Uj-Somogy, 1920. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1920-02-14 / 36. szám

1926. február 14. UJ-SOMOGYI — Kaposváron is megalakul a­­ „Területvédő Liga“. Bogyay Jenő árva­széki elnök a „Területvédő Liga“ központ­jától megbízást kapott a kaposvári fiókszer­vezet megalakítására. E célból az előkészítő bizottság nevében meghívókat küldött szét városunkban és folyó hó 14 én, szombaton délután 5 órára kéri a meghívottak meg­jelenését. Az előértekezlet a vármegyei árva szék II. emeleti tanácstermében fog meg­­tartatni. — Ligethy Béla pernyertes. Tudva levő, hogy Ligethy Béla, a „Somogyi Újság“ volt szerkesztője a Somogymegyei Keresztény Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság ré­széről múlt év december végén történt jog­talán felmondás következtében kereseti pert indított az említett lapkiadó részvénytársaság ellen. A munkaügyi bíróság ez ügyben teg­napelőtt hozott ítéletet. A bíóság jogosnak találta Ligethy Béla követelését s a lapkiadó­­vállalatot 10.800 korona kártérítésre kötelezte. — Jótékonycélu műkedvelő előadás. Taranyban az ottani műkedvelő ifjúság közreműködésével folyó hó 1 én és 2 án nagyi­ sikerrel adták elő Tóth Ede „Falu rossza“ című hirneves népszínművét. Ez annál is inkább megemlítésre méltó, mert tudvalévőig Tarany lakossága vend anya­nyelvű és úgy erkölcsi, mint a szép anyagi siker a magyarosodott lakosság lelkes párt­fogásának köszönhető. A jótékony célra fe­­lülfizettek : Strém Dénes 140 K, Z. M 60 K, N. N. 50 K Vehovsics Gusztáv, Eisler Jó­zsef Nagyatád 40-40 K, Russek Ferenc 30 K, V J. 25 K, Bonc József, Wolf Fe­renc Szenta, Nagy Lajos Szenta 20—20 K,­­ N N, Malmossy Julia, Kiss Gyula, Do­monkos János 10—10 K, Pápa István 7 K, X. Y 6 K, Paál Ö­dön 5 K, Horváth Géza Rinyaszentkirály 4 K A felülfizetéseket e helyen köszönettel nyugtatja a rendezőség A tiszta jövedelem 3000 korona, mely ösz­­szeg az Orosz Szibériában sínylődő szegény honfitársaink hazaszállítási alapja javára to­­vábbuttatott.­­ Készülnek az uj katonaruhák. A hadvezetőség az uj katonaruhát már csi­náltatja és pedig két félét: tábori ruhát, mely fűzöld szinti, a díszruha azonban tel­­jesen magyaros jellegű lesz. — Húsfogyasztás az 1919. évben. Somogyvármegye állatorvosának jelentéséből kitűnik, hogy 1919-ben 2179 drb. szarvas­­marhát, 1564 drb. burjut, 2534 drb. sertést, 577 drb. juhot, 25 drb kecskét vágtak le a közfogyasztás céljaira a vármegye területén, tehát 452 drb. szarvasmarhával és 60 drb. borjúval többet mint 1918 évben. — A vármegye közegészségügye. Január hóban az általános közegészségügy megfelelő volt. Jan­uár végén nálunk is fel­lépett az influenza, mely Böhönyén és Ná­­gocson az iskolák bezáratását vonta maga után. A betegségek lefolyása általában enyhe volt, s leküzdésükre az alispán népszerű útmutatást adott ki, s kötelezővé tette a betegségek bejelentését.­­ A kaposvári sportegyesület ál­arcos- és jelmez estélyét folyó hó 14-én, szombaton a Korona-szálló nagytermében megtartja. Jegyek előre válthatók ,a meghívó felmutatása ellenében Szabó Lipót cégnél szombaton délután 2­4 óráig.­­ A MOVE gyermekelőadás szerep­lőinek fényképei a titkári hivatalnál (Fő­utca 14 sz., s­em), minden hétköznap d­b. 4-5 óráig megrendelhető. Levelező lap darabja 8 korona, fényképek darabja 25 korona.­­ Kereskedők figyelmébe ! Lugkő, mosószóda, gyufa, gyertya és az összes fű­szer- és gyarmatáruk a legjutányosabban beszerezhetők Rácz József cégnél, Kapos­vár, Erzsébet út 6. Telefon 140. — Ven­déglősök és kávésok részére Törley és Tran­­sylvánia pezsgők, továbbá az összes sze­szesitalok beszerezhetők a fenti cégnél. — Azonnali szállítás. — A köztisztviselők beszerző cso-­­­portja 2 állandó irodai alkalmazottat keres,­­ akik a számadásban és pénzkezelésben­­ jártassággal bírnak. Elfoglaltság reggel 8-12-ig, d­e 2-6 ig. Elsősorban állás­­nélküli menekült munkabíró tisztviselők je­lentkezhetnek. Az ajánlat írásban a kívánt díjazás megjelölésével a beszerző csoport vezetőségénél (Igazságügyi palota) adandó be Határidő 1920. február 20. ) Értesítés: A Somogymegyei Mun­kások Fogyasztási Szövetkezete értesíti ösz­­szes tagjait, hogy valódi, 128 fokos maró nátron (lugkő) érkezett, melyet Fő utca 25. szám alatt levő központi raktárában (az ud­varban) hétfőtől kezdve kilogrammonként 1 4 koronás árban osztunk szét. Az erre vo­natkozó befizetéseket minden tag a saját fiókjánál eszközli, bármely napon, és a ka­pott pénztári blokk ellenében a fent jelzett helyen hétfőtől kezdve átveheti. A Somogy­megyei Munkások Fogyasztási Szövetkezete, Kaposvár,­­ Meghívó. A kaposvári háztulajdo­nosok 15-én, vasárnap délután 2 órakor a városház nagytermében szövetségi alakuló gyűlést tartanak, hova a város minden ház­­tulajdonosát ezúton tisztelettel meghívjuk. A gyűlés tárgya: A Kaposvári Háztulajdono­sok Szövetségének megalakítása. Az alap­szabály felolvasása és elfogadása. A Szövet­ség vezetőségének: 1 elnök, 1 társelnök, 3 alelnök, igazgató, 1 pénztáros, 1 ügyész, 3 ellenőr, 20 rendes és 5 rendkivüli választ­mányi tag megválasztása. Esetleges indítvá­nyok. Tisztelettel az egybehívok. SZIKHÁZ. * Három a kislány, Schubert zenéjét a közönség jól ismeri, olyan jól, hogy ha a melegszívű dalköltő művei nem volnának annyira művésziek és értékesek, mint ami­lyenek, már régen elkoptak volna a köz­­használatban. Schubert az egyetlen a ro­mantikus zeneszerzők közül, aki népszerű, s ennek oka a „Három a kislány“ című operett, mely úgy a fővárosban, mert a vi­déken osztatlan tetszés mellett került szám­talanszor színre. A dalok könnyed s mégis komoly csillogása lehetővé tette azt, hogy­­ Schubert alakja a színpadra kerüljön és a­­ zeneszerző kissé fülszeg, ám rokonszenves alakját saját dalai fejezik ki a legjobban. A librettó majdnem mindig szerencsésen kíséri a zenét, s emeli a darab elismert szépségét. A darab­ tegnapi előadásáról csak jót mondhatunk. A közönség szinte lázasan tódult a nézőtér minden helyére, hogy él­vezze ezt a melodikus operettet A szerep­lőket hálás tapsok jutalmazták kiváló alakí­tásaikért. Különösen kitűntek Szigethy Irén, Kissházy Sári és Pozsonyi Lenke, továbbá Földváry Sándor, id Szalóky Dezső és Gyárfás Ödön. A kisebb szerepekben a legjobbat produkálták Soós, Máthé, Polgár Vámos, sőt Knótz és Karcag is. Bájosak voltak Tömöry és Szántó Mária. Rendezés, díszletezés, zene és az összjáték méltán érdemel dicséretet. — Vajha a Fekete lovas­­­­nak lehetne mindig ilyen telt házat bizto­­■ sitani. * Gyárfás Dénes betegsége miatt a „Három a kislány“ című operettben Schu­­­bert zeneszerző szerepét Gyárfás Ödön­­ játssza. * Műkedvelő gyermekek kerestet­­­nek. A színház vezetősége értesíti a netalán­­ érdeklődőket, hogy a „Drótostót” folyó hó­­ 17— 18-iki előadásaira 6—8 éves gyerme­kek közreműködése válik szükségessé. Jelent­kezni a színház igazgatósági irodájában lehet. Heti tr.ű­sor : I Péntek: Három a kislány. (B. bérlet.) Szombat este: Három a kislány. (Bérletszünet.) Vasárnap este: Aranyember. (Bérletszünet.) Vasárnap délután: Pacsirta. I­n:Briví­r m,rr ! Kiadja az Uj-Son­ogy nyomda- és lapkiadó r.-t- Megóvó. A Kaposvári Asbestcement-pala és Cement­­árugyár R. T. f. hó 22-én délelőtt 10 órakor a gyártelepen levő irodahelyiségben rendkivüli közgyűlést tart, mely napra és helyre a t. c. részvényesek meghivannak. Tárgy: 1. A gyár mikénti üzembehelye­zése. 2. Folyó ü­gyek elintézése. 3. Netáni indít­ványok tárgyalása. Kaposvár, 1920. február 12. Az igazgatóság. Jegyzet A közgyűlésen csak azon részvé­nyes vehet részt, akinek nevére a részvény 30 nappal a közgyűlés előtt átíratott s aki részvé­nyeit a közgyűlés előtt a társasági pénztárnál, vagy Ring Vilmos­­ igazgató urnál leteszi. A közgyűlés az alapszabályok 19. §-a értelmében csak a közgyűlés előtt 3 nappal az igazgatóság­nál írásban benyújtott inativaryok tárgyalhatók. 2096 Telefon a f /'k Telefon 265. AJULLA 265. Péntek: Csak egy nap. A szerelem rabjai. Olasz dráma 4 felvonásban. A főszer­epben: Heléne Makovszka har­mincegy toilettben lép fel. D­iák-csinyek. Vígjáték 2 felvonásban. Előadások kezdete: 6—8 és 8—10 óráig. Okvetlen nézze meg az­ „Osztrigás hercegnőit. Gondolkozzon a pénz mai értékéről, vásárló­erejéről, illetve jövőjéről és saját magától is reá fog jönni, hogy a legjobb pénzelhelyezés ma az életbiztosítás. Ajánljuk ügyfeleink figyelmébe az egy­­szersmindenkorra egy összegben kifizethető adómentes tőke, il­letve vagyonbiztosítást, a leg­kedvezőbb feltételekkel.­­ Saját érdekében kérünk mindenkit, hogy kedvező feltételeinkről és reális ajánlatunkról — minket személyesen felkeresve — győ­ződjön meg. MAGYAR ORSZÁGOS BIZTOSÍTÓ INTÉZET Kaposvár, János­ utca 12. sz. Vállalkozót keresek. ..ipori,kiíró­t,pKTM leányt és öt férfit szerződtetne kerti munkára. Cím a kiadóhivatalban. 2101 Tí7PI1tl£nV PVPC jóravalófalusikeresz­­t­ L trillogy CVtű, tény árva gyermeket tanoncnak szeretnék elhelyezni mechanikai, elek­trotechnikai, vagy más ipari műhelyben. Reflek­táló közelebbi információért és a feltételek meg­beszélése végett forduljon ela­ felelős­­szer­kesztőjéhez. 2133 4 és 5 éves gyermek­ek mellé intelligens nő kerestetik. Cim a kadóban. 2095 Száraz, aprított tűzifa SSK-Sí kapható HEIL TESTVÉREKNÉL Szigetvári­ u. 46 Házhoz szállításnál fuvardíj fizetendő. 2099 Harmónium eladó, kiadóban. Mindennemű varrást vállalunk. — Cim­a 2097 A Gerézdi-gazdaság április 1-ére egy szorgalmas női kertészt keres. SSSS^SSS: állomás Bonnya, Somogymegye. 2100 RelvP/Ipkpf Szovjetot -5 fej) és Magyar Uwycy£nc-a Tanácsköztársaság felülnyo­mást (20 érték) ivsorokban legmagasabb áron vesz k. „Horthy- és r­­u ..ka'-ös z-s. bélyeg két eladok: Gyúrói. Budaje­t, vTI., Baross-tér 14.1.11. 2098 ............... ' ■ .

Next