Uj Nemzedék, 1936. július (18. évfolyam, 148-174. szám)

1936-07-18 / 163. szám

Szombat, 1936­ Július 18. Ú­jMiMZFTrfK Küldött, vagy nem küldött 30 darab százast a budapesti cég a szegedi kereskedőnek? Szeged, július 17. Furcsa bűnügyben folyik a nyomozás Budapest és Szeged között. Az egyik sze­gedi kereskedő pénzes levelet kapott, amelyben egy budapesti nagy cég 2000 pengőt küldött. A szegedi kereskedő nem­sokkal később újabb levelet kapott a. nagy pesti cégtől, amelyben azt írják, hogy 10 darab 100 pengőst minél előbb küldjön vissza a szegedi kereskedő, mert a pénztáros tévedésből nem 20 darab, ha­nem 3­1 darab százast tett a pénzeslevélbe. A szegedi kereskedő azonban tiltakozott ez ellen, kijelentette, hogy nem kapott többet, mint amennyit a pénzeslevelet kísérő utalvány feltüntetett. A budapesti cég erre jogtalan elsajá­títás ell­én kérte az eljárás megindítá­sát a szegedi kereskedő ellen. Állítását azzal bizonyította, hogy ugyanolyan pén­zesévé­­be 30 darab 100 pengőst tett, mely lemérve pontosan ugyanannyi dekát nyo­mott, mint amennyit az első pénzeslevé­­len tüntetett fel a posta. A szegedi keres­kedő ezzel szemben azzal érvelt, hogy az első pénzeslevélbe a budapesti cég 10 da­rab 100 pengősnek megfelelő súlyú papír szeleteket is tehetett. Az érdekes bűn­ügyben folyik a nyomozás. Horogkeresztes vezér a Hazafias Szerepa! gyűlésén, Bécsi, julius 17. (Az Új Nemzedék bécsi szerkesztő­ségének telefonjelentése.) Politikai körökben a Heim­wehr kétnapos tanácskozása után tegnap este ki­adott hivatalos közleményt úg­y te­kintik, mint teljes behódol­ást Schuschnigg politikája előtt­ A szervezet eddigi politikai céljai helyett a jövőben a b­o­­­s­e­­v­izmus­ ellen fog küzdeni, ami megindulásakor első célkitűzése is volt. Hangsúlyozza a közlemény, hogy az osztrák—német egyezmény bizonyára elő fogja mozdítani a fasiszta rendszert követő államokkal és csoportokkal való együttműkö­dést, mert a fasiszta gondolat a bolsevista veszedelem egyetlen ellenszere. Feltűnést keltett belpolitikai körök­ben, hogy a Hazafias Arcvonal teg­napi gyűlésén a bécsi községházán megjelent igen sok párthívével együtt Riehl Walter ügyvéd, aki évekkel ezelőtt a nemzeti szocialista pártot Ausztriában megalapította. A Hazafias Arcvonal gyűlésein hangsúlyozták a szónokok, hogy a szervezet sohasem harcol a német nép ellen, hanem csak egy politikai párt ellen. Elégtétellel állapították meg, hogy ennek a küzdelemnek az ideje elmúlt és emlékeztettek Bis­marck szavaira, aki osztrák egyetemi hallgatókhoz szólva, kijelentette: „Ha jó németek akartok lenni, legyetek mindenekelőtt jó osztrákok!“ Ausztria most nagy előkészületeket­­tesz D o 11 J u s s Engelbert, a vértanú kancellár emlékezetének megünnep­lésére. Július 25-én, a kancellár meg­gyilkolásának második évfordulóján reggel nyolc órakor az egész ország­ban mindenütt gyászmiséket monda­nak, délután 3 óra 20 perctől 3 óra 40 percig pedig Ausztria vala­mennyi templomának ha­rangjai megkondulnak. Schuschnigg kancellár a mai lapok hasábjain felhívást intéz az Ostmaerkische Sturmschar tagjaihoz és a többi közt kijelenti: „Amit most elértünk — élő tanúja vagyok ennek —a vértanú kan­cellárnak leghőbb vágya v­o­l­t.“ É­s. HOLNAP TETŐ ALÁ KERÜL A DARDANELLA-EGYEZMÉNY Montreux, július 17. Ha csak váratlan akadályok nem merülnek fel, holnap előreláthatóan tető alá kerül a­z ú­j D­a­r­­danella-egy­ezmény. Ma már csak a kisebb jelentőségű szakaszok körül vannak nézeteltérések. A teg­nap délutáni titkos ülésen kimondottták, hogy az eddigi Dardanella-bizottság megszűnik s a tengerszo­rost Törökország veszi szuverén birtokába. Polgári repülőgépek szabadon közlekedhetnek a Dardanellák fölött, a török kormány azonban megtilthatja bizonyos meg­erősített zónák átrepülését. A hadi­hajók áthaladása kérdésében most már csak Japán támaszt némi nehézségeket. Anglia indítványára kimon­dották, hogy az új egyezmény meghatározott szakaszait az aláíró hatalmak kétharmad szótöbbséggel is meg­változtathatják. A török sajtó nagy megelégedéssel fogadja a Montreuxből érkező kedvező híreket. A török katonaság nyomban az új egyezmény aláírásának napján megszállja a Dardanellákat. Ennek a napnak év­fordulója nemzeti finnen lesz Török­orszo­kban Egy vagon gabonát ajánlott föl az egri érsek a jégkárosultak felsegélyezésére Miskolc, július 17. Tegnap délután Mezőkövesdre ér­kezett a belügyminiszter, hogy meg­tekintse a jégkár sújtotta alsóbor­­sodi vidéket. A miniszter rövid nyilatkozatot adott a sajtónak, amelyben kijelen­tette, hogy a földmivelésügyi mi­niszterrel együttesen fogják lebo­nyolítani az alsóborsodi segélyak­ciót. — Ma Szmrscsányi Lajos egri ér­seknél ebédeltem, — mondotta bel­ügyminiszter — aki máris egy vagon gabonát ajánlott fel a jégkársújtotta lakosság megsegítésére. Ezen a vidé­ken a Zöld Kereszt akciót fokozot­tabb mértékben szervezzük meg. A vidék bejárása során érdekes tapasz­talatra tettem szert — folytatta a miniszter. — A piros tetőcserepek mindenhol épen maradtak, miiig a fe­hér és szürke cserepek a legtöbb he­lyen teljesen összetörtek. A piros cserepeket tehát, amelyeket mint ma­gyar specialitást mindig szerettem, a jövőben minél több épületnél kell alkalmazni. Súlyos baleset érte Gesztesi Gyulát, a pák­si magyar követség sajtófőnökét Pak­s, július 17. A párisi magyar követség sajtófőnö­két, Gesztesi Gyula dr. külügyminiszteri sajtóreferenst csütörtök este súlyos autószerencsétlenség érte. Gesztesi dr. maga vezette autóját, amely teljes sebességgel haladt az országúton. Pakistól délre, Chichery város közelében egyszerre feltűnt egy másik túraautó, amely pontosan szemben, nagy gyorsa­sággal közeledett Gesztesi kocsija felé. Egyelőre még ki nem derített okból, valószínűleg a kormányszerkezet hibája következtében a két kocsi teljes erővel összeüt­között s Gesztesi dr. súlyos sérü­léseket szenvedett, igy a hátge­rincén is komolyan megsérült. A másik autó utasai, egy házaspár csont és bordatörést szenvedtek. A szerencsét­lenség­­áldozatait nemsokára az auxerrei kórházba szállították és ott vették ápolás alá, miután egy arra haladó motorkerék­páros a szerencsétlenség láttára haladéktalanul értesítette a men­tőket. Gesztesi Gyula dr., aki több mint másfél évtizede teljeért szolgálatot a párisi ma­gyar követségen, autóbalesete a francia fővárosban élénk sajnálkozást keltett. v Miért sztrájkolnak az újpesti textilminkások? Amíg az iparügyi minisztériumban tárgyalások kezdődtek meg a mini­mális munkabérek megállapítására a textiliparban, a textilipari mun­kásság körében egyre elkeseredet­tebb a hangulat a Bedeaux- és kétgépes rendszer, valamint az erősen leromlott óra­bérek miatt, és most beszüntették a munkát a békéscsabai Rokka-Szövőgyár Rész­vénytársaság munkásai is. Az újpesti jutagyárban a kétgépes rendszer bevezetése ellen tört ki a sztrájk. A munkások tiltakoztak ez ellen az új rendszer ellen és azt állít­ják, hogy ez a rendszer tönkreteszi egészségüket és attól tartanak, hogy ennek bevezetése nagyarányú m­unkáselbocsátáso­­kat von maga után. A gyár álláspontja ezzel szemben az, hogy a termelés érdekében feltétle­nül szükség van arra, hogy az új rendszert bevezessék. Harminc szá­zalékos béremelésre is hajlandó az újpesti jutagyár, ha a munkások föl­veszik a munkát. Az újpesti jutagyár munkásai a gyár által fölajánlott feltételeket nem fogadták el és kijelentették, hogy még béremelés esetén sem haj­landók kétgépes rendszerrel dol­gozni. Az újpesti rendőrkapitányságon cáfolják azt, hogy a sztrájkoló mun­kásokat detektívekkel, az idegen ho­nos munkásokat pedig tartózkodási engedélyüknek rendőrségi megvoná­sával akarnák kényszeríteni a mun­ka felvételére. Bék­ési Isiván A Békéscsabai Itokka-Szövőgyár Részvénytársaság munkásai azért hagyták abba a munkát, mert a gyár bevezette az akkordrendszert. Ez az új munkarend azt hozta ma­gával, hogy most, főleg a munkás­­nők, átlagban az eddigi heti 12 pen­­gő helyett alig 6—8 pengőt keres­nek. A munkások béremelést kértek. Láncz József gyárigazgató azonban nem adott kielégítő választ, mire a gyár 330 munkása és munká­snője tegnap reggel sztrájkba lépett. A gyár vezetősége és a sztrájkolók kö­zött folynak a tárgyalások. A ható­ság próbál közvetíteni és a részvénytársaság már eddig is 25 százalékos béremelést ajánlott fel. f Lépésrs k­özbe az iparü­g­­ra­niszter A textilipari munkásság körében nagy izgalmat keltett az újpesti és békéscsabai gyárak bérmozgalma. A munkásoknak az a kívánsága, hogy az iparügyi minisztérium minél sürgősebben állapítsa meg a leg­kisebb munkabéreket és vessen véget annak az állapotnak, hogy heti 60—70 órai munkával ne tud­janak a férfimunkások átlagban 19—25 pengőnél többet keresni s a nők keresete ilyen munkaidő mel­lett 14—20 pengőn alul maradjon. Az iparügyi minisztérium a kötő­­szövő iparban már kinevezte a bér­­megállapitó bizottságot. Ezt követi rövidesen a pamutszövők bizottságá­nak ki­ne­vezése is és a három bérmegállapító bizottság, amelyben részt vesz a keresztényszo­­cialista Textilmunkások Szövetsége, a Magyarországi Textilmunkások Szövetsége és a Gyáriparosok meg­bízottai,­ nyomban megkezdi munká­ját. A bizottság elnökévé Léhner Rudolf nyugalmazott táblai tanácsel­nököt nevezték ki. Vízállás A Duna -Esztergomig apad, az alsóbb részeken árad. Közepes vízállása. — Mai vízállások: Pozsony 317, Komárom 414, Budapest 376, Paks 289, Baja 378, Mohács 402. A Dráva Barcsnál 85, Drávaszabolcs­­nál 192. A Tisza Tokajig apad, lejebb árad. Igen alacsony vizállása. — Mai vízállások- Tiszaújlak —84, Vásárosna­­mény —132, Tokaj -2, Tiszafüred 14, Szolnok —22, Csongrád —100. Serged —9. A Szamos Csengérnél 21, a Kőrös Békés­nél —90. Gyomainál —78, a Maros Malő­réi 6. A Balaton Siófoknál 94 a Ve­crv­­cei-tó Agárdnál 41.

Next