Uj-Somogy, 1920. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1920-01-01 / 1. szám

H. évfolyam. Kaposvár, 1920. január 1. csütörtök. 1. (107 ) szám. POLITIKAI NAPILAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: Felelős szerkesztő Elsi fizetési árak. KAPOSVÁR, KONITR­ÁSSY­ UTCA 6. SZÁM. ‘ ' ' ‘ Egész évre - - - - 96 K Negyed évre - - - 24 K —— — dr. THURY ZSIGMon­D. Fél évre............« k . Esy »óra...........................m « TELEFOffSZÁM:12B. _________ Egyes szám ára 4ft 0Mér. Consummatum est!... Ezerkilencszázhúsz eleje szankcio­nálni fogja aggodalmainkat, mert az ötös tanács ekkor adja át döntését a magyar békeéreteknek. És a pásztortüzek kialszanak a Duna-Tisza mentén. Kopasz, meredek sziklák mindenütt, „nincs tenyérnyi zöld fű­“, rokkant fér­fiak, bánatos anyák, beteg, lerongyolt gyermekek. Sóhaj süvölt végig a magyar pusz­tákon. Lesz-e e sóhajból valaha zivatar, felkotrázó zivatar, mely szétveti a cse­hek, románok, szerbek nyakunkba ve­tett igáját ? Kopasz, meredek kőhalom, hol kihalt minden, nincs ösvény, csak tátongó szakadékok. És mégis hirtelen felcsillan a bá­­gyadt szem, a Kárpátok tetején egy Árpád korabeli sas vijjog szünetlenül: magyar csárda bús fiai, soha, soha. Igaz-e, amit a pesszimisták és ci­nikusok hirdetnek, hogy a sorsnak nincs morálja, nincs logikája, győz a bátor és elbukik a jó, így esett meg, hogy most csehek, románok és szerbek tapadnak hullábon. A bosszúszomjas Clemenceau ki­használva Wilsonnak, a képmutató, idea­lizmust lantoló professzornak tehetetlen­ségét, egy ezer éves tölgyet derékban tör el, de csak derékben és nem a gyö­kerében. Mert szerencsére, amit ember al­kot, nem lehet tökéletes még akkor sem, ha Michel Angello volt az architektus, még kevésbbé akkor, ha a masinériát az ellenségtől még mindig remegő fran­cia esprit tákolta össze. Az öt bölcs Pandora szelencéjét hozza a világra, mert ki fog tűnni, hogy a Maros és Vág nem Bukarest és Prága felé folydogál, hogy a „honom könnyét“ sem lehet Zimony és Belgrád közt kiszárítani. Vagy ha igen, akkor a nemzet inkább magára zúdítja majdan a pokol minden hatalmát és Dugovics Tituszként együtt pusztul el mostani ti­­rannusaival, de ezek rabja nem lehet soha, mert a párduc nem csókolhatja a hiéna talpát. Van-e föltámadás? Van! Volt Mo­hács és Kollonich után és lesz most is, ha a nemzet nem hallgat a demagó­gokra, hanem a Széchenyiekre, Deák Ferencekre és Baross Gáborokra. A kapitalizmus önzése szülte a katasztró­fát, mondják Jászi Oszkár és epigon­­jai. Pedig a múlt század rendi és kép­viseleti törvényhozásának alkotásai min­denkor tanúbizonyságot tettek arról, hogy a magyar uralkodó osztályok igenis megértették az idők posztulátumait és jogaikban szívesen osztozkodtak az al­sóbb rétegetekét. Meg volt eziránt a kul­túránk által előírt, bölcs határokig menő­­ készség a Tisza István parlamentjében is és a katasztrófát nem az urak elzár­kózása okozta, hanem a politika kalan­dorainak alantas becsvágya, mely min­denkor kiélezi a kontrasztokat és ok és cél nélkül felrobbantja az ország mind­­annyiunkat oltalmazó hajlékát. A lesújtott, megroggyant nemzet tehát mindenekelőtt vessen számot a lelkével. Ne okozza, ne sújtsa átkával azokat a magyar férfiakat, kik a hábo­rút megelőzően és a háborúba vezették. A háborúnak a mi részünkről meg­volt a szigorú erkölcsi fundamentuma. Az orosz rémet már Széchenyi jósol­gatta, negyvennyolcban áldozata lettünk, csoda-e, ha folytonosan félve tőle, a né­metek szövetséges karjára támaszkod­tunk, azt gondolva, hogy így megment­jük szerencsétlen hazánkat. De a politika a földkerekség leg­nehezebb mestersége, mert mindig csak bizonytalansággal küzködik. Papíron helyes volt vezéreink számítása, de közbelépett Amerika, mit nem lehetett előre látni és sorsunk ezzel meg volt pecsételve. A múlt év októberének végén fe­lülkerekedett minden, ami bűnös és go­nosz volt, ami már régen ott lappangott a nemzet testében, ami stabilizálását már a­­háború előtt is nem egyszer in­gadozóvá tette. Ezt a neuraszténiás fel­fordulásba nemzet soha meg nem bo­csátja sem azoknak, akik elkövették, sem azoknak, kik lagymatag viselkedé­sükkel lehetővé tették. A nemzet minden tusájának meg volt eddig a poézise és ha volt is gyász, az emlékezés keserűségét lánglelkű írók művei, ezernyi dal édesitgették. Csak a Károlyi-forradalomnak és az ebből felkedzett proletárdiktatúrának nem volt egyetlen derült, kedves színe, csak ezeknek nem volt üdvös, terméke­nyítő hatásuk, csak ezek lesznek örökké sötét foltok a nemzet történelmében. Egy tanulság mégis leszűrődik, egy tanulság, melyet azelőtt is ismer­tünk ugyan, de melyet a lefolyt év ese­ményeinek szomorú fényében még vilá­gosabban láthatunk. Ez a tanulság belekapcsolódik a fentebb mondottakba és visszavezet Aristoteleshez. Adj a népnek jogot any­­nyit, hogy igába ne görnyedjen, el ne nyomják és mentői inkább boldoguljon, de soha annyit, hogy egyedül uralko­dóvá váljék, mert ebbe belepusztul a kapitalista és proletár, az úr és szolga egyaránt. Becsületes, egészséges, konzerva­tív politikának kell tehát az ezer év romladékain felépülni mely szigora de higgadt kézzel gátat vet a de­f­­fikció­nak és restaurálja a nemes a . . uság és vallás korát. Ha a történelem ma is csak az, ami volt és arm fájdalom lesz örökké, a fajok irtó harca, akkor nekünk, legá­zolt népnek egy fokkal mindig sovi­nisztábbnak kell lennünk a győztes nemzeteknél és ha Sulla, Caesar és a kelet háborúinak visszahatásaként meg­született a kereszténység, akkor az ed­dig felül nem múlt, modern romlottság nyomán az elgyengült hitnek új életre kell ébrednie. Ne bántsd a magyart és ne bántsd az anyák rongyos, a tradícióktól meg­szentelt imakönyvét. Az ezzel ellenkező hazafiatlan és istentagadó tendenciák­nak meg kell szűnniök. Ez az egyik, a másik pedig, bölcs és tetterős férfiaktól vezetve, ébren kell tartani az ezeréves integritás gondola­tát, fel kell halmozni a nemzet fizikai és lelki erejének millió és millió sejtjeit, hogy újból eljussunk oda, honnét most lezuhantunk, az oromra, honnét a szem újból ellát a Kárpátoktól az Adriáig. Ez lesz a külpolitikánk! Társadalmi tekintetben pedig félretéve minden kaszt­érdeket, a jövő politikájának is csak egy jeligéje lehet: mindent a magyar nemzetért, a népért, semmit a csőcse­lékkel ! Balatonkeresztúr. Fábián Ernő. Távirat és telefon­jelentések. A békekonferencia napi­rendje. Páris, dec. 31. január elején az antant miniszterei újra megkezdik a békekonfe­rencia munkáját. Az első ülés 6 án, vagy 7-én lesz. Napirenden vannak: Törökország sorsa, Konstantinápoly jövője, a Dardanel­lák megnyitása, a Magyarországgal kötendő békefeltételek és az adriai kérdés. Vilmos császárt száműzik. London, dec. 31. Vilmos excsászár sorsáról még nem történt végleges döntés, azonban­ bizonyos, hogy a francia­ és az angol kormány ragaszkodni fog ahhoz, hogy az excsászárt száműzzék Európából. I­s Éheznek a pesti gyermekek. Budapest, dec. 31. A Nemzetközi Vá­­rökereszt Egylet jelenti, hogy Budapesten a gyermekek 25 százaléka éhezik. A tuberku­lózis Budapesten és Bécsben járvány jelle­get öltött.

Next