Uj Nemzedék, 1938. szeptember (20. évfolyam, 196-220. szám)
1938-09-01 / 196. szám
MAI AZ OSZTÁLYSORSJÁTÉK HÚZÁSI LISTÁJA A Rokkantegylet WMM maga lett rokkant! Budapest, 1938 szeptember 1• csütörtök # #XX. évfolyam, 196. szám IDŐJÁRÁS: ÚJRA SOKFELÉ ESŐ, ÉLÉNKEBB SZÉL- A HŐMÉRSÉKLET ALIG VÁLTOZIK. BUDAPESTEN MA TÍZKOR 18 C VAN Nincs közvetlen veszély! Anglia a nemzetiségek jogos követeléseinek maximális teljesítését kívánja Prágától London, augusztus 31. Az angol miniszterek tegnapi rendkívüli értekezlete, amelyen Sir Neville Henderson berlini angol nagykövet részletes jelentést tett Németországnak a cseh kérdésben elfoglalt álláspontjáról, az eddigi jelek szerint valóban döntő fontosságú volt, mert nyomában egyszerre megenyhült az európai feszültség. Úgy látszik, nagyrészt mesterségesen kavarták fel háborús hírekkel Európa nyugalmát, mert Sir Neville Henderson előterjesztése után az angol miniszterek, mint a hivatalos közleményből is kitűnik, arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a Prágában folyó tárgyalások menetét ezidőszerint nem fenyegetik váratlan bonyodalmak. Londonban ma reggel határozottan bizakodó a hangulat. Beavatott politikai körökben úgy tudják, hogy a miniszteri értekezlet lemondott mindenféle diplomáciai lépésről Berlinben. Egy-két reggeli lap ugyan még mindig azt írja, hogy Chamberlain miniszterelnök személyes üzenetet intéz Hitler kancellárhoz, illetékes helyen azonban nem erősítik meg ezeket a híreket s nagy a valószínűsége annak, hogy az angol miniszterelnök ezt a gondolatot is elvetette. Sir Neville Henderson hír szerint azzal a megbízatással tér vissza ma este Berlinbe, hogy „alkalomadtán keresse fel Ribbentrop német külügyminisztert, vagy esetleg magát Hitlert és ismertesse fesztelen beszélgetés formájában az angol kormány felfogását a legújabb helyzetről. Ezen túlmenően angol részről a legközelebbi napokban semmiféle további lépést sem terveznek. Ez abból is megállapítható, hogy a kormány legtöbb tagja, Chamberlain miniszterelnökkel együtt mégis elutazott Londonból. Chamberlain, aki mindenekelőtt György királynál tesz látogatást, három-négy napig marad a balmorali királyi kastélyban, utána pedig előreláthatóan folytatni fogja két héttel ezelőtt félbeszakított skóciai nyaralását, így a legközelebbi napokban nem lesz újabb miniszteri értekezlet. „Anglia feltétlen bizalommal viseltetik a német kormány iránt" A helyzetváltozásra jellemző a félhivatalos Times mai vezércikke, amely behatóan foglalkozik a cseh problémával és a német—angol viszony kérdésével. A Times nagy nyomatékkal hangsúlyozza, hogy Anglia tevékenysége nem irányul egyetlen állam ellen sem s az angol kormány továbbra is baráti jóviszonyt akar fenntartani minden hatalommal, tekintet nélkül arra, hogy milyen kormányzati rendszer alapján áll. A béke fenntartása — hangoztatja a Times — Prágára is kötelességeket hárít. A cseh kormánynak a központi állami tekintély egy részét át kell engednie a nemzeti népcsoportok számára. Nem lehet visszautasítani az önkormányzatra irányuló követeléseket azzal az indokolással, hogy a követelések teljesítése gyöngítené az állam biztonságát, mert hiszen Csehország biztonsága akkor gyöngül meg, ha kormánya visszautasítja a népcsoportok jogos követeléseit. Minél tovább megy Prága az önkormányzat kiszélesítése terén, anál szorosabb kapcsolatokat tud teremteni a népcsoportok között. A félhivatalos lap figyelmezteti az angol közvéleményt, hogy ne akarjon minden áron békebontó szándékot sejteni Németország magatartása mögött. Anglia feltétlen bizalommal viseltetik a német kormány iránt, mert akármilyen fordulat állott is be eddig a német—angol kapcsolatokban, Hitler soha sem mulasztotta el kifejezésre juttatni azt a meggyőződését, hogy Németországnak baráti együttműködésre kell törekednie úgy Angliával, mint a többi nemzettel. Hitler minden nyilatkozatában a leghatározottabban visszautasította azt a beállítást, mintha a háború elkerülhetetlen lenne. Az angol kormány — szögezi le a Times — teljes mértékben osztja Hitlernek ezt az álláspontját, Németország jóakarata azonban természetesen egymagában még nem elegendő s ugyanilyen jóakaratra van szükség Prága részéről is. Autón parádézott, büszke nagyúri autón, a rokkantegylet vezetője. Nyolcvan kilométeres sebességgel száguldott el az útfélen vánszorgó rokkant, öreg munkás mellett és a sárhányó bizonyosan ráfröccsentette az út szennyéből is a megfelelő porciót ; arra a kidőlt, vén robotosra, akinek hitvány koldusfilléreket fizet vissza a saját keserves pénzéből ugyanaz az intézmény, amelynek a vezetője, ime, az ő pénzéből autón robog el mellette! Harminc-negyven éven át kuporgatta keményen megszolgált garasait az a gyantás- i szemű, reszketős kezű, béna lábú, //s sípoló tüdejű munkás. A szája szé- // léről visszahúzta a falatot, a gyerelkei karaj-kenyeréből kegyetlenül letörte a fejét, zsugori módon rakosgatta egymásra a filléreket, hogy majd, egyszer, később, haj lőtt korában, mikor rozsda marja már a szervezetét, mikor élő ócskavas lesz belőle, mint a kiszolgált gyári masinából, legalább száraz kenyérre jusson és ne legyen kénytelen az utcasarkon koldulni. De mi lett a munkás ábrándjából? Főként pedig mi lett az ő millió és millió filléreiből? Legtöbb öreg invalidus olyan nevetséges csekélységet kap a rokkantegylettől, amelyet negyven éven át táplált a verejtékével, hogy azt havonta kifizetni sem érdemes. Sokkal többe kerülne a kezelés költsége, meg a villamos, amelyen az az öreg ember bevánszorogna a pénzéért, valahonnan a nyomorúság kültelki vackáról. Inkább évente fizetik ki a néhány pengős „nyugdíjat“ a megrokkant munkásnak, ugyanabból a pénztárból, amelyből az egylet vezetőjének államtitkári fizetésre és autóra telik!... Nem vagyunk elfogultak, még ezzel a szociáldemokrata kézre jutott rokkantegylettel szemben sem, amelynek vezetői és volt vezetői ellen a kiküldött miniszteri biztos — bizonyára alapos megfontolás után és nyomós okok parancsára! — most bűnvádi följelentést tett. Nem hánytorgatjuk fel azt az emléket sem, hogy az emberséges munkaadóktól alapított régi szervezetet miként és miért támadták elők a hatalmukra féltékeny szociáldemokraták, majd később miként kerítették azt, éberen fölismert harci eszközként, a kezükbe. Készséggel elismerjük, hogy a háború és a háborút követő idők gazdasági kéregcsuszamlásai megrendíthették ezt az intézményt is. De ha egyszer így van, hogyan juthatott akkor kivételes luxusra a vezetőknek? Még a szociáldemokratáktól megvetett, átkosnak bélyegzett, eltörlendőnek ítélt polgári rendben is elemi szabály, az erkölcsnek mindennapi parancsa.