Uj Nemzedék, 1936. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1936-01-01 / 1. szám

tHAZl­ott n­ A&J8CL­VHF LINDBERGH ÚJÉVE: — Nekem az 1935 is szökőév volt wBudapest, 1936 Január* 1. szonda XVIII. évfolyam, 1. szám IDŐJÁRÁS: ■ SZILVESZTER ÉS ÚJÉV ENYHE LESZ. A HEGYEKEN ERŐS SZÉL. ESŐ LEGFELJEBB ÉSZAKON. BUDAPESTEN MA TÍZKOR 3­0 VAN . A rendőrségen a névtelen, levelek ügyében tegnap délben olyan döntő fordulat történt, amely beigazolta, hogy az eddigi nyomozás helyes irány­ban határoz. A déli órákban ugyanis a főkapitányságon kihall­­­gattá­k Róna Ernő detektívfelügyelő feleségét, aki a kihallgatást vezető rendőrtiszt előtt a következő meglepő vallomást tette: — Igen, az írógép, amit a rendőr­ség lefoglalt, nálunk volt. A név­telen leveleket is a mi lakásunk­on készítették­ el. A névtelen­­ leveleket én írtam. Románé drámai vallomása után most már a részletkérdésekre vonatkozóan hallgatták ki a detektívfelügyelő feleségét. Románé elmondotta, hogy amikor férje ellen feljelentések érkeztek a főkapitányságra és a fegyelmi osz­tályra, az volt az érzése, hogy Raj­­czy főtanácsos, a fegyelmi osztály vezetője nem szívlelheti a férjét. — Bosszú vezetett. Azt takartam, hogy mindazokat a kellemetlensége­ket, amelyeket férjem meghurcolásá­­val szereztek nekünk, a fegyelmi osz­tály vezetője is átélje, — mondotta vallomásában. Ki a felbujtó ? A rendőrség most már a további szálakat kutatta. Azt akarta meg­állapítani, hogy Rónáné, a névtelen levélíró és a vallomására felbujtott toloncházi nő között kik állottak még? Erre vonatkozóan Rónáné további vallomást tett, amely most már Ezeknek a megbeszéléseknek, tár­gyalásoknak volt az eredmény© az a tömeges névtelen levél, amelyeket Rajczy főtanácsos ellen írtak és küld­tek el a politikai élet vezetőihez. Rónáné vallomásai után kihallgatták Lehotay Barna fogalmazót is, aki eddig azt állította, hogy a tolonc­­házi nőt nem ismeri és soha nem is látta. Eddigi vallomásával szemben Lehotay Barna fogalmazó teljesen tisztázza a névtelen rága­lomhadjárat hátterét. Róna Ernő detektívfelügyelő fel­függesztése után utcai botrányokozás miatt házi eljárás indult Lehotay Barna fogalmazó ellen. A fegyelmi osztály az iratoka­t döntés végett felterjesztette a bel­ügyminisztériumba. A két fegyelmi alatt álló rendőrtisztviselő, Lehotay Barna és Róna Ernő t többizben ta­lálkozott Róna lakásán, ahol fe­gyelmi ügyeik is szóba kerültek, most annyit beismert, hogy a koronatanú toloncházi nővel való­ban beszélt Rajczy főtanácsosról. Az ügyben tovább folyik a nyo­mozás, hogy az apróbb részleteket is megállapítsák- A Róna, Rónáné és Lehotay által megszervezet maffiá­ról átuítólag még másoknak is volt tudomása a rendőrségen ezeknek a szerepét most tisztázza a nyomozás. Lehotay is vall... Én írtam a névtelen leveleket! - vallotta ma Róna detek­­tívfelügyelő felesége » 4» <» 4» «» ♦» <» «» •* «»♦♦♦»♦»■+»4»♦»♦»♦»♦»♦»♦»4»«»+»«»+» ♦»■♦»+»«» »»♦»■+» +»*»♦»«» ♦» +» M Az abesszin offenzíva eddigi mérlege: Négyezer halott Aszmara, december 31. A legutolsó két héten az északi frontszakiaszon lefolyt harcok után megál­lapítható, hogy az olaszok az egész frontszark­aszon­­ tartani tudták vonalaikat, annak ellenére, hogy az abesszinek számos e­setben megkísé­relték az olasz védelmi vonalak áttö­rését. Az abesszin támadásokat min­den esetben sikerült visszaverni és az abesszinek ezekben a harcokban súlyos veszteségeket szenvedtek. Egy­általán nem látszik túlzottnak az a becslés, hogy abesszin részről a vé­res támadások 4000 halálos áldozatot követeltek. Hadászati és taktikai okokból időn­ként előfordult ugyan, hogy az ola­szok néhány előretolt állásukat visz­­szavonták. Ezekben az esetekben tör­tént azután, hogy az abesszinek az olasz visszavonulás hírét kürtölték világgá. Olasz részről megállapítják, hogy egyetlen egy esetben sem kel­lett az olasz csapatoknak fontosabb védelmi állást kiüríteniök. Az olaszok vesztesége az utolsó két hét harcaiban tizennégy tiszt és hu­szonkilenc fehér katona volt, továbbá 398 aszkari is elesett és körülbelül ugyanilyen számú benszülött katona megsebesült. Az abesszinek ezzel Szilveszterkor bohócsapkát tesznek föl egy éjsza­kára az emberek s nevetve és föl­szabadulva köszöntik az uj eszten­­dőt, amikor azonban elkövetkezik az / ú­j éjfél órája és telepohárral koc- * / J cintva szembenéznek azok, akik ősz- J/ / szetartoznak, elkomolyodva egy- (f J szerre látják tükröződni egymás­­ szemében az átkínlódott év minden megpróbáltatását s az eljövendőnek minden reménységét. Forduljunk hát szembe egy, pillanatra most mi is, akik elválaszthatatlanul össze­tartozunk, akik együtt dolgoztak és verekedtü­k át az eltűnő évet és együtt várjuk a jobb jövendőt: új­ság és közönség. Emeljük magasba és koccintsuk össze piros serlegün­ket — melyben nem pezsgő hab­zik, nem tokaji aránylik, hanem vér, könny és veritek vegyül ösz­­sze —, a szivünket... és nézzünk egymás szemébe őszintén és komo­lyan! Együtt viseltük el ezt a kegyet!--v. évet, amely uj megpróbáltatásokat és uj veszedelmeket jelentett az em­beriségnek s uj bajokat és kese­rűségeket Magyarországnak. Bizony,­­ az 1935 még sűrűbbé és terhesebbé tette fölöttünk a viharfelhőket, még szűkebbre szorította a gazdasági le­hetőségeket, rossz terméssel, aszály­­lyal sújtotta életünket, amelynek napról-napra való tengetése is egyre nehezebbé vált a kis trianoni or­szágban. És mégis! A világveszélyek és a napi gondok közepette ott tud­tunk állni egymás mellett elszakít­­hatatlanul a keserű küzdelemben. Egy rossz, bús esztendő mérlegét latolgatva az utolsó napon, nyu­­­godt lelkiismerettel és tiszta öntu­dattal tudunk szembenézni a mi egyetlen gazdánkkal és egyetlen urunkkal,­­ a keresztény magyar­sággal. A közönséggel, amelyet sza­kadatlanul és hűségesen szolgál­tunk, harcolván érte a független­ sajtó harcát szabad és tiszta fegy­verünkkel, a tollal, nem ismerve­ más célt, mint világnézetünknek, meggyőződésünknek, igazságainknak szolgálatát, az emberiség, a haza s minden rendű és rangú magyar test­vérünk érdekét. Nem múst el egy, nap — ezt büszkén hirdethetjük, hogy ki ne állottunk volna a kö­zönség érdekéért, szembefordulva mindenkivel, — ha szükség volt rá­ — a hatalommal, a hatalmasságok­kal és hatalmaskodókkal is. Álltuk ezt a mindennapos harcot és vív­tuk, ha kellett, a vádlottak padjáig s a fogház kapujáig, — de soha egyetlen pillanatra a nagy magyar tömegeknek jogát és igazságát, sza­badságát és életlehetőségét, munká­ját és eredményeit védeni meg nent szűntünk. Mert nem volt és nem­ lesz soha más parancsolónk, mint a közérdek, más irányítónk, mint eszményeink és igazságaink, más vezérünk, mint a keresztény erkölcs és a magyar becsület. De nem volt és nem is lesz soha más támaszunk, mint az a társadalom, amelynek­ televényéből egy napon az igazság­ szikrázásával, a becsület tiszta iz­zásával és a harckészség lankadat­lan bátorságával úgy ugrott elő ez a lap, mint Isten kardja, amely­ nem ismer félelmet.

Next