Uj Nemzedék, 1935. július (17. évfolyam, 147-172. szám)
1935-07-02 / 147. szám
Kedd, 1935 Julius 2. .j“ ___ Híinka autóját a tömeg diadalmenetben vontatta végig Prága, július 1. (Az Új Nemzedék tudósítójától.) Színpompás ünnepséget sorozatával végződött az első csehszlovákiai katolikus nagygyűlés. Szombaton este a Vencel szélen 200 ezer hívő jelenlétében hajtatott a Vencel-szobor elé Verdier párisi bíboros, a pápa kiküldöttje, hat hófehér lótól vont kocsiján. A Vencel-szobor mögött 25 méter magas neonfényben égő feszület emelkedett. A nagygyűlés fénypontja vasárnap reggel volt, amikor a sztrahovi stadionban a pápa követe főpapi nagymisét pontifikált. A nagymise 300 ezer főnyi résztvevői latinai énekelték végig a nagymisét, az evangéliumot pedig mind a hat nemzetiség nyelvén felolvasták. A szentmise után a püspöki kar a hat nemzetiség résztvevőinek nyelvén külön-külön felolvasta a szentatya üzenetét Csehszlovákia összes katolikusaihoz. Pápai áldással, majd Te Deummal zárult a nagygyűlés. Feltűnő volt, hogy az ünnepségek alkalmával mindenütt Hlinka fényképét árulták. Amikor Hlinka gépkocsijával megérkezett Prágába a tömeg megállította a gépkocsit és maga vontatta végig a városon valóságos diadalmenetben. Hir szerint Verdier bibornok az ünnepségeik után ellátogat Hunkához. Z. G. Vasárnap megkezdődött a laibachi Eucharisztikus Kongresszus Belgrád, július L A laibachi második Eucharisztikus Kongresszus vasárnap reggel ünnepélyes istentisztelettel kezdődött, melyet Hlond bíboros, XL Pius pápa kiküldötte pontifikáit. A kormány képviseletében Korosep belügyminiszter vett részt számos előkelőség és százezer főnyi tömeg jelenlétében a megnyitó szentmiseáldozaton. A szentmise után a kongresszus rendező bizottságának elnöke üdvözölte a pápa kiküldöttjét. Hlond bíboros szlovén nyelven válaszolt a köszöntésre és utána áldást osztott. ·» «» + »» 4» «» 4» » #»«» 4» 0» £»#»4» £»0» 4»4» ♦» +»«»«»■»» +»«» ♦»«»«» #»«»«» « szerint Lenti Andort kizárólag hosszú vezette, amikor baltával megölte gazdáját. Lenti magába zárkózott, fölényeskedő, rátarti fiú volt — mondja a vádirat. A gyilkosságot megelőzően két dolog miatt részesült megrovásban a gyilkos: először azért, mert engedelem nélkül kivitte gazdája szobájából a hőmérőt, másodszor, mert ugyancsak az igazgató én- A csepeli sztrájkolók ma reggel sem vették fel a munkát A csepeli magyar posztógyár munkásainak száj kínozgalma közvetlenül a megoldás előtt ismét új erőre kapott és a szombati izgalmas tárgyalások után ma reggel már az összes munkások elhagyták a műhelyeket. A gyár festőüzemének munkásai is csatlakoztak a mozgalomhoz és így most már a tisztviselőkön s néhány mesteren kívül dolgozó ember nincs üzemben. A munkásságnak ezt az elhatározását a Péter-Pál papján tartott szenvedélyes hangú nagygyűlés előzte meg, amikor a késő éjszakai órákig vitatták meg a helyzetet a sztrájkolók. A szakszervezeti tanács részéről Szakosíts Antal, a textilmunkás szövetség képviseletében Horváth Pál és Hegyi István a csepeli munkásotthon titkára ismertették a kereskedelmi minisztériumban folytatott, megbeszélések eredményét, amely szerint Bornemisza Géza miniszter azt üzente a munkásságnak, hogy a kormány addig nem léphet közbe, amíg a sztrájkolók fel nem veszik a munkát. A munkások azonban ezek után sem voltak hajlandók visszamenni a gyárba addig, amíg az igazgatóság nem biztosítja őket arról, hogy követeléseiket teljesíti. A nagygyűlés után olyan hírek terjedtek el, hogy ma reggel küldöttség keresi fel Bornemisza minisztert. A munkásság ettől a lépéstől várta a helyzet megoldását. Az Új Nemzedék munkatársa, ma reggel beszélt a csepeli munkásotthon vezetőségével, ahol kijelentették, hogy az események hatása alatt a szakszervezeti tanács képviselői keresik fel Bornemisza Géza kereskedelmi minisztert, akit arra kérnek, hogy a sztrájkoló textilmunkások érdekében lépjen közbe. A küldöttség ki akarja fejteni, hogy a munkások sztrájkhatározata nem a miniszter ellen irányul, csak a gyár vezetőségét akarja jobb belátásra bírni. Ők bíznak a miniszter ígéretében, de az igazgatóság eddigi álásfoglalása nem sok reménnyel biztat. Ismételten kijelentjük, hogy nem a munkásság szegte meg a május 15-iki megálapodást, hanem a magyar posztógyár. Érdeklődtünk a szakszervezeti tanácsnál is, ahol kijelentették nem tudnak arról, hogy a tanács küldöttségben keresi fel a minisztert. Peyer Károly országgyűlési képviselő hazatérte után várnak újabb lépéseket ebben az ügyben. O Λ» «» Λ Λ 2» 4P 4» 0»4»4»4»4»«0 Gadó István dr., a büntető törvényszék elnöke pár nappal későbben kezdi meg szabadságát, amennyiben még július 12-ére főtárgyalási napot tűzött ki: tárgyalni fogják Mattyasovszky Kasszián bestiális gyilkosának, Lesti Andornak büngjét. A budapesti ügyészségen Kiss Nándor dr. ügyészségi alelnök készítette el a vádiratot, amelyet Barctsy Idál dr.-nak, a budapesti ügyészség elnökének való bemutatása után kikézbesítettek a feleknek. A törvényszék hivatalból rendelt ki védőt Lesti mellé ifj. Sebestyén dr. személyében, aki a múlt hét szerdáján kapta kézhez a vád-r iratot. Tekintettel arra, hogy Lesti a gyilkosságot illetően teljes beismerésben van, ügyében a vádtanácsi tárgyalás teljesen elmaradt s mindjárt főtárgyalásra tűzték ki. Gyilkosság és rablás ... Az ügyészség a Btk 268. paragrafusába ütköző előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosság bűntettével és a 344. paragrafusba ütköző rablás bűntettével vádolja Lesti Andort Mattyasovszky Kasszián meggyilkolásáért.. A vádirat 4» 4» I» «» W 4» 40- 4» 4» 4» *» 4» O M Matyasovszky Kasszián gyilkosa július 12-én kerül a Gadó-tan elé . TERTA-bébi szeszgázfőzö FŐZ MINT EGY NAGY NttkGiozhefefien háztartásokban. \ nB&massaBBsaBaBMsnmmnmmmm werbenden. ■Maráidban! TERTA-bébi szeszgázfőző ára csak 19 95 Kapható minden vaskereskedésben. Gyártja: TELEFONGYÁR R.-T. vedelme nélkül a gimnázium egyik tanárának utasítására kivitte gazdája íróasztaláról az egyik osztály iskoladolgozatait. Az igazgató akkor figyelmeztette, hogy ha hasonló dolgokat követ el a jövőben is, úgy elbocsátja őt Lesti Andor ezért annyira feldühödött, hogy megérlelődött benne a gyilkosság gondolata. De az ügyészség "vádirata szerint Lesti a rablás bűntettét is előre megfontolt szándékkal követte el. Halá vagy életfogytiglani fegyház? Ifj. Sebestyén Jenő dr. kézvédő ma adta be észrevételeit a terjedelmes vádirat ellen. A védelem álláspontja szerint Lesti Andor teljesen beszámítható büntetőjognak, de tekintettel arra, hogy csak november 20-án lesz 20 éves, nem ítélhető halálra. Büntetése tehát csak életfogytiglani fegyház lehet. Lesti teljes beismerésben van a gyilkosságot s azzal járó előremegfontoltságot illetően, a rablás előremegfontoltságát azonban tagadja s azt hangoztatja hogy meggondolatlan bosszúból ölt, de a pénzt csak utólag vette magához azért, hogy azzal megszökhessen. A védelem hivatkozni fog olyan körülményekre, amelyekre — szerinte — nem terjedt ki kellőképpen az ügyészség figyelme, többek között mik voltak azok a lelki körülmények, amelyek a fiatal gyilkost ilyen bestiális kegyetlenséggel elkövetett bűntettre késztették. andó István dr. már ki is tűzte a fő-őtárgyalás napját, amelyet július 12-ében állapított meg. A főtárgyaláson a vádat Kiss Sándor dr. ügyészségi alelnök képviseli. A tárgyalást, amelyre belépőjegyeket bocsátott ki a büntető törvényszék elnöksége, az esküdtszéki teremben tart. Gyilkos merénylet — szódásüveggel Szombaton déli 12 óra tájban egy idősebb, feldúlt arcú asszony kezelt a VII. kerületi kapitányságon. Az asszonyt Szalay Dezső rendőrfogalmazó elé vezették, akinek sírásba csukló hangon vallotta: — Megöltem a gazdámat, özv. Baum Józsefnél . . . A rendőrtiszt kérdéseire a remegő asszony ezután elmondta, hogy már hosszabb idő óta mint szakácsnő dolgozott az Erzsébet körút 27. számú házban Baum Józsefné háztartásában. Az özvegyasszonynak van egy vak leánya, aki egy vak férfihez ment feleségül. A házaspár néhány nappal ezelőtt nyaralni utazott és a lakásban özv. Baum Józsefné egyedül maradt a szakácsnővel, Vizkeleti Árpádnéval. Vizkeletinének Baumné felmondta állását és ez a szakácsnőt nagyon elkeserítette. Szombaton déltájban, amikor a két asszony a konyhában dolgozgatott, Vizkeletiné hirtelen felkapott egy szódásüveget és leütötte munkaadóját. Baumné szó nélkül eszméletlenül zuhant végig a konyhai kövezeten. A szakácsné a merénylet után bezárta az ajtót, azonnal a kapitányságra sietett és önként jelentkezett. A szakácsné vallomása közben egy rendőrőrszem is jelentette a gyilkossági kísérletet. Amikor ugyanis Vizkhetiné a merénylet után eltávozott, Dégi Antal szabősegéd nyöszörgést hallott Baumék lakásából. Benézett az ablakon és látta, hogy Baumné a konyha kövezetén fekszik és fejéből vér folyik. Hívta a házmestert, feltörték a lakást és értesítették a rendőrséget is. A mentők özv. Baumnét életveszélyes állapotban szállították a Rókuskórházba. Vizkeleti Árpádnét szándékos emberölés kísérlete címén a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte.