Uj Nemzedék, 1936. szeptember (18. évfolyam, 199-223. szám)

1936-09-17 / 212. szám

Csütörtöki 1936 szeptember 17. Ú­IMWZEnfa Madrid ostroma két hét múlva kezdődik meg Burgos, szeptember 16. Az utolsó huszonnégy órában a hadi helyzet nem változott lényegesen. A nemzeti hadsereg vezetősége a rendelkezésre álló csapatok megerősítésén és az állások kiépítésén dolgozik. M­o­­­a tábornok négy napi pihenést engedélyezett azoknak a csapatoknak, amelyek Madrid fölött, a Guadarrama környékén harcolnak. Újabb csapatszállítások vannak folyamatban Marokkóból Spanyolországba. A Madrid elleni felvonulásra a nemzeti kormány 170.000 f­ő­n­y­i jól felfegyverzett haderőt mozgósít. A különböző frontszaka­szokon a nemzeti csapatok létszáma már eléri a félmilliót. Általában arra számítanak, hogy Madrid ostroma 15 nap múlva kezdődik meg. Bár tegnap nagyobb összecsapások sehol sem történtek, a nemzeti csapatok több helyen értek el sikereket, így megszállották Teba városát, amelyet a vörös milícia kiürített. A vörösök elmenekülésük előtt ötven embert, köztük több papot és asszonyt kivégeztek. San Fernandoból jelentik, hogy a nemzetiek egyik cirká­lója elsüllyesztette a C 6. számú kormányhű tengeralattjárót. Összeesküvés Azana és Caballero ellen Paris, szeptember 16. A sevillai rádió már ismételten je­lentette, hogy Madrid utcáin súlyos utcai harcok folytak. A madridi kor­mány tagadja ezeket a jelentéseket, de több jelből arra kell következ­tetni, hogy a vörös kormány hely­­zete igen megnehezült. Egy hivata­­los közlemény szerint „a köztársaság ellenfeleinél tar­tott házkutatás során a rendőr­ség 4.815.532 pezeta készpénzt ko­bozott el.“ Ez a hivatalos közlemény valószí­­nűsíti azt a sevillai jelentést, hogy a spanyol fővárosban összeesküvést szőttek Azana el­nök, Caballero miniszterelnök és a kormány több más tagja ellen. Madridban rengeteg letartóztatás történt és további letartóztatásokat várnak. A jerezi rádió szerint a madridi kormány elhatározta, hogy még a főváros ostromának megkez­dése előtt Valenciába menekül. Egy gibraltári hír arról szól, hogy Mala­gában a madridi kormány már nem ura a helyzetnek, mert a szocialis­ták, kommunisták és anarchisták ki­jelentették, hogy Malaga „szabad város“, amely­nek Madrid többé nem parancsol. A burgosi ellenkormány hivatalo­san közölte, hogy Szeptember 17-nek hajnali egy órájától kezdve az os­tromlott Bilbao és Santander városok kikötőit aknákkal elzárja. A burgosi kormány ezért­ felszó­lítja valamennyi kereskedelmi és hadihajó parancsnokságát, hogy ke­rülje el ezeket a kikötőket. Bilbao­ná­l a k­o­rmán­y­csap­a­t­o­k jelenlegi védelmi vonala Oriotól Regalig ter­jed. Ennek a hadszíntérnek védel­mére mintegy negyvenezer embert van a madridi kormánynak, a fegyver- és lőszertartalék azon­ban nagyon megcsappant és a kormánycsapatok most már pót­lást sem kaphatnak. Hír szerint 400 katona és 200 polgárőr meg­kísértette, hogy átszökjék a nem­zeti csapatokhoz, de tervüket meghiúsították. Ortega kormányzó több tisztet kivégeztetett. Bilbao fölött tegnap ismételten meg­jelentek a nemzeti repülőgépek és bombákat dobtak le. A bombázás cél­pontja a bilbaói muníciógyár volt. A gyárat állítólag több találat érte és az emberáldozatok száma is igen nagy. Buresch volt osztrák kancellár súlyos beteg Bécs, szeptember 16. (Az Új Nemzedék bécsi szerkesztő­ségének telefonjelentése.) Buresch volt osztrák kancellár és pénzügy­­miniszter, aki jelenleg a postataka­rékpénztár elnöke, rendkívül súlyo­san megbetegedett. A volt kancellár, aki egyike Ausztria legnagyobb pénz­ügyi szaktekintélyeinek, cukorbajban szenved és az annyira elhatalmaso­dott, hogy hét százalékra emelkedett a cukortartalom és szívrohamai van­nak. Tegnap szanatóriumba vitték, ál­lapota aggasztó. Kis. Vízállás A Duna, Paksig apad, lejebb árad. Pak­si­g alacsony, másutt közepes vízál­lásu. Maii vízállások: Pozsony 1315, Komárom 280, Budapest 246, Paks 168, Baja 269, Mo­hács 291. A Dráva Barcsnál 263, Dráva­­szabolcsnál 47. A Tisza Tiszafüredig apad, lejebb árad. Alacsony vízállású. Mai vízállások: Tiszaújlak —46, Vásá­rosn­amény —79, Tokaj 57, Tiszafüred 72, Szolnok 82, Csongrád —4, Szeged 28. A Szamos Csengérnél 6, a Körös Békésnél­­—45, Gyománá­l —16, a Maros Makónál 2. A Balaton Siófoknál 60, a Velencei-tó Agárdnál 26. ■»» ♦» ♦»+» 4» ♦» Váratlanul zárt tárgyalást rendeltek el a kaszás-perben Bácsalmás, szeptember 16. A tegnapi napon tizenhat bácsal­mási és tataházai vádlott vallott a kaszáskeresztes szervezkedésről. Ma reggel a törvényszék megkezdte a mélykúti vádlottak mintegy ötven főnyi csoportjának ki­hallgatását. Mielőtt azonban a vádlottak kikér­dezésére került volna a sor, Molnár Antal jánoshalmai lakos, aki egyik fő szervezője volt az összeesküvésnek és későbbi vádlottcsoportba van be­osztva, jelentkezett a tanácselnöknél, hogy még a mai kihallgatás előtt sürgős vallomást szeretne tenni. Mondanivalóját azonban csak zárt tárgyaláson adhatja elő. A tanácselnök erre kiüríttette a termet ,és Molnár Antal mintegy fél órán át zárt tárgyaláson vallott. Azután az elnök egyenként beszólí­­­tatta a mélykúti vádlottakat, akik a falu legszegényebb emberei közül va­lók. Iendertette előttük Böszörményi húsz pontból álló programját, amely a többi között azt követeli,­ hogy minden ötszáz holdnál nagyobb birtokot, akár az állam, akár az egyház, vagy magánosok tulajdo­nában van, osszanak fel a mezőgazdasági nincstelenek között. A vádlottak beismerték, hogy vala­mennyien ismerték ezeket a ponto­kat, amikor beléptek a rohamoszta­gokba. A mai tárgyalás előreláthatólag este hat óra után ér véget. Holnap még nagyobb vádlottcsoport követ­kezik, mintegy 70—80 jánoshalmai la­kos. Ezeknek volt legnagyobb részük a felforgató törekvésekben és így az ő kihallgatásuk lesz a legérdekesebb, ítéletet valószínűleg pénteken este hirdet a törvényszék. A vádlottakkal már közölték is, hogy pénteken dél­után valamennyien újabb idézés nél­kül jelenjenek meg a bácsalmási közö­­­ségyházán. s Leszúrta a béhitot , hét évi fegyházat kapott Balassagyarmat, szeptember 16. Ifj. Hamzalik József a nagyoroszi gróf Wenckheim-féle kőbánya várára ez év július hó 5-én Nagyoroszi község diósi erdőrészén tartott táncmulatságon össze­veszett a helybeli legényekkel. Azok ugyanis tánc közben többször elkérték partnernőjét, Gazsi Máriát. Hamzalik erre felelősségre vonta a legényeket, a községi bíró fia, Szabó Gábor pedig, hogy a verekedést megakadályozza, eltolta Hamzalikot az őt fenyegetően körülvévő csoporttól. A vájárt ez a tett annyira feldühösítette, hogy kést rántott és mell­­beszúrta az őt lecsendesiteni igyekvő Szabó Gábort. A kést a szerencsétlen fiatalember szivét érte és azonnali halált okozott. A balassagyarmati törvényszék Le­­áoc.sí­.­­-tanácsa a most tartott főtárgyalá­­son erős felindulásban elkövetett szándé­kos emberölés címén hét évi fegyházra ítélte a gyilkost legényt. Az ügyész és a védő fellebbezett. Zaimisz Sándor, a görög köztársaság volt elnöke, mára virradó éjjel Bécsiben 81 éves korában meghalt. VIII. Edward yachtjáért vagyont ígérnek az­­ amerikaiak London, szeptember 16. Lady Yule több szédítő összegű ajánlatot kapott Nahlin nevű yachtjára, amelyen VilI. Edward király földközi-tengeri utazását tette meg. Amerikai pénzfejedel­mek majdnem minden összeget hajlandók fizetni a yacht néhány heti használatáért. Egy newyorki érdeklődő minden tárgyért, amit a király a yachton felejtett, azok sú­lyának megfelelő színaranyat ígért. Lady Yule, aki maga is sokszoros milliomos, valamennyi ajánlatot visszautasított­a. BORZALMAS ROBBANÁS EGY MEXIKÓI LŐSZER­GYÁRBAN Mexico-City, szeptember 16. Mexikó egyik legnagyob­b muni­­ciógyárában borzalmas robbanás történt, melynek sok halálos áldo­zata van­. A mexikói municiógyárak a spanyol forradalom óta éjjel­­nappal megfeszített erővel dolgoz­nak, hogy a madridi kormány hadi­anyag-rendeléseinek eleget tegye­nek. A kiadott hivatalos jelentés szerint a robbanásnál kilenc mun­kás életét vesztette, tizenöt pedig súlyosan megsebesült.

Next