mondják el. Rosszindulatú petefészek daganata volt. Két kórházból bocsá­tották el, mint gyógyíthatatlant. Az ecsegi víz ivása után megszűntek a fájdalmai, visszafejlődött a daganat és azóta tizennégy kilót hízott. Csonka Jánosné önként jelentke­zik, hogy elmondja az ő és férje esetét. Az asszonynak „meg volt da­gadva a gyomra, mint a kő“. Vizet ivott és rendbe jött. Az ura sömörrel jött haza a háborúból. Tele volt a lába sömörrel, amelyet az ecsegi víz­zel való borogatás gyógyított meg. Végeláthatatlan sorban következ­nek ezután az esetek, amelyek között szép számmal akadnak olyanok, ame­lyet le sem írunk, hiszen ma már Ecsegen és környékén bizonyos tö­­meghangulat mutatkozik. Vannak azonban igen nagy számban olyan gyógyulások, amelyek így első hal­lomásra csakugyan meglepők. Csen­­csik János Salgótarjánból jött el az ecsegi vízért, mert bélvérzése volt és a viz használt. Richter Gézáné bu­­jáki uradalmi vadász felesége gyom­rával szenvedett és levélben is há­lálkodik az ecsegi vízért, özvegy Borbás Jánosné, pásztói kocsmáros­­nak a felesége három hétig tartóz­kodott Ecsegen, szorgalmasan itta a vizet. Noha hasür és végtag vizenyő­­ben szenvedett és csak három deci folyadékot volt szabad magához vennie, mégis két liter „szent vizet“ ivott meg naponta. Helyszíni szemlén Ecsegen aztán valóságos helyszíni szemlét tartok. Egy-két címet tudok, a többi pedig jön magától. Aligha hiszem, hogy több telefon volna a faluban kettőnél és mégis fél órája sincs, hogy a kocsiról leszálltam, amikor már csoportokban állnak az emberek az előtt a ház előtt, ahol éppen a ecsegi víz hatása felől fag­gatott egy negyvenhat éves asszony. Aki a nagy dologidőben csak itthon van a faluban, az mind összesereg­lik, hogy tanúságot tegyen az ecsegi víz mellett. Az asszony pedig, akivel éppen beszélgetek, nagyon szégyenli a baját. Hogy is mondjam el? — tördeli a kezét — végül azonban azzal a felté­tellel, hogy nem írom meg a nevét, elmondja, hogy rettenetes vérveszte­ségei voltak ötven napon keresztül. Orvosság, semmi sem segített. El­gyengült, hogy már alig tudott jár­ni. A pásztói orvos, aki kezelte, azt mondta, hogy operálni kell. Ekkor kezdte azután az ecsegi vizet inni, három-négy nap múlva már csök­kent a vérzés, azután pedig teljesen elmúlt és most jól van, semmi baja. Készül be az orvoshoz, hogy írást kérjen, milyen volt az állapota az ecsegi víz használata előtt és milyen most, az után. Hajlandó bármilyen fórum előtt, akár eskü alatt is hitet tenni, amint mondja, csodálatos gyó­gyulásáról. O. L.­nénnek májdaganata volt. Ha székre ült, meg kellett merevítenie magát, egészen hátrahajolnl hogy görcsöket ne kapjon. Az ecsegi víz használata óta megszűntek a fájdal­mai. Éjszakánként jól alszik és azt állítja, hogy görcsös főfájás ellen is, bedörzsölés útján, kitűnően hasz­nált a víz. Nagy Jánosnénak saját vallomása szerint, gyom­orsülyedése, agyrázkó­dása és idegessége volt — Mindig mozgolódtam, — meséli — nem tudtam egy helyben ma­radni. Az ebédtől négyszer is feláll­tam, mert mozognom kellett. Éjsza­kánként tízszer is fölkeltem, mert nem tudtam nyugton lenni. Rettene­tes volt. Lesoványodtam, tönkremen­tem, csak úgy szédelegtem a ház kö­rül. Amikor pedig a kút feltaláló­don, én is oda mentem. Iszom a vi­zet azóta is. És most már jól alszom, rendesen tudok viselkedni, és a gyomrom sem bánt. Csodálatos emlék Itt van azután Vas József, katona­viselt ember, akinek a jobb lábszá­ráról vagy nyolcvan géppuskagolyó borotválta le a húst. A kórházban az épen maradt csontról leszedték a húst is, amit a golyók meghagytak. Bőrt illesztettek rá és a seb hónapok alatt be is gyógyult. Hét évvel ez­előtt kiújult a seb. Gyulladásba jött, gennyesedett. Vas József lába meg­vastagodott és a jobb lábszárán két­­három ujjnyi vastag var képződött. Kórházról kórházra járt, ahol csak azt tudták mondani, hogy annak ide­jén a háború alatt valami piszok maradt a sebben és most ez ki akar jönni. Vas József hazajött a kórház­ból csupa seb lábával. Mankón bice­gett, dolgozni alig tudott, fájt min­den mozdulat. Ahogy aztán tavaly szeptemberben a régi kutat megnyi­tották, ő is a vízhez folyamodott. Ezzel borogatta a sebet. Most már eldobta a botot, amelyre támaszko­dott és boldogan mutogatja a lábát, amelyről letisztult a var, halvány­piros, gyenge bőr van a varközpon­­tok között, bicegés nélkül, szépen tud már járni. Jaskó József­né tífuszban volt és a sok fekvéstől keresztcsontja tájékán meggenyeredett a teste. Amint mondja a „szent vízzel“ borogatta és meggyógyult. A kis Bagyinszki György, két esz­tendős, még nem tud beszélni , csak piros-pozsgás arcából előragyogó tiszta kék szemével mosolyog rá az emberre, amikor édesanyja Ba­gyinszki Miklósné szapora beszéd­ben mondja el a nagy betegség tör­­ténetét. — Olyan lázas, olyan piros volt szegényke — meséli az emlékezéstől könnybe lárbadt szemű édesanyja, — mint az ágyterítő — s ezzel a tiszta szoba vöröságyterítőjére mutat. — Negyven fok láza volt, még felill is jr Ezen szelvény ellenében kap e hó 30-ig (keddig) 1 pengőért a f­i­n­o­m s­z­á­l­ú M. D. Cs. „Bridge“ műselyemnői harisnyát vagy férfi cérnazoknit! Egy vevőnek legfeljebb 1 pár női harisnyát és I pár férfizoknit adunk. DbfDDAÍM Rákóczi-út 72-74, itt tessék levágni! Vida István dr. orvos a háromhetes ecsegi kúra után a következő szövegű levelet intézte Pá­los Pál ecsegi plébánosnak: ,J Szives felhívására a mai napon meglátogattam özvegy Borbás Já­nosné nevű betegemet. Az ötvenkét éves asszony évek óta szenved aritmia perpetua nevű szívbeteg­ségben, magas vérnyomásban, has­­űri és alsó végtagi vizenyősség­­ben. E bajai közül az aritmia per­petua és a hasü­ri vizenyő most is megvan, de az alsó végtagjainak vizenyője, amely itthon sehogy sem akart felszívódnia, most tel­jesen megszűnt. A beteg lélegzése és járása jóval könnyebb, mint ez­előtt három-négy héttel volt. Szív­­nyomását, adandó alkalommal meg fogom mérni. Javulást jelent az is, hogy a beteg (saját állítása szerint)­­ altatószerek nélkül is tud aludni. Pásztó, 1935. jú­lius 1.“ Marólúg ellen is . . . Beszélnek azután a Kabács nevű kozárdi suszterről, akinek öt-hat he­lyen sebesedett ki a lába. Orvosságra nem gyógyult és az ecsegi víz rend­be hozta. Egy Füredi nevű aszódi ember fülrákban szenved, a doktorok állítólag már lemondtak róla, s amióta ecsegi vizet használ, meg­szűrt a gennyesedés és megszül­tek fájdalmai. Bálám Ilona hatvani kis­lány ötéves korában marólúgot ivott. A folyadék felmarta nyelőcsövét és hiába szondázták, mire tizenhárom éves lett, a gyomorszáj csaknem tel­jesen eltömődött. Szülei vitték Buda­pestre, kezeltették Hatvanban. Már lemondtak róla, mert a gyerek nem tudott nyelni. Járt nála a pap, meg­gyóntatta, megáldoztatta, feladta az utolsó kenetet. Szülei utolsó két­ségbeesett igyekezetükben az ecsegi vizből hozattak. A gyerek meggyó­gyult és ma így panaszkodik a szom­szédoknak, akik betegsége alatt el­látták süteménnyel, cukorral, min­dennel, amelyet nem tudott meg­enni, mert nem tudott nyerni. , Míg beteg voltam, hordjátok ide mindent, most már semmit sem.“ Az ecsegi ház története Nem tehettem mást, egyszerűen le­írtam azokat az eseteket, amelyeket részben saját szememmel láttam, részben olyanoktól hallottam, akik szemtanúi voltak a gyógyulásnak. Beszéltem Pálos Pál ecsegi plébánossal is, aki a következőket mondotta a kútról és a vízről. — Két évvel ezelőtt kerültem Bőségre. Olvasgattam az „ecsegi ház“ történetét, amelyet a tizennyol­cadik század vége óta gondosan ve­zettek a plébánosok. Itt találtam adatokat arról, hogy a község hatá­rában állt valamikor egy kápolna, amelyet a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére szenteltek, s amelyet a nép csodatevőnek tartott. Ez a hely nagy hírét, amint az egykorú fel­jegyzés mondja, a szomszéd földből kitörő forrástól nyerte, amely a leg­több betegség csodálatosan gyógyító ereje miatt mindenki által szent for­rásnak neveztetett. Az is benne van

Next