Uj Nemzedék, 1938. február (20. évfolyam, 25-47. szám)
1938-02-01 / 25. szám
Kedd, 1938 február 1. I Ji nemzsdík SIGRAY, MAKRAY, FRIEDRICH felvonulása a hatalom átvételére törő szélsőséges szervezkedés ellen Veszprém, január 31. Nagyjelentőségű politikai nyilatkozatok hangzottak el vasárnap az Egyesült Keresztény Párt gyűlésén, amelynek hallgatósága zsúfolásig megtöltötte a városi színház nézőterét. Az első felszólaló gróf Sigray Antal volt, aki az országszerte tapasztalható szélsőséges szervezkedést tette szóvá, amellyel szemben most már a legerélyesbb rendszabályokra van szükség. —• Ezernyi sebtől vérzik a magyarság — kezdte beszédét gróf Sigray Antal — és még végtelen sok és sürgős tennivaló van hátra gazdasági és szociális téren. A bajokat csak tetézi a külföldről idehozott eszmék áradata és az izgatás, amely országszerte folyik. Ezek a szélsőséges elemek az elégedetlenséget nyíltan és tudatosan saját céljaikra használják ki. Meg kell állapítanunk, hogy a szélsőséges szervezkedés az utóbbi hetekben az eddiginél is fokozottabb mértéket öltött. Különböző csoportok és alcsoportok szervezkedéséről van szó, amelyek külföldi minták utánzásával, az alkotmány sutbadobásával a hatalom átvételére törnek. A gazdasági nehézségek és az ország több részén uralkodó nyomorúság kihasználásával folytatják a féktelen izgatást , a nyugtalanságot a végletekig akarják fokozni. Nyíltan hangoztatják, hogy a legközelebbi hónapokban átveszik a hatalmat és már odáig mentek, hogy az évfordulón röpcédulákat osztogatnak, amelyeken az 1938-as esztendőt Szálasi évének nevezték el. Ez ellen a legerélyesebben tiltakozunk, mert az 1938-as esztendő Magyarországon Szent István éve és senki másé! Ez az esztendő nem vezethet diktatúrához, vagy a külföldi mintákat utánzó új pogánysághoz. Ez az év Szent István birodalmát és hatalmát, megalapozó ősi királysághoz kell, hogy vezessen bennünket. (Viharos éljenzés és taps.) — A jelenlegi államformát vezetőhelyen is csak átmenetinek ismerték el. Megállapították azt is, hogy Magyarországon a köztársasági államforma elképzelhetetlen, így magától értetődik, hogy mihelyt a külföldi beavatkozás veszélye megszűnik, az ország fennmaradása érdekében helyre kell állítani a törvényes királyságot. A legitimizmus nem egy társadalmi osztály, kaszt, vagy népréteg érdekeit szolgálja. Mi az egész magyar nemzet érdekében akarjuk és kívánjuk a restaurációt. Éppen ezért tiltakozunk az ellenséges oldalnak azon beállítása ellen, mintha a restauráció a nagybirtok és nagytőke érdekeit szolgálná. Ennek az ellenkezője az igaz, mert mi átérezzük annak szükségességét, hogy a társadalmi bajokon és igazságtalanságokon segíteni kell. Valamennyi parlamenti párt bevonásával! A kormánynak kötelessége, hogy ezeken a bajokon ne csak karitatív módon, de intézményesen is segítsen, hogy minél nagyobb erővel és hatványozott erkölcsi jogosultsággal szállhasson szembe a szélsőséges mozgalommal, amely parancsuralmi rendszert akar bevezetni és forradalmi úton iparkodik a társadalmi problémákat megoldani. A közvéleményt és a politikai életet ma leginkább a titkos választójog érdekli. A legitim királyság hívei nem félnek a titkos választójog bevezetésétől. Helyes, hogy a kormány nem ragaszkodik mereven ahevenyészve elkészített javaslathoz, hanem az ellenzék vezető férfiait is meghallgatja és a módosításokat elfogadja. Ez azonban még nem elég-Ki kell küszöbölni annak a lehetőségét, hogy abban a percben, amelyben a választójog törvényerőre emelkedik, máris megszülessék annak az ellenzéke és legyenek olyanok, akik arra hivatkozzanak, hogy a törvény elhibázott, vagy nem megfelelő. Ezért helyesnek tartanám, hogy valamennyi parlamenti párt bevonásával oldassák meg ez a sorsdöntő kérdés, amelynél minden egyéni és pártszempontnak háttérbe kell szorulnia. mf- Nem Berlin vagy Moszkva, hanem Krisztus vagy Moszkva! Percekig ünnepelte a közönség gróf Sigray Antalt, aki után Makray Lajos állott fel szólásra. — Jól tudjuk — úgymond —, hogy az idejében meg nem valósított reformok készítik elő a forradalmat. Kiegyenlítő födlbirtokpolitikára van szükség, mert a forradalomba belepusztulna az ország. A legnagyobb és legszörnyűbb izgató a nyomor, az igaztalan munkabér, a síró gyermek és az éhező család-Bátor tőke az, amely nem látja be az idők parancsát és szükségét. Az ifjúság megmentése áldozatot kivon a nemzettől, amelyet meg kell hozni. Az ifjúságot munkába kell állítani. Tagadom, hogy azokat a reformokat, amelyekre szükség van, csak diktatórikus úton lehet megoldani. Nálunk nincs választás Berlin és Moszkva közt, nálunk csak egy választás van: Krisztus, vagy Moszkva! Diktatúra —- életbiztosítással... Makray Lajos beszédeután Friedrich István utalt arra, hogy a Népszövetség visszaadta az ország pénzügyi szuverenitását. Most elérkezett az ideje annak, hogy egész gazdasági életünket a keresztény világnézet alapján szervezzük át s a dolgozó társadalom összességére bízzuk a nemzeti önkormányzatot. — Ez a dolgozó társadalom, amitelj’ a közterheket viseli, megérdemli, hogy önön sorsa felett dönthessen s az országot irányítsa. A mostani Treuga Dei olyan nyim-nyám hangulat, amely a tehetetlenséget leplezi. A parlament olyan fáradt, mintha már megöregedett volna és csak békét, csendet akar. Sokszor azt hiszem, hogy a Treuga Dei nem más, mint a politikai közélet valóságos agóniája. Nem veszik észre, hogy mennyi vezér felött van az országban. Ez valósággal pathologikus jelenség. Valamennyien a kormányzat nagy terebélye alatt ülnek és onnan indulnak ki. Álmodoznak Hitlerről, Mussoliniról és diktatúráról, de nem akarják tudomásul venni, hogy a diktátornak kettő között kell választania: siker, vagy akasztófa. Ezek a vezér jelöltek a diktatúrát életbiztosítási kötvénnyel, nyugdíjas állással akarják megcsinálni. Ma az a rendszer, hogy a miniszterelnöknek köszönik meg a mandátumot. — A titkos választójog bölcsőjét valaha én ringattam és az ország vezetését a dolgozó társadalomra, a munkásságra és a föld népére akartuk felépíteni. Eszünk ágában sem volt a politikai professzionisták kasztját kitermelni. A magyar politika csak két pilléren épülhet fel: az egyik az igazi keresztény demokrácia átfogó szociális programja, a másik a Szent Korona. A nagy éljenzéssel fogadott beszéd után megválasztották az Egyesült Keresztény Párt Veszprém megyei tisztikarát. Elnök lett Szentiványi Károly rátóti plébános, társelnökké választották Serük József prépostkanonokot és Nacsádi József igazgatót." 3 IRÁN AZ ELNÖKI SZÉKBEN A NÉPSZÖVETSÉG TANÁCSÁNAK SZÁZADIK ÜLÉSÉN MOSTAFA ADLE, AZ IRÁNI DELEGÁTUS ELNÖKÖLT. I» 4» ♦»«»»» 4» ♦»♦»♦» 4» ♦»+»♦» « Halálos baleset — titokzatos öngyilkosság Pestszentlőrincen vasárnap délelőtt egy 13 éves gimnáziumi tanuló kezében elsült a pisztoly és a golyó a gyermek szivét fúrta át. A fiatal diák családja templomba ment s ezalatt a fiú kezébe került édesapja töltött revolvere. Mire a szülők a templomból hazatértek,holtan találták egyetlen gyermeküket. A Lukács utca 6. számú ház harmadik emeletéről az udvarra vetette magát egy ismeretlen férfi, akit a házban senki sem ismert. Az udvar koramit kockáján halálra zúzta magát. Zsebében mindössze egy levelet találtak, amelyben címzés nélkül a következő sorok állottak: „Viselje férfiasan azokat a csapásokat, amelyeket a sors magára mért, Zsuzsika sorsáról gondoskodunk — Margit.14 A titokzatos öngyilkosság ügyében a rendőrség nyomozást indított. 05TEHDE holnaptól Kosáry Entmy