Uj-Somogy, 1919. szeptember (1. évfolyam, 8-31. szám)

1919-09-02 / 8. szám

. évfolyam. Kaposvár, 1919. szeptember 2. kedd. 8. szám. SZERKESZTŐSÉG: FŐ-UTCA 35. SZÁM. Telefonszám: 373. KIADÓHIVATAL: KORONA-UTCA 7. SZÁM. Telefonszám: 5. Főszerkesztő: Dr. NEUBAUER FERENC. Felelős szerkesztő: Dr. THURY ZSIGMOND. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre.....................96 K­­ Negyed évre .................24 K Fél évre.. ...................48 K­­ Egy fiára ........................10 K Egyes szám ára 40 fillér. fi fegyelem, amely nélkül álamot el sem lehet képzelni, október 31-ével ,széjjelbom­­lott, mert azok, akiknek minden vá­gyuk és álmuk a politikai szereplés volt, s felbontották, hogy az állam­­gépezetet teoretikus ideájuk szerint átformálják. Végnélkülinek tetsző nyo­morúságok után végre aztán kifárad­tak, kidőltek a fanatizált vezetők és ekkor a magára hagyott magyar hajó, összeroncsolva, megtépázva s kiéhezve visszavárta a régi rendet, a régi kor­mányost ; azt, aki a fegyelem föl­bomlásakor, október 31 én, amikor a főváros treáin éret­en gyerekek és bűnös hintáslegények maulicher-pus­kával üvöltöttek, — kénytelen vo­t el­menekülni. A régi kományost várta és kívánta vissza a megnyomorított ország, mert látta, hogy az ideák mily végzetesek!... Azt, hogy a proletárhatalom, hogy a szovjet államforma nem lesz hosszú életű, azt a magyar bolsevikok na­gyon jól tudták és ezért főigyekvédik az volt, hogy pünkösdi király-ságuk alatt minden vonalon és minden for­mában a fegyelmet tiporják agyon, nehogy bukásuk után, megrakott bűn­nel és pénzzel, hirtelen utóbe­bje őket a nép haragjának hosszúra nyúló keze. És sajnos, a fegyelmet sikerült is ne­kik tönkresilányítani, úgy, hogy pusz­tításaik nagy aránya ennek köszön­hető. A háborút vesztett Németország is vonaglott és küzködött a bolsevizmus bacillusával, de et megmentette az egység s a fegyelmet, amelyet külö­nösen Noske, — az a Noske, akire a kommunisták annyira gya­szkodtak, — a német népben továbbra is meg­tudta tartani s azokat, akik tévelyeg­­tek, a józanság nagy hatalmával örökre kiábrándította a veszedelmes játékból. Magyarországon október 31. óta az egész államgépezet úgy nézett ki, mi­nt egy gazdáját veszített hajó. A fegyelem hijján fölbomlott minden és mindenki azt csinálta, amit akart, azok, akikben a megszorult köteles­ségérzet még élt s azok elfacsarodó szívvel, de tehetetlen tekintettel néz­ték a vásárt, a kereskedést, ami a hivatalokból, intézetekből lett. És most, amikor a kormányos visz­­szatért a himbálódzó és nagyon bi­zonytalan irányt vett hajóra, az első dolga, hogy magán a hajón, benn az országban teremtse meg az egységet, rendet, mert különben a hajó legény­sége éhezni fog és lerongyolódik. És csak azután, mikor van erő és biza­lom, úgy keresheti az irányvesztett hajó az útját a szebb és boldogabb tájakra . . . Fegyelem nélkül rend, társadalom, élet és ország nem létezhetik! És úgy nem létezik, mint ahogy lehetet­len egy családot is elképzelni harmó­nia és megértés nélkül. A fegyelem megtartása és fennálása csak azoknak lehet nehéz és terhes, akik önmaguk­kal szemben is többé-kevésbé fegyel­mezetlenek s amely ember megszokta az önmagával v­ló fegyelmet és be­osztást, annak szinte nehéz és kelle­metlen érzést támaszt a lelkében, bár­minő rendetlenség és kötele­ségmu­­lasztás. Fegyelem nélül nem létezik rend, rend nélkül nem lehet testületet, vál­lalatot, — különösen országot — organizálni, tehát így elsősorban alapföltétele egy országnak, hogy a népe fegyelmezett legyen! Sokat szenvedett országunk népe most már azon az úton van, amelyen ha halad, föltétlenül eléri az össze­tartás és a munka gyümölc­ét, a boldogulást és a jólétet. De ahhoz, hogy az útról, amelyen elindultunk és amelyen haladnunk kell, hogy le ne térjünk, fegyelem kell és pedig olyan fegyelem, amely önként árad és teremtődik meg magukból az em­berekből és amelynek meglátására a hit és az összetartás a csüggedőknél is erősbödik. Kernesz Dezső. Parancs. A kommunista művek, röpiratok stb. beszolgáltatására vonatkozó parancsomhoz pótlólag elrendelem, hogy az ilyen művek Kaposváron a térparancsnoksághoz, (Baross­­laktanya, állomásparancsnokság) vidéken a csendőrséghez szolgáltatandók be. Kováss alezredes, vármegyei kft. parancsnok. Reflexiók a tanítóságra vonatkozólag. Nem mehetek el minden szó nélkül Csicskár József tanító urnak e lap augusz­tus 29-iki számában közölt sorai mellett. Bizony nemcsak felhangzik a vád, a ma­gyar tanítóság ellen, hanem egyenesen fel­harsog, felsüvít. Nem arról van szó, hogy miért lett a tanítóság szocialista, hanem miért lett any­­nyi és annyi helyen egy őrületes irányzat­nak exponense s miért rúgta oldalba any­­nyi és anyi helyen az egyházi ta­nító azt az egyházat, amely őt kebelén tartotta. Óriási súllyal esnek e vádoló tények a mérlegbe, úgy hogy a mérleg egyik serpe­nyőjét teljesen alábillentik. Próbáljunk a mérleg másik oldalára enyhítő ellensúlyt helyezni, ha ugyan találunk. Ilyen enyhítő ellensúlynak látszik az, hogy a kommunizmus szépen hangzó sza­vakkal, nagy anyagi előnyöket biztosító ígéretekkel elvakította az eléggé gyenge anyagi lábon álló tanítóság szemét s igy elvakitva, elkápráztatva eltántorította ed­digi igaz ideáljaitól. Annyi bizonyos, hogy a tanítóság hely­zete nálunk meglehetősen mizerábilis volt. Egyáltalán nem állott arányban azzal a fá­radságos, nagyjelentőségű pedagógiai mun­kával, melyet a tanítóság végzett. A fejlődő gyermeki lelket ápolni, nyesegetni, a tudo­mányok előcsarnokába bevezetni, a jó, a szép, a nemes felé irányítani a szülőkön kívül a tanító van igazán hivatva. A nem­zet, mondjuk így, a népnevelésnek első­leges és tulajdonképpeni irányítója a ta­nító. Ám az ő munkájának sorsa az er­kölcsi és anyagi méltánytalanság volt. Ennek a tanítóságnak hízelgő vállvere- t­getéssel mondotta a kommunizmus: „Té- i­ged teszlek az ország első emberévé! ! Tied lesz a legnagyobb fizetés!“ Talán megmagyarázható ebből, de ko­rántsem menthető, hogy a tanítóság közül sokan ujjongva mentek át a kommunizmus táborába, nem törődvén azzal, hogy így a Sátán első csatlósaivá lesznek. Vájjon menth­ető-e ez ! ? Hitvány, hamis bankóért, az emberi hiúságnak tetsző cifra ígéretekért áruba bocsátani önmagukat, el­adni szent ideáljaikat s vállalkozni galád hóhérmunkára ! Mert mit kívánt cserébe a kommuniz.

Next