Uj Nemzedék, 1938. április (20. évfolyam, 73-96. szám)

1938-04-02 / 74. szám

y A Nemzeti Egység Pártja tegnap este értekezletet tartott, amelyen Darányi Kálmán miniszterelnök rö­­vid bejelentést tett. — Bár engem a budapesti hiszté­ria nem nagyon izgat — mondotta a képviselők viharos éljenzése köz­ben — mégis szükségét látom annak, hogy a képviselőházban holnap felszó­laljak, amikor kevésbbé a válasz­tójogi törvényjavaslattal kívá­nok foglalkozni, mint inkább az utóbbi időben elterjedt különféle hírekkel. — Csupán ezt akartam bejelenteni. Ezzel a miniszterelnök le is ült én a politikai élet, amely na­pok óta forrt és kavargott, visszazökkent a rendes kerékvágásba. Az általános figyelem ismét a­ törvényhozás felé fordul és az érdeklődés középpontjába újból az egymilliárdos győri program megvalósítása került. A pártértekezlet Tasnády Nagy András elnök indítványára bizottságot küldött ki a zsidókér­dés tanulmányozására. A bizottságba megválasztották vitéz Balogh Gábort, vitéz Bíró Györgyöt, Huszovszky Lajost, Köl­csey Istvánt, Kühne Lórándot, Makkai Jánost, Mecsér Andrást, Pesthy Pált, Petőinek Józsefet, Plósz Istvánt, vitéz Ujfalussy Gá­bort és Végváry Józsefet. A bizott­ság összetételéből kitűnik, hogy abban a kormánypárt minden árnyalata képviselve van. fek­tették s ezekből a minisz­terelnök, illetve a kormány — Mit fog mondani, miről fog be­szélni ma Darányi — ez a kérdés fog­lalkoztatja a politikai köröket. Jól informált kormánypárti helyen úgy tudják, hogy a miniszterelnök visszatér az utóbbi napokban szárnyrakelt fantasztikus hírekre és megrótja azokat a hisztériás társaságokat, amelyek a képtelen­ségeket valónak fogadták el és továbbterjesztették. Biztosra veszik azt is, hogy Darányi a zsidókérdésről is nyi­latkozik, bejelenti megoldási ter­veit és ha nem is formálisan, de lényegében mégis felhatalmazást kér a Háztól arra, hogy ennek a nagy probléma-komplexumnak a megoldására rövid időn belül javaslatot tegyen. A tegnapi kormánypárti értekez­let jellemző tünete volt, hogy a meg­jelent miniszterek valamennyien a leg­jobb hangulatban voltak és a beszélgetés a győri program kö­rül forgott. A kormánypárt tegnapi értekezle­tén általános volt az a kívánság, hogy a szélsőséges izgatásnak egy­szer és mindenkorra véget vessenek. Erre a kívánságra is hamarosan vá­lasz érkezett illetékes kormány ténye­semmilyen körülmények kö­zött eltérni nem hajlandó a­zektől, amely szerint a függő kérdések radikális meg­oldásának bejelentésével egyide­jűleg a szélsőséges agitáció meg­szüntetésére is a legszigorúbb in­tézkedések látnak napvilágot. Mától kezdve, nyolcórás ülések Csendes várakozással indult a kép­viselőház mai ülése. A képviselők, akik gyéren szállingóztak be a Ház­ba, a folyosókon csoportokba ve­rődve beszélgettek, de senki sem akar nyilatkozni sem az események­ről, sem pedig a lehetőségekről, mert mindenki Darányi Kálmán minisz­terelnök beszédét várja. Tíz ór­a után néhány perccel Sztra­­nyavszky Sándor­­nyitotta meg a képviselőház ülését és nyomban az elnöki bejelentés után határoztak Temple Rezső indíványa felett, ame­lyet tegnap nyújtott be a nyolcórás ülések bevezetésére vonatkozóan. A Ház megszavazta Temple indít­ványát és így már mától kezdve nyolcórás ülésen, erőltetett tempó­ban tárgyalja a választójogi tör­vényjavaslatot. mi­ÁRAN. MÉG SZELES MARAD­ AZ ÉJJELI LEHŰLÉS KISSÉ FOKOZÓDIK, A NAPPALI HŐFOK NEM VÁLTOZIK- EGY-KÉT U/UmniUiu. HELYEN FUTÓZÁPOR LEHET- BUDAPESTEN MA TÍZKOR + 17 C VAN A rózsahegyi templomban mise közben elájult 7­ Hlinka, a felvidéki szlovákok vezére Darányi ma fontos bejelentést tesz a Házban A függőkérdések megoldása fu ' i «88 APH 1 J P WBBPEI Tömegesen terhelt vitája a fecskék 1i'1»—1M —’ Szavazattöbbséggel akarnak tavaszt W ^8 BB csinálni? ■ Budapest, 1938 április 2. szombat # * XX. évfolyam, 74. szám Mi a „zsidó-bizottság" feladata? Feladatát a kormánypárt egyik jól informált képviselőtagja a kö­­vetekzőkben ismertette az Új Nem­zed­ék munkatársával: — Miután a miniszterelnök rövid időn belül a Ház elé kívánja terjeszteni a zsidókérdés megoldására vonatkozó tör­­vényjavaslatát, szükség volt arra, hogy a készülő törvényjavasla­tot a párt is megvitassa. A kormány­pártnak vannak különféle bizottsá­gai, de a zsidókérdéssel kapcsolatban ilyen még nem volt, tehát úgy kel­lett azt alakítani. Ez a bizottság lesz hivatva arra, hogy a párt részéről észrevételeket tegyen a részletkérdésekben. Mondom, csak a részletkérdésekben. Tévedés ugyanis azt gondolni, hogy ez a bi­zottság fogja kidolgozni a készülő törvényjavaslatot. Ú­gy tudom, hogy a kormánynak erre a rendkívüli fontos és nagyjelentőségű lépésére már megvannak a kész ter­vei s az alapterméket már le­

Next