Uj Nemzedék, 1937. július (19. évfolyam, 146-172. szám)
1937-07-10 / 154. szám
2 különben is nagy számát emeli. Erre p pedig senkinek sincs szüksége. Önálló lélek kell mindenekelőtt az önálló egzisztencia alapításához — milyen kár, hogy erre nem lehet külön erkölcsi alapot felállítani! Az Új Nemzedék levelesládája *—--------------'-T......—:ag TANÁRI TOVÁBBKÉPZÉS Igen tisztelt Szerkesztőség! Pedagógiai körök az utóbbi időben lépten-nyomon hangoztatják a tanítói és a tanári társadalom továbbképzésének szükségességét. Nagyon helyes, amit mondanak, de ugyanakkor nem gondoskodnak a kivitel lehetőségéről. A pénzhiány sok mindentmegmagyaráz. Kitűnő alkalom volna a továbbképzésre, ha a tanár, vagy a tanító július és augusztus hónapokban beutazhatná az egész országot. Megismer■hetné hazájának hegyeit, folyóit, a népi életét és a történelem nevezetesebb színhelyeit. Az illető tanár a gondjaira bízott ifjúságot a személyes élmények és tapasztalatok felhasználásával sokkal eredményesebben taníthatná és nevelhetné. A körutazásnak azonban egy előfeltétele van: a vasutaknak legalább 59 százalékos kedvezményes jegyet kellene biztosítania a tanári kar számára, hogy azok is igénybe vehessék a Máv.-ot, akik fizetésükből képtelenek kiváltani az arcképes igazolványt. Adjon a Máv. a két nyári hónapra minden tanárnak és tanítónak 50 százalékos kedvezményt. A szerkesztőség megértő támogatását kérve maradtam kiváló tisztelettel: Kerék György tanító, Makó. DCo-színel Veszár Ittiháhíttak ! Igen tisztelt Szerkesztő Úr! Hálásan köszönjük Huszár Mihály képviselő úrnak, hogy szóvá tette a vasárnapi munkás tünetet. Köszönik ezt azok az uradalmi cselédek, akiknek nincs vasárnapjuk, akik egy napot sem tölthetnek Családjuk körében, miután hetenként nem 40, de 90—100 órát dolgoznak. Vegyék komolyan a többi képviselő urak is a vasárnapi munkaszünetet és ne engedjék a mezőgazdasági munkásság kiuzsorázását. Ne nyugodjanak, amíg nem lesz Magyarországon teljes vasárnapi munkaszünet. Tisztelettel: Szokol József, Nagyberki. Kaposvárott nincs fagylalt? Mélyen tisztelt Szerkesztő Úr! Mi kaposvári hadirokkantak még 1936-ban megkaptuk a fagylaltárusítási engedélyt. Az idén még nem adta meg Kaposvár városa, noha már a nyár egy része eltelt. Beszéltünk a kereskedelmi miniszter úrral is, aki megígérte, hogy, akik arra érdemesek s a fagylalt kezelését értik, megkapják az engedélyt Lehetséges az, hogy egy pár rendetlen ember miatt, nyolc-tíz családos hadirokkant nyomorogjon egész nyáron? Tisztelettel: A kaposvári fagylaltárus hadirokkantok. Ki velük?... Mélyen tisztelt Főszerkesztő Úr! Nagybecsű lapjában ismételten olvastam, hogy a galíciaiak hogyan zsákmányolják ki és teszik tönkre a jóhiszemű keresztény magyar kisiparosokat és kiskereskedőket Az ilyen Fränkeleket irgalmatlanul el kell ítélni és örök időre kitiltani az országból. Becsületes, keresztény, dolgozni akaró magyar testvérekre van szükségünk, nem pedig galiciánerekre, akik drága valutáinktól és aranykészleteinktől akarnak megfosztani. Ezekre kell elsősorban felhívni az ifjúság és munkásság Ügyeimét hogy megismerjék és kilökjék magukból ezeket az elemeket Mély tisztelettel Gombos Gábor technológa hallgató. (Folytatás az első oldalról) a bolgáét végkép a nemzetiek javára s égrő 1. Közel százezer bilbaói tolódik el. S menekültet zsúfoltak itt össze, akik Spanyolországból Londonba érkező nagyrészt az utcákon és a mezőangol lelkészek szörnyű képet festeken tanyáznak. A népkonyhanők a Santanderben dühöngő chin- ikon naponta egyszer szolgáltatnak Szombat, 1937 július 10. Galíciai honfoglalás —Pakson Paks, július 9. (Az Új Nemzedék kiküldött tudósítójától.) Az öreg Duna lomha testén halk csobogással ring lefelé a hajó. Néhány dunai malom, pár lemaradó halászcsónak sejteti csak a fedélzeten lézengő utassal, hogy talán mégis haladunk. Az ember szeme belefárad a partokat övező füzesek és ezüstnyárf faerdők egyhangúságába. A végtelen, nyílt rónaságok világához szokott embernek ellenszenves ez a nagy, szürke folyany, ami itt kígyózik, mint leküzdhetetlen ősi gát, külön országokat csinál az országban és százkilométeres kerülőkre kényszeríti a kenyércsatákon rohanó embert De a paksi kanyarnál kibékül az ember a vén folyam-rókával. Előbb karcsú csónakok jelennek meg a vízhátán, bennük barnára pirult, vidám evőzösök. Azután feltűnik a gyönyörű panoráma: a homokos parton csónakok és vidáman lubickolóstrandolok tarka serege. A gát fölött pompás, lombos sétány, rózsaligetes park. A hegyoldalban pedig az ősi község tornyai és kedves házacskái nyújtanak barátságos látványt. Mert Paks nem az a lemaradt, Isten háta mögötti falu, aminek egyes filmek és némely adomák után gondolná az ember. A Dunára kiugró Sánchegy oldalában évezrede már, hogy gyökeret vert a kultúra. Ott ahol most a présházak hosszú sora őrzi vasajtók mögött a paksi szőlők zamatos borát, valamikor a római légiók strázsái állták. A Sánchegyet aláásta a Duna, a régi római vár ott pihen a szürke víz alatt porja már az enyészet harangja. Néhány tanti, néhány nyugdíjas, öreg ur lézeng legtöbben s a kihalt családok ősi fészkeit elfoglalja egy uj, mohón terjeszkedő, szakálas arisztokrácia ... A „Kis Palesztina..." A paksiak maguk is „Kis-Palesztiná“-nak hívják a községjüket és nagyon panaszkodnak a sűrü rajokban érkező galíciai bevándorlókra. — Lassan — mondják — az övéké lesz az egész község. A Fő-utcán és Villány-utcán ami szép házat látni, az mind az övék. Batyuval jönnek először a felvidéki, meg a bonyhádi „elosztó“ helyek felől, de pár év múlva már szükek lesznek nekik a vöröshagymaszagu kis boltok.A régi nemesi telkek jórésze már az ő kezükön van s mialatt a földmives lakosság máról-holnapra tengődik, a tisztviselő osztály úgy lebeg a lét-nemlét között, mint a Mohamed koporsója. — ők gyarapodnak. Először a kaftánok kerülnek le, azután a szakáll s mire a letelepedéskor hozott batyuból luxusautó lesz, már úgy érzik magukat itt, mintha nem is 1000 esztendővel később jöttek volna be Árpád vezér után a Vereckei-hágón ... A nagy galíciai bevándorlásnak meg van a kézzelfogható magyarázata. Paks az a boly, ahol a kezeket a gazdasági élet ütőerén lehet tartani. Az itteni piacra jár be Kömlőd, Madocsa, Németkér, Dunaszentbenedek, Géderlak és Foktő népe. A túlsó partiak természetesen kompon járnak, mert évszázadokon át nem jutott pénz arra, hogy a Duna két partja közötti közlekedést hidakkal megkönnyítsék. 1929-ben a paksiak harcoltak egy kidért, de aztán Dunaföldvár lett a győztes. A lakosság nagy tömege, a földművelők, keserves kenyércsatákat vívnak a között, de elég gyengés minőségű homokon. A kis törpebirtokok jövedelméből el lehet ugyan „csikorogni“, de — különösen mióta a présházakban eladatlanul vannak a kitűnő paksi borok — a földművesnép életszínvonala nagyon leromlott. A sok nincstelen embert minden télen inségmunkán kell tengetni. . . — Valamikor — mondja dr. Polgár István főszolgabíró — a paksi bor kereseti cikk volt, a fővárosi és fővároskörnyéki vendéglők mind azt mérték. Az emberek azonban leszoktak már arról, hogy jó bort igyanak. A duna-tiszaközi gyengébb borok olcsóbbak és kiszorították a paksi bort a fővárosi piacról.s Akik csalódtak... A századok során ősi magyar nemesi családok fészke lett a paksi hegyoldal. A községben ma is állnak a címeres kúriák. Az egyiknek talán büszkén hirdeti a márványtábla, hogy ott töltött hosszú időket rokoni látogatások során Deák Ferenc, a haza bölcse. Ebben az ódon magyarságú környezetben a később betelepített nagytömegű svábság sem tudta megőrizni zárt nyelvi és nemzetiségi sajátosságát. Gaál János apát-plébános meséli, hogy a paksi svábok fiatalja már csak magyarul tud és szives-lélekkel magyarok. Sűrűn feltűnnek itt is az utcákon a rövidnadrágos, szőke Hittler-ifjak, akik kerékpáron járják be a dunátúli német településeket. Egy-két napot szimatolnak a nép között, de aztán csalódottan állnak tovább. Az elmagyarosodott paksi sváboknak nem kellenek a pángermán eszmék. Bár a református őslakosságot, alaposan megtépázta már az egyke, Paks még tartja magát. — Harminc évvel ezelőtt — mondja Gaál János apát-plébános — évente 100—120 gyerekkel többet kereszteltünk, de ez a többlet el is halt még csecsemő korában. Ma kevesebb gyerek születik, de kevesebb a gyereksír is, így a lakosság tartja a 12.000-es lélekszámot. Az ősi kurták szinmagyar lakóit azonban Idestova mind kikolom-33VÍ» .-.S- >. ' ' i ki egy kis levesadagot, úgy, hogy tízezrek koldulnak a városban. A kiéhezett emberek apatikusan várják a kikötőben a beígért hajók érkezését, de mindig csalódnak, mert az élelmiszerszállító gőzösök nem tudják áttörni az ostromzárat. Minden remény a Duna Elmondja a főszolgabíró, hogy nem ártana a járásnak egy gazdasági szakiskola, hogy a modern gazdálkodásra neveljék a lakosságot. Foglalkozik már a nép a gyümölcscsel is, de még nagyon kevés az elsőosztályú áru. Tagosítani is nagyon kellene, mert sok az 1—2 holdas „gazda“, akinek 5—6 felé van a földje. A paksi vezetők minden jövőbe vetett reménysége a Duna. Paks, mint fürdő, kiránduló és szórakozó hely, most is jelentős vendégsereget kap minden nyáron a fővárosból, sőt Bécsből is. Az idegenforgalmat azonban még emelni lehetne s erről beszél a főszolgabíró is: — Árnyas dunaparti sétányunk, parkjaink, strandunk, a szép vidék és kellemes éghajlat igazán a legjobb nyaralási lehetőséget nyújtják. Az országból százezrek utaznak külföldre nyaralni, pedig a Dunának párja nincs. Mindenkit olcsón és jól tudunk ellátni s a Fürdőbizottság most azon van, hogy alközséget szépítse és idegenforgalmunk fejlesztésével kereseti alkalmat nyújtsunk a népnek. A baj csak az, hogy magára az utcarendezésre 150.000 pengő kellene . . . A paksi képesalbum teljességéhez tartozik még az a szomorú kép is, ami a vasút felé vezető úton tárul az ember elé. Hegyoldalba vájt odúkban egy sereg nagyon szegény ember tengeti itt az életét. Abban az időtájban kerültek ezek ide, amikor a község szép házsorait a galíciai honfoglalók már egyre sűrűbb rajokban kezdték occupálni. Nem tudnak menekülni a föld alól, ahová a szegénység elásta őket.. Az omladozó hegyoldal egészségtelen, sötétódáiban, állandó életveszedelem között élnek, némelyik lakáson még ablakot sem látni. Televény talaja van itt a pusztító tüdővésznek. Ez a szomorú odasor eleven sikoltás itt az illetékesekhez: adjanak a kétségtelen jószándékú községi elöljáróságnak módot arra, hogy a barlanglakókat kihozzák a napfényre. A paksi egykéz A paksi határban most folyik a termés betakarítása. A szőlőkben is jó termést ígérnek a tőkék, a gyümölcsfák, azonban a paksi gazdák nem nagyon vannak eltelve reménynyel- A környék gyümölcs- és főzelékterményét a paksi Schwarz-Moskoviz konzervgyár vásárolja össze. A gyár annyiban jó, hogy párszáz aszszonyt és leányt foglalkoztat. Valami az, még ha a legszűkösebb napszámot fizetik is. A baj azonban ott van, hogy nincs több átvevő s így tavaly is 3 fillérért vásárolták össze a rengeteg paksi és környékbeli szilvát. Mikor konkurrens jelent meg a láthatáron, felment a szilva ára is, de a paksi egykéz hamarosan gondoskodott arról, hogy eltűnjön a konkurrencia, más, Szabad vadászterületre . . . S most ismét balsejtelmekkel várják a szilvaérést ... - így küzdenek, reménykednek, bíznak az emberek a paksi hegy oldalában, a vén szürke Iszter virágos partján és a nem nagyon hegyosztó homokon. Paks nem hagyja magát, nem süllyed abba a letargiába, ami a délebbre eső Sárközt már elborította. De kérdés, hogy a föld, fi bor és a község többi nagy problémáival meg tud-e majd birkózni egyedül, ha nem nyúlnak idejében a hóna alá . . * Lakatos Vince. 1