Uj-Somogy, 1920. május (2. évfolyam, 100-122. szám)
1920-05-26 / 118. szám
A különböző természetű szempontok döntött befolyást gyakorolhatnak, tudjuk, hogy hideg vérrel és világos látással kell mérlegelnünk az általános helyzetet és annak a nyomásnak mértékét, mely ebből következik. Nem zárkózunk el annak elismerésétől sem, hogy a szövetséges hatalmaknak hozzánk intézett kísérő levele utat látszik nyitni a szerződés némely igazságtalanságának (ez az ő kitételük) kiküszöbölésére, de ezek politikai szempontok, amelyek elbírálása nem tartozik a békeküldöttségek illetékességei körébe, nem a megbízott, hanem a megbízó van hivatva azok kordejének mérlegelésére és annak megállapításánál visszaadjuk tehát megbízatásunkat annak a kormánynak kezébe, melytől azt vettük és átadjuk nekik azokat az okmányokat, melyeket ön szíves volt hozzánk eljuttatni. Ő van hivatva arra, hogy feleljen az ön kérdésére, mely a béke aláírására vonatkozik Fogadja Elnök Úr kiváló tiszteletem nyilvánítását. Budapest, 1920. május 17-én. Gróf Apponyi Albert a magyar békeküldöttség elnöke. Apponyi Albert leveléhez hasonló átiratot készítettek a kormány nevében Simonyi Semadam miniszterelnök és Teleky Pál külügyminiszter is, mely minden részletében magáévá tette a magyar békedelegáció elnökének, Apponyinak válaszlevelét. Hangoztatta a tiltakozás jogosultságát és azt a körülményt, mely a magyar kormányt mégis arra készteti, hogy a békét elfogadja. Reményét fejezi ki, hogy a békeszerződés igazságtalanságai idővel jóvátétetnek és sokat vár a Magyarországra érkező jóvátételi bizottság munkájától. Olcsó szivarok készülnek. — Javul a dohányellátás. — A dohányzási ma „méregdrága“ passziónak mondható. És mégis, hogy tülekednek az emberek, hogy egy kis füstölni valóhoz jussanak. Legutóbb is lényegesen emelték a dohányáruk egy részét és bizony sokan vannak, akik lemondani kényszerültek a dohányneműek élvezetéről. Ezeknek szolgáljanak reményteljes vigasztalásul az alábbi sorok, amelyek illetékes helyről nyert információk . — Rövidesen várható a dohányellátás javulása. A dohánytermés, ha a fagy, meg a jégeső megkíméli, kitűnőnek ígérkezik. Az idei termés azonban csak 1921. szeptemberében kerülhet piacra, addig tart ugyanis a nyersanyag szüretelése, szárítása, erjesztése és feldolgozása. Egyelőre fontosabb, hogy készlettel meglehetősen el vagyunk látva, bár a románok 400 milliós kárt okoztak. A drága szivarokat és a kész anyagot mindamellett elrejtéssel megmentettük. A hajdani 21 gyárból jelenleg mindössze 7 gyár dolgozik, ezeket teljesen igénybe veszik az aratómunkások dohánnyal való ellátása, akiknek számára 40 millió csomag vágott dohányról kell gondoskodnunk. Télre — karácsonyi meglepetésül — új, olcsó szivar kerül forgalomba. A neve: Pannónia. A külföldi finom dohányhulladékot, melyet eleddig Svájcba exportáltunk, ezentúl magunk fogjuk felhasználni. Ebből a finom dohányhulladékból készül a Pannónia, egy grammnyi pótló nem kerül bele. Tekintettel a tisztviselőkre és a munkásokra, az új szivar árát a legminimálisabbra szabjuk. 500 millió Pannónia-szivarra való anyagunk van, esztendőnként a dohányszükséglet negyedrészét tudjuk pótolni vele, úgy hogy öt esztendeig el vagyunk látva szivarkészlettel. Az uj szivart a budapesti és a Pécsett felszabaduló dohánygyár fogja készíteni, a ‘ HÍREK. Emlékeztető, 1805. Napoleon a milánói bajua AU. dómban elfogadja a lombard királyok vaskoronáját. 1914. A kinai japán konfliktust barátságos szerződés simítja el. — Felmentés — kinevezés. A hivatalos lap szombati száma a kormány következő kéziratait közli: A magyar királyi kormány dr. Battlay Dezső Tolnavármegye főispáni teendőinek ellátásával is megbízott kormánybiztost ettől a tisztségétől, valamint S°mogyvármegye főispáni, illetőleg kormánybiztosi teendőinek ideiglenes ellátásával történt megbízatásából buzgó szolgálatainak elismerése mellett, saját kérelmére felmentette. A magyar királyi kormány Sárközy György járási főszolgabírót Somogy vármegye főispáni teendőinek ellátásával is megbízott törvényhatósági kormánybiztosává kinevezte. — Zászlószentelés a tüzérosztálynál. E hó 22 én, szombaton áldották meg özv. Pogány Józsefné által a kaposvári tüzérosztály részére adományozott lobogót. Előzőleg szentmise volt a Szent Imre kápolnában, melyet a tüzérosztag katolikus lelkésze celebrált. Utána a kivonult lövegszakasz átvette a lobogót és a baraktáborba vitte, ahol a zászlót megáldották. Az egész tüzérosztály, a löveg, a tiszti küldöttségek és díszes közönség jelenlétében a három keresztény felekezet lelkésze szép beszéd keretében megáldotta a Máriás lobogót és mindhárman felhívták a legénységet, hogy az önfeláldozó hazaszeretet, a hősiesség ezen ezen szimbóliumát soha el ne hagyják. A lelkészek beszéde után özv. Pogány Józsefné lelkes és megható szavak kíséretében adta át Ravaszdy György őrnagy tüzérosztályparancsnok a zászlót, aki megrázó beszédben ígérte meg tüzérei nevében, hogy ezen, vagy ezzel, vagy ezért. Ezzel a lobogóval mennek visszaéllitani az integer Magyarországot. Mind egy szálig meghalnak de elhagyni sohasem fogják. Amikor a lobogót a zászlótartónak átadta, felzendült a Himnusz és ágyulövések reszkettették meg a levegőt. Egy szebb, egy boldogabb magyar jövőt szimbolizáltak. — Ki a balatoni kormánybiztos? A fővárosi lapokkal egyidejűleg mi is közöltük, hogy a kormány felhatalmazása alapján a földmivelésügyi miniszter Spur Istvánt, gróf Széchenyi balatonmenti uradalmának igazgató-mérnökét nevezte ki balatoni kormánybiztosnak. Az új kormánybiztos a Nemzeti Újság tudósítója előtt nyilatkozik kineveztetéséről, amelyet bár elkésettnek tart, mindamellett a jövő évre tervszerűen meg akarja valósítani mindazokat az újításokat, amelyek nemcsak a közlekedés, hanem az élelmezés terén is biztosítják a balatoni fürdők kényelmét és igazi fürdői jellegét. A Balaton felvirágoztatására kész tervei vannak és programmja első pontja az élelmezési körzetek felállítása. A „Pesti Hírlap“ legutóbbi számában azt közli, hogy a kormány dr. Oroszy Gézát nevezte ki balatoni kormánybiztosnak, aki munkaprogrammjáról a következő nyilatkozatokat tette: Fő törekvése a középosztály nyaraltatásának biztosítása. Illetékes helyen lépéseket tett azon anyagi eszközök előteremtése céljából, amelyek lehetővé fogják tenni, hogy tisztviselők és katonák a mai rettenetes drágasági viszonyok mellett is felkereshessék a balaton fürdőket. Első feladata a bérleti szerződések megvizsgálása, a közönség kiuzsorázásának megakadályozása és az élelmezés biztosítása. Címe, két kormánybiztos is nyilatkozik balatoni munkaprogrammjáról, ezek után pedig joggal kérdezhetjük, a kettő közül ki hát tulajdonképen a balatoni kormánybiztos ? — A Háztulajdonosok Szövetségének közgyűlése. Hétfőn délután 3 órakor tartották a kaposvári háztulajdonosok a szövetség első közgyűlését, ahol a megnyitás után Király József elnök felolvasta az alapszabályokat, amit a közgyűlés csekély módosítással el is fogadott. Bejelentette, hogy a háztulajdonosok nem tettek eleget a szövetség ama felhívásának, amely szerint a lakókról a különböző adatokkal ellátott íveket be kellett volna szolgáltatni. A felhívás végrehajtását átvette a rendőrség. Beterjesztette az 1920. évi költségvetési előirányzatot, amely szerint a szövetség ebben az évben 16,525 koronát vett be, ennek ellenében 14,050 koronát adott ki. Jelenlegi taglétszám 800. Ezután következett a tisztikar megválasztása. Elnök újra Király József lett, ezenkívül a Háztulajdonosok Szövetségének egyik alapító tagját örökös tiszteletbeli állással tisztelték meg. A lakásokkal való szabadrendelkezés visszaállítását követelték, amit eljuttatnak a Nemzetgyűléshez és az igazságügyminiszterhez. A városi lakbérleti szabályrendelet módosítását felolvassák, majd elhatározzák annak a belügyminiszterhez való felterjesztését. Ennek keresztülvitelére egy bizottságot küldtek ki. Végül tiltakoztak az új házszabályrendelet ellen, melyet magukra nézve sérelmesnek találnak, igazságos ágszolgáltatást kérnek. Néhány apróbb és elentéktelen tárgypont letárgyalása után a közgyűlést bezárták. —■ A donnervárosi Széchenyi-kör közgyűlése. A Donnerváros Széchenyi-köre folyó hó 22 én közgyűlést tartott, amelyen Cságoly József hazafias szellemben a területi integritásról beszélt, majd Tankovics János országgyűlési képviselő az adott politikai helyzetet vonatkozásba hozta a területi integritással, mélyen járó gondolataival ecsetelte kétségbeejtő helyzetünket s kitartásra és munkára hív fel minden embert, mert az országnak talán sohasem volt erre akkora szüksége, mint most Ezután a tisztikar megválasztása következett, majd megalakították a közegészségügyi alakulatokat, a szépészeti és vigalmi bizottságot, a cserkészetet és a dalárdát. Végül az aggápolda ügyének a rendezését tárgyalták, ami után a közgyűlés véget ért. — Hymen. Ma, f. hó 25 én délután 5 órakor kötnek házasságot a kaposvári református templomban Gajdi Vilmuska, Gajdi Sándornak, a kaposvári uradalom számvevőségi ellenőrének leánya és szedlichnai dr. Glós Géza orvos és ugyancsak ma tartja eljegyzését Gajdi Margitka dr. Móró Lajos orvossal. —■ Klasszikus est a Hivatalnokok Társaskörében. A Kaposvári Hivatalnokok Társasköre folyó hó 26. és 27-én, szerdán és csütörtökön este fél kilenc órai kezdettel tartja klasszikus estélyét, mely mint a próbákból következtetni lehet, igazi műélvezetet fog nyújtani a tagoknak. Mivel az estély iránt az érdeklődés oly nagy, hogy a szerdai estélyre már jegy nem kapható, a vigalmi bizottság kérelmére értesítjük a tagokat és az érdeklődőket, hogy jegyeiket sürgősen jegyeztessék elő Vincze Imre urnát. — Törvényjavaslat készül a testnevelésről. A kormány rövidesen törvényjavaslatot fog a nemzetgyűlés elé terjeszteni az ifjúság testnevelése ügyében. A javaslat célja, hogy a nemzetvédelem szükségességét összes hangba hozza a katonai szolgálat várható megröviditésével. ÚJ -SOMODY 1920. május 26. [ gépek készen állanak s bár a szerbek a pécsi dohánygyárnak még a padlóját is felszedték, mihelyt lemehetünk, azonnal munkához láthatunk. HAJÓS BÉLA ÁRUHÁZÁBAN Kaposvár, Fő-utca 8. sz. [I ivatos szalma és nyúlszőr kalapok, címeees férfiöltönyök a legdivatosabb kiállításban kaphatók 9 HÉT HAJÓS BÉLA ÁRUHÁZÁBAN Kaposvár, Fő-utca 8. sz.