Uj Nemzedék, 1937. május (19. évfolyam, 98-120. szám)
1937-05-01 / 98. szám
Szombat, 1937 május 1. TMlanat Feltűnő belgrádi hír Magyarország és a kisantant gazdasági tárgyalásairól Belgrád, április 30. (Az Új Nemzedék munkatársának telefonjelentése.) Beavatott körökben biztosra veszik, hogy az osztrák államfő budapesti látogatása után a magyar kormány és a kisantant között tárgyalások kezdődnek. Belgrádban leginkább gazdasági természetű megbeszélésekre gondolnak, de beavatott helyen hangsúlyozzák, hogy a tárgyalások szélesebb körre is kiterjeszkedhetnének. Pál kormányzó herceg tegnap két óra hosszat tartó megbeszélést folytatott Macsekkel bledi kastélyában. N. K. Véres féltékenységi dráma Győr, április 30. Nádas községben tegnap este véres féltékenységi dráma játszódott le. Egy xm- 48'teágból késő éjjel együtt távozott Kormécs Lajosné fiatal özvegy asszony vőlegényével, Kovács Péterrel- A sötét utcán elébük toppant Csőre Bálint gazdalegény, aki szintén udvarolt az asszonynak és revolverével hétszer, rálőtt Komocsnéra. Az asszony összeesett, Csőre pedig elmenekült. Komocsnét kórházba szállították. Állapota nem súlyos- Csőre Bálintot hajnalban találták meg a csendőrök egy szalmákazat tövében eszméletlenül átrázott nyakkal. Életveszélyes állapotban vitték kórházba. Szendy polgármestert ma választják meg a Községi Takarék elnökévé Az év elején a várospolitikai pártokban ez a kívánság merült fel, hogy a Székesfővárosi Községi Takarékpénztár R.-T. megüresedett elnöki tisztségét magával Szendy Károly polgármesterrel töltsék be. A polgármester nagy elfoglaltsága mellett is vállalta ezt az újabb tisztséget, tekintettel arra, hogy néhai Sipőcz Jenő főpolgármester, polgármester korában, szintén elnöke volt a Községi Takarékpénztárnak. A Takarékpénztár ma este tartja évi közgyűlését és ezen az elnöki székbe már megválasztják Szendy Károly polgármestert. " Olasz újságírók ünneplése Berlinben Berlin, április 30. Az olasz lapok főszerkesztőinek huszonöt, tagú küldöttségét, amely németországi tanulmányútja során tegnap Berlinbe érkezett, fényes külsőségeik között fogadták a német fővárosban. Este Göbbels birodalmi propagandaügyi miniszter lakomát adott, amelyen nagy beszédben ünnepelte a német-olasz barátságot. — A német és az olasz nép — mondotta Göbbels — egy egész ellenséges világgal szemben keresztülvitte akaratát, amire alig van példa a történelemben. Visszaállították a tisztviselői kedvezményeket a fővárosi fürdőkben Ma délelőtt a városházán hivatalos közleményt adtak ki, amely szerint május 1-től kezdve a fővárosi fürdőkben visszaállítják az 1934 december 1-én megszüntetett tisztviselői kedvezményeket. Az állami tisztviselők a fővárosiakkal egyenlő kedvezményben részesülnek a fürdőjegy vásárlásnál, de fel kell mutatniok a JIAV arcképes igazolványát. A vádlott: Károlyit A Budapesti Közlöny április elsejei számában hivatalos hirdetménynyel főtárgyalásra idézte a büntetőtörvényszék Méhes-tanácsa az ismeretlen helyen tartózkodó gróf Károlyi Mihályt kormányzósértési és nemzetrágalmazási bűnügyében. A hirdetmény szerint a büntetőtörvényszék a tárgyalást akkor is lefolytatja, ha a vádlott az idézésre nem jelenik meg. Az időpontot ma délelőtt kilenc órában jelölte meg a Méhes-tanács s meg is tartotta a főtárgyalást. Az ügyészség kormányzósértés és nemzetgyalázás bűntette címén emelt vádat gróf Károlyi Mihály ellen, aki 1930-ban a Pozsonyban megjelenő „Reggel“ című lapban „Magyar hazugságok, magyar valóságok“ címmel intervjút adott, amelyben gyalázkodó kifejezésekkel emlékezett meg a magyar nemzetről. A tárgyalás megnyitásakor a bíróság megállapította, hogy gróf Károlyi Mihály nem jelent meg. Felolvasták az inkriminált cikket, majd Kovács Péter ügyészségi alelnök tartotta meg vádbeszédét és indítványozta, hogy a bíróság Károlyi Mihály gróf távollétében is állapítsa meg bűnösségét. A védőbeszéd után a törvényszék meghozta ítéletét, amelyben bűnösnek mondotta ki Károlyi Mihály grófot nemzetgyalázás bűntettében, de a büntetés kiszabását mellőzte. Az ítélet indokolásában megállapítja a bíróság, hogy a kormányzósértési ügyben elévülés címén megszünteti az eljárást. Károlyi Mihály gróf védője a bűnösség kimondása miatt fellebbezett. Griger Miklós beszél a költségvetési vitában Ma délelőtt tíz órakor Setranyovszky Sándor elnök nyitotta meg a Ház ülését. A soron következő szónok Griger Miklós volt, akinek felszólalását nagy érdeklődés előzte meg. A kormány részéről Lázár Andor igazságügyminiszter és Mikecz államtitkár volt jelen. Giigor azzal kezdte rendkívül érdekes felszólalását, hogy amikor a Gömbös-kormány 35-ben feloszlatta a Házat, utolsónak odakiáltott a miniszterelnöknek: Miniszterelnök úr, nem váltotta be a nemzetnek tett ígéretét! — Ezzel — úgymond — megpecsételtem sorsomat! Nem engedtek be a parlamentbe, ahol csak most nyílt alkalmam először, hogy ismét kifejthessem véleményemet arról a kérdésről, amelyet minden törvényjavaslat közül a legfontosabbnak tartok: a választójog reformjáról. Azt szokták mondani, hogy aki a titkos választójogról beszél, nyitott ajtókat dönget, ő azonban gyanakvó ebben a kérdésben. Négy évtizede ígérik már a titkos választójog megvalósítását és mintha fátum kísérné ezt a kérdést, a múlt szomorú tapasztalata azt mutatja, hogy alapja van a gyanakvásnak. A következőkben a Gömöös-kormány politikáját bírálta. A múlt kormány megígérte, hogy hozza a titkos választójogot. Mégis feloszlatta a Házat és nyíltan választatott, anélkül, hogy megpróbáltak volna nivelláris után köpéseket tenni a titkosság felé. Ennek a választásnak azonban kifejezett célja az volt, hogy a kormány elfoglalja a fontos pozícióival és megvalósítsa az egypártrendszert. Azt hangoztatták akkor, hogy ez a választás a kormány politikájának sikerét jelentette, a közigazgatási bíróság ítéletei azonban nem arra mutattak, hogy egyhangú lelkesedés hozta be a parlamentbe a kormány mammut többségét. A brutális mandátumharácsolás után a nemzetnek az alkotmányba vetett hitét a közigazgatási bíróság adta vissza. „BoUdta" a neve, mert a magyar mező küldi a magyar asszonyoknak és leányoknak ezt a kedves, könnyű magyar ruhát. Száz és száz változatban készül, derűs tarka színei, mint a rét virágai, meg fogják hódítani a szíveket. „BoUcéla" a neve, mert oda illik, oda kívánkozik minden magyar hölgy ruhatárába. Kellemesebb viseletét otthon és a ház körül el sem lehet képzelni, egyben pedig pompás kiránduló és nyaralóruha. „dokréta" a neve, mert nemcsak olyan szép és kedves, de olyan olcsó is, mint egy mezei csokor. Sok szebbnél-szebb, friss „Rercéta" virul kirakatunkban, bent az üzletben egy egész bokrétaerdő. Benne mindenki megtalálja kedvencét, tessék választani. A magyar asszonyokat és leányokat várja a 3 „B Uccera"és a JI&Hips&ed én Newyork, április 30-Jellegzetesen amerikai ízó híradás szerint St. Louisban nagyszabású kongresszust tartottak azongyszedők. Csavargók, notórius munkakerülők, hivatásos kéregetők gyűltek össze az Egyesült Államok minden részéből, sőt Európából is, hogy Jeff Davis nevű vezetőjük elnöklete mellett megvitassák a rongyszedők ügyesbajos dolgait. A „kongresszus“ több mint ötszáz tagja parlamentáris formák között vitatta meg a tennivalókat, csupán a kéregetők és csavargók ellen hozott rendőri intézkedések miatt hangzottak el szenvedélyes tiltakozások. Végül elhatározták, hogy — szobrot emelnek James Eads Howe, emlékére, aki útszéli csavargóból — milliomos lett. A különös kongresszus megtartását a rendőrség engedélyezte, de számos résztvevője ellen adóeltitkolás címén megindult az eljárás, mert kiderült, hogy igen sok hivatásos kéregetőnek csinos megtakarított vagyona van. Cigarettasodrók! Figyelem! Az a nagy eredmény, melyet a cigarettatöltés terén a füstszűrös Senator Celofilter-hüvely elért, bizonyítékot szolgáltattak, hogy új idők újítást, javítást követelnek. Nem maradhatunk meg a cigarettapapír mostani formája mellett sem! A meglévő előnyös tulajdonságokat tovább kell fejleszteni és a legjobbat a legolcsóbb áron kell termelni. Teljesen új, minden eddigitől eltérő és mindent felülmúló cigarettapapír került forgalomba: a SENATOR BLOK! Keményfedelű könyvecskében egyetlen szalag alakjában van elhelyezve, melyből egy cigarettára való a legötletesebb módon egyenkint téphető ki, mindig váltakozó oldalon. A papír széle arab mézgával van bevonva, mely teljesen íz- és szagtalan és a dohány ízét nem befolyásolja. A papír ezáltal tökéletesen ragad és akárhány cigaretta előre is elkészíthető. A SENATOR BLOK-papír sok előnye közül a mai viszonyok közt a legfontosabb, hogy nem drágább más cigarettapapíroknál: 60 cigarettára való ára csak 12 fillér! Siessen a legközelebbi dohányáradéka és kérje az új SENATOR BLOK cigarettapapírt! Ha még nem volna, sürgősen rendeltesse meg! Ezentúl csak SENATOR BLOK cigarettapapírt fog használni.