Uj Nemzedék, 1937. április (19. évfolyam, 72-97. szám)
1937-04-01 / 72. szám
a HÁZI PÉLDÁNYEXP. V. SZAKAD, SZAKAD AZ ESŐ XIX. évfolyam, 72. szám 0 csak éppen vége nem szakad? 21 ||\r||Án ÁC# AZ ESŐ MEGSZŰNIK. KELETI SZÉL ÉS NÉHÁNY ÓRÁS NAPSÜTÉS LESZ U/UjmUlJ. LASSAN FELMELEGEDÉS JÖN. BUDAPESTEN MA TÍZKOR 90 VAN A halálugrás Budapest, 1937 április 1. csütörtök # # XIX. évfolyam, 72. szám titka | Kloze Róbert elmondja fia hányatott életét Ki a margithidi öngyilkos? Ez a kérdés izgatja nemcsak a hatóságot, hanem a közvéleményt is. Meglepetést keltett a rendőrségnek az a feltevése, hogy a Margithid titokzatos öngyilkosa azonos lehet Kloze Róbert ismert zugligeti vendéglős huszonhét esztendős Ferenc fiával. A rendőrség az öngyilkossági ügy nyomozása során megállapította, hogy az ismeretlen elegáns fiatalember, aki a Széna térnél szállt fel a 12-es autóbuszra, vidám csevegésével vonta magára az utasok figyelmét. Annál nagyobb volt azután a riadalom, amikor a margitszigeti megállónál a fiatalember egyenesen a korláthoz ugrott és a vízbe vetette magát. A detektívek semmi közelebbi adatot nem tudtak megállapítani az ismeretlen öngyilkosról, mint azt, hogy valószínűen pincér lehet. Az utasok és a kalauz személylerrásából ugyanis ez látszott valószínűnek. Fekete szimokingszerű kabátban volt a 12-es autóbusz ismeretlen öngyilkosa és pontosan ezt a leírást adta meg azután tegnap éjszaka a főkapitányság eltűnési osztályán Kloze Róbert, a békeidőkből is jól ismert neves zugligeti vendéglős, aki huszonhét esztendős Feri fiának eltűnéséről tett bejelentést. Kloze Ferenc. Látogatás a megriadt családnál Az Új Nemzedék munkatársa felkereste Kloze Róbertet. A híres Szarvas-vendéglő, amelynek évtizedekig volt tulajdonosa Kloze Róbert, ma új helyen van, a régi „Szarvas“ termei és hatalmas kerthelyisége üresen, siváran állanak. A vendéglő ajtajában magas, karcsú, fiatal leány fogad- A szemei vörösek a sírástól. Ez Kloze Zita, a vendéglős legfiatalabb leánya. Feri bátyjának eltűnésén bánkódik. Édesapja, a hatvanesztendős Kloze Róbert ugyancsak könnyes szemekkel fogad. — Rettenetes, ami történt a fiammal... Nem tudjuk megmagyarázni, hogy miért tette... Azután el-elcsukló hangon beszéli el, hogy a huszonhét esztendős Feri hétfőn este féltizenegy órakor, amikor az üzletet bezárták, bucsuzás nélkül távozott el. Csupán Keindl János csaposnak szólt oda: — Isten veled, nem látjuk többé egymást Kloze Ferenc a húsvéthétfői „locsolókörúton“ többet ivott, mint rendesen szokott és kissé „spicces“ volt. Kijelentését a csapos nem vette komolyan és nem kiszólt róla. — Ha tudtam volna ezekről a szarvairól — mondja a könnyező szemű apa, — talán másképpen alakul... Minden, minden csak feltevés. Kloze Róbert csak elképzelni tudja, mi indíthatta fiát a végzetes cselekedetre. Ha ugyan valóban elkövette az öngyilkosságot. A fiatal Kloze Ferenc 1934-ben nősült és édesapja nekiadta a jól felszerelt régi Szarvas-vendéglőt. — Fiam „flottul“ élt a feleségével, de valahogy rosszul ment az üzlet és az asszony elhagyta őt... — Azóta nem tudott megnyugodik Feri fiam, mert nagyon szerette a feleségét és nem tudott beletörődni abba, hogy elváljanak. A válóper különben most is folyamatban van. A fiú sohasem panaszkodott, de gyakran ivott. Ebben keresett vigasztalást Talán az is bántotta, hogy a rövid önállóság után megint a szülők felügyelete alá került. Mint fizetőpincér dolgozott édesapja, illetően, mivel Kloze Róbert üzletének átadása után édesanyja kéményseprőkerületét akarta átventi és vendéglősmesteri jogáról lemondott, — anyja, Kloze Róbertné új „Szarvas“ vendéglőjében. Az idős Kloze Róbert hangja keserű. A jószívű apa elhamarkodott lépésének tulajdonítja, hogy tönkre- kenyerét jóságosan megosztotta vele a so-- járvány sorsú számellenőr. Szerény, * I\ födelét is oltalmazón borította a j/ \ rokon fölé, mert annak nem volt ]/ I hová a fejét lehajtani. Az egyik * párnát kivette a feje alól és testvériesen oda tette a munkátalan unokatestvér feje alá. Az unokatestvér pedig a számellenőr párnáján, a számellenőr födele alatt -- a számellenőr ifjú feleségéről szőtt bűnös, gonosz, ragadozó álmokat. És amikor ez a becsületes feleség fölháborodva utasította vissza a befurakodott tolvaj tolakodását, fegyvert ragadott az őrjöngő, gyermeke szeme láttára megölte az anyát, őrjöngve kioltotta az istenadta életet. Mikor pedig már így meghálálta a kenyeret, amit kapott, az otthont, ahová beengedték, a jóságot, mellyel ínsége idején körüldédelgették, az emberállat végzett önmagával is... Borzadva állunk e két véres tetem fölött, behunyjuk a szemünket, elfordítjuk az arcunkat és didergő lelkünk azt kérdezi: hová, hová jutottunk? Mi lett az értelemmel megáldott, a gondolkodó, a föld színén uralkodásra küldetett, az erkölcsi érzékkel megkülönböztetett Emberből? A borzalomnak mily förtelmes tetteit, a bűnnek mekkora féktelenségét, a gyilkos, állati őrjöngésnek milyen színjátékait idézi még föl ez a „fölvilágosultnak“ nevezett, „haladónak“ csúfolt, önmaga nagyságától megrészegedett korszak? Hát csak ilyen az ember? Ilyen mélyre süllyedt ő, aki a technika „csodáit“ kitalálta? Mindent fölfedeztek már, amiről a hagymázos képzelet álmodni bírt. Csak éppen az embert vesztették el, az emberi lélek lett ebek harmincadja és az erkölcs vált ismeretlen világrésszé! A költők megszállott képzeletét is megszégyenítette az ember a technika valóságaival, az elképesztő új, meg új találmányokkal. De közben kihullatta a tarisznyájából isteni örökségét, az emberiességet! Gépeket talált föl. De a gépek fölött nem ő uralkodik többé, hanem a gép tette rabszolgájává azt, aki a világra hozta: az embert! A gép lüktetése, lélektelen száguldása, értelmetlen dübörgése, irgalmatlan ritmusa nyomta el az emberi szív dobogását. Géppé vált maga az ember: rugók és kerekek értelmetlen és lélektelen rendszerévé. Az új kor bűvészinasa, a hitetlen, modern ember fölszabadította a gépeket és nem btt többé velük. A sok nagyszerű találmány után, amely elvette a kenyeredet, nyomorba taszított és a fizikai nyomorúság után most már az erkölcsi nyomorúság mélységeibe száműz, ember, találd föl végre ismét elvesztett önmagadat! Nyújtsd ki kapkodó kezedet, te irányt vesztett ember, őshazád