Uj Nemzedék, 1937. október (19. évfolyam, 223-248. szám)

1937-10-30 / 247. szám

6 A barlingtoni­ ­,Hazugok Clubja­ megtartotta idei hazug­ság ver­senyét. Sajnos, a ver­senyben megint csupa régifajta ha­zugsággal vettek részt. Az egyik ver­senyző pl. azt hazudta, hogy lelőtt egy elefántot az őserdőben, pont hom­lokon találta, mire az elefánt, aki­­nek érzéke volt a sport iránt, azt m­ondta, hogy well és udvariasan agyart nyújtott neki, amit ő férfia­san megrázott.­­ A másik megint azt hazudta, hogy ismer egy olyan visszhangot, ame­lyik nemcsak hogy hétszer mondja­­vissza, amit az ember belekiabál, ha­nem még azt is megmondja, hogy mnelyik a legjobb cipőkrém és a leg­erősebb hózéntráger. A jövőben kívánatos volna, ha ilyen öreg és tisztes hazugságok he­lyett modernebb dolgokkal jönnének a versenyzők. Mutatóba mindjárt hazudok egy párat. PL: „A népszövetség a népek szövetsége“. Azt hiszem, hogy ezzel a hazugsággal legalább egy jó máso­dik díjat nyer, aki beküldi. Vagy egy másik hazugság: „A rugby az egy sport“. Szó se igaz be­lőle. Nevezhetjük e nemes játékot úgy hogy „Májrepesztősdi két ka­pura“, avagy „Bokalövősdi két félidő­­ben", de instállom sportról ne be­széljünk, vagy ha igen, úgy pályáz­hatunk egy clubéremre Burlington­­ban. Nem rossz hazugság az sem, hogy (114 modern technika vívmányai "Mert tessék nekem megmondani, hogy mitől vívmány az, ha mit tu­dom én mister Hopkins vagy Kerr Schultze kitalálja a halálsugarat és miközben én éppen kisfiamat taní­tom járni, hát úgy lehalálsugaraz­nak vagy háromszáz kilométerről, hogy csak úgy ropog az a gyönge kis testem a, beleeresztett jóféle har­mincezer voltos vagy negyvenezer­­schultzés halálsugárral. De pályázhatunk a következő ha­­zugsággal is: „Az élet álom.“ Hát ez csak bődületes hazugság, vagy nem. Mert tessék elképzelni, hogy ha az élet álom volna és csengetnek az előszobában, hogy itt vannak a porszívórészletért, akkor álom ese­tén az ember nyugodtan a másik ol­dalára fordulna, hogy na még szu­­nyiznunk egyet, ezzel szemben mi a tényleges helyzet. Az, hogy az em­ber felkel és azt mondja a részletes­nek, hogy nézze Duschnitz úr,­­ele­mi csapások értek, amerikai nagy­bátyám meghalt és nekem kellett eltemettetnem, hát jöjjön pár nap múlva stb. Szóval rendes, komoly hazugsá­gokkal kell jönni és nem olyanokkal, hogy Witkins úr akkora pontyot fo­gott, hogy kisszakasszal ment végig rajta, amikor lemérte. Fintor. Hashajtónak Artin dragée. Biztos. Olcsó! — Kádár Lehel síremlékét októ­ber 31-én, vasárnap délelőtt 11 óra­kor avatják fel a Farkasréti-temető­ben- Az egyházi szentelést Czapik Gyula dr. prelátus-kanonok végzi. Kádár Lehel sírja a 7/3 parcella I. sor, 28. sírhelyén van. S Fatüzelésnél, utolérhetetlen a közkedvel­t „ZiPifilR-kályha“ 15 éves tapasztalat tökéletes eredménye. Ár­lap lágyen ! HÉ­BE $5* Vilmos császár-út — Az Emericana utazási osztálya októ­ber 31-én, vasárnap délelőtt fél t­iz óra­kor ismeretterjesztő látogatást rendez a királyi palota Erzsébet királyné múzeu­mába. Találkozás a palota főbejáratánál. Részvételi dij 1 pengő. — November 1-én, hétfőn délután 4 órakor. Nagyjaink sírja a Kerepesi-temetőben. Találkozás az OTI előtt. — November 9-én, kedden este fél­­nyo­lc órakor mozgógép előadás: „Japán a felkelő nap országa“ címmel a Pro­­hászka Ottokár­ utcai leányiskola nagy előadótermében. Részvételi díj 30 és 50 fillér. TljknEMZEDÍl­ Szombat, 1937 október 30. ­ Az Isteni Ige Társasága címen érde­kes könyv jelent meg, mely a kőszegi Szent Imre Missziós Szeminárium és a budatétényi Názáret-Missziósház révén nálunk is ismert egyik modern missziós szerzetesrendnek, az Isteni Ige Társasá­gának küzdelmes keletkezését, gyors fej­lődését és­ mai elterjedtségét mutatja be. Az alig hat évtizedes rendnek ma már az egész világon vannak missziói. Azonkí­vül a kivándoroltak között fejt­ ki kiter­jedt munkásságot. A könyv bepillantást enged a rend nagyarányú tudományos működésébe is. E­gy vázlatos térkép szem­lélteti az 5600 rendtagot és 4000 missziós­­növendéket számláló rend elterjedtségét. A könyv,­ ára , szép kartonkötésben • 1 pengő.­ Kapható: Szent Imre Missziós Szemináriumban, Kőszegen.­­ A kiskunhalasi határban az út mel­lett a jószágot legeltette Balog Sándor 11 éves pásztorfia. A gyerek fogadott társaival, hogy átugrik a Szeged—Kalocsa között közlekedő autóbusz előtt. Megla­pult egy fa mellett és amikor az­ autóbusz 10—15 méterre ért, ott akart szaladni előt­te. A soffőr félrefordította a kormányke­reket,­ a gyerek erre megijedt és visszafelé ugrott. Az autóbusz hűtője halántékon ütötte a könnyelmű pásztorgyereket, aki azonnal meghalt.­­ Betörők jártak ifj. Rauscher Antal Szőlőkert­ utca 19. szám alatti vendéglőjé­ben. Álkulccsal jutottak az­ egyik külön­­szobába, amelynek pénztárából vaskazet­tát emeltek el 20.009 pengővel. A rendőr­ség széleskörű nyomozást indított a gumi­­keztyűvel dolgozó tettesek kézrekerítésére.­­ Mit írt az Angriff? Berlini jelentés alapján közölte az Új Nemzedék, hogy az Angriff című lapban feltűnő tudósítás jelent meg Darányi miniszterelnöknek s magyar jobboldali radikális körökhöz való viszonyáról és rámutattunk, hogy Göbbels lapját úgy látszik rosszul in­for­­málják a magyar eseményekről. Miután a telefontudósításba több hiba csúszott be, amelyek téves megállapításokra ad­­tak alkalmat, alább közöljük a cikk szó* szerinti fordítását:­­ „Ez év márciusának közepe óta a­ magyar radikális jobboldal az Alföl­dön és a városokban élénk agitációt folytatott. A népi jobboldali csopor­­tok aktivitása kifejezésre jutott a, ,N Nemzeti Front“ megalakításában, amely Rajnis Ferenc jobboldali radi­­kális politikus vezetése alatt rövid idővel ezelőtt antiszemita és nemzeti szocialista programmal lépett a nyil­vánosság elé. A magyar jobboldali radikális mozgalom legfőbb harca a parlamentarizmus és a monarchizz­mus ellen irányul, amelyet idejét* múltnak bélyegeznek. Külpolitikailag egy lehetőség szerint szoros kapcso­latra igyekszik a berlin-római ten­gellyel. Most azután a zsidó és legiti­mista körök ostromolják a Darányi- kabinetet, hogy a Nemzeti Front el­len, amely által igen veszélyeztetve érzik magukat, a legélesebb eszkö­zökkel járjon el. A­­Magyar Nem­­zetiszocialista Párt­ múlt vasárnapi nagygyűlése még növelte a megrökö­nyödést a legitimista Eckhardt Ti­bor táborában. A katolikus és a pro­testáns egyház hatóságai sem titkol­ják ellenszenvüket a magyar jobbol­dali radikalizmussal szemben. Da­rányi, aki súlyt helyez arra, hogy az országnak lehetőleg valamennyi erőit­ belevonja a pozitív együttműködés­be, reformprogramja érdekében, a zsidó és politizáló papoktól nem en­gedi magát frontba állíttatni a fel­törő nemzeti mozgalommal szemben. Ellenkezőleg, lapja a jobboldali radi­kálisok propagandatevékenységéről szóló tudósításban jóindulatú maga­tartást tanúsít.“­­ ládI CDJJU­SOR ! PÉNTEK — SZOMBAT Október 29. 1.30: Beethoven: C-dúr szonáta (Waldstein) 53. mű, 21. sz Zongorán előadja Hanák Árpád. — 2: Szécsi Magda hegedül zongoraki­­sérettel. — 2.40: Hírek. — 3: Árfo­lyamok ,piaci árak, élelmiszerárak. — 4.45: Pontos idő ,időjárás, hírek —4.50: Diákfélóra. — 5: Slachta Margit: A szeretet halhatatlan. — 5.15: Hanglemezek. — 6: Sportközle­mények. — 6.10: A rádió szalonzene­­kara. — 6.40: Perikies az Akropoli­­son. (Beszélgetés Perikies és két kor­társa között.) — 7.15: Csóka Béla magyar nótákat énekel, kiséri Bura Sándor és cigányzenekara. — 8.15: Márai Sándor elbeszélése. „Valóság“. — 8.45: A magyar, Szimfonikus Zene­kar hangversenyének közvetítése a Zeneművészeti Főiskola nagytermé­ből. — Szünetben kb. 9.35: Hírek. — 10.30: Időjárás. — 10.35: Lantos Ernő jazz-zenekara, Szathmáry Endre éne­kével. — 11: Hirek angol nyelven. — 11.05: Hegedűs Gyula és cigány­zenekara. — 0.05: Hirek külföldi ma­gyarok számára. — BUDAPEST II. 6.20: Dr. Sebestyén Jenő: Dr. Kuyper Ábrahám. — 6.45: A rádió szalon­­zenekara. — 7.15: Gyorsirótanfolyam. — 7.45: Dr. Trencsényi-Waldapfel Imre: Mit köszönhet a magyar mű­veltség a németalföldi egyetemek­nek. — 8.15: Hanglemezek. Filmrész­letek és táncszámok. — Közben kb. 8.45: Hírek, ügető versenyeredmények. — 9.25: Lantos Jenő és jazz-zene­kara, Szathmáry Endre énekével. Október 30. 6.45: Torna. — Utána: Hanglemezek. — Kb. 7.20: Étrend, közlemények. — 10: Hirek. — 10.20: Zsoldos László elbeszéléseiből. — 10.45: Mit nézzünk meg? — 11.10: Vízállás. — 12: Déli, harangszó, idő­járás .— 12.05: A rádió szalonzene­­kara. — Közben kb. 12.30: Hirek. — 1.20: Pontos idő, időjárás, vízállás. — 1.30: Hanglemezek. — 2.40: Hirek. — 3: Árfolyamok, piaci árak, élelmi­szerárak. — 4.15: Gáthy Barnáné: Mesél a természet. — 4.45: Pontos idő, időjárás, hirek. — 5: Mit üzen a rádió? — 5.30: Radics Jóska és cigányzenekara. — 6.20: Egerben szü­ret után. (Séta a hires vártól a hi­res pincékig. — 7: Magyar táncok a török időkből. (Dr. Gombosi Ottó és Lavotta Rezső előadása zenekari bemutatással.) — 7.45: Ághy Erzsi és Uray­ Tivadar előadó­ estje. — 8.50: Budapesti Hangverseny Zenekar. — 9.45: Hirek, időjárás. — 10.10: Ga­ray György jazz-zenekara. — 11: Kiss Lajos és cigányzenekara. — 0.05: Hi­rek külföldi magyarok számára. — BUDAPEST II. 5: Radics Jóska és cigányzenekara. — 5.50: A földmive­­lésügyi minisztérium mezőgazdasági félórája. — 6.30: Kalmár Rezső sza­lonötöse. — 7.35: Sibelius: D-dúr szimfonika (második. közv. hang­lemezről.) — 8.30: Hirek. Műulmkit­étü Lokert, hogy a teherrendezésre igényjogo­­sult gazdaadósok és hitelezőik a t­e­h­e­r­r­en­d­e­z­és céljából be­jelentést kötelesek tenni. Illeté­kes helyről újból a legnyomatéko­sabban felhívják a figyelmet arra, hogy a bejelentés végső ha­tárnapja november 15-e. Az érdekelt gazdák és hitelezőik tehát saját jól felfogott érdekükben mi­előbb tegyék meg az előírt bejelen­tést az adóhivatalok mellett működő helyi bizottságoknál. Ezzel kapcso­latban a hivatalos lap pénteki szá­mában rendelet jelent meg arról, hogy a záloglevél- vagy köt­vénykibocsátás alapjául szolgáló kölcsönökből eredő tartozásokat mi­ként kell a teherrendezési eljárás szempontjából számításba venni. — Székrekedésnél és emésztési zavarok­nál, gyomorégésnél, májduzzanatnál, vér­­tódulásnál, fejfájásnál, álmatlanságnál, általános rosszullétnél igyunk reggel fel­keléskor egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvizet, mert hatása gyors, biztos és kellemes. Kérdezze meg orvosát: „ Kényelmes ruházkodás. Nem kell kü­lön utakat tennie, szabadul az eladó rábeszé­lésétől, saját otthonában zavartalanul válo­gathat, ha megbízható, tartós szöveteket akar venni. A Trunkhahn posztógyár önnek is szállít­ja ruhánként angolosan gyártott szin­­gyapjúszöveteit közvetlen a gyárból. Kérje költség, és kötelezettségmentesen a mintákat. Budapest, XI., Lenke-ut 117. — A mindennapi élet jogi problémái. A gazdasági élet mai gyors iramában mindenki igyekszik jogi, adózási, köny­velési, közgazdasági és üzemgazdasági ismereteit bővíteni. Ezt a célt szolgálja Stiassay József dr.-nak az Urania Jogi és Gazdasági Könyvtár sorozatában meg­jelent „A mindennapi élet jogi problé­mái“ című­ munkája, amely szakszerűen, de amellett mindenki által könnyen meg­érthető módon foglalkozik mindazokkal a jogi kérdésekkel, amelyek a mindennapi életben előfordulnak. A könyvet az adókra és illetékekre vonatkozó jogsza­bályok egészítik ki. „ Agy- és szívérelmeszesedésben szenve­dőknek reggel felkeléskor egy fél pohár ter­­mészetes „Ferenc József" keserűviz — a leg­kisebb erőlködés nélkül — igen könnyű ürülést biztosit. Kérdezze meg orvosát! — Takarékosság és egészség a minden­napi élet fontos tényezői. Mindennap 2—3 fillér a takarékperselybe pengőket, min­dennap 2—3 kávéskanál Ovomaltine a reggeli uzson­atejbe jó egészséget jelent. Szívesen és ingyen küld takarékperselyt és Ovomaltine mirutaadagot a dr. Wan­­der-gyár, ha ezt a hirdetést beküldi, vagy külön ir. Dr. Wander gyógyszer- és tápszergyár r.-t. X., Kereszturi-ult 30—32. szám. — A Magyar Nők Szent Korona Szövet­sége IV. Károly király lelki üdvéért ha­gyományos szokás szerint november 3-án, szerdán délután fél ötkor a Szenthárom­ság-szobornál, a mártír király eskütétele helyén mécseseket gyújt. Ezzel kapcsola­tosan a budavári koronázó főtemplomban délután léleknapi megemlékezés lesz, amelyen a szentbeszédet Giiger Miklós apát, országgyűlési képviselő mondja. I Legolcsóbb és legszebb KOSZORÚK VIII., Eszterházy-utca 7. „Riviera“! Ipari tanfolyamok. Novemberben három új ipari tanfolyam kezdődik az Állami Felsőipariskolában, Népszínház­­utca 8. szám alatt. Másodikon este fél hat órakor cipészipari szaktanfolyam és női szabóipari szaktanfolyam, 17-én pedig pácoló és fényező tanfolyam. — Ugyan­csak novemberben építőipari szakmunká­sok részére négyhónapos továbbképző tan­folyam kezdődik József­ utca 61. sz. alatt.­­ A Magyar Katolikus Könyvek soro­zata, amely a magyar katolikus írók legja­vát gyűjtötte egybe, most Harsány­ Lajossal, a kiváló papköltővel egészült ki. A sorozat így teljessé vált s megjelenését a magyar katolikus közönség a legnagyobb érdeklődés­sel várja. Gyógy KAMILLA-tea* Ivásra, fürdőkhöz és fejmosásra 1/4 kg 35 fill., i 1 P 30 és egyébb friss pormentes gyógytéeák olcsón kaphatók. CZAICH-drogériába, Budapest, Mátyás­ tér 1 ­ Érdekes mozgalmat indítottak az egri kereskedők a kereskedői nyugdíjkérdés rendezésére. Elfogadták Illés Bélának, az Egri Kereskedők Egyesülete alelnökének tervezetét, amely szerint az ország áru­­forgalmának négy ezrelékét fordítanák egy kereskedői nyugdíjalap létrehozá­sára. Az Országos Kereskedői Nyugdíj­­egyesület nyugdíjbélyegeket bocsátana ki, amelyeket a gyárosok és az importő­rök felragasztanának az áruszámukra és a bélyegek értékeit a kereskedők az arf­­erámla értékével együtt fizetnék, így 65 éves kortól, vagy rokkantság esetén előbb is, megfelelő nyugdíj illetné meg a ke­­reskedőket s gondoskodhatnának árváik­ról és özvegyeikről is. A nagyjelentőségű tervezetet az ország valamennyi keres­kedő egyesületének megküldötték és igy remény van arra, hogy hamarosan meg­valósul ez a régóta kívánt intézmény.­­ Miért fél a téltől? Az olcsó gyöngy­szénnel fűthető Gyöngykályha egyenletes meleget áraszt otthonában. Nagy megtakarí­tás! Megtekinthető Magyar Radiátorgyár ?­, Andrássy­ út 13. Vaskereskedőknél kapható.

Next