Uj Nemzedék, 1940. június (22. évfolyam, 123-146. szám)

1940-06-18 / 136. szám

Játék a szigeten — viharfináléval! A természet bűbájos színpadára átültetett „Faust“-elődásba vasárnap este alaposan beleszólt az, akihez színpadi hatásért fordultak: a Ter­­m­észet! Egy darabig bőkezűen adta kölcsön minden varázsát a rendező­nek: lom­bsusogását, virágillatát, holdsütötte egét, pislogó csillagm­é­­cseseit. Ide azután megbosszankodott valamiért, villámok cikázásával, ég­­zengéssel és szitáló esővel kisérte az éneket, beledörögve a nagyszerű Valentin, Svéd Sándor hatalmasan fölépü­lt nagy jelenetébe is. Mikor a traipurgis-éjszaka bo­szorkányos kavargására került volna a sor, szakadni kezdett az eső, egész dühével tombolt a­z igazi vihar, amelyet bizony már nem igazgatott a rendező aka­rata. Szétfutott a közönség, mene­kültek a muzsikusok, a szereplők és váratlan vége szakadt az előadásnak, még mielőtt — a végére értek volna! Beszámolunk a szombati estről is. Mikor az Operabarátok díszelőadásá­ban mutatták be Strauss Richárd nálunk idáig ismeretlen „Daphne"­­operáját és föl­újították Puccini „Angelica nővér" című­ kis­operáját. N­á­d­a­s­d­y Kálmán ren­dező Színpadi képzelete és művészi leleménye, valamint Frencsik János kiváló karmesteri lendülete vitte a közönség elé a két operát. A „Daphné“ lukatikus zenekari szik­éi és hangulatképei szépen ér­vényesültek, de az „Angelica nővért" amely Puccini legkevésbé jelenté­keny műve, kár volt elő­végül a könyvtár polcáról. (A téma keresz­tény országban legalább is vissza­­tetsző: a fiatal apáca öngyilkos­ságot követ el és halálküzdelme közben a szentek köszöntik őt égő gyertyákkal. . .) Tamás Ilonka az énekműű­vészet és a nőiesség varázsá­nak fényeiben ábrázolta Daphnet. fiasilid és Mária altjának nemessége, Sárdy, Halmos, Keréh, Nagypál, Jámbor, Kováts Jolán­­ és Mally éneke emelte meg a Strauss-opera értékét. A szövegfordítás Innocent- Vince Ernő jeles munkája. Az „An­gelica nővér“ címszerepében Warga Lívia tündöklő szopránja, finom zeneisége­ és Mélyen átélt játéka keltett elragadtatást. Némethy Ella és Tutsek Piroska markáns alakítása mellett Németh Anna, Dósa Mária, Virág Hana és Mészáros Erzsébet érdemel még dicséretet az „Angelica nővér“ szereplői közül. Rádióműsorral 20 fillér a KÉPES KRÓNIKA Újpest új nyári színházát szombaton este az Erzsébet cím­ű­­operettel avatták fel. Az előadás előtt Szalay Sándor dr. tanács­nok, Kiss Ferenc a Színészka­­mara elnöke é­s vitéz Tolnay An­dor színigazgató mondtak beszé­det. Jurik Julcsi, T. Medgyessy Juci és Márffy Vera emelkedett ki a jó együttesből. A PÓDIUM A MARKUS PARK­BAN. Hogy ne hiányozzék a kániku­lában s­’m a kabaré, fíckeffiék szel­lősebb, nagyobb színpadra költöztek. Ennek folytán kibővített társulattól inkább mulattató, mint elgondolkoz­tató műsort pergetnek le. A kellemes szabad nézőtér, a kitűnő együttes és a­ Víg darabok, Békeffi Mértéktartó konferanszaival együtt háromórás szórakozást biztosítanak. A nagy­ágyúk: Kiss Manyi, Neményi Lili, Feleky Kamill, Kőváry Gyula, Fe­kete Pál és Gárdonyi Lajos mellett, elsővonalbéli Segéd­szol­gát­at­ások Mi*,­colnak a sikerért: Tarnay Vera, az új csillag, Buttykay Emmi, Raffay Blanka, Takács Margit, Kökény Ilona, Mihályi, Andai. A Nádor— Bánky zongorakölős festi alá zené­vel a jó műsort. (hvi) GAZDAG MŰSORA NYÁRI­­ KABARÉT mutatott be a Víg­­szinttár. Az ötletes magánszá­­piokkart és egy Telvatíásosokban­ a közönség lelkesen ünnepelte Mezey Máriát, Karády Katalint, Muráli Lilit, Somlayt, Dénest,­­ Biharyt­­ és a többi Szereplőt.­ Feleky Kamill és partnernőjének­ táncszáma európai attrakció, Toktay Klári magyar nótázásai pedig a Kék Madár legszebb pro­dukcióira emlékeztet. UJ FIZÓ LET JELET Vezet be a rádió kedden, a Kormányzó születés­napján déli harangszó után, 12.10 órakor. Az uj Szünet jel, amely a Rákóczi-induló két kezdő ütemét szólaltatja meg, édestán és hárfán hangzik fel. IUADÓ-NAGYTÁBORT tart szer­dán délután fél 3 órakor a Baross Szövetség székházában a Turul Szö­vetség „Széphlídés Bajtáras Egyesü­lete“. A nagytábor az új színész- és filmkamarai törvényt, az eddigi rend­szer hibáit, az elmvnlt idők vissza­éléseit, a magyar szülészet sérel­meit, a nyu­gdíjtörvén­yt és az új vá­lasztásokra való előkészületek meg­beszélését tárgyalja. — Kormányren­delet az ország faszükségletének biztosításáról. A hivatalos lap vasárnapi száma közli a v­. kir. miniszté­rium rendeletét az ország fa­­szükségletének biztosítása tár­gyában. A rendelet kötelezi az erdőbirtokosokat rendés évi fa­­használatok kitermelésére és fel­hatalmazást ad a földmivelés­­ügyi miniszternek arra is, hogy az­­erdőbirtokosokat szükség esetén erdejük faállományának kihasználására a rendes évi fa­használaton túlmenően kötelez­hesse. A rendelet a kihirdetés napján lép életbe. tylÍHCUHHOfti ÍékOH&€4 V. M. budapesti kedves olva­sónk ajánlja: A cseresznye szárát ne dobjuk el. Főzetéből zamatos teát készíthetünk. Kellemes illatú, pompás reg­geli ital. Vasat és „G“ vitamint tartalmaz. Mézzel keverve, be­vált háziszőr köhögés ellen. (SÍZ -I jód-brám-konyhasás Idény: V. I.—IX.30 (Gömör m.) Prospektus — A zsirsertés új ára. A föld­­mivelésügyi miniszter megen­gedte, hogy az elsőrendű minő­ségű és kivitelre szánt zsirsertés legmagasabb árát kilogramon­­ként 1 pengő 42 fillérre emeljék fel. — Álmában leütötték és a kútba dobták a Kisléta községhez tartozó gencsi uradalom egyik tanyáján ifj. Molnár Lajos bérest. A csendőrség megállapította, hogy a gyilkosságot Dékmár Sándor 20 éves legény és egy kiskorú követte el. Az elvetemedett fiatalok bevallották, hogy a gyilkos­ságra már régen készültek és arra Molnár Lajos felesége biztatta fel őket. A csendőrség a két gyilkossal együtt Málnámét is őrizetbe vette és a nyíregyházi ügyészségre kisérte, ahol mindhárman előzetes letartózta­­tásba kerültek.­­ A gyorsvonat élé vétette magát Hermes Dezső 62 éves ny. már. elöl­járó, kiskőrösi lakos. A mozdony Hermest halálra gázolta. — Német diákok magyarországi nyaraltatása. A Gyermekvédő Ligá­nak a német gyermeknyaraltatási akciójáról megjelent közleményével kapcsolatban illetékes helyből kapott felvilágosítás alapjáíl közöljük, hogy az említett karitatív akció független a német, középiskolás tanulók ma­gyarországi vendéglátásának akció­jától. Ennek a főként tanulmányi célzatú akciónak megszerzésével és lebonyolításával ugyanis a Vallás- és közoktatásügyi minisztérium hivata­losan és kizárólagos jogkörrel a Kö­­zépiskola tanulók Külföldi Kapcso­­latainak Irodáját (KTKK, Barcsay­ Utca 5, hivatalos órák d. u. 4—5-ig) bízta meg. A KTKK a Deutsche Akademische Auslandstelle hivatalos szerveivel működik együtt. A jelent­kezéseket júrtius 8-án lezárták. A jelentkezett többszáz német és ma­gyar diák közül a pajtáspárok összes Válogatása önost Van folyamatban. A Keresztény Iskolatestvérek SZENT JÓZSEF üynevelőintézete elemi és polgári iskolájába és internétuséba a behatások megkez­dődtek. Tájékoztatót küld az Igazga­tóság . Budapest, XII., Istenhegyi­ út 32. T.: 16-52-23. TIFZEMZEDÉK XXII. évfolyam, 136. szám. A NYARALÁS ELŐTT — Mit csinálsz, Aladár? — Tele festem magam legyek­kel, igy a valódi legyek azt ik­­szik majd, hogy már foglalt vagyok. Az USA nem fogadja el a finn törlesztést Washington, június 17. (NST.) Az Egyesült Államok szenátusának külpolitikai bizott­sága elhatározta, hogy nem­ fo­gadja­­el Finnország háborús tartozásának törlesztését. Mint ismeretes, a finn kormány az el­­tömult napokban fölkínálta, hogy a múlt évi december 25-én és ezévi június 15-én esedékes rész­leteit kifizeti. még a vasárnap délelőtt 9 óra­kor kezdődő ünnepségért. Ez az ünnepség a Hősök­ terén volt, ahol vitéz Árvát­falvi, Nagy Ist­ván, Bartha Lajos és Borbás Antal beszélt. A hősi emlékmű megkoszorúzása után a hadirok­kant századik díszfelvonulása következett. Délben a Horánsz­­ky­ utcai Hadirokkant-ház fel­avatására került sor. Sok elő­kelőség jelenlétében vitéz Árpát­­falvi Nagy István elnök mon­dotta a megnyitó beszédet, m majd a honvédelmi miniszter beszélt. Hangsúlyozta, hogy Magyaror­szág kormányzója azzal, hogy a felavatáson képviselteti magát, a hadirokkant bajtársak iránti megbecsülésének ad kifejezést. Ezt a házat három év alatt fillé­­renként gyűjtötték össze. Az ön­­megtagadó lemondás eredménye ez a ház és jelképe annak az ál­dozatos összefogásnak, amely példa az ifjúságnak is. Délben díszebéd volt, amelyen a­ német­­országi hadirokkantak küldöttei is résztvettek, ezeknek tisztele­tére társasvacsorát rendeztek. — ELJEGYZÉS: Mayer Péter áll. gimn. tanár (Szel­szárd) és EcHilhan­­Erzsébet (Leányfalu) jegyesek. (Kü­lsőn értesítés helyett), a város megtekintése után a kultúr­palotában volt, Konkoly-Thdgé Gyula elnöklésével. Az elnök mege­lékezett Mátyás király Születésének 509-ik évfordulójáról, majd Vitéz nagybá­nyai Horthy Miklós közeli születés­napjáról. A megjelentek lelkesen ün­nepelték a kormányzót. Alap­­ Gás­pár polgármester és Szijj Ferenc üdvözlő beszéde után Jaross Andor volt miniszter mondott nagyhatású beszédet a statisztika fontosságáról. A felvidéki magyarság az idegen uralom alatt nagyon sokat, szenve­dett a hamis csehszlovák statisztika miatt. Jaross ezután a csehszlovák földbirtokpolitikai adatok megham­io­­sításáról majd a Magyarországon szükséges földbirtokref­orm­ál be­szélt. — Agy­- és sziv­érelm­eszesedésb­e­n szenvedőknek reggel felkeléskor egy félpohár természetes „Ferenc József" keserűvíz — a legkisebb erőlködés nélkül — igen körb­yli székürülést biztosít, azonkívül pedig a gyomor és a belek működését előmozdítja és­­kielégítő any­agcsérét hoz létre. Kér­dezze meg orvosát! ­ Az A. C. fővárosi csoportbizott­­ságának beszámoló illése. József Fe­renc főherceg elnökletével igen nagy érdeklődés mellett tartotta beszámoló gyűlését az A. C. fővárosi csoport­­bizottsága. Strecke Ernő hittanár, a bizottság titkára jelentése elején megemlékezett P. Bangha Bélának a csoportbizottság megalkotása körül szerzett érdemeiről, majd ismertette a csoportbizottság háromévi munká­ját. A bezsámolóért az elnöklő Jó­zsef Ferenc főherceg mondott köszö­netet s egyben kifejezte háláját a távozó Mészáros János érseki hely­tartónak a bizottság működésével kapcsolatos munkájáért. A CSoport­­bizottság tagjai ezután ünnepelték a távozó érseki helytartót.­­ AZ ÁRPÁDHÁZI KIRÁLYOK TÖRTÉNETÉT írta meg dióhéjban a délszláv közönség részére Ivics Aleksza Szabadkai egyetemi tanár, Radovtics Jovan belgrádi egyetemi tanár Hunyadi Jánosról és Branko­­vics Györgyről írt érdekes cikket, Popovics 1­. Milán délszláv szenátor a délszláv-magyar közeledésről ér­tekezik, ezenkívül pedig számtalan más érdekes írás jelent meg a Ma­gyar-Délszláv Szemle legújabb, nyári negyedévi számában. Az érdekes fo­lyóirat megrendelhető: Budapest, VII., Baross-tér 15. sz. alatt, a folyó­irat kiadóhivatalában.­­ A budapesti örménykatolikus egyházközség búcsúja Mészáros Já­nos érseki helytartótól. Az örmények nagy apostolának Világositó Szt. Gergelynek az ünnepét vasárnap délelőtt ülte meg a Szent István Bazilikában a budapesti örmény szer­tartású római katolikus egyház­­­község. A mise után dr. Mészáros János érseki helytartó tartotta a Te Deumot. Az egyházi szertartás után az egyházközség vezetősége búcsúztatta a távozó érseki helytar­tót. — Mi okozza szénanáthát? A­ Búvár júniusi száma írja: A legkel­lemetlenebb nyáreleji betegség a szénanátha. Rendszerint akkor ke­letkezik, amikor virágzik a lét és a legtöbb gabonanemű. Tünetei: enyhe, majd erősebb viszkető­ érzés az orr­­l'-Tüi szemzésben. Ez lassan tovább fúzódik az orrban és ott gyakran tüsszentő érzést kelt. Áth­úzódhatik a légcsőre és hörgőkre. A széna­nátha kínzó betegség, évről-évre erősödik és orvosi beavatkozás nél­kül csak a füvek és gabonafélék vi­rágzása után múlik el. Rádióműsorral 20 fillér a KÉPES KRÓNIKA ,­­ MINDEN HÁZIASSZONYT ÉR­DEKELI az, hogy a hústalan napo­kon hogyan főzzön olcsón, változato­san és mégis ízletesen. A tavaszi Zöldségfélékből, még­pedig zöldbor­sóból, kalarábéból, gomba- és spárgá­ból, gyümölcsökből jóízű, könnyű nyári ételek készíthetők. Pompás, tápláló nyári ételek még a különböző gyümölcsös sütemények (cseresznyés rétes, gyümölcsös piskóta, aeték stb.) és porfék. Ez a programja az Elek­tromos Művek Honvéd­ utcai ingyenes főzőelőadásainak. Előadások: szerdán d. n. 5 órakor, továbbá hétfőn, csütör­tökön és pénteken d. e. 10 órakor. MŰSOROK SZÍNHÁZ Operához: Nincs előadás. Nemzeti: Nyári szünet. Nemzeti Kamara: Min­den jó, ha jó a vége (8). Víg: Nyári kabaré (9). Magyar: Tokaji aszú (8). Magyar Műszinkör: Tisztességes Anna (háromrí. 5). Márkus Parkszínház: Ez lett a Pestünk (a Pódium vendégjá­) Felavatták a Hadirokkan­­tak Házát. A kormányzó leg­főbb védnöksége alatt álló trONSz nagyszabászt ünneplé­ ______ ____ff___ ____ gek keretében avatta fel az ujb­éka. 9­. Erzsébetvárosi: Nincs elő­­hadirokkantházat, A kormányzói adás. Józsefvárosi: Nyári szünet./Kis­képviseletében vitéz Bartha Ká-I faludy: Tanganyika és vidéke (Ká­­sály honvédelmi miniszter jelent média Orfeum vs., 6 és 9). Kamara Varieté: Sej színművész (9). MOZI ADMIRAL. (T.:: 353-707). Tűz az óceánon. — Híradók. (Előadások H. V.4, Vsá. 'lé, Vilo, r. 302-kor is). ALKOTÁS. (T.: 355-374). Vénlány. — Éjféli nap országa. — Híradó. (H. V.4 V*6, '!JS, ’/»10, v., Vi2-kor is). ANDRÁSSY, Csapda. — Pulykaparadi­­csom. — Híradó. (H. 5, V.8, ‘/»ló. v. 2­4, 6, 8. 16). ASTRA. (T.: 14­ 44—22). Vihar Ázsia felett..— Kulturfilm. Híradó. (H. V.4 Vi6, rú8, Vilfl, V. és ti. '/*2-kor is). ATRIUM. (T.: 151-034 és 154-024).­­ Asszony és a múltja. — Híradó. (fl. 1/15, Víg, Vílö, Sz. v. és ü. ‘M-k­or is). BELVÁROSI. (T.: 36-43-65). Millió, más Szobalány. — Bíradó. (B. 4, 6, 5, 10, v. és ü. többi 4, 6, 8, 10, balt. 3, 5, 7, 91. BODOGRAE. (T.: 140-543). Tűz az óceánon. — Bőrharisnya. — Híradó. — (H. s/,5. 7, V.l0, V. Vig, */14, Vt6, '• »*. ‘MO] BROADWAY. (T.: 144-212). Dr. Ku­­dare különös esete. — Híradó. (H. Ví4 Ví6, '/18, V-10, sz.. v. és v. VB-krír is). ~ EUő előadáS Mirtden­nap mérsékelt. BUDAI APOLLÓ. (T.­ 351-500). -Francia négyes. — Híradó. (H. '/1 5. */,7. 9. v. és ii ‘/12, Vi4. Ví6. '/»8, VilO). — V. d. e. Víll-kör: Maga lesz a férjem. CAPITOL. (T.: 154—337). Várlak. — Hiradók. (H. Ví4, Vtt, V.8 .VrtO, V. és ü. Ví2-kör is). CASINO. (t.: 385-102), örvény. — Híradó. (H. V«6. '/só, VslO, S*„ V. és ü. !/;4-kor is). CITY. (?.: 111-140). Veszedelmes élet­kor. - Híradó (EL *áfi. *K­S, 1/10, sz., v. és v. 1/14-kor is). CORVIN. (T.: 138-988 és 139—584). - 13-as ház. — Híradók. (H. I/14, Vi6, J68, VslO, Sz., V. és ü. Vs2*kor is). — Első előadáson mindennap 1000 hely 40—00 fillérig. — V. d. e. 11-kor. Vidám matiné, nécSl. (T.­ 112-343). Asszony és múltja. — Híradók (H. 6, 8, 10, sz., v és ii. 4-kor is). - A Magyar Statisztikai Társaság vasárnap nagyszabásu ünnepi ülest |ellemiap 4. 6, 8, 10). tartott Komáromban Az ünnepi ülés I FOHUM. ('P.s és 1.—'70p.­­­"A táncosnő. -- Híradók. — (H. Vic. VIS, 5/110. sz., V. és Ii. h­ét­kor 1$).­­GLÓRIA. (T.: 144--81X0, Torockói meny­­asszony. — Híradók. (Il. Va5, 9, y. l/*4, Vrf. Vj8, VslO) . HÍRADÓ FILMSZÍNHÁZ. CT.: 225—499) Magyar-, Fox-* Metro-. Ufa- és rajzos híradókban a fel?uijabb bárctér*! ripor­tok. — Ejtőernyős vádász.Ok. Robin Hood és a­ mókusok. — Szeleczky Zita eskk­vője. (filládásdk d. 6. 10 órától, v. és ti. 9-tól 24 órááig. TIOMEROS. tt­: 92S-s7é). Az első csók. ■— Bankszinház. — Híradó. — (H. 5. Vi8. Vál O. v. és tt. Vs2. l III. V*6. V28. Való). IPOLY. (T.: ?02—026). Ez a ru­la eladó. — Kisérő mű­sor. — Híradók. (H. 5. 1/dl Vitor V. 3. */16. v*8- Vél0). • JÓZSEFVÁROSI. (Tél.! 134-644). -­Bercsényi huszárok. — Híradó. (H. 5. V.8 '/1)0. sz., V. és v. 404, 416, ' *8. 41.(M KAMARA. (T.: 144-027). Kár volt hazudni. — Híradók. (Mittcellcap 11. 2, 4. 6. 8, 10). — Az első három előadás mérsékelt. LLOYD. (T.­ 111—984). A modern All Baba. — Híradók. (H. 4, V. 8, 10. V. 2-kor is). — Első előadás mérsékelt bervárakkal. OLYMPIA. (T.: 342-947). Nadrágos an­­gyal. — Hiradók. (Előadások 11, 2, 4, 6, 8, 10). OTTHON. Fl.: 146-147). Párisi lá­nyok. — Nevadai pokol. — Hiradók. (fl. 'ló. */«7. 0. sz., v. és ö. V.4. V.6, V.8, V.10). PALACE. (T.1 221-222). 5-ik hétre prof. Gunga Din. — Hiradók. (Mindennap 11­8 4. 6. ». 10). — Első három előadás mérsékelt PHÖNIX. (T.­. 144—454). Budai cuk­­rászda. — Magyar és olasz híradók. — Folytatólagos előadások H. 11, 5, Vi8, V.10, sz., V. és v. U, 3. 3, Né, V»19). RADIUS. IT.: 122—098 és 120—564). — Titkos megbízás. - Híradó. (H. '!*, */Ng, V,19. ui., v. és ü. 444-kor is). REX. (T.: 130—416). Bercsényi huszá­­rok. — Ravasz a tavasz. — A tél Szimfóniája. — Híradó. (H. 'I15. V,7, 9. sz. Ví4, Vi6. VOt, Vj10, v. és ü. Vs6-kor is). — Első előadás mérsékelt. ROYAL APOLLÓ. (T.­ 222—002). — 2- ik hétre prof.! Két tökfej. — Ifjúság a lejtőrt. — Színes rajzfilm. — Hiradók. (Előadások H. ‘M. Vi8, V.lO, ez., r. és v. I. J, 8. 10). SCALA. (T.: 114—411). V^-kor: Tempó 1947. — */,8 és ‘MO-hor: Varieté. — Híradó. (H. Vrf, I/i8, V.lO, sz., v. és u. 3- kor is). — Nyitott tető! SIMPSON. (T.: 368-999). A nőnek minden sikerül. — Híradók. (Előadások 5, V.8, VIIO, v. és u. 3, 'hí. 'IIS, V.lO). STÚDIÓ FILMSZÍNHÁZ. (T.: 140-840). Walt Disney ezines trü­kkfilm-sorozata. — Híradók. (Előadások H. 4, 6, 8, 10, v. és ii. 2-kor is). — Első előadás minden­nap mérsékelt betyárakkal! TURAN. (T.: 120—003). Viktória ki­­rálynő. — Hiradók. (H. 4, 6, 8, ló, . v. és ii. 2-kor is). URANIA. (T.: 346—046). K­iső hétre prof.: D. III. 88. (A levegő katonái). — Világhíradók. (H. 5, V.8, VslO, ez., v. és v. 'VZ. 5, V.8. VslO). RÁDIÓ Állandó műsorszámok: 6.40: Torna. 7: Hírek. Hanglemezek. 10: Hírek. II. 10: Vízállásjelentés. 12: Harangszó. Himnusz. Időjárás. 12.40: Hírek. 13.20: Időjelzés. Időjárás. 14.30: Hírek. II: Piaci árak. 16.45: Időjelzés. Hírek. 19.15: Hírek. 21.40: Hírek. Időjárás. 0. 5: Hírek. Június 17. Hétfő délután. 13.30: Szalonzenekar. 16.15: Diákfél­óra. 17.15: Cigányzene. 18.15: Gyallay D.: Torda. 18.45: Nagy M. énekel. 19.25: Az „Aranyhegedű-pályázat" I. hangversenye. (Cserkuthy Gy-né össze­állítása.) 20.25: Tréfás székelyek. (Mesék.) 21: Bartók B. és Bartókné Pásztory D. kétzongorás hangverse­nye. 22.10: Cigányzene. 23.25: Tánc­lemezek. — BUDAPEST II. 19.30: ICampis A. dr.: Skandináv művészet. 20.25: Rendőrzenekar. 21.05: Sakkelő­adás. G. Réthy P.: A második közép­­gyalog. 21.35: Időjárás. Június 18. Kedd. 10.20: Szirm­ay- Kalós M.: Katona-toborzás hajdaná­ban. 10.45: Divattudósítás. 12.10: Papp V.: A Rádió új szünetjele. Majd Cigányzene. 13.30: Hangleme­zek. 16.15: Kardos T. ifjúsági elbe­szélése. 17.15: Hanglemezek. Volly J. : Dalok Magyarország kormány­zóiról. 18.45: Honvéd zenekar. 19.25: Palló I. dr. magyar nótákat énekel cigányzeme-kisérettel. 2­1.15: A Fő­­méltóságú Kormányzó Urat születés­napján köszönti Tasnádi-Nagy An­drás. 20.25: Budapesti Hangverseny- Zenekar. „Operett részletek“. 22.10: Szalonzenekar. 23.20: Cigányzene. — BUDAPEST II. 17.45: Ruszin hall­­gatóinknak. 19.25: Mezőgazdasági fél­óra. 20: Hirek, ügető versenyeredmé­nyek. 20.25: Folczay g. elbeszélése. 20.50: Schubert: F-dúr nyolcas. (Hanglemezről.) 21.45: Időjárás.­­ Ha szájíze rossz és nyelve lepe­­dékes, ha émelygést és hányingert érez, akkor már egy pohár természe­tes „Ferenc József" keserűvíz is gyors megkönnyebbülést idéz elő, mert ez az emésztőcsatornát biztosan megtisztítja az ott felgyülemlett ár­talmas anyagoktól. Kérdezze meg orvosát!

Next