Ózdi Maholnap, 1992. július-december (3. évfolyam, 27-53. szám)

1992-08-28 / 35. szám

o ma holnap Új kenyér új áron Az elmúlt héten a magyar ál­­lamiság létrejötte mellett az új kenyér születéséről is megemlé­keztünk. Ezért is látogattunk el az ózdi kenyérgyárba, ahol min­dennapi kenyerünk és minden­napi péksüteményünk készül. Igaz, pár éve osztozniuk kell a piacon néhány környékbeli kis­iparossal és kft-vel, mégis Ózd és a környező huszonnyolc köz­ség még jórészt az ő termékeiket fogyasztja. Elsőként - az ünnep kapcsán - arra voltunk kíváncsi­ak, hogy az elmúlt évekhez ké­pest milyen lesz az új kenye­rünk? Tamás László gyárvezető elmondta, hogy gyakorlatilag már július 17-e óta új búzából őrölt lisztet is felhasználnak a kenyérgyártáshoz. A kezdeti időszakban még ó liszttel kevert alapanyagot dolgoznak fel, hi­szen figyelembe kell venniük az új liszt érési idejét. Mivel a put­­noki és mezőkövesdi malmok­ból évről évre szinte azonos mi­nőségű liszt érkezik, így az idei kenyér sem fog lényegesen kü­lönbözni a megszokottól. Au­gusztus 20-ra való felkészülésü­ket most is megnehezítette, hogy a munkaügyi kormányzat nem kalkulálta be a sütőipart a sza­badnapok kialakításába. Az or­szágostól eltérő munkamenetük azonban lehetővé teszi, hogy ezekben a napokban is friss árut szállítsanak megrendelőiknek. Az ünnep miatti túlmunkánál jóval nagyobb terhet ró a dolgo­zókra a másfél hónapja tartó ká­nikula. A kemencék mellett el­töltött órák mindenkit próbára tesznek, hiszen közelükben ál­landó a 45-48 fokos hőség. A sütőüzemben persze folyamato­san gondoskodnak a légcseréről a védőital és védőruha biztosí­tása mellett. A kenyérgyár termelőkapaci­tásának méreteiről beszélgetve szóba került a két évvel ezelőtti ,,taxisblokád”, amikor az embe­rek első rémületben egyszerre rohanták meg a boltokat kenyé­rért. Megnyugtató volt hallani, hogy az ózdi kenyérgyárban tá­rolt, két hétre elegendő alap­anyagkészlet biztonságot ad ha­sonló helyzetekben. Az üzem most csupán 65%-os kihasznált­sággal működik, ezért sem je­lentene gondot­­ adott esetben - a termelés felfuttatása. Végül szó esett az augusztus 24-től esedékes kb. 10-15%-os mértékű sütőipari áremelésekről. Az áremelésről szólva Tamás László fontosnak tartotta megje­gyezni, hogy erre a lépésre a liszt és az egyéb járulékos anya­gok árnövekedése miatt került sor. Az árváltozások után a szakemberek az összfogyasztás 15-18%-os visszaesésével szá­molnak. Pásztor László­Fotó: Dobosy HÉTFŐ TV1­ 5.45: Falutévé - törvény tippei. 6.00: A reggel. 8.30: Közjáték. 8.35: Walt Disney bemutatja. 10.20: Kincs­keresés Európában. 10.30: Képújság. 17.00: Délutáni egyenleg. 17.10: Megveszem ezt a nőt. 17.40: Mini klip-mix. 17.50: Pénzvilág. 18.00: Di­menzió. 18.45: „Veletek vagyok min­dennap”. 18.55: Uborka. 19.15: Bű­vös hatos. 19.35: „Engedjétek hoz­zám!” 19.40: Esti mese. 20.00: Hír­adó. 20.30: Telesport. 20.40: Bobby és Sarah. Amerikai tévéfilm. 21.30: Közjáték. 21.40: A mi szerelmeink. Magyar dokumentumfilm. 23.15: Ké­ső esti híradó. TV2 15.00: Parlamenti Napló. 17.00: A TV2 ajánlja. 17.05: Hírek-Időjárás. 17.10: Magyarországi néptáncok Méhkeréki román táncok. 17.25: Kér­dezz! Felelek. 17.45: Regionális hír­adó. 18.00: Híradó. 18.12: Időjárás. 18.20: Gyerekeknek. 18.45: Burleszk­­buli. 19.05: 40 éve vidám a Vidám. 20.30: Telesport. 21.00: Stúdió ’92. 22.00: Pesti egyenleg. 22.20: Időjárás? 22.25: Napzárta előtt. 22.45: Egy fa­lusi plébános naplója. Francia film. KEDD TV1­ 5.45: Falutévé - adó tippel. 6.00: A Reggel. 8.00: Marc és Sophie. 8.25: Közjáték. 8.30: Hollywood XIII/6. 9.20: Képújság. 17.00: Délutáni egyenleg. 17.10: Megveszem ezt a nőt. 17.40: Képújság. 17.50: Pénzvi­lág. 18.00: Orosz ezredvég. 18.50: Mini klip-mix. 19.00: Sanyi, a költő. 19.15: Cimbória. 19.35: Esti mese 20.00: Híradó. 20.30: Telesport. 20.40: Az angol szépség. VI/4. 21.30: Közjáték. 21.40: AKtuális. 22.05: Tetthely. 23.40: Késő esti híradó. TV2 10.00: Parlamenti Napló. 16.40: A TV2 ajánlja. 16.45: Hírek—Időjárás. 16.50: Emlékszel még? 17.25: Kér­dezz! Felelek. 17.45: Regionális hír­adó. 18.00: Híradó. 18.12: Időjárás. 18.20: Gyerekeknek. 18.40: Telesport. 19.05: A boldog család. A csárdás. 20.00: Helló, világ! 20.45: Remekmű­vek. 21.00: Telexpo. 21.25: „Gondos­kodni kegyeskedjék!” 22.00: Esti egyenleg. 22.20: Időjárás. 22.25: 450 éve született Bethlen Miklós. 22.45: Az amerikai nagynéni, avagy cha­­cha-cha. Finn film. SZERDA TV1­ 5.45: Falutévé - gép tippel. 6.00: A Reggel. 8.00: Marc és Sophie. Turbé­­kolás. 8.25: Közjáték. 8.30: Szezám utca. 9.30: Évgyűrűk. 10.00: Képúj­ság. 17.00: Délutáni egyenleg. 17.10: Megveszem ezt a nőt. 17.40: Kincske­resés Európában. 18.50: Pénzvilág. 18.00: Eszmék, eszmények, nosztalgi­ák. 18.30: Hol­ mi? 18.45: Álljunk meg egy szóra! 19.00: Mákvirágok. 19.40: Esti mese. 20.00: Híradó. 20.30: Telesport. 20.40: Mentolos ital. Francia film. 22.15: Közjáték. 22.25: Krétakör kb. 23.55: Késő esti híradó. TV2 16.50: Műsorismertetés. 16.55: Hí­rek. Időjárás. 17.00: Szegénylegény vagyok én. 17.25: Kérdezz! Felelek. 17.45: Regionális híradó. 18.00 Hír­adó. 18.12: Időjárás. 18.17: Gyere­keknek. 18.41: Zöldpont. 19.03: Ka­meraszínház. Ármány és szerelem. 22.00: Esti egyenleg. 22.20: Időjárás. 22.25: Napzárta előtt. 22.45: Kodály Zoltán: Budavári Te Deum. 23.15: A TV2 filmklubja Ewald Schorm-soro­­zat. A tékozló fiú Csehszlovák film. CSÜTÖRTÖK TV1 5.45: Falutévé-biotippel és kert­ész. 6.00: A Reggel. 8.00: Marc és Sophie. 8.25: Közjáték. 8.30: Ámok­­futó. 10.00: Sorstársak. 10.15: Segít­ség! 17.00: Délutáni egyenleg. 17.10: Megveszem ezt a nőt! 17.40: Képúj­ság. 17.50: Pénzvilág. 18.00: Mene­dzser Magazin. 18.45: AKtuális. 19.10: Debreceni jazzfesztivál. 19.35: Esti mese. 20.00: Híradó. 20.30: Tele­sport. 20.40:­ Szomszédok. 2­ 1.10: Közjáték. 21.15: Friderikusz-show. Kicsit másképp. 22.40: Góóól... 23.15: A Niels Pedersen trió. 0.05: Késő esti híradó. TV2 16.40: Műsorismertetés. 16.45: Hí­rek. Időjárás. 16.50: Emlékszel még? 17.25: Kérdezz! Felelek. 17.45: Regi­onális híradó. 18.00: Híradó. 18.12: Időjárás. 18.20: Gyerekeknek. 18.35: Telesport. 19.00: Műkincstolvajok nyomában VII/4. 20.00: Körzeti tévé­stúdiók műsora. 21.00: Össztűz. 22.00: Esti egyenleg. 22.20: Időjárás. 22.35: Századunk nagy napjai. 23.30: Az őr. Francia film. PÉNTEK TV1­ 5.45: Falutévé - profittal. 6.00: A Reggel. 8.30: Közjáték. 8.35: Marc és Sophie. 9.00: Dallas. 9.50: Lottósor­solás. 9.55: Szomszédok. 10.25: Hollywood XIII/7. A zsarnokok. 11.15: Képújság. 17.00: Délutáni egyenleg. 17.10: Az üzlet iskolája. 17.45: Pénzvilág. 18.00: Ablak. 18.55: „Maradjatok meg szere­­tetemben!...” 19.00: „Traffic Jam”. 19.25: Uborka. 19.40: Esti mese. 20.00: Híradó. 20.30: Telesport. 20.40: Dallas. A Ewing-ünnepség. 21.35: Közjáték. 21.40: Panoráma. 22.45: Nemzetközi atlétikai verseny a Mobil Nagydíjért. 23.25: A luxusbun­ker. Francia film. 0.55: Késő esti hír­adó. TV2 16.00: Műsorismertetés. 16.05: Hí­rek - Időjárás. 16.10: Nótafelvétele­inkből. 16.30: Clarence VI/4. 17.00: Calyp-show. 17.25: Kérdezz! Felelek. 17.45: Regionális híradó. 18.00: Hír­adó. 18.12: Időjárás. 18.18: Az én pici pónim. 18.30: Ördög nagymama XII/4. 19.00: A szeszélyes természet X/8. Sivatagi virágkarnevál. 19.55: Barbárok. Tévéfilm Móricz Zsigmond novellája nyomán. 20.50: Százéves a Carnegie Hall V/3. 21.34: Bűvészbolt. Angol film. 22.00: Esti egyenleg. 22.20: Időjárás. 22.25: Napzárta előtt... 22.50: „On Every Street” A televízió műsora 1992. augusztus 31.-szeptember 6. 1992. AUGUSZTUS 28. Politika kezdőknek Nem úgy megy ám az, ahogy a kommunisták kép­zelték, hogy csak bemegy az ember, és ki-ki szükséglete szerint! Mégiscsak piacgaz­daság lenne, vagy mi a szösz. Ezen belül két út lehet­séges: a szabadverseny­es és a protekcionista. A Miskolci Ipari Vásár szervezői ezen a speciális területen az utóbbit vezették be, mint a mellékelt dokumentum bizonyítja. Mint minden gazdasági modell­nek, ennek is megvannak azonban a buktatói - jelen esetben a szabad verseny hí­vei, a liberális szemléletű vé­­césnénik ellenérdekeltsége okozott fennakadást. Ők job­ban szerették volna, ha a központi elosztás helyett a kereslet és a kínálat által ki­alakuló szabad árak és köz­vetlen pénzforgalom nyert volna teret az üzleti életben. A passzív ellenállást egészen a bojkottig fokozták. Lám, itt is megbukott a parancs­uralmi gazdaság! MF MISKOLCI NEMZETKÖZI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR 1992. AUG. 14-23-IG SZOLGÁLATI WC-HASZNÁLAT JEGY KIÁLLÍTÓ NEVE: __________________ AKF Vannak még kövér nők? A nők sokféle tarka rögeszméje közül a legelterjettebb az, hogy kövérnek érzik magukat. Az ese­tek nagy többségében ez egysze­rűen hülyeség, de hát mindenki azt beszél be magának, amit akar. Viszont ha már egyszer így van, akkor ez a rögeszme üzleti szem­pontból remekül hasznosítható. Élő példa erre a Rádió- és Televí­­zióújság, ahol tömegesen jelennek meg karcsúsító csodakönyvek reklámjai. Demis Roussos görög énekes a 70-es években volt a sztár, minden­ki emlékezik pongyolaszerű leber­­nyegbe öltöztetett, szakállas, rend­kívül dagadt alakjára. Azóta lefo­gyott. Az erről szóló könyvet, amit állítólag ő írt 969 Ft-ért (plusz pos­taköltség) vesztegetik, és ha a meg­rendelő nem fogy le tőle, visszavá­sárolják. Dehogyis ő írta! Van ezer egyéb dolga, különben is honnan értene a könyvíráshoz. Csak a nevét adta hozzá, hogy jobban elkapkodják. Biztos felmar érte egy csomó pénzt, és részéről passz. Az író a hátlapon látható rúzsozott, szikkadt szőke nő. Jó nagy csalódás lehet ez a könyv annak, aki megrendeli látatlanban. Olvasmánynak kegyetlenül unal­mas, elejétől végig sorban elolvasni emberfeletti feladat, noha csak 242 oldal. Nem merném állítani, hogy sok újdonságot tartalmaz. Legnagyobb részt olyan dolgokat ismételget, amiket mindenki úgyis az unalomig ismer. A tulajdonképpeni lényeg, már azaz maga a diétás receptek pe­dig jószerével teljesen használhatat­lanok, mert olyan ételeket és hozzá­valókat ír elő a pácienseknek, ame­lyek vagy eszméletlenül drágák, vagy maguk a diétás pácienseknek abszolúte hozzáférhetetlenek Ma­gyarországon. A fogyókúrázó diétá­ja annyiba kerülne, hogy miatta a család többi tagja pusztulna éhen. Olajbogyó, kagylós rák, tízféle sajt, ananász, speciális gombák, tengeri halak nélkülözhetetlenek hozzá, azonkívül sok olyan ételről olvas­tam benne, amiről korábban nem is hallottam: endívia, tamari, tofu, li­­­csi, licotta, gamba. Nem hiszem, hogy Ózdon kapható volna. Aki úgy találja, hogy a könyv­ ha­­tására nem fogyott le eleget, az elvi­leg visszaküldheti, és akkor a pén­zét visszakapja. Tényleg visszakap­ja, ezt a gyakorlat beigazolta. Mégis kevesen küldik vissza. Lustaságból, fáradtságból. A kiadók ezt eleve na­gyon jól tudják. MF SZOMBAT TV1­ 6.15: Falutévé - faludoktorral. 6.30: A Reggel. 8.00 Közjáték. 8.05: Jó reggelt adj Istenem! 8.15: Cimbo­­ra-délelőtt. 11.00: Szezám utca. 12.00: Klip-percek. 12.30: Tévéma­giszter. 14.05: Vezényel: Danny Kage­n/1. 15.15: Telis-televideo ’92. 15.25: Gaia. 16.00: A kapitány kincse. Ame­rikai film. 17.50: Ádám fiai, Éva lá­nyai. 18.15: Végig a Panama-csator­nán. 19.20: Esti mese. 20.00: Híradó. 20.30: Telesport. 20.40: Táncdalfesz­tivál. Döntő. 22.10: Közjáték. 22.20: Lovejoy. Guberálók. 23.10: Táncdal­fesztivál. A döntő folytatása. 23.40: Késő esti híradó. TV2 8.00: Műsorismertetés. 8.05: Gaz­daképző. 8.40: Segítőtárs. 9.00: Ci­gánymagazin. 9.25: Nas ekran. 9.50: Unser Bildschirm. 10.15: Egy pár tánc Széken. 10.35: Ecranul nostru. 11.00: Nasa obrazovka. 11.25: Néprajzi érté­keink. 11.35: Sorstársak. 11.50: Famí­lia Kft. És jön egy királyfi tán... 12.20: Varga Balázs 13. fabulája. XIII/1. Miért vagy te Rómeó? 12.50: A Spree kalózai. XV/10. Ötletek pus­kázáshoz. 13.15: Pop-rock fehéren, feketén. 13.35: Műsorelőzetes, időjá­rás. 13.45: Jelfák. 13.55: Látogatóban Lona néninél. 14.30: Dixie-hajó. A Lucky Boy Dixieland Band műsora. 14.55: A gránitszirtek szigetén. 15.25: Az állatok védelmében. 15.50: Életfa. Török film. 16.30: Népzenei Maga­zin. 17.00: Hupikék törpikék. 17.25: „Én táncolnék veled...” X­I. Angol keringő. 17.50: Időjárás. 17.58: Knight Rider. Góliát visszatér II/2. 19.00: Jacob rabbi kalandjai. Francia filmvígjáték. 20.35: A költészet per­cei. 21.00: Telesport. 21.25: Tataro­zás. Riportfilm. 22.00 Esti egyenleg. 22.20: Időjárás. 22.25: Operai fejedel­mek. Házy Erzsébet. 23.14: Szuper­csoport. Égből kapott Isten. VASÁRNAP TV1 6.38: Napi műsorajánlat. 6.40: Fa­lutévé magazin. 7.25: Hagyd aludni a mamát és a papát! 7.50: „így szól az Úr!” 8.00: Kávé habbal. 8.25: Közjá­ték. 8.30: Vasárnapi turmix. 10.55: Női kézilabda ifjúsági Európa-bajnok­­ság - Döntő. 12.15: Friss - Fekete ün­nep éj. 13.00: Furcsaságok show-ja XIII/12. 13.25: Képújság. 13.30: Folkszínpad. 14.05: Vezényel: Danny Kaye II/2. 15.00: A párizsi Musée d’Orsay VI/2. Az impresszionizmus kalandja. 16.00: Van benne valami. 16.40: Örömhír. 17.00: Walt Disney bemutatja. 18.45: Az éneklés mestere. 19.00: A Hét. 20.30: Telesport. 20.40: A kis szemtanú. Amerikai film. 22.30: Közjáték. 22.40: Nulladik típusú talál­kozások. 23.20: Képújság. TV2 7.00: Napra­forgó. 9.05: Kémény­mesék a padláson. 9.25: Kalotaszegi g­yerekek Magyarországon. 10.20: szbontó. 10.40: A csodálatos kalucs­­ni. 11.50: Ameddig a harang szól. Al­­sószuha. 12.00: Kánon. 12.3­0: Műsor­előzetes - Időjárás. 12.40: Mi tötént a jövő héten? 12.50: Cigányzene a Va­daspark étteremből. 13.05: Gazdakép­ző. 13.35: SorSok. 14.25: Dalmácia. 15.10: Válogatás Homoki-Nagy Ist­ván filmjeiből. 1. A kisbalatoni nád­rengeteg. 2. A kékvércsék erdejében. 3. Egy kerecsensólyom története. 16.50: Nemzetközi huszártalálkozó - Sárvár. 17.05: Melyiket a 3 közül? 17.35: Gondolkodó. 18.00: Kárpótlás és privatizáció. 18.30: Delta. 19.00: Família Kft. Nagymama trükkje. 19.35: Mondd, hogy mindent megte­szel értem. Olasz film. 21.15: Időjá­rás. 21.21: Souvenir. Zenés film. 21.50: Telesport. 22.50: A Swing Co­­nection.

Next