Uj Nemzedék, 1944. június (26. évfolyam, 122-145. szám)
1944-06-28 / 144. szám
4 A keresztényszocialisták a munkaügyi rendeletekről Június 30-án jár le az a határidő, amelyen belül a munkaügyi választmányokról és munkaügyi előadókról megjelent fontos munkásszociális vonatkozású iparügyi miniszteri rendeletek értelmében meg kell választani a munkaügyi választmányok tocrjait. Ezzel kapcsolatban közöljük az egyik legrégibb munkásérdekvédelmi szervezetnek, a Keresztényszocialista Vas- és Fémmunkások Országos Szövetségének hozzászólását a munkaügyi rendeletekhez." A munka megbecsülése — A gyári munkaügyi előadóról és a gyári munkaügyi választmányokról kiadott rendeletekkel kétségtelenül megtörtént az első lépés a munkásság régen szorgalmazott megbecsülése, elismerése felé. Azért mondjuk, hogy a munkásság elismerése, megbecsülése felé, mert a valóságos megbecsülés és elismerés bekövetkezését önmagukban véve ezek a rendeletek még nem jelenthetik, hanem csak az efelé való haladás szándékát. Jól tudjuk, hogy ezzel a kijelentéssel máris bírálatot gyakorolunk, de a két rendelettel kapcsolatban megjelent egyik széles távlatú nyilatkozat szerint, amelyet vitéz Imrédy Béla közgazdasági miniszter tett — a kritika talán természetes és elvárt is az érdekelt munkásság részéről, mert mint a nyilatkozata egyik részében olvashatjuk, ,.a magyar társadalom rétegei között a bizalmi szálak meglazulása, nemkülönben társadalmi és gazdasági szervezettségünk nehezen pótolható ! “^hiányosságai miatt minden ilyen ^természetű intézkedés ki van téve az érdekeltek gyakran jogos indokból táplálkozó kritikájának“. A bírálatunkkal azonban mi nem rombolni, hanem építeni akarunk, annál is inkább, mivel a háborús viszonyokból eredő felelősséget is fokozott mértékben érezzük. Az üzemi választmány • — A munkásság a legutóbbi időkig, hosszú éveken és évtizedeken át szenvedte meg azt, hogy az üzemekben neki legkevésbbé sem lehetett szava, vagy legalább is igen kevés. Most azután, hogy a gyári munkaügyi előadókról szóló rendelet úgy intézkedik, hogy az előadó maga a munkaadó is lehet, vagy üzemének magasabb rangú vezetője, aki viszont a munkaügyi választmányokról szóló rendelet értelmében — igaz csak átmenetileg — saját belátása szerint jelöli ki a gyári munkaügyi választmányba megválasztandó tagokat, nem látja biztosítva, hogy azok a munkástársai kerülnek be az üzemi választmányba, akikben neki valóban bizalma lehet. Márpedig itt van az egész üzemi képviseletnek és ezen keresztül az elérendő célnak a lényege. A felügyeleti szerv — Ezúttal csak azt vizsgáljuk, miképpen lehet a kiadott rendelet alapján a munkásságnak valóban bizalmát élvező munkaügyi választmányok létrejöttét elősegíteni. Más kérdés az, hogy a munkásság elgondolásaival egyezik-e az a mód, ahogyan az üzemi képviselet létrehozását a rendelet megszabja. Erről csak annyit: ha már üzemi képviseletének a gyári munkaügyi előadói feladatkörrel kell kapcsolódnia, a munkásság általában olyan rendelkezést vett volna legszívesebben, amely a gyári munkaügyi előadó fontos szerepét nem a munkaadóra, vagy annak exponensére, bízza. E tekintetben megoldásul kínálkozott volna a munkaügyi felügyeleti szerv kiépítésén keresztül semleges személyre bízni ezt a nagyjelentőségű szerepet. A helyes megoldást illetően az érdekelt munkásszakegyesületekkel való tárgyalás mindenesetre célszerűbb eredményre vezetett volna, sajnos azonban a két rendelettervezet megtárgyalására nem nyújtottak módot. A körülményeket tekintve, érthető, ha a munkaadó által kijelölt munkaügyi előadót és annak cselekvési lehetőségét illetően — tőle a legjobb szándékot el nem vitatva, sőt azt feltételezve — a munkásság úgy vélekedik, hogy — a ritka kivételektől eltekintve — semmiesetre sem várható tőle az, hogy minden tekintetben helytállhasson. Nem tagadható, hogy a munkaadó által kijelölt gyári munkaügyi előadót olyan szálak fűzik össze a munkaadóval, hogy azokat csak az igen kivételesen erősen szociális beállítottságú ugyanilyen gondolkozású és határozott egyéniségű munkaügyi előadó lehet képes hatástalanítani, amikor a munkásság ügyében kell kiállani. Előfordulhat az, hogy a munkaadót tényleg fel kell jelenteni. Hogy teheti ezt meg, egy a munkaügyi előadói szerepet betöltő igazgató, cégvezető, vagy osztályfőnök? De mit szóljunk arról, amikor a munkaadó maga a munkaügyi előadó, és saját maga ellen kellene feljelentést tennie? A védettség ? A rendeletben nem lát biztosítékot a munkásság arra, hogy jogos kívánságait véleményét a munkaadó köteles figyelembe venni. A rendelet egyik szakasza szerint a munkaügyi választmány a feladatkörébe utalt kérdéseket megtárgyalja, de kérdés marad: miért nem határoz is benne? — A gyári munkaügyi választmány tagjainak védettségét sem látjuk kielégítőnek. A rendelet szerint a választmányi "tagság megszűnését követő egy évig nem bocsátható el a választmányi tag, hacsak erre valamely nem menthető okot nem szolgáltatott. Figyelembe kell venni azonban, hogy a munkásság nagyobb része egy egész életre való egzisztenciát szeretne teremteni,, amikor valamely üzem munkát vállal, s ha a munkaügyi választmányi tagság megszűnését követő egy évig nem is bocsátható el, de azután már elbocsátható. A rendeletben egyébként olyan elindulást lát a munkásság, amely a mai háborús viszonyok között igen megfontolt kísérlet a kormányzat részéről, de amelyet követni kell az érdekeinek hathatós védelmét képező módosításoknak és további rendelkezéseknek. KATOLIKUS CSALÁDOK SZÁMÁRA NÉLKÜLÖZHETETLEN HETILAP ojSztam Előfizetési ára: Egy évre 8.— pengő, félévre 4—, egy példány 16 fillér. Még ma kérjen mutatványszámot! Kiadóhivatal: Budapest, VIIL Mária utca 23. TAKARÉKOSKODJ pénzzel, ANYAGGAL, IDŐVEL! — A posta vezérigazgatója elrendelte, hogy a távbeszélő beszélgetési díjat minden kezdeményezett beszélgetésért kell fizetni, de havonta legalább annyit, amennyit a távbeszélő díjszabás egy hónapra kötelezőként megállapít. Ha az előfizető a posta felhívása ellenére a számla vagy nyugta teljes összegét a hónap 14-ig sem fizeti meg, a posta a következő napon a távbeszélő állomást teljesen kizárja a forgalomból. Tsijts EMZE ONK Hadirokkantak házassága Ma már igen nagy a száma azoknak a német katonáknak, akik súlyos harctéri sebesülésükből kigyógyultan visszatérnek tanulmányaikhoz s abbahagyott munkáikhoz. Legtöbben közülük családi tűzhelyet is alapítanak. Boldogságuk utjából a sokszor eléggé nagy akadályokat különleges szervek hárítják el. Az olyan feleségnek ugyanis, aki hűséges hitvestársa akar lenni a hadirokkantnak, rendkívüli testi és lelki adottságokkal kell rendelkeznie. Lipcsében és Königsbergben működnek már olyan intézmények, amelyek a megfelelő nők kiválogatását intézik és tanácsokat adnak a nősülni kívánó hadirokkantaknak. Az újfajta „házassági irodák“ idáig remekül beváltak. Q A TERMÉS BETAKARÍTÁSÁNÁL SEGÉDKEZNEK MAJD A 16— 19 ÉVES FRANCIA IFJAK, EZÉRT HÁROM HÓNAPI MUNKASZOLGÁLATRA HÍVTÁK BE ŐKET. # A főváros fürdőfejlesztési tervének keretében a közmunkák tanácsa az újpesti rakparton az épülő Árpád-híd közelében 10.000 személyes új szabadtéri strandfürdő építését határozta el, melyet az ott fúrt melegforrás kitűnő vize fog táplálni. A földmunkákat már meg is kezdték, az építkezés elé azonban súlyos akadályokat gördített az anyaghiány. Most úgy döntöttek hogy a nagyszabású szabadtéri strandfürdő építkezését csak a háború után folytatják■ — A legközelebbi állomásnál helyet cserélünk. Én ugyanis nem tudok hosszú időn át háttal ülni a menetiránynak. FEHÉR MÁRVÁNYBARLANGOT FEDEZTEK FEL A NÉMET ALPOKBAN LÉVŐ KARINTHIA 2500 MÉTERES MAGASSÁGÁBAN. A KRISTÁLYOS CSILLOGÁSÚ BARLANG HOSSZA 200 MÉTER. Lebontották Marconi világhírű yachtját, az „Elektrá“-t. Ezen a hajón folytatta ultrarövidhullámú kísérleteit a feltaláló utolsó éveiben. Most a légitámadások pusztító hatása elől a trieszti kikötőben horgonyzó hajót teljes rádióberendezésével együtt leszerelték és biztonságos helyre vitték. A balatoni nyaralás az idén nehezebben indult, mint más esztendőkben. Ennek oka természetesen a háború és az ezzel kapcsolatos légiveszély volt. Mivel az átvonuló ellenséges repülőgépek a magyar tenger partjain komolyabb kárt nem okoztak, az előszezon vendégei zavartalanul, nyugalomban tölthették napjaikat a Balaton mentén. Cukor nélküli befőzés, aszalás, kevés gázzal. Gazdaságos meleg kihasználás. E kérdésekre a, GÁZMŰVEK VI., Vilmos császár út 3. szám alatti bemutató termében minden kedden és pénteken délután fél ötkor tartott főzőelőadásain hasznos útmutatást adnak. Belépődíj nincs, kóstoló, ruhatár díjtalan. Miért hagyta el Vadas Iván az Újpestet? A legutóbbi atlétikai egyesületi bajnokság II. osztályú viadalát az UTE rendezte. A verseny résztvevői meglepődve látták, hogy milyen kevés gondot fordított az UTE a pálya előkészítésére. Az eset folytatása a hét végén következett be: előbb Farkas Ferenc az UTE atlétikai szakosztályának elnöke mondott le, majd rövidesen hire kelt, hogy Vadas Iván is elhagyja az egyesületet. — Újpesten teljesen elhanyagolják az atlétikai szakosztályt — mondotta nekünk Pados Iván, az UTE-atléták volt mestere — a legkevesebb gondot sem fordítják a pálya karbantartására, gyom veri fel a futópályát, nem javítják ki a romló részeket. Pedig komoly értékről van szó, amit a mai körülmények között igen-igen nehéz lenne újjáépíteni, viszont kis gonddal még 30 évig is eltilthat a pálya. Az esetről jelentést tettem az új- pesti illetékeseknek, igen keemény szavaimnak azonban nem a hibák kijavítása, hanem az volt, hogy felfüggesztették működésemet. Vadas Iván az atlétika igeniigen nagy szerelmese. — Anyagilag engem nem igen érint a dolog, hiszen a Testvériség, ahol ugyancsak szakoktatóként működöm, már régóta szerette volna, ha mindennap csak az ő atlétáival foglalkozom, — panaszkodott Vadas Iván. — Csak az újpesti atlétákat és a magyar atlétikát sajnálom, amelyet az UTE kiesésével igen nagy veszteség ér. Vadas Iván szavaihoz nincs sok hozzátennivalónk. Az UTE nagy értéke a magyar sportnak, nagy érték a sporttelep is, amely egyedüli komoly ilyen intézmény a környéken. Okvetlenül meg kell találni a kibontakozás és az új fejlődés útját. " A Postás úszóversenye Péter-Páltor délután fél öt órakor a Postás rendez úszóversenyt a Szent Margit-szigeti Sportuszodában. — Viadalunkon elindul a magyar élgárda — mondotta Vízvári Károly, aki nemcsak a MAC-nak, hanem a Postásnak is szakosztályvezetője. A 100 m-es gyorsúszásban Eleméri, Tátos, Hámori, Szatmári és Végházi küzd, a 200 m-es mellúszásban újból összecsap Németh és Szegedi, a műugrásban indul Hídvégi László, a hölgyszámokban pedig Novák Ilonka küzd a többi magyar hölgyúszóval. Az I. osztályú számokon kívül az ifjúsági és gyermekkorban lévő versenyzők részére is írtunk ki versenyeket. Ezeken a magyar úszó-utánpótlás igen tehetséges reménységei mutatkoznak be. Két vízilabdabajnoki mérkőzés is sorra kerül: BSE—MAFC és Beszkürt—Postás SE. Az utóbbi mérkőzés a II. osztályú bajnoki címét fogja eldönteni. Az MLSz elnöksége úgy döntött, hogy a Magyar Kupa döntőjét a Kolozsvári EAC pályáján játszák le vasárnap délután. Elhatározták azt is, hogy a mai utazási viszonyokra való tekintettel a szövetség sehova sem küld válogatott csapatot, ellenben utasítja a vidéki NB. I. egyesületeket, hogy a saját kerületükben tartsanak propaganda-mérkőzéseket. A zágrábi Gradjanski csütörtökön Nagyváradon játszik. A zágrábi csapat is már megérkezett Nagyváradra. Budapest fiú-teniszcsapat küzdelmeit tegnap folytatták. Eredmények Gamma—BTK 6:0, MAC—UTE 6:0. A Budapesti Szonvéd Tiszthelyettesi Sport Egyesület nagyszabású céllövőversenyt rendezett, amelyen 22 egyesület 310 versenyzővel vett részt. A hadipuska egyéni versenyt Papp (FÉG) nyerte 474 körrel Simonfay (HTVK) előtt 459 kör. Hadipisztoly: 1. Balázs HTSE 452 kör, 2. Banka HTSE 451 kör. A harcszerű hadipuska összetett verseny győztese Simonfay (HTVK) 14/80, 2. Ador (FÉG) 14/74. Hadipuska harcszerű lövés: 1. Gridi Papp László (MLE) 454 kör, 2. Balázs (BpHTSE) 453 kör. Hadipisztolyversenyt Balogh Ambrus (MLE) nyerte 40/381, Takács (HTSE) 40/370 előtt. A csapatversenyeket a BoHTSE nyerte, egyedül a hadipuska versenyszámában diadalmaskodott a Fegyvergyári Sport Kör. A Szent László kosárlabda emlékverseny e heti műsora a következő: Szerda: Gamma pálya, d. u. 5 óra: Move TE—BTC női, 6 óra: Arak— Move TE férfi, 7 óra : Gamma— Mechanika SE férfi, MAC pálya: d. u. 6 óra: Nami SE—Verbőczi SE női. Szombat, Tatai úti sporttelep fél 7 óra: Máv Előre—Move TE és Árokmérkőzés győztese férfi, Gamma pálya: fél 7 óra: MAFC—Gamma— Mechanika férfi mérkőzés győztese. • LÓSPORT• TÁTRAI HENDIKEP A CSÜTÖRTÖKI KILÁTÁSOK A csütörtöki ünnepnap eseménye a szépemlékű Tátrai hendikep, amelyre június 17-én 54 lovat köteleztek. A nagy érdeklődést indokolja a 20.000 P első, 8000 P második és 4000 P harmadik díj. A mérföldes távú versenyben — amely a klasszis reprezentánsait is a startjához szokta gyűjteni — a törlés alkalmával 28 ló tartotta meg az indulási jogosultságát. A derbyévjárat 14 képviselője közül Barnabás és Anikó bizonyos klasszist képviselnek. Utóbbi a frunkahírek szerint többet tud a nyilvános formáinál és most nem iramcsináló lesz, mint a Kanca-díjban, ahol nagyszerű versenyt futott Előbbi mellett lovasa is szól Az öregek közül ki kell emelni a sok Horthy-ló közül kiválasztott Poseidont, amely kétségtelenül a legjobb számszerű esély istállójában. Komoly lehetőségek: Nerine, Dividencia, Mameluk, Ural, Safala és Papageno. A napot bevezető Gáthendikepben Presto még nagy terhével is lehetőség. Jó számszerűség és friss forma Vessző, Pávia pedig legutóbb kitűnően szerepelt a bukásáig. A Kétévesek eladó hendikepjében Mátra hozhat újabb csalódást. Kupa tovább javulhat. Jó starttal Fecsegnek elől kellene lenni. Az Eladók hendikepjében Piccador, Saci, Mercur és Orcsi neveit említjük fel, de van még egy paólónak a múltjában nyerőforma. A Nyeretlen kétévesek versenyében Manci, Viruló és Teddra a jobb esélyek. A sötét bárkié megverheti a már látottakat. A Kistarcsai díjban Margónak alkalma lesz bebizonyítani, hogy tényleg sokat javult-e, vagy pedig hamis verseny volt a Tóvárosi-díj. Tréningtársa, Dinár komoly lehetőség. Ha Mokánylegény ismét a régi, akkor a fiataloknak nehéz lesz vele megbirkózni. Az 1800 méteres Welter-hendikepben Fradi , Iftur és Pillangó II. jó szímszerűségek, de Zokszó és Remete tovább javulhattak. Meglepetés: Phantasia. Az 1000 méteres Hendikepben Suttogó, Barna legény, Posta, Pálma, Phylosos, Kártyás és Kőtörő egyaránt lehetőségek. Jelöltjeink I. Presto—Vessző—Pávia— Si-Jeune. II. Mátra—Kurta—Fecseg. III. Mokánylegény—Horthy-ist IV. Anikó—Poseidon—Barnabás Papageno. V. Piccador—Laci—Mercur— Orcsi. VI. Darkic—Manci—Viruló— Tedd rá. VII. Phantasia—Fradi—Remete— Pillangó II. VIII. Suttogó—Pista—Kőtörő— Phylosof.* A keddi ügetőversenyeketr.em tartotta meg a M. O. E. - , XXVI. évfolyam, 144. szám.