Uj-Somogy, 1919. december (1. évfolyam, 84-106. szám)

1919-12-02 / 84. szám

­. évfolyam. Kaposvár, 1919. december 2. kedd. 84. szám. Szerkesztősét, és kiadóhivatal. KAPOSVÁR, KONTRÁSSY­ UTCA 6. SZÁM. TELEFONSZÁM: 128. Felelős szerkesztő: Dr. THURY ZSIGMOND. Előfizetési árak: Egész évre - - - - 96 K | Negyed évre - - - 24 K Fél évre.....................48 K | Egy hóra ----- 10 K Egyes szám ára 40 fillér. Faji megerősödés, nemzeti egyéniség. Irta: Dr. Korponay Sándor. Tagadhatatlan, hogy a magyar fajnak sajátosságait, összes szellemi és anyagi ér­vényesülését igen erősen befolyásolta az emberiség egyik legerősebb és legegysége­sebb fajának , a zsidóságnak a jelenléte és rendkívüli aktivitása. A zsidókérdés ezidőszerint a politikai viharok előterében áll. Sajnos ! — az egyik oldalról kiáradó szenvedély és tüntető faj­gyűlölet, a másik oldalról pedig zárkózott­ság és túlérzékenység egyelőre kilátásta­lanná teszik e probléma tárgyilagos megvi­tatását. A kérdés komplexuma óriási ! De lás­suk ennek egy elhatárolt, — mindenesetre érdekes — részét, még­pedig mint részt az egész helyett! (Pars pro toto.) Valamely fajnak és illetve nemzetnek legbensőbb és legértékesebb birtokállomá­nya a kultúrája, amely — össze nem té­vesztve ezt a civilizációval­ — magában foglalja annak irodalmát, művészetét, világ­nézetét, továbbá a faji érzés és a nemzeti gondolat egyéb megnyilvánulásait. A kultúra azonban plasztikus , tehát pl. a nemzeti irodalom is folytonos válto­zásnak és idegen kultúra penetrálásnak van kitéve. Ha pedig a nemzeti kultúra mögött nem a faj erős érzése és egyénisége áll, akkor mélhatlanul bekövetkezik annak bizo­nyos mérvű internacionalizálása, elnemzet­­közietlenítése, vagy más irányú elfajulása. A konkrét panasz azonban az, hogy a magyar kultúrába a zsidó faj sajátos érzése és felfogása penetrált, úgy, hogy a magyar kultúra faji jellege ennek folytán alteráló­­dott, megham­isíttatott. Tárgyilagosan megállapíthatónak látszik egyrészt az, hogy kultúránkban, — különö­sen irodalmunkban, a fajmagyar szempont­ból előállót, az a helyzet, amit Darwin az élő organizmusok világában „arrest of development“ „a fejlődés holtpontra jutá­sáénak nevez ; másrészt pedig az, hogy ami ebben a kultúrában él és gyarapszik, az kevés kivétellel keverékjellegű és elsősorban nem irodalmi, hanem anyagi (üzleti) érdeket szolgál! ■ Hogy ez így történhetett, annak több­féle oka is van! Ilyen pl. az idealizmus általános hanyatlása az egész világ irodal­mában! Egyik fő okának azonban a magyar faj egyéniségének hiányos kialakulását, faji érzésének elégtelenségét és gyenge ellenállási képességét tartom. Bennünket mindez annyival is inkább érdekel, mert a regenerálás irányát ez jelöli meg! „Höchstes Glück der Erdenkinder ist nur die Persönlichkeit!“ — mondja Goethe. (A föld gyermekeinek legnagyobb boldog­sága az egyéniség!) Ám egyénisége a fajnak is van és ott az egyéniség még többet jelent, mint az egyes embernél. Faji érzés, nemzeti öntudat, szóval egyéniség nem puszta attribútumai a faj és illetve a — faji alapon felépült — nemzet fogalmának, hanem lényeges alkotó részei. Amely nemzetnek nincs faji érzése, nincs nemzeti öntudata és egyénisége, az nem is nemzet, hanem karakter nélküli, hitvány csordanép. Mindaz pedig, ami egy nemzetben mint faji érzés, mint nemzeti öntudat, mint egyéniség él és érvényesül, a nemzet kultú­rájában van lefektetve. A nemzeti kultúra kérdése tehát egy nemzet létkérdése. E fogalmakban igen erős viszonylagos­ság rejlik: a nemzeti kultúrát nem múló szenvedélyek ötletszerű kitörése, hanem tiszta faji érzés és nemzeti öntudat védhetik csak; viszont ezeket, ha valami, úgy csakis a nemzeti kultúra fogja regenerálni. E fel­adat azonban hosszú időt felölelő intenzív nevelést, sok kiváló egyénnek — különösen a jellemnevelés és példaadás terén — heroikus önfeláldozással végzendő munkáját feltételezi. Ez a nemzeti feladat az eszmény ere­jével fogja vonzani a nemzet kötelékébe tartozó hazafias érzésű más fajbelieket, mert ennek a munkának célja a magyar faj meg­erősítésén felül a magyar nemzet kötelékébe tartozó összes fajoknak egy egységes nem­zeti érzésben és gondolatban való egyesí­tése; ilyen egyesítő ereje azonban a faji harcnak nincsen! Ebben az országban a magyar faj az állam megalkotója, annak az egyéniségéhez fűződik nemzeti létünk gondolata is; e faji és illetve nemzeti egyéniség minél egysége­sebb és minél erőteljesebb kialakulása min­denkinek óhaja kell, hogy legyen, aki ennek a nemzetnek védőszárnya alatt létezni és boldogulni akar. Akik pedig e törekvésekkel szembe­helyezkednek, — akár egyesek, akár egyes fajok és osztályok töredékei, vagy söpredékei legyenek, — azok a nemzet ellenségei! Velük állam és társadalom egységesen és kérlelhetetlenül le kell, hogy számoljon! Távirat és telefon­jelentések. Békekilátásaink. Budapest, dec. 1. A budapesti francia katonai misszió vezetője, Graziani tábornok fogadta a „Pester Lloyd" munkatársát és a következő nagyérdekű kijelentéseket tette Magyarország békekilátásairól: — Párisból kapott értesülések szerint — mondotta a tábornok,­­- a magyar bé­keszerződés már készen van, sőt már ki is van nyomtatva. Ha ezen információim he­lyesek, a magyar kormány meghatalmazot­­taival nyomban megérkezésük után közölni fogják a békefeltételeket. Nem tudom, hogy a Tisza gróf magatartására vonatkozó ok­iratok milyen befolyást gyakoroltak a leg­felsőbb tanácsra, csak annyit tudok, hogy a szövetséges és társult hatalmak bizonyos elveket állítottak fel a béke alapjául, ame­lyek Magyarországra is kétségtelenül fog­nak alkalmaztatni, mint ahogy az más or­szágokkal szemben is történt. A két főelv: a népek önrendelkezési joga és a kártérítés kötelezettsége. Magyarország csakis szorgos munká­val és az összes pártok egyesülése útján állhat talpra és mihelyt sebei begyógyultak, bizalommal tekinthet az ország jövője elé. A francia tőke ezután is keresni fogja ré­szesedését a magyar vasutakban és bankok­ban, mihelyt a magyar nép visszatér a produktív munkához. Biztosra veszem, hogy Franciaország egy franciabarát Magyarországot a legjobb akarattal fog támogatni. Ami az ország kormányformáját illeti: Franciaország republikánus ugyan, de nem gondol arra, hogy politikai ízlését más né­pekre ráerőszakolja. Magyarország leendő határairól így nyilatkozott Graziani:­­ „Nem tudom mi volt az antant mun­karendszere ebben a kérdésben, csak annyit tudok én is, hogy demarkációs vonalakat vont a magyar haderők és a szomszédos államok csapatai között. Valószínűnek tar­tom, hogy ezek a demarkációs vonalak csak csekély részben fognak eltérni a vég­leges jövő határoktól. Hozzá kell tennem, hogy ez csak személyes benyomásom! — Aradot, Temesvárt és Szatmárt a békekonferencia valószínűleg Romániának fogja odaítélni és Nagyvárad is keletre van az 1919. júniusában megállapított demarká­ciós vonaltól. Hogy az ilyen döntés meg­felel-e a nemzetiségi elvnek, ennek meg­ítélése nem tartozik rám. Bizonyára a leg­felsőbb tanács is tudja, hogy az említett városokat nagyon régóta magyarok lakják. Kétséget sem szenved, hogy ilyen irányban informáltatta is magát és döntését a nem­zetiségi elvnek megfelelően fogja meghozni­. Semmi biztatót nem tudott mondani

Next