Uj-Somogy, 1919. szeptember (1. évfolyam, 8-31. szám)
1919-09-12 / 16. szám
2 Nem! Nem védték volna meg és nem adtak volna neki semmit, mint ahogy még azt sem adták meg a tanítóknak, ami a törvény szerint járt nekik. Vajjon nem a polgárok voltak-e azok, akik az iskolák államosításának hírére rögtön beszüntettek minden egyházi adózást, a tanítóknak sem készpénzbeli, sem terménybeli járandóságait nem adták ki, noha azokkal nagyrészt már 1-2 év óta hátralékban voltak? S ha valaki kételkedik ebben, nézze meg a közig. bizottság és a tanfelügyelőség irattárát, ahol százszámra vannak a tanítók panaszos iratai és kérvényei. Érdemes ezt megtudni és nyilvánosságra hozni, mert csak így lehet tárgyilagos és igazságos ítéletet mondani a tanítóságról.Akad ezek között olyan is, amelyik a tanító és a lelkész közötti viszályról tanúskodik. Köztudomású, hogy a tanítóság az egyházi személyekkel szemben mindig alsóbbrendű szerepet viselt, s ezt néha nagyon is éreztették vele. Ha pedig a tanító önérzetes volt s a kellő tiszteletet és bánásmódot követelte, akkor közte és elsőfokú hatósága között sajnálatos és a tanítóságra nézve sokszor nagyon kellemetlen viszony fejlődött ki. Ettől a sok zaklatástól, üldözéstől, anyagi függéstől és nélkülözéstől remélt a tanítóság megszabadulni az államosítás által és kizárólag ennek örült, nem pedig a kommunizmusnak. Ezért pedig nem szabad a tanítókat megróni, még kevésbbé üldözni, mert úgyis eléggé bűnbak volt a tanító mindig. Hanem tessék őt úgy fogadni az egyház kebelébe, mint a bibliai apa fogadta a megtért fiát. Ne legyen a tanító többé engedelmes szolgája az egyháznak, hanem annak megbecsült és jól ellátott fia, s akkor bizonyára nemfog olyan könnyen megtörténhetni mégegyszer, hogy a tanító odapártol, ahol jobban megfizetik és megbecsülik. Lauser Sezső s. tanfelfigyelő. Mindenki fizesse meg az adótartozását. Budapest, szeptember 11. A „Reggeli Hírek“-ben a kormány felhívást intéz az adófizető polgársághoz, melyben kijelenti, hogy a kormány hivatalba lépésekor üres kasszát talált. Egyetlen darab tízezer koronás volt csak az állampénztárban. De nemcsak az állam pénzügyi helyzete van ilyen siralmas állapotban. Ipari termelésünk fennakadt és nem indulhat meg, mert a bolseviki uralom elpocsékolta ipari vállalatunk vagyonát, tönkretette berendezéseiket és összes gyáraink pénzhiánnyal küzdenek. Példának idézi a Lipták-gyári esetet, ahol kilencvenöt millió korona adósságot csinált az egykori munkástanács. Kéri az adófizető polgárságot, hogy rójja le minél előbb adóhátralékát, ha nem is mindjárt az egészet, legalább egy részét. Bízik az adófizetők belátásában és reméli, hogy minél előbb ki fogják segíthetni az államot súlyos pénzügyi helyzetéből. FI-SOMOGY 1919. szeptember 11. Átalakulás ás munkabér* címén f. hó 7-én megjelent közlemény fejtegetésével foglalkozva egyfelől mint termelő, — másfelől mint kereskedő, — mezőgazdasági és ipari munkást foglalkoztató, aki ismerem az emberiség minden rendű és rangú rétegének lelkivilágát, gondolatmenetét és gyarlóságát, az alábbiakban kívánok a kérdéshez szólani. A termelő az iparost, ez utóbbi a bérmunkást és mind együttesen a kereskedőt állítja az elviselhetetlen drágaság okozójának, pedig logikusan levezetve könnyű megérteni, hogy amaz árudarab, vagy szövött áru, amely drága órabéren, illetve munkabéren és csak még drágább nyersanyagból állíttatott elő, nem lehet mindaddig olcsóbb, míg a nyersanyag és munkabér ára tetemesen nem csökkenik. A munkabérek csökkentése pedig akkor nem indokolt, ha a munkás 40 koronás húst, 8 koronás lisztet, 200 koronás burgonyát, mint legnélkülözhetetlenebb élelmiszert kényszerül fogyasztani, meg sem említve a tej, tejföl, baromfi, tojás, főzelékneműek és zöldségek árát. Termelőink mondását idézve, ők békevilágban egy méter búzáért kaptak egy pár csizmát, amire legyen szabad válaszolni, hogy ugyancsak békeidőben egy tehénért vehettek 10 pár csizmát és ma is megszerezhető egy tehén árán tíz pár csizma. Minthogy pedig a csizma anyaga nem gabonából, hanem tehénbőrből készül, így tehát a csizma sem búzával, hanem a szarvasmarhával hozandó vonatkozásba. A borbélyok ellen már ismételten elhangzott vádat, mely szerint ők az árakat folyton csak emelték, nem tekinthetők elfogadhatónak, ugyanis még csak pár évvel ezelőtt 8—10 tojást vehettek egy borotválás díjján, most pedig még csak egyet sem kaphatnak a felpanaszolt munkabérükért. A munkabérek redukálása csak akkor jogos és emberies, ha az élelmiek ára a régi, még pedig a tisztességes régi mederbe visszaáll. Legyen a 4 filléres tojás 20 fillér és nem 2—3 korona, a 40 filléres liszt 2 korona és nem 8 korona, a 4 filléres burgonya 20 fillér és nem 2—3 korona, a 12 filléres tej 40 fillér és nem 2.40 korona, az 1’60 filléres baromfi 8—10 korona és nem 80—120 korona, az 120 filléres állathús 4 korona és nem 40 korona, a 100 koronás sertés 500 korona és nem 5000 korona, a 300 koronás tehén 3000 korona és nem 16000 korona és minden itt fel nem sorolt élelmiek ára szállittassék le a külállamiak nívójára, az esetben úgy a szellemi, mint a fizikai munkásságokkal honorálható alacsonyabb bérrel és csak ennek folyománya teend az áru olcsóbbodása. * E fejtegetést a kérdés fontossága miatt közöljük ugyan, bár nem mindenben fedi a szerkesztőség álláspontját. Kívánatosnak tartjuk azonban, hogy e közérdekű téma mennél több oldalú megvilágításban kerüljön az olvasóközönség elé, miért is tárgyilagos hozzászólásoknak az érintett genda közönség részére is szívesen helyet adunk. Szerk. Az utóbbi hetekben érkezett Budapestre több vagon sertészsír, melyből a pesti közönség kilónkint 30 koronáért vásárol, ugyanakkor még nálunk 200—250 koronát szívesen elfogadtak érte és ma már ennek hírére lehet nálunk is 80 koronáért kapni. Ne várjuk, hogy az ántant a termékek és a szarvasmarha szállítmányaival is jöjjön, szálljunk le a világrekord árainkkal mert olcsóbb élelem mellett várhatunk ollcsóbb munkabért és olcsóbb munkabér mellett indulhat csak meg az építkezés, ipar és kereskedelem. Hogy miért nem szállítja le a falu népe a termékeit kellő intenzivitással és miért nem adják reális árért, annak magyarázata abban rejlik, mert minden ház pénzbőségben szenved, pénz van elég otthon a ládafiában, a pénz csak 100 koronánál kezd számba jönni! Ám legyen is belőle, mert a milliárdos terhek lerovásához igazán célszerű lenne holdanként 2—3000 kor adóval hozzájárulni és az ilyetén lerovandó összegek mindjárt nagyobb vásárlóerőt és becsértéket kölcsönöznének a megcsappant pénzkészletnek! Kellemes a konjuktúrával felfelé haladni, ám ugyanezt gyakorolja becsülettel lefelé is minden szolid — nem szövetkezeti és nem központosított — üzletvállalat és ez itt ténnyel legyen bizonyítva a következő esettel: Az egyik kereskedő meghozza 240 koronáért a tucat cérnát, a másik pedig pár nappal utóbb ugyanolyat tucatonként 70 koronáért és ime az előbbi a magasabb beszerzési árra való tekintet nélkül ugyancsak 7-8 koronáért árusítja, a kirakatában kifüggesztett ár szerint, jóllehet orsónként 12—13 korona vesztesége van. Az ilyen esetek természetesen csak a szabadipar és szabadkereskedelem, szabadversenye és nem a központok és szövetkezetek égisze alatt államilag támogatott intézmények által érhető el, ahol is mindenkor a fogyasztóközönség találja meg az előnyeit. Kövessük minden téren a megnevezett kereskedők példáját, hisz az élelmiek mérséklése mellett azokra nem is kell ráfizetni, nyújtsunk módot arra, hogy az élelmiszer a békeárak 5—6 sőt tízszeresséért az arra ráutalt városi fogyasztóközönség és dolgozó munkásság részéről megvásárolható legyen, szállíttassék le, de emberségesen az élelmiek ára és ez maga után vonja majd — minden ipari munkás keze által előállítandó szerszám, rőfös, ruha, sőt még az építkezések áresését is!s. A Dunántúl kormánybiztosa a fővezérség mellé osztatott be. Budapest, szeptember 11. A „Reggeli Hírek“ szerint a budapesti kormány néhány nappal ezelőtt őrgróf Zallavicini Györgyöt egy 4 vármegyéből álló dunántúli kerület kormánybiztosává nevezte ki, mely kerületben Somogyvármegye is bennfoglaltatik. Mai távirat szerint a kormány őt kerületi kormánybiztosi tisztségétől felmentette