Uj Nemzedék, 1936. január (18. évfolyam, 1-25. szám)
1936-01-01 / 1. szám
tHAZlott n A&J8CLVHF LINDBERGH ÚJÉVE: — Nekem az 1935 is szökőév volt wBudapest, 1936 Január* 1. szonda XVIII. évfolyam, 1. szám IDŐJÁRÁS: ■ SZILVESZTER ÉS ÚJÉV ENYHE LESZ. A HEGYEKEN ERŐS SZÉL. ESŐ LEGFELJEBB ÉSZAKON. BUDAPESTEN MA TÍZKOR 30 VAN . A rendőrségen a névtelen, levelek ügyében tegnap délben olyan döntő fordulat történt, amely beigazolta, hogy az eddigi nyomozás helyes irányban határoz. A déli órákban ugyanis a főkapitányságon kihallgatták Róna Ernő detektívfelügyelő feleségét, aki a kihallgatást vezető rendőrtiszt előtt a következő meglepő vallomást tette: — Igen, az írógép, amit a rendőrség lefoglalt, nálunk volt. A névtelen leveleket is a mi lakásunkon készítették el. A névtelen leveleket én írtam. Románé drámai vallomása után most már a részletkérdésekre vonatkozóan hallgatták ki a detektívfelügyelő feleségét. Románé elmondotta, hogy amikor férje ellen feljelentések érkeztek a főkapitányságra és a fegyelmi osztályra, az volt az érzése, hogy Rajczy főtanácsos, a fegyelmi osztály vezetője nem szívlelheti a férjét. — Bosszú vezetett. Azt takartam, hogy mindazokat a kellemetlenségeket, amelyeket férjem meghurcolásával szereztek nekünk, a fegyelmi osztály vezetője is átélje, — mondotta vallomásában. Ki a felbujtó ? A rendőrség most már a további szálakat kutatta. Azt akarta megállapítani, hogy Rónáné, a névtelen levélíró és a vallomására felbujtott toloncházi nő között kik állottak még? Erre vonatkozóan Rónáné további vallomást tett, amely most már Ezeknek a megbeszéléseknek, tárgyalásoknak volt az eredmény© az a tömeges névtelen levél, amelyeket Rajczy főtanácsos ellen írtak és küldtek el a politikai élet vezetőihez. Rónáné vallomásai után kihallgatták Lehotay Barna fogalmazót is, aki eddig azt állította, hogy a toloncházi nőt nem ismeri és soha nem is látta. Eddigi vallomásával szemben Lehotay Barna fogalmazó teljesen tisztázza a névtelen rágalomhadjárat hátterét. Róna Ernő detektívfelügyelő felfüggesztése után utcai botrányokozás miatt házi eljárás indult Lehotay Barna fogalmazó ellen. A fegyelmi osztály az iratokat döntés végett felterjesztette a belügyminisztériumba. A két fegyelmi alatt álló rendőrtisztviselő, Lehotay Barna és Róna Ernő t többizben találkozott Róna lakásán, ahol fegyelmi ügyeik is szóba kerültek, most annyit beismert, hogy a koronatanú toloncházi nővel valóban beszélt Rajczy főtanácsosról. Az ügyben tovább folyik a nyomozás, hogy az apróbb részleteket is megállapítsák- A Róna, Rónáné és Lehotay által megszervezet maffiáról átuítólag még másoknak is volt tudomása a rendőrségen ezeknek a szerepét most tisztázza a nyomozás. Lehotay is vall... Én írtam a névtelen leveleket! - vallotta ma Róna detektívfelügyelő felesége » 4» <» 4» «» ♦» <» «» •* «»♦♦♦»♦»■+»4»♦»♦»♦»♦»♦»♦»4»«»+»«»+» ♦»■♦»+»«» »»♦»■+» +»*»♦»«» ♦» +» M Az abesszin offenzíva eddigi mérlege: Négyezer halott Aszmara, december 31. A legutolsó két héten az északi frontszakiaszon lefolyt harcok után megállapítható, hogy az olaszok az egész frontszarkaszon tartani tudták vonalaikat, annak ellenére, hogy az abesszinek számos esetben megkísérelték az olasz védelmi vonalak áttörését. Az abesszin támadásokat minden esetben sikerült visszaverni és az abesszinek ezekben a harcokban súlyos veszteségeket szenvedtek. Egyáltalán nem látszik túlzottnak az a becslés, hogy abesszin részről a véres támadások 4000 halálos áldozatot követeltek. Hadászati és taktikai okokból időnként előfordult ugyan, hogy az olaszok néhány előretolt állásukat viszszavonták. Ezekben az esetekben történt azután, hogy az abesszinek az olasz visszavonulás hírét kürtölték világgá. Olasz részről megállapítják, hogy egyetlen egy esetben sem kellett az olasz csapatoknak fontosabb védelmi állást kiüríteniök. Az olaszok vesztesége az utolsó két hét harcaiban tizennégy tiszt és huszonkilenc fehér katona volt, továbbá 398 aszkari is elesett és körülbelül ugyanilyen számú benszülött katona megsebesült. Az abesszinek ezzel Szilveszterkor bohócsapkát tesznek föl egy éjszakára az emberek s nevetve és fölszabadulva köszöntik az uj esztendőt, amikor azonban elkövetkezik az / új éjfél órája és telepohárral koc- * / J cintva szembenéznek azok, akik ősz- J/ / szetartoznak, elkomolyodva egy- (f J szerre látják tükröződni egymás szemében az átkínlódott év minden megpróbáltatását s az eljövendőnek minden reménységét. Forduljunk hát szembe egy, pillanatra most mi is, akik elválaszthatatlanul összetartozunk, akik együtt dolgoztak és verekedtük át az eltűnő évet és együtt várjuk a jobb jövendőt: újság és közönség. Emeljük magasba és koccintsuk össze piros serlegünket — melyben nem pezsgő habzik, nem tokaji aránylik, hanem vér, könny és veritek vegyül öszsze —, a szivünket... és nézzünk egymás szemébe őszintén és komolyan! Együtt viseltük el ezt a kegyet!--v. évet, amely uj megpróbáltatásokat és uj veszedelmeket jelentett az emberiségnek s uj bajokat és keserűségeket Magyarországnak. Bizony, az 1935 még sűrűbbé és terhesebbé tette fölöttünk a viharfelhőket, még szűkebbre szorította a gazdasági lehetőségeket, rossz terméssel, aszálylyal sújtotta életünket, amelynek napról-napra való tengetése is egyre nehezebbé vált a kis trianoni országban. És mégis! A világveszélyek és a napi gondok közepette ott tudtunk állni egymás mellett elszakíthatatlanul a keserű küzdelemben. Egy rossz, bús esztendő mérlegét latolgatva az utolsó napon, nyugodt lelkiismerettel és tiszta öntudattal tudunk szembenézni a mi egyetlen gazdánkkal és egyetlen urunkkal, a keresztény magyarsággal. A közönséggel, amelyet szakadatlanul és hűségesen szolgáltunk, harcolván érte a független sajtó harcát szabad és tiszta fegyverünkkel, a tollal, nem ismerve más célt, mint világnézetünknek, meggyőződésünknek, igazságainknak szolgálatát, az emberiség, a haza s minden rendű és rangú magyar testvérünk érdekét. Nem múst el egy, nap — ezt büszkén hirdethetjük, hogy ki ne állottunk volna a közönség érdekéért, szembefordulva mindenkivel, — ha szükség volt rá — a hatalommal, a hatalmasságokkal és hatalmaskodókkal is. Álltuk ezt a mindennapos harcot és vívtuk, ha kellett, a vádlottak padjáig s a fogház kapujáig, — de soha egyetlen pillanatra a nagy magyar tömegeknek jogát és igazságát, szabadságát és életlehetőségét, munkáját és eredményeit védeni meg nent szűntünk. Mert nem volt és nem lesz soha más parancsolónk, mint a közérdek, más irányítónk, mint eszményeink és igazságaink, más vezérünk, mint a keresztény erkölcs és a magyar becsület. De nem volt és nem is lesz soha más támaszunk, mint az a társadalom, amelynek televényéből egy napon az igazság szikrázásával, a becsület tiszta izzásával és a harckészség lankadatlan bátorságával úgy ugrott elő ez a lap, mint Isten kardja, amely nem ismer félelmet.