Uj Nemzedék, 1937. november (19. évfolyam, 249-272. szám)
1937-11-03 / 249. szám
/. ,UV SH^Pl flHHpQ Ferencvárosi játékos sóhaja: — Debrecenben nehezen tudtuk W jHj Im ^megvédőÉpá.---kupánkat!.',. yi V J i..; . ... . ^ . *. I ' ■ IDŐJÁRÁS: DÉLKELETI SZÉL- SOK HELYEN ESŐ ÉS KÖD- A HŐFOK NEM SÜLYED TOVÁBB. BUDAPESTEN MA TÍZKOR 8 C VAN fPiölP JE*« J|1 '%|§r jSjSEm BSjSB Jrep|t ^ Budapest* 1937 november 3. szerda XIX» évfolyam, 249» szám Az Uj Nemzedék munkatársa a felszabadult GIJONBAN Gijon, november 2. (Az Uj Nemzedék kiküldött tudósítójától.) A rémuralom és halál félelem tizenöt hónapja után Gijonban visszatért az élet és a vidámság. Az utcákon jókedvű pirossapkások kart karbaöltve sétálnak, férfiak, nők, zenekarok, hazafias és háborús indulókat játszanak és énekelnek, csilingelnek a villamosok s perronjaikon fürtökben lógnak az utasok. Mindez a nemzeti hadsereg bevonulásának külső jele: a kommunistaanarchista uralom emlékét már csak néhány plakát, szovjetcsillag és az ill-ott még le nem vakart szovjetszimbólum, sarló és kalapács jelzi. De milyen tragikomikusan időszerűtlenek ezek a jelek és plakátok. Az egyik öles hirdetmény a fascismus kiirtására szólítja fel Asturia kommunista lakosságát. A másik jólétet ígért, a harmadik öles betűkkel hirdeti: megszüntetjük a 8 órás munkanapot. Ezért az utóbbiért csakugyan őszintén lelkesedtek a derék spanyolok. A plakátokat különben nagy buzgalommal vakarja le a falakról a lakosság, sietnek minél előbb eltüntetni még az emlékét is annak a tizenöt hónapnak, amely a valóságban átélt rémregényt jelenti. Az ablakokból fehér zászlók kandikálnak ki, Gijon lakói a béke színével fogadták a bevonuló nemzeti hadsereget. Néhol még a köztársaság előtti időkből maradt piros-sárga,piros lobogót lenget a szél. Minden a miliciának semmi az éhezőknek Franco katonái tele vannak életkedvvel, a győzelem örömével és érdeklődéssel. Állandóan csoportokba verődve nézik a szovjet kávéház hatalmas cégtábláját: Caffe Collektivo Consomot. Ugt. Az utóbbi hónapokban csak ez a kávéház volt nyitva. A miliciánusok — de csak azok — itt mindent megkaphattak, amit csak akartak. A lakosság viszont éhezett és nélkülözött. Meglepődve veszem észre, hogy az A SPANYOL FIATALSÁG DIADALMENETTEL FOGADJA A GIJONBA BEVONULÓ NEMZETI * CSAPATOKAT. Férfiú emlékének hódol holnap este a főváros keresztény társadalma a Vi-hiadó nagytermében Wolff Károly Jó névnapjának előestéjén. Férfiút itt ünnepel, aki több mint egy évvell ezelőtt a kiválasztottaknak járőr / gyors és könnyű halállal távozott el egy forró, szikrázó fényességű balatoni hajnalon. Nyár volt, a Politikai élet szünetelt és a fájdalom első perceiben nem is éreztük világosan, kit vesztettünk tulajdonképpen. Annál jobban érezzük most. A politikusok nagyságának kegyetlen, és őszinte próbaköve az idő, amely haláluk után elmúlik. A mondvacsinált nagyság abban a pillanatban összeomlik, amikor ráborul a föld és csak igen kevésnek az emlékezete éri meg a sirjára hordott virágok hervadását. Kevesen vannak, akik hiányérzetet hagynak maguk után, akik egyre nagyobbak lesznek az idő távlatában s egyre szélesebb rétegeket hódítanak meg azzal, hogy nehéz nélkülük élni. Nem múlik el nap és nem vetődik fel probléma, hogy fel ne sóhajtsuk: Istenem, ha Wolff Károly élne! Milyen más, könnyebb, egyenesebb, határozottabb, megnyugtatóbb volna minden, ha ott állana előttünk bölcs ítéletével, fanatikus magyarságával, áldozatos hitével,példát adó bátorságával a férfi, akinek az élete nyitott könyv volt, célja tiszta és meszszire ragyogó, szava kemény és őszinte, szíve meleg és szerető. Alkotó magyar volt, aki lehetetlennek látszó feladatokat oldott meg, elsősorban és mindenekelőtt azért, mert hinni tudott. Hitt népe és fajtája elhivatottságában, az eszmények szentségében és abban, hogy lehet, érdemes, kell önzetlenül, lemondással, támadások és gyűlölködések pergőtüzében pihenés és megalkuvás nélkül küzdeni a közért. Érezte, hogy az ember maga — ha még olyan kivételes és vezetésre hivatott is — csak szolgája a közösségnek, eszköz a népek sorsának intézésében és nincs joga ahhoz, hogy a saját érdekét egy pillanatig is előtérbe tolja a köz rovására. Ezt érezte benne barát és ellenfél egyaránt, tudták, hogy olvasatlanul lehet reábizni a legnagyobb értékeket, mert hűségesebb sáfárt, mint Wolff Károly, volt, nem lehet találni a magyar glóbuszon. A szeme mindig a magasságok felé tágult, de a lábával a valóság alapján állott, nem kergetett romantikus álmokat és nem vitte bele vakon követő, seregét kalandos, bizonytalan,, veszélyes vállalkozásokba. A keresztény Budapest, amelyet megteremtett, ma is élő és megdönthetetlen valóság, büszkeségünk és féltett kincsünk és olyan emlékoszlopa Wolff Károlyinak, amilyent soha semmiféle művész nem tudna kifaragni. Eza