Uj Nemzedék, 1936. március (18. évfolyam, 51-75. szám)
1936-03-01 / 51. szám
a m mmm Szembefordult a diktatúrával a japán haditengerészet Tokió, február 29. A japán államválság tetőpontját érte el. A mikádó ma délben — a mi időszámításunk szerint hajnali fél 3 órakor — kiadta a parancsot Kashi tábornoknak, hogy fegyveres erővel távolítsa el a rendőröket az általuk megszállva tartott középületekből. Azt hiszik, hogy a császári rendelkezés csak bizonyos idő elteltével hajtandó végre, mert ilyen módon is lehetővé akarják tenni a zendülőknek, hogy legalább az utolsó pillanatban kerüljék el a vérontást. Nyomban a császári rendelet kiadása után repülőgépek indultak a lázadók által megszállt épülettömbök udvarai felé, hogy röpcédulákat dobjanak le, amelyek megadásra szólítják fel a csapatokat. A helyzet azért rendkívül súlyos, mert — úgy látszik — a haditengerészet tisztikara a kormányt támogatja és szembefordult az Araki tábornok által kikiáltott katonai diktatúrával. A mikádó nyilván a haditengerészet befolyására határozta el a zendülés fegyveres letörését. dön: vagyon, hírnév és hatalom!Véres harcok Tokióban? Sanghai, február 29. Ideérkező magánjelentések szerint szombaton a délelőtti órákban a mi időszámításunk szerint éjfél körül a Tokió lezárt városnegyedében véres harcok folynak. Közelebbi részletek nincsenek. A pénteki ultimátumnak a zendülésben részt vett I. hadosztály katonái közül állítólag csak négyszázan engedelmeskedtek. Amennyiben az ostrom megkezdése a császár parancsára történt, a zendülő tisztek magatartása most már nyílt szembeszegülést jelent az uralkodóval. diapest, 1936 március 1. vasárnap A XV 111. évfolyam, 31. szám , . i' ; É ~S .... . . i AT ÁDÁC• VASÁRNAP is ENYHE, megismétlődő esők, közben némi NAPSÜTÉS. IU UrrtlYno • A MAGASABB HEGYEKEN ESETLEG HÓ. BUDAPESTEN MA TÍZKOR 8 CYAN ' ^ ^ Hát most mi jobb ? He a halottak«£ is leszavaztatják, vagy ha az »rákét ^ rá sem engedik?.». Ma reggel még a felkelők intézkedtek a miniszterelnöki palotában és a rendőrfőnökségen Tokió, február 29. Azt a városrészt, amelyben a zendürök által megszállott középületek vannak, a sokszoros katonai kordon még mindig — mondhatni légmentesen — elzárva tartja. Senki sem tudja, hogy mi történik a kordonon belül. A körülzáró katonaság újabb és újabb megerősítéseket kap. Ugyanakkor a hadi kikötőbe is újabb csatahajók érkeznek. A császári palotában és a vezérkari székházban folyó permanens tanácskéndásról nincsenek hivatalos hírek. Tokió lakossága feltevésekre van utalva. A szájról-szájra keringő hírek azt látszanak igazolni, hogy a katonai lázadás részben sikerrel fog járni. A mérsékelt elemeket, a politikai pártokat és a parlamenti rendszer maradványait rövidesen teljesen kizárják Japán politikai életéből, ami a külpolitikában súlyos következményekkel járhat. A japán hatóságok csak a külföldi laptudósítók számára, továbbítás céljából adnak időnként tájékoztatást. Maguk a japán lapok semmiről sem írhatnak.. Pénteken este hivatalosan még úgy állították be a helyzetet, hogy a zendülők engedelmeskednek Kashii tábornok ultimátumának, visszavonulnak kaszárnyáikba, a tisztek pedig levonják a következményeket: megadják magukat,, vagy harakirit követnek el. Ezzel a hivatalos közléssel szemben ma úgy fest a helyzet éve, hogy pókhálós ablaka kis római házában örökre behunyta a szemét egy öreg asszony. Egykor Romolino /\ Letíciának hívták, ajaccioi ügyvéd / J özvegye volt és fiából a franciák \ A császárja lett Elfelejtve éldegélt az // I öreg ház vastag falai között, mint a // I kriptában, messze túlélve világhírű fiát és fiának Isten,kísérte álmait, a napóleoni birodalmat. Az elvonult aggok közé tartozott, akikről már senki sem beszél és mire meghalnak, elcsodálkozva kérdezik: hát ez még élt. A császár anyja akkor sem igen beszéltetett magáról és nem jelent meg soha a dicsőség hivalkodó fényében, mikor fia, az egykori Buonaparte hadnagy még úgy markolta erős kezében a jogart mint egy világot remegtető újkori Jupiter a villámkévét. Nem volt császári fenség, elutasította a hercegasszonyi címet. Ő több volt mindezeknél, ő volt a Madame Mere, az anya. Soha bele nem avatkozott a politika praktikáiba. Pedig bölcs elme volt és világhódító fia úgy állt előtte a dicsőség napjaiban is, mint lesütött szemű kisfiú és ő csakuigy széli tótta, Európa ostorát, mint iskolásfiú korában: „Napoléoné . . .“ Neki is akadtak nagyszámú hizelkedői, akiket nem hívott, de megadóan eltört. És valahányszor jelentették az anyának, a hódolattól ájultap, fia legújabb diadalát, az olajbarna aszkéta-arc mécsese, a nagy fekete olasz szem fellobbanva meredt a messzeségbe, mintha a jövő titkait kutatná és a hallgatag száj ezt suttogta, rossz francia kiejtéssel, erősen olaszos hangsúllyal: ..de vájjon tartós lesz-e’“ A korzikai ügyvéd özvegye sohasem tudott hinni fia „napóleoni“ karrierjében. Egyszerű lelkének egészséges ösztöne, tanulatlan elméjének mély bölcsessége megérezte hogy minden múlandó a fölAbban az időben mindenki részeg volt ,a dicsőségtől, mindenki elvesztette a fejét, mindenki halhatatlannak képzelte önmagát és meg non sngallhatónak önnön hatalmát. Éppen úgy, mint a napjainkban! A fölfuvalkodott hatalmi téboly tombolása közben, a parvenü ujjhatalmasok e korában, amely kísértetiesen hasonlít a miénkhez, a császár anyja volt az egyetlen , józan kétkedő. Leticia, akinek késő bánattal adott igazat a fia, az óceán rabja, Szent Hona-szigetének számkivetettje. Hol van ennek az öreg asszonynak a józan bölcsessége azoktól, akik manapság a világ urai, a hatalom ormainak mámorosan kukorékoló chanteclerjei! Mily jó volna, ha a mai hatalmasok is — akiknél az a régi Napóleon kétségtelenül tehetségesebb és „igazibb“ volt — két fölényes kézlegyintés között, két cézárés mániás „kinyilatkoztat»*“ között odapillantanának a homokórára, amelynek szemei könyörtelen következetességgel peregnek, peregnek, peregnek a megsemmisülés mélységei felé. Milyen jó volna, ha ráérnének az őrjöngő ön dédelgető«' Narcisszusz-fai*áziái közben a tükör helyett a történelem könyveibe is belepillantani- E komor betűibe, amelyek a diosz.