Uj-Somogy, 1919. november (1. évfolyam, 59-83. szám)
1919-11-08 / 64. szám
I. évfolyam. Kaposvár, 1919. november 8. szombat. 64. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: KAPOSVÁR, KONTRÁSSY UTCA 6. SZÁM. TELEFONSZÁM: 128.___________ POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Dr. THURY ZSIGMOND. Előfizetési árak: Egész évre - - - - 96 K Negyed évre - - - 24 K Fél évre ----- 48 K ; Egy hóra ----- 10 K Egyes szám ára 40 fillér. Kicsapták a kaposvári állami főgimnázium hat tanulóját az ország összes középiskoláiból. A tanári karnak ezt a határozatát a vallás- és közoktatásügyi miniszter megerősítette. Nem ismerem ezt a hat sajnálatra méltó fiatalembert. Az iskolából kizárás okát is csak a szűkszavú hivatalos közlemény alapján tudom : „hazafiatlan és vallásellenes magatartásuk miatt.“ Nagyon valószínű tehát, hogy a szerencsétlenek sorsát a kommunizmusban való szerepük pecsételte meg. Az „Új-Somogy“ megindulása óta következetesen folytatja irtó hadjáratát a kommunizmus ellen. A cél tehát, amely a kizárási határozatot meghozó tanári kart vezette , nagyjában azonosnak mondható az „Új-Somogy“ programmjával. Vitatható azonban, hogy helyes-e, célszerű-e ilyen és ehhez hasonló intézkedésekkel gyerekembereket, akik előtt még egy egész élet áll, oly súlyosan megbélyegezni, tőlük a javuláshoz vezető utat annyira elzárni, hogy akarva — nem akarva mártírjai legyenek egy őrült eszmének, amelyhez a lelküknek talán alig volt valami köze. Hangsúlyozom, hogy tartom magamat a kommunizmus akkora ellenségének, mint a kaposvári tanári kar bármelyik érdemes tagja lehet. Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy gyakorlatilag is felveszem a versenyt mindazokkal, akik ennek a szörnyszülött ideának a híveit minden téren üldözni és ártalmatlanná tenni vállalkoznak , de ebben a kizárási határozatban nem tudok egy véleményen lenni a kaposvári főgimnázium tanári karával és a magas kultuszminisztériummal. Meg vagyok győződve, hogy ez az illusztris tanári kar, amelyben a gyakorlati pedagógiának annyi ismert jelese foglal helyet: maga szolgáltatna nekem kitűnő bizonyítékot ahhoz, hogy ezek a kicsapott diákok nem is olyan javíthatatlan rosszak, csak meg kellett volna kísérelni a további nevelésüket, a jó útra vezérlésüket, ami — szerintem a miniszteri döntés dacára is — lehetővé válik talán nem is sokára. Távol áll tőlem, hogy kitanítani, vagy leckéztetni akarnám a tanár urakat, de ugye méltóztatnak megbocsátani, ha emlékezetükbe idézem ilyen súlyosan ható büntető ítélet elhangzása után az iskolán kívüli törvényes büntető eljárás analógiáját, ahol tudvalevőleg a büntetés kiszabásánál nem kis szerepe van a bűnöző erkölcsi és politikai beszámíthatóságának. Nem tudom, mily korúak ezek a kicsapott diákok, de becsülöm őket legfeljebb 16—18 éves életkorra. Hol lehetnek tehát ezek a politikai és erkölcsi nagykorúságtól akkor, mikor, ha visszafelé pörgetjük fiatal életük filmjét, egy évet töltöttek velünk együtt a forradalom szélsőséges zűrzavaraiban, azt megelőzőleg négy és félévi háborús tanítás és nevelés volt az útravalójuk s még annál is előbb a legzsengébb gyermekkor romlatlan kis nebulói voltak. Még csak most értek volna oda, ahol — a tanárok közötti rostálás után — végre zagyva kis tapasztalataik, téves irányba terelt lelkük benyomásai istenes és hazafias nevelés mellett kiformálódtak volna. Nem ismerem az áldozatok gondolkodásmódját, lelkivilágát, hazafiatlanságuk fokát és vallásellenességük mértékét, de így tájékozatlanul is állítom, hogy ezek a kicsapottak lettek volna — és hiszem, hogy lesznek is még ! — épen a rájuk sütött két szégyenbélyegnek a — hazafiatlanságnak és vallástalanságnak — a legkérlelhetetlenebb ellenségei! (Természetesen csak akkor, ha a kizárás érvényben maradása nem zárja el tőlük a további iskolázás lehetőségét!) De viszont lehetetlen rá nem mutatnom arra a veszedelemre, ami épen e kizárásból következnék, ha az meg nem lenne másítva. Míg a volt osztálytársak között maradás a jó tanári vezetés mellett éppen alkalmas lenne ezeknek a zöld kis csemetéknek hibáik, tévedéseik megbánására, jóvátételére, egyszóval arra, hogy ők, akik talán pusztán diákos ambícióból, vagy ennek mímeléséből, a stréberségből sodródtak bele a kommunistaságba: teljesen kigyógyuljanak és mint hazájukat, vallásukat igazán szerető és a mások vallását is megbecsülő érett emberek kerüljenek az élet forgatagába, addig így, előbbi környezetüktől elszakítva, kétségtelen intelligenciájuk birtokában, de mégis félművelten, lelkükben a mártírok bosszú- vágyával a tanári kar határozata esetleg éppen kijelöli számukra az utat, amely őket a sorsukkal elégedetlen, forradalmi hajlamú, a fennálló rendet felforgatni akaró ipari munkássághoz vezeti, hogy majdani teljes politikai beszámíthatóságuk idején valóban azok legyenek, amiknek őket a tanári kar határozata minősítette: a haza és vallás ellenségei, sőt ennél is több, az ilyenekből álló tábor fanatikus vezetői. Én nem tudom feladni ama reményemet, hogy azok a pedagógusok, akik nemcsak a ma szemüvegén keresztül nézik egy nemzet sorsát, hanem a jövő építésére is gondolnak, ne látnák szívesen ennek a mostani kizáró határozatnak a megsemmisítését. Annyival is inkább, mivel a helyesen alkalmazott büntetésnek talán nem is ezeket a szeleburdi diákocskákat kellene igazság szerint súlytania, hanem azokat a „nevelőmunkás“ címen garázdálkodó „tanbetyárak“-at, akik ezeknek a lelkét megmételyezték. Nem kell tartanunk attól, hogy az ezeknek a tanulóknak adandó kegyelem veszedelem forrása lesz idővel! Az általános választójog törvénybe iktatásánál csak egy, két soros paragrafusba kerül annak kimondása, hogy „politikailag nagykorúnak, tehát cselekvő politikai joggal bírónak e hazában csak az tekintetik, aki — mondjuk 22 éves korában, — a magyar állam iránti hűségre a törvényes esküt leteszi és betartja.* Szentül hiszem, hogy ezeknek a kicsapott diákoknak az ügyében nem a mostani miniszteri döntés mondta ki az utolsó szót, már csak azért is, „mert oly időket élünk, amikor az emberek szívének megnyerése többet ér, mint a hideg közömbösséggel kezelt hatalom.“ Dr. Thúry Zsigmond volt ref. főgimn. tanár. Horthy nyilatkozata. Budapest, nov. 7. Az országos nemzeti pártban Lovászy Márton elmondotta, hogy Sir George Clark lakásán délután tanácskozás volt, ahol Horthy fővezér a következő nyilatkozatot tette: — Ha a hadsereg Budapestre bevonul, katonai diktatúra nem lesz. A hadsereg alárendeli magát annak a kormánynak, mely az antant legfőbb megbízottjának közreműködésével létrejön. Kijelenti, hogy a hadsereg a polgári jogegyenlőség alapján áll és amint kérlelhetetlenül elfojtja a bolsevizmust csírájában is, épp úgy nem fogja megtűrni, hogy a hadsereg a polgári jogegyenlőség ellen izgasson. Ezt a nyilatkozatot Horthy, Lovászy, nagyatádi Szabó, Garami és Vázsonyi írták alá. Fél hat órakor ért véget az értekezlet, mely után Horthy felment a miniszterelnökségre, ahol 6 órakor minisztertanácskozás kezdődött. A miniszteri tanácskozás este 10 óráig tartott és arról semmiféle közlést nem adtak ki.