Uj Nemzedék, 1944. május (26. évfolyam, 97-121. szám)

1944-05-16 / 110. szám

­ Az ellenség sehol sem tudod áttörést elérni Berlin, május 16. Az interjút jelenti az olasz­­országi déli arcvonal harcairól: A nagy harcok térsége a ten­gerpart és Cassino között lénye­gében változatlan maradt. A sú­lyos és mindkét részről elkesere­detten vívott harcok tovább tar­tanak. A helyzet fő jellemzője az, hogy a német csapatok főként a két súlyponton, Castelforte— Corenonál és San Angelo—Cassi­­nonál a megszálló csapatoknak igen nagy erőkkel végrehajtott áttörési kísérletét meghiúsították és az ellenséget továbbra is arra kényszerítették, hogy nagymér­tékben elpazarolja harcerőit. Mi­alatt a német harccsoportok­­ néhány szakaszon — így Mintur­­notól nyugatra és Cassinotól délre — lendületes és sikeres ellen­­támadásokra indultak és igen sú­lyos veszteségeket okoztak a megszálló kötelékeknek, amelyek közül különösen a 81. északameri­kai gyaloghadosztály szenvedett 1944 MÁJUS 1., KEDD XXVI. évfolyam, 110. szám Budapest, V., Honvéd­ utca 10. szám 1744 MÁJUS 17-ÉN, SZERDÁN A, nap kel 5.05, nyugszik 20.16 órakor A hold kel 3.03, nyugszik 14.18 órakor Összefoglaló jelentést adtak ki Berlinben a krími harcok befejezéséről 6— "■-■■ ■■ ■. 1 ■■■■■.: '■ ■""" 1 ■ - ■ - ■ ■ - ■ . '■■■..■■»'..■j' ■■ Már folyamatban van az invázió jelenti Olberg Sok vállalkozás fogja megelőzni a döntéssel járó nagy harcot Berlin, máj. 16. A Nemzetközi­­ Sajtó Tudósító jelenti: Alfred von Olberg nyu­gal­mazott alezredes, az Europa­press katonai munkatársa írja: — Az egész világ azt kérdezi: 1.Mikor kerül sor az invázióra?“ Az összes országok sajtója az in­vázió napjára vár. Hogyan gon­dolják ezt tulajdonképpen? Az invázió nem olyan nagy támadás amely a csapatok készenlétbe­helyezése után valamelyik napon abszolút bizonyossággal megin­dul. Ellenkezőleg: elmondhatjuk hogy már benne vagyunk az in­vázióban. Az ellenséges légierő­nek Nyugateurópa ellen irányuló támadásai nem csupán az invá­zió előkészítésére szolgálnak, ha­nem annak egy részét alkotják Ezek a támadások leplezik a tu­lajdonképpeni támadás helyét. A régóta várt délolaszországi nagy csata lekötő hadművelet, amely­nek az a célja, hogy német tarta­lékokat vonjon oda. Lehetséges azonban, hogy a nagy invázió egyik fő támadása lesz belőle. — Nem szabad azt hinni, hogy az invázió úgy játszódik majd le, mint a dieppei vállalkozás, amely akkor reggel 9 órakor kezdődött és estére vége volt. Az invázió nagy területre kiterjedő és nagy­vonalúnak gondolt hadművelet amely semmiképpen sem egyet­­ len napon indul majd meg hirte len. Lehetséges, hogy több légi után szállított hadosztály táma­dása vezeti be a német arcvona­lak mögött, az is lehetséges, hogy különleges csapatok partraszál­lása — mint St. Nazairenél, csak sokkal nagyobb arányokban —­­ az is lehet, hogy egyszerre több ilyen vállalkozást hajtanak végre .Norvégiában, a Biscayai-öbölben Szalonikinál vagy a Német-öböl­ben. — A német hadvezetőség tisz­tában van azzal, hogy az elkövet­kezendő nagy ellenséges vállalko­zás nem egy nap, vagy egy hét alatt megy végbe, hanem talán hónapokig elhúzódik, amíg vég­legesen tisztázódik, hogy hol indul meg a döntő támadás. — Kétségtelen, hogy nem egy súlypontja lesz az inváziónak, mert különben az olaszországi nagy csatát Sztálin elfogadná második arcvonalnak. Azzal szá­molunk, hogy az ellenség számos támadást indít majd körülkörül. A Az egész európai harci ■ térség tehát egyetlen hatalmas sündisznó állást alkot, amelynek megvan az az óriási előnye a német had­veze­tőség számára, hogy a belső vo­nalon harcolhat és a szükséges beavatkozási tartalékokat mindig odavetheti, ahol különösen súlyos harcok alakulnak ki. — Sok különböző ellenséges vállalkozás következik majd be, Berlin, máj. 16. A délolaszországi arcvonal nagy csatáját,a­mely még kezdeti sza­kaszában van, Hallen­sieben, a Német Távirati Iroda katonai tu­dósítója hétfői helyzetképében kapcsolatba hozza a Franciaor­szág északi és nyugati partja felé irányuló északamerikai légi of­­fenzívával és ezt úgy tekinti, mint az invázió nyitányát. Ezeket írja egyebetek között: A britek és amerikaiak Min­­tumo és Cassino közötti vállal­kozásának célja a német hadve­zetőség szemében mindenképen világos. Ami ezen a harctéren történik, nagyarányú támadás ugyan igen nagy erőkkel, de alapjában véve mégis csak meg­tévesztésre és a tulajdonképeni brit—északamerikai szándékok elködösítésére szánt kísérlet. A szombati és vasárnapi német mozdulatokat ezért az a szándék irányította, hogy az ellenfelet bírják rá erejének teljes kifejté­sére és engedjék, hogy a tüzér­ségi tűzhenger fusson holtpontra már az előtérben. Az angol— amerikai támadó vállalkozás te­hát San Angelo térségében is be­nyomulhatott a németek által fel­adott terepre, még­pedig mintegy 2—3 kilométer mélységben. A foglyok vallomásából kitű­nik, hogy az angolokat és ameri­kaiakat a legnagyobb mértékben meglepte, amikor észrevették, hogy tüzérségük olyan terepen hömpölygött keresztül, amelyet a németek már órákkal a pokoli tüzelés megkezdése előtt kürítet­­tek. Meggyőződésük szerint ez csak úgy történhetett, hogy feltű­nően pontosan tudták, mikor és hol kezdődik a támadás. Az ille­tékes német körök erről nem nyi­latk­oznak­ kisebb vagy nagyobb erőkkel. Egy helyen azonban végül is sor kerül a döntést kereső nagy harc­ra. Ez a harc azonban csakis a nyugati arcvonalon, a Csatorna partján játszódhaik le, mert csak a brit sziget alkot olyan hadtáp­területet és használható olyan repülőgép-anyahajónak, amelyre az ellenségnek szüksége van . A figyelmes szemlélőnek azon­ban szükségképen az a benyo­mása, hogy a németek kitérő mű­veletükkel nem csupán erősíteni akarták tovább nyugat felé elő­készített reteszállásaikat, hanem ellentámadásokra is készülnek. Kétségkívül azon vannak most, hogy az angol-amerikai vállalko­zást felfogják, a legcsekélyebb tekintet nélkül az ellenfélnek ama fáradozásaira, hogy a néme­teket éppen ezen a héten a leg­erősebb erőkifejtésre kényszerít­sék. A csata még csak kifejlődőben van. Az angolok és északameri­kaiak folyamatosan újabb segéd­népeket vetnek harcba, amely nekik máris súlyos ember- és anyagveszteségeket okozott. Időközben a nettuno manziói hídfőben és a Türrheni-tenger parti vizein is kezd megélénkülni a tevékenység, nemkülönben az európai partok egyéb pontjain is. A legközelebbi egy-két hét hatalmas vállalkozáshoz, ha a maga javára akarja eldönteni a háborút. Bármilyen nagy erők­kel is hajtsanak végre másutt hasonló válalkozásokat, sehol sem lehetséges, hogy­­azok fő hadmű­veletekké váljanak, mert sehol sem olyan közeli, az utánpótlási terület, mint a szigetországgal szemben, egynéhány olyan kérdésre meg­adja majd a felvilágosítást, ame­lyet a két hadviselő fél ma még nyitva hagy. A német hadvezető­ség egyébként, úgy­ látszik, nem tekinti az­ inváziót olyan vállal­kozásnak, amely zárt és időben közvetlenül megnyilatkozó egész­ként gördül előre. Berlinben azt hiszik, kielégítően tudomással bírnak arról, hogy ez az invázió különféle alakokban és különböző időpontokban jelentke­zik. Figyelmet érdemel végül német katonáknak az ellenséges sajtó ama fejtegetéseire tett megjegy­zése, hogy Délolaszországban meghatározott német hadállás­vonalak vannak. Ezeket a be­állításokat a merő képzelet szü­leményeinek mondják. Valóság­ban ugyanis nem állásvonalakró­l van szó, amelyeket a németek ott kiépítettek, hanem a védőművek mélyen tagozódó rendszeréről. (MTI) támadásra a német védelmi vona­lak ellen, teljesen meghiúsult és ötven ellenséges páncélos meg­semmisítésével végződött. Ez a szám az olaszországi hadszíntér viszonylatában igen magas. Számolni lehet a nehéz harcok további folytatódásával, különösen a támadás súlypontjában. Egyelőre semmi jel sem mutat arra, hogy az ellenség támadási vonalát ki akarja terjeszteni a középső sza­kaszig, vagy még keletebbre. Az a nagy buzgalom, amellyel az ellenséges sajtó hangsúlyozza, hogy a szövetséges csapatok célja nem kevesebb, mint az olasz­­országi német hadsereg megsem­­misítése és Róma elfoglalása, senkit sem ejthet tévedésbe. A vállalkozás fő célja ugyanis nyil­vánvalóan a német erők lekötése és a nyugati invázió elhárítására szolgáló erős tartalékok elvonása. Természetesen az ellenség számá­ra mindenképen kívánatos volna, ha ilyen módon nagyobb hadmű­veleti sikereket érne el, azonban ennek ellenére sem lehet elvitat­ni az új angol-amerikai olasz­­országi offenzíva lekötő jellegét. Az olaszországi támadást megtévesztő kísérletnek tekinti a német hadvezetés Még nem érte el csúcspontját a déli csata Berlin, máj. 16. A Nemzetközi Sajtó Tudósító jelenti: Ludwig Sertorius, az Europapress katonai munkatársa írja: " A délolaszországi csata he­vessége a hétvégén tovább foko­zódott, de csúcspontját még két­ségkívül nem érte el. Az ellensé­ges támadások súlypontja tovább­ra is félreérthetetlenül a nyugati tengerparti hegység és a Liri fo­lyó völgye között van, tehát az 5 amerikai hadsereg körzetében, míg Cassinotól északra, a 8. angol hadsereg szakaszán az ellenséges nyomás nem fokozódott, sőt kissé esőkként. Igen elkeseredett har­cok után, amelyek során az ellen­ség ismét súlyos veszteségeket szenvedett, főleg a számos német ellenlökés következtében, a né­met csapatok San Angelonál Cassinotól délre, a Monte Majo hegytömbjén, és Castelforténál néhány kilométernyire visszahú­zódtak nyugatra, ahol előre elké­szített új állásokban fogták fel az ellenség támadásait. Az ame­rikaiaknak az a kísérlete, hogy a Liri folyó síkságán erős páncé­loskötelékeket vonultassanak fel

Next