Uj Nemzedék, 1938. november (20. évfolyam, 247-272. szám)
1938-11-01 / 247. szám
TV 'v~A-jL_*v»___pora JB a csehek felvidéki harcolkodásáról Q fir Budapest, 1938 november 11, kedd XX. évfolyam, 247. szám A mAlÁDÁC: MINDENSZENTEK ünnepek valamivel ködösebb, különben szép idő 11/IJmv/iJ. lesz- hőfok kissé még csökken- Budapesten ma tízkor 11 c van !Német hivatalos közlemény: Igazságos etnográfiai ■. határmegvonással oldják meg a magyar eseti kérdést Berlin, október 81. Az egész birodalmi sajtó vezető helyen közli azt a hivatalos közelményt, amely szerint a német birodalmi kormány, miután Ribbentrop birodalmi külügyminiszter és Ciano gróf olasz külügyminiszter tárgyalásai befejeződtek, az olasz kormánnyal együtt teljesíti Budapest és Prága kérését, hogy döntőbírósági eljárás során igazságos etnográfiai határmegvonással oldja meg a Magyarország és Csehszlovákia közötti határmódosítás kérdését. Az olasz kormány, miután csatlakozott ehhez a német állásponthoz, Ciano külügyminisztert november 2-án Bécsbe küldi, ahol Ribbentrop birodalmi külügyminiszterrel egyetemben megkezdi a döntőbíráskodást. Kánya Kálmán magyar külügyminiszter és Chvalkovszky csehszlovák külügyminiszter szerdára szintén meghívást kaptak Bécsbe. Az illetékes német hely közlöméhivatalos kommentárt is fűztek, amely többek között azt mondja, hogy Ribbentrop külügyminiszter római látogatása során a magyar csehszlovák határok etnográfiai rendezésének kérdését is megbeszélte Ciano külügyminiszterrel és az olasz kormány előtt kifejtette, hogy Németország a viszály ügyében a döntőbírói szabályozás elvét helyesli. nyéhez még A Német Távirati Iroda hivatalosan jelenti: Berlin, október 31. A Csehszlovákiában élő magyar kisebbség problémáját és a Magyarország és Csehszlovákia közti igazságos néprajzi határ megvonásának kérdését Magyarország és Csehszlovákia az utóbbi hetekben folytatott közvetlen tárgyalások útján nem tudta megoldani, ezért a magyar és a cseh kormány azzal a kéréssel fordult a német és az olasz kormányhoz, hogy e kérdéseket döntőbíróság útján oldják meg. Ribbentrop német birodalmi külügyminiszter római látogatása során ezt a kérdést is megbeszélte Ciano gróf olasz külügyminiszterrel és tájékoztatta az olasz kormányt, hogy Németország hajlandó belemenni a kérdés döntőbíróság útján való rendezésébe. Miután a csehszlovák és a magyar kormány kijelentette, hogy a döntőbírósági határozatot fenntartás nélkül végleges rendezésnek elfogadja és haladéktalanul végrehajtja, a német és az olasz kormány elhatározta, hogy elfogadja a döntőbírói szerepet. Ribbentrop birodalmi külügyminiszter és Ciano gróf külügyminiszter ebből a célból szerdán, november 2-án Bécsben összeül. A magyar és a csehszlovák külügyminiszter ugyanerre a napra szintén meghívást kapott Bécsbe. (MTI). Tragédiát írnak majd egyszer róla, de a szó A morajátéknak, amely egy Shake- of A speare tollára méltó, nem a hős J/\ belső lelki konfliktusa lesz a fő magva, hanem eltéphetetlen közös- I sége nemzetének sorsával. Húsz esztendő kurta idő. Túlságosan közel érezzük még magunkat Tisza István titáni alakjához. A szenvedélyek, amelyek személye körül oly förgeteges haraggal kavarogtak, túlságosan magukkal ragadták a mi nemzedékünket. Emléküktől húsz év alatt sem tisztulhatott meg a magyar légkör. Nem is tudjuk még összegezni életének summáját és ki merné közülünk kimondani e tragikus élet fölött az ítéletet. De ez a húsz esztendő ahhoz éppen elég, hogy szongó csodálattal nézzünk föl és nagyon fölfelé nézzünk e gránitkemény férfiasságra, ez alakat nem tűrő kötelességteljesítésre és arra a regényes szemérmességre, amely a maga érdemét mindég elhallgatta, önigazolását a legkísértőbb percekben sem mondta ki és mozdulatlan márványarccal, összeszorított szájjal, büszke némasággal tűrte a fejére szórt szitkokat, a szennyes rágalmakat, a sújtó átkokat. Görgeyre gondolunk, a szabadságharc lángeszű vezérére, akit a nemzeti szerencsétlenség bűnbankotó kereső keserűsége árulónak nevezett. Áruló kellett abban a percben, mert a nemzeti lélek kétségbeesésből zuhant volna, ha kénytelen bevallani önmagának, hogy szabadságharcunkat a túlerő győzte le és nem az Effaltések hitszegése. És ez a Görgey tűrte a legszörnyűbb vádat, majdnem egy hosszú életen át. Viselte szégyenét, vonszolta terhét. Büszkén, emelt homlokkal, némám a nemzetéért végzett szolgálat öntudatával! A mai ember meg se tudja érteni, föl se tudja fogni, hogy ilyen, Görgey- és Tisza-méretű jellemnagyságok, a lemondásnak, a önfeláldozásnak, a férfi-büszkeségnek ilyen magas olmai is lehetnek. Kisebb mértékhez szoktatott bennünket ez a most múló emberöltő, összezsugorodott az erkölcsi látóhatárunk: elszoktunk az óriásoktól! Azzal vigasztaljuk magunkat, hogy Jókai képzelete teremtett csak ilyen emberfölötti embereket. De Jókai nemcsak megírta a maga korát, hanem formálta is azt. Az ő hősiességig felfokozott emberei életre keltek azokban, akik ifjúságuk napjaiban az ő meséin nőttek fel és az ő hőseit választották eszményképül. Ilyen Jókai-regényhős volt Tisza István is, ki diákkorában Jókai regényeit olvasta, férfikorában pedig megtestesítette közöttünk, a szemünk láttára, egy törpe korban, a Jókai tollára legméltóbb regényhőst. Férfi volt, ékes mindazzal a tisztasággal, keménységgel, bátorsággal, önuralommal