Uj Nemzedék, 1935. november (17. évfolyam, 250-273. szám)
1935-11-03 / 250. szám
Memento ez a komor este: nemcsak emlékezésnek órája, de az elgondolkozásé is. Ha az őszi levelek hervadt szemfödelét félresöpörjük a sírokról, megdermedve döbbenünk rá arra a magyar valóságra, hogy évről-évre több, egyre több a friss hant. És egyre riadtabb szívvel olvashatjuk új fejfákon kettétört fiatal életek, félbenmaradt életművek, be nem váltott ígéretek tragikus sírbzatát, bennük egy pusztuló-vesző nemzet ítéletét... Mementó e halottak estéje, nemcsak emlékezésnek órája, de a magunkbaszállásé is, a fenyegető tényekkel farkasszemet néző bátorságé, a józan számadásé és a fölserkenő önvédelmi ösztöné. Elég volt már, végképen elég, a kuckóban gubbasztó siránkozásból, betelt a tunya nemtörődömség mértéke. Mire várunk még? Mikor mozdítjuk meg végre a karunkat? Igaz, százszor is igaz: sorsunk mostoha, egünk felhős, életünk nehéz és a világ részvételen. De történelmünk tanúsága szerint jártak már fölöttünk oly zord idők, mikor a nemzetet szinte kiirtották, az ősi földet sivatag homokká rontották és a magyarság, amely életakaratát isteni rendelés titokzatos forrásaiból meríti, mégis föltámadott, mégis talpra állott, mégis újra virult és fölépítette a maga új földiországát. Itt az idő, hogy a katasztrófa után talpra álljunk végre, minden erőnket összeszedjük és az egyes ember is kilépjen a beteges önzés Noé bárkájából, sutbadobja a patópálos közöny jámboran füstölgő pipáját és lásson hozzá a megmaradt vetés mentéséhez. A vetés az ifjúság. A menteni való: maga az élet. A cél: maga a nemzet jövendője. Jól láttuk, ha van még szemünk, hogy lássunk, a nagyszerűen rendezett népegészségügyi kiállítás szörnyű számoszlopaiból a sok „morbus hungaricus“ pusztításait. T Így rajzolták elénk e statisztikák a magyar tömegeket sorvasztó betegségek, szociális bajok, tunyán tűrt nyomorúságok, nemzetpusztító állapotok rémeit, oly józan tárgyilagossággal, oly álpátosztól mentesen, hogy akiben van még lélek, akinek agya nem tompult el, akiből nem veszett ki az önfentartás ösztöne, annak meg kell ragadnia a jelképes ásót-kulpát, amely a nemzetre zúduló tömegszerencsétlenség özönvize ellen emeli lázas munkával a gátat. Akik a nemzet sorsáért felelősek, akiknek hatalom és kötelesség egyaránt adatott törvényeket alkotni és végrehajtani, bajt előre látni és azt mindenáron elhárítani, e tragikus órákban, ez évről-évre, percrőlpercre szaporodó magyar sírhantok között bizonyára nem folytatják a peremegoldások halogató politikáját. De az egyes ember sem temetkezhet le kbszerű napi kenyérgondjának (- ■ük körébe, hanem éreznie kell minden lélegzetével, minden lépésével, hogy része a nagy egésznek, munkása, jövőnek és felelős — igenis, felelős! — még a leggyöngébb, a legcsekélyebb is ezért a nagy kérdésért, ezért a szivetszorító nagy problémáért, amely a nemzetre mered: lenni, vagy nem lenni! MA: 3H3ETI RÁDXÓ ■ff AHOL A PÉNZ NEM MINDEN: 0 4 Szélam megveti a bukszát, Guksza pedig elveri jfflflj HHpi a kasszát... jU Lmm 9 wI IINEMZEDÉK Budapest, 1935 november* 3. vasárnap # # XVII. évfolyam, 250. szám inni ÁDÁ C SZÁRAZ MARAD, valamivel felhősebb lesz, mérsékelt keleti szél, lUUJmirio! fokozatos lehűlés, éjjeli fagy. Budapesten ma tízkor 80 van az átpártolt Guksza herceg csapatai ►»#»+»«»»»♦»»» «»*»♦» 4» ♦»+»♦»»»♦» »» 4» ♦»«»+»♦» 4» ♦»+»«» »» »» 0»4»0»»»»»4» 0»0»4»14»4»4»^»4» Egy müncheni szállótulajdonos halálos autókatasztrófája a lunerhegyi versenypályán elfoglalták Makallét A holnap reggel lefutásra kerülő guggerhegyi autó- és motorkerékpárverseny ma reggeli tréningjén borzalmas szerencsétlenség történt. Rudolf Sleimweg 47 éves müncheni szállótulajdonos, aki egyébként egyike a legismertebb német autóversenyzőknek, versenyautójával az egyik fordulóban hirtelen megfarolt. A gép kiugrott a pályáról, felborult és maga alá temette a versenyzőt. Ugyanakkor még elütötte Kolóczy Jenő soffőrt. Rudolf Steinweg, akit a nehéz gépkocsi a felismerhetetlenségig szétroncsolt, a helyszínen azonnal meghalt, Kolóczyt pedig láb- és koponyalapi töréssel az Új Szent János-kórházba szállították a mentők. Feltűnően megromlott mangei-egasz wiszen^S .( London, november 2. (Az Új Nemzedék munkatársának telefonjelentése.) Európa egy átmeneti napsütés után ismét sötétségbe borult. A keletafrikai bonyodalmak békés megoldásának reménye, mondhatni, semmivé foszlott. Tegnap hivatalosan is megerősítették azt a hirt, hogy az angol kormány kereken viszszautasította azokat a békejavaslatokat, amelyeket Laval francia miniszterelnök — a Vatikánnal egyetértésben — Londonban előterjesztett. Az angol kormány még reák tárgyalási alapul sem fogadta el a javaslatokat. Anglia állítólag ellenjavaslatokat küldött a francia kormánynak, Genfben most elsősorban ezekről tárgyal Laval és Sir Samuel Hoare angol külügyminiszter. Az angol sajtó azonban teljesen kilátástalanoknak ítéli ezeket a tárgyalásokat. Hoare közölte Lavallal, hogy Anglia a jelenlegi körülmények között semmiképpen sem csökkentheti Földközi tengeri flottáját. Anglia azonban nemcsak hogy nem vont vissza egyetlen abdihajót sem a tengerről, hanem még, meg is erősítette flottáját a Sidney páncélos cirkálóvá, amelyet az ausztráliai kormány bocsátott rendelkezésére. A Sidney tegnap futott be a gibraltári kikötőbe. Az angol tengernagyi hivatal külön kommünikében közölte ezt a tényt a nyilvánossággal, amiazt mutatja, hogy az angol kormány minden alkalmat kihasznál annak dokumentálására, hogy a Földközi tengeren összevont angol hajóhad változatlanul helyén van és helyén marad. Lázas készülődés Anglia törhetetlenül kitart eddigi politikája mellett. A jelek arra mutatnak, hogy csak addig marad meg intézkedéseivel a népszövetségi keretek között, amíg ezek biztosítékot ^v }