Uj-Somogy, 1919. november (1. évfolyam, 59-83. szám)

1919-11-08 / 64. szám

I. évfolyam. Kaposvár, 1919. november 8. szombat. 64. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: KAPOSVÁR, KONTRÁSSY­ UTCA 6. SZÁM. TELEFONSZÁM: 128.___________ POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Dr. THURY ZSIGMOND. Előfizetési árak: Egész évre - - - - 96 K­­ Negyed évre - - - 24 K Fél évre ----- 48 K ; Egy hóra ----- 10 K Egyes szám ára 40 fillér. Kicsapták a kaposvári állami főgimnázium hat ta­nulóját az ország összes középiskoláiból. A tanári karnak ezt a határozatát a vallás- és közoktatásügyi miniszter megerősítette. Nem ismerem ezt a hat sajnálatra méltó fiatal­­embert. Az iskolából kizárás okát is csak a szűkszavú hivatalos közlemény alapján tudom : „hazafiatlan és vallásellenes maga­tartásuk miatt.“ Nagyon valószínű tehát, hogy a szerencsétlenek sorsát a kommuniz­musban való szerepük pecsételte meg. Az „Új-Somogy“ megindulása óta következete­sen folytatja irtó hadjáratát a kommuniz­mus ellen. A cél tehát, amely a kizárási ha­tározatot meghozó tanári kart vezette , nagy­jában azonosnak mondható az „Új-So­mogy“ programmjával. Vitatható azonban, hogy helyes-e, célszerű-e ilyen és ehhez hasonló intézkedésekkel gyerek­embereket, akik előtt még egy egész élet áll, oly sú­lyosan megbélyegezni, tőlük a javuláshoz vezető utat annyira elzárni, hogy akarva — nem akarva mártírjai legyenek egy őrült eszmének, amelyhez a lelküknek talán alig volt valami köze. Hangsúlyozom, hogy tar­tom magamat a kommunizmus akkora el­lenségének, mint a kaposvári tanári kar bármelyik érdemes tagja lehet. Szerényte­lenség nélkül állíthatom, hogy gyakorlati­lag is felveszem a versenyt mindazokkal, akik ennek a szörnyszülött ideának a hí­veit minden téren üldözni és ártalmatlanná tenni vállalkoznak , de ebben a kizárási ha­tározatban nem tudok egy véleményen lenni a kaposvári főgimnázium tanári karával és a magas kultuszminisztériummal. Meg va­gyok győződve, hogy ez az illusztris tanári kar, amelyben a gyakorlati pedagógiának annyi ismert jelese foglal helyet: maga szolgáltatna nekem kitűnő bizonyítékot ah­hoz, hogy ezek a kicsapott diákok nem is olyan javíthatatlan r­osszak, csak meg kellett volna kísérelni a további nevelésüket, a jó útra vezérlésüket, ami — szerintem a mi­niszteri döntés dacára is — lehetővé válik talán nem is sokára. Távol áll tőlem­, hogy kitanítani, vagy leckéztetni akarnám a tanár urakat, de ugy­e méltóztatnak megbocsátani, ha emlé­kezetükbe idézem ilyen súlyosan ható bün­tető ítélet elhangzása után az iskolán kívüli törvényes büntető eljárás analógiáját, ahol tudvalevőleg a büntetés kiszabásánál nem kis szerepe van a bűnöző erkölcsi és poli­tikai beszámíthatóságának. Nem tudom, mily korúak ezek a kicsapott diákok, de becsülöm őket legfeljebb 16—18 éves élet­korra. Hol lehetnek tehát ezek a politikai és erkölcsi nagykorúságtól akkor, mikor, ha visszafelé pörgetjük fiatal életük filmjét, egy évet töltöttek velünk együtt a forradalom szélsőséges zűrzavaraiban, azt megelőzőleg négy és félévi háborús tanítás és nevelés volt az útravalójuk s még annál is előbb a legzsengébb gyermekkor romlatlan kis ne­bulói voltak. Még csak most értek volna oda, ahol — a tanárok közötti rostálás után — végre zagyva kis tapasztalataik, té­ves irányba terelt lelkük benyomásai istenes és hazafias nevelés mellett kiformálódtak volna. Nem ismerem az áldozatok gondolko­dásmódját, lelkivilágát, hazafiatlanságuk fo­kát és vallásellenességük mértékét, de így tájékozatlanul is állítom, hogy ezek a ki­­csapottak lettek volna — és hiszem, hogy lesznek is még ! — épen a rájuk sütött két szégyenbélyegnek a — hazafiatlanságnak és vallástalanságnak — a legkérlelhetetlenebb ellenségei! (Természetesen csak akkor, ha a kizárás érvényben maradása nem zárja el tőlük a további iskolázás lehetőségét!) De viszont lehetetlen rá nem mutatnom arra a veszedelemre, ami épen e kizárásból követ­keznék, ha az meg nem lenne másítva. Míg a volt osztálytársak között maradás a jó tanári vezetés mellett éppen alkalmas lenne ezeknek a zöld kis csemetéknek hibáik, té­vedéseik megbánására, jóvátételére, egyszó­val arra, hogy ők, akik talán pusztán diákos ambícióból, vagy ennek mímeléséből, a stréberségből sodródtak bele a kommunista­­ságba: teljesen kigyógyuljanak és mint hazájukat, vallásukat igazán szerető és a mások vallását is megbecsülő érett embe­rek kerüljenek az élet forgatagába, addig így, előbbi környezetüktől elszakítva, kétség­telen intelligenciájuk birtokában, de mégis félművelten, lelkükben a mártírok bosszú-­ vágyával a tanári kar határozata esetleg éppen kijelöli számukra az utat, amely őket a sorsukkal elégedetlen, forradalmi hajlamú, a fennálló rendet felforgatni akaró ipari munkássághoz vezeti, hogy majdan­i teljes politikai beszámíthatóságuk idején valóban azok legyenek, amiknek őket a tanári kar határozata minősítette: a haza és vallás ellenségei, sőt ennél is több, az ilyenekből álló tábor fanatikus vezetői. Én nem tudom feladni ama reményemet, hogy azok a pedagógusok, akik nemcsak a ma szemüve­gén keresztül nézik egy nemzet sorsát, hanem a jövő építésére is gondolnak, ne látnák szívesen ennek a mostani kizáró határozatnak a megsemmisítését. Annyival is inkább, mivel a helyesen alkalmazott bün­tetésnek talán nem is ezeket a szeleburdi diákocskákat kellene igazság szerint súlytania, hanem azokat a „nevelőmunkás“ címen garázdálkodó „tanbetyárak“-at, akik ezeknek a lelkét megmételyezték. Nem kell tartanunk attól, hogy az ezeknek a tanulóknak adandó kegyelem veszedelem forrása lesz idővel! Az általános választójog törvénybe iktatásánál csak egy, két soros paragrafusba kerül annak kimondása, hogy „politikailag nagykorúnak, tehát cselekvő politikai joggal bírónak e hazában csak az tekintetik, aki — mondjuk 22 éves korában, — a magyar áll­am iránti hűségre a törvényes esküt leteszi és betartja.* Szentül hiszem, hogy ezeknek a ki­csapott diákoknak az ügyében nem a mostani miniszteri döntés mondta ki az utolsó szót, már csak azért is, „mert oly időket élünk, ami­kor az emberek szívének megnyerése többet ér, mint a hideg közömbösséggel kezelt hatalom.“ Dr. Thúry Zsigmond volt ref. főgimn. tanár. Horthy nyilatkozata. Budapest, nov. 7. Az országos nem­zeti pártban Lovászy Márton elmondotta, hogy Sir George Clark lakásán délután tanácskozás volt, ahol Horthy fővezér a következő nyilatkozatot tette: — Ha a hadsereg Budapestre bevonul, katonai diktatúra nem lesz. A hadsereg alá­rendeli magát annak a kormánynak, mely az antant legfőbb megbízottjának közre­működésével létrejön. Kijelenti, hogy a hadsereg a polgári jogegyenlőség alapján áll és amint kérlelhetetlenül elfojtja a bolseviz­­must csírájában is, épp úgy nem fogja megtűrni, hogy a hadsereg a polgári jog­­egyenlőség ellen izgasson. Ezt a nyilatkozatot Horthy, Lovászy, nagyatádi Szabó, Garami és Vázsonyi írták alá. Fél hat órakor ért véget az értekezlet, mely után Horthy felment a miniszterelnök­ségre, ahol 6 órakor minisztertanácskozás kezdődött. A miniszteri tanácskozás este 10 óráig tartott és arról semmiféle közlést nem adtak ki.

Next