Uj-Somogy, 1920. szeptember (2. évfolyam, 199-223. szám)

1920-09-17 / 212. szám

1920. szeptember 17 UJ-SOMOGY — A Move női ipartanfolyama. A varrás, kalap és cipőkészítés tanfolyama október 1­én megnyílik. A varrást Csajághy Nelli, a kalapkészítést Nagy Teréz, a cipő­­készítést Takács Gyula polgári iskolai tanár (aki a cipőkészítésben szakszerű­­kiképzést vett) tanítják. Helyiséget a polgári iskola ad. A megalakuláshoz feltétlenül szükséges, hogy mindazok, akik résztevenni szándékoznak, a Move elnökség Fő u. 14. alatti helyiségében újból jelentkezzenek d. e.10—12 óráig, hogy a tanfolyamok közül melyen szándékoznak résztvenni. Ugyanott bővebb felvilágosítást nyernek. — Felhívás a testnevelési pótadó befizetésére. A város képviselőtestületének 12.346—1920. számú határozatával megálla­pított és immár jogerőre emelkedett testne­velési pótadó kivetését a város adóhivatala befejezte. Felhívom tehát mindazokat, akik ezen adóval meg vannak róva, hogy adó­tartozásukat a városi adóhivatalnál 8 nap alatt egy összegben annyival inkább is fi­zessék le, mert ellenkező esetben a legszi­gorúbb végrehajtási eljárást fogom folya­matba tétetni. Már most jelzem, hogy fize­tési halasztásokat semmi szín alatt sem fo­gok engedélyezni. Kaposvár, 1920. szept. 14. Dr. Szopkó István, h., polgármester. — A második bajnoki footballmér­­kőzés. Vasárnap ismét bajnoki mérkőzést lesz alkalma végignézni Kaposvár sportked­velő közönségének. A székesfehérvári kerü­let bajnokságáért vívja második küzdelmét a Kaposvári Sport Egylet és pedig most a Szé­kesfehérvári Délivasút Előre csapatával, amely a múlt vasárnap itt volt nagykanizsai csapat­tal egyenlő erejűnek tekinthető, így ismét két hasonló zsánerű csapat kerülvén egymás­sal szembe, vasárnap is nagyon érdekes küzdelemre van kilátás, mely elé a Sport Egylet múlt heti lendületes és már formát mutató játéka után várakozással és bizakodva nézünk. — ítélet a Tisza gyilkosai felett. A Tisza gyilkosai felett tegnap hozta meg a bíróság az ítéletet, amelyet Géczy Iván főhadnagy jegyzőkönyvvezető olvasott fel. A hadosztály bíróság Dobó Istvánt felbérelt gyil­kosság bűntettéért és a kbtk. 134. § a szerint minősülő súlyos testi sértés miatt bűnösnek mondja ki, ezért őt rendfokozatától és ér­­érdemjeleitől való megfosztásra és kötél ál­tali halálra, Sztanykovszky Tibor másodrendű vádlottat felbérelt gyilkosság és első szökés miatt a rendfokozatától és kitüntetésétől való megfosztásra és kötél általi halálra, Hüttner Sándor harmadrendű vádlottat bűntársi mi­nőségben véghezvitt felbérelt gyilkosság miatt hat hónapnak a büntetésbe való be­tudásán felül még 15 évi, minden év októ­­tóber 31. napján sötét zárkába zárással súlyosbított súlyos börtönre. Vágó­ Wilhelm Jakabot első szökés büntette miatt 3 havi börtönre ítélte, amelyet a vizsgálati fogsággal kitöltöttnek vett. A halálos ítélet először Sztanykovszkyn, azután Dobón hajtandó végre.­­ Az uj tűzifa árak: a polgármester közhírré teszi, hogy a m. kir. minisztérium 7266/1920. M. E. sz. rendelete alapján megállapított faár megállapító bizottság Kaposvár r. t. város területére a faárakat következőkép állapította meg: 1. Tűzifa. 1. Hasábfa a Mezőgazdasági Ipar Részvény­­társaság bérleténél a fatelepen köbméteren kint 329. 2. Dorongfa ugyancsak a Mező­­gazdasági Ipar Részvénytársaságnál a fate­lepen 299 kor. 3. Aprított fa házhoz szállítva és berakva métermázsánként 110 kor. 4. Hasábfa kereskedőnél a fatelepen köbméte­­renkint 400 kor. 5. Dorongfa a fakereske­dőnél a fatelepen köbméterenkint 365 kor. — Felhívás: Mindazon urak, akik a kaposvári M. T. S. E. vivő, valamint céllövő szakosztályának működésében aktív részt óhajtanak venni, I. hó 17 én délután 5 óra­kor feltétlen jelenjenek meg Fő-utca 14. sz. (földszint) alatt. — Parlagi—Pintér vendégjátéka. Rendkívüli érdeklődés előzi meg az Uránia mai kabaré-estjét. Pintért és Parlagit több­szöri vendégszerepléseiből előnyösen ismeri már városunk közönsége. A művészpáron kívül előkelő hely jut még a műsoron Pólfi Mihály énekes komikusnak, aki a leg­újabb kuplékat fogja előadni, valamint Dem­­jén Ilynek, aki fiatalos rátermettségével min­denütt a legteljesebb elismerést vívja ki magának. A Pintér által rendezett esték mindig a legteljesebb erkölcsi siker jegyében folytak le, mert műsoruk nemcsak mulattató, de nívós összeállítása módot nyújt arra, hogy fiatal lányok is végignézhessék. — Ha a fővárosba utazik, szállodá­ban, étteremben, kávéházban, fürdőszalonban penzióban, pártkörben követelje az itthoni események felől hűen tájékoztató „Új- Somogy“ ot. Ahova még nem járna, ott rendeltesse meg a a Dara-kiosztás. A közélelmezési hivatal vezetője értesíti a közönséget, hogy az újonnan kiadott jegyek 1. számú szelvé­nyére 4 családtagig fél kilogramm, azonfelül 1 kilogramm dara kapható.­­ Elveszett egy fehér angol buldog. A megtaláló, ki a kutyát visszaszolgáltatja, 2000 korona jutalmat kap Mariházy színházi színigazgatónétól. ________________ 6. Aprított fa a fakereskedőnél métermázsán­ként 135 kor­­házhoz szállítva és berakva. II. Faszén. 1. Darabos boksaszén, bükk vagy gyertyánfából métermázsánkint 440 korona. I . A Máthé-mulatóban ma mutat- t­koznak be az újonnan szerződtetett tagok,­­ Belicay Böske, Árvay Rezső és a Jurelle-pár­­ mint komikus zsonglőrök. Andor Ida, a ked-­­­velt előadóművésznő és Máthé Gyula is uj­­ műsorral lépnek fel ma este. Az orfeum uj ! helyiségét szombaton, e hó 18 án este nyit- t­ják meg. Kiadja az Uj-Somogy nyomda- és lapkiadó r.-t t­POLLD ES URANIIl TELEFON: APOLLÓ 265. URANIA 296.­­ Csütörtök—Péntek az Apollóban: A tű­zkerék. Artista-dráma 4 felvonásban. Csütörtökön az Urániában: Pintér Parlagi Imre vendégjátéka. Korn­ia Kaposvár határában 5 kis hold szántó és lucernás eladó. Az ingatlan egy része homok kiter­melésre alkalmas. — Eladással megbízva : P ft ! fi a » f, Ingó és ingatlan U L U ti I­ U* adás­ v. irodája Kaposvár, Berzsenyi­ u. 8. Lakás Zárda­ u. 30 Telefon internban 197, Benzin és nyersolajmotorokat leggazdaságosabban és a legolcsóbban alakít át faszénszivógázmotorokká Kovács István gépészmérnök, KAPOSVÁR, mint vezérképviselője az „INDUSTRIA RT.“ szivógázfejlesztő gyárnak Somogy, Baranya és Tolna vármegyékben. HAJFONATOK óriási választékban olcsón kaphatók. Hajfestés, hajmosás, f­ésül­és a nap bármely szakában. ’ Özv. Práger Lipótnél Női fodrásztermében, Kaposvár, Storona­ u. 4.­­ „JUHÁSZ féle ZENEISKOLA, KAPOSVÁR, FŐ-UTCA 16. SZ. Főtanszakok: Magánének, zongora, hegedű, gordonka, cimbalom és kamarazene. Melléktanszakok : Zeneelmélet összhang­zattan, karének és zenekari gyakorlat. Gyermek zenede: 4 évestől 6 éves korú gyermekek számára. Kizárólag zongorára. A tanulási mód egy speciális játékszerrel történik, mely a gyermeket szórakoztatja, de nem fárasztja Beiratkozni lehet naponta d e. 10-12. és d.u. 3­5-ig Tisztelettel Juhász Imre igazgató. CITROM újtermésű, friss áru most érkezett (330 darabos ládákban) garantált egészséges, ládinként 600 koronáért utánvéttel szállítja E­ILAND LIPÓT déligyürt­ölcs és gyarmatáru nagykereskedő, Szombathely. 3856 Villan V­7Pro­fi ki motorkezelésben is jár- VilldUytjZviviUy­tas és egy tanuló azonnal felvétetnek. Cím a kiadóhivatalban. 3851 Egy konyhai felk­ené­zésre felvétetik a Korona-szállodában. Jelentkezni lehet az üzletvezetőnél. 3862 Mindenes Kifutófia felvétetik a Fürst Jó­zsef cégnél, Korona-utca 11. 3861 BIRKERESREDŐR FIGYELMÉBEN! Kiskorpádon közvetlen a vasútállomás mellett nagy borpincéret folyó évi okt. 1-től egy évre, esetleg hosszabb időre haszonbérbe ajánlom. Érdeklődni lehet Frank Miksa tulajdonosnál, Kaposvár, Ezredév­ u. 12. sz 3860 Helyi nyílt üzlethez SSmSA koronáig, írásbeli megkeresést „Kiterjesztés“ jeligére a kiadóhivatalba. 3866 Egy cséplőgép garnitúra «.Sa golyós csapágyu cséplővel, összes szijjárattal, sza­­bad kézből eladó. Cím a kiadóhivatalban. 3859 Egy Keresztény Kereskedő segéd Hangya szövetkezetnél üzletvezetői állást keres. Cím: Horváth József, Gamás. 3851 F­aStart haskötők és melltartók készi- X­SZÖKí­tését, valamint tisztítását és javí­tását vállalom. Széchenyi-tér 5., az udvarban, balra 3809 A Hazai Malomipar R.-T. melletti gőzmalma a vámőrlést megkezdte, vám­­őrlést elfogad. 3847 Fiatal gincki önálló iparos házasság céljából 1 fül-ül ismeretséget keres. Fényképes levelet „Kék nefelejts“ jelige alatt a kiadóhivatalba kéri. Egy drb. svéd gyártmányú olaj­main. 24 lóerejű­ szántógép eladó, üzemben melul. SOMOGYI JÓZSEF. Szentgáloskér megtekintheti. 3828 . Magyar Élelmiszerszállitó és Árukereskedelmi r.-t. Budapest, kaposvári kirendeltsége, Kaposvár, Eszterházy­ u. 29. (Darnay-házban.) Sürgönyeim: CONSUMUS, Kaposvár. Telefon: 257 F­enti cég alatt Somogy, Tolna és Baranya vár­megyék részére létesi­­sített kirendeltség mű­ködését megkezdte és a legmagasabb napi áro­n vásárol következő ter­ményeket, mint bab, borsó, lencse, mák dió, repce, napraforgó, haj­dina, köles, árpa, zab, tengeri továbbá méz, gyapjú stb. Veszünk legmagasabb naptár­­ban hízott sertéseket. AZ „UJ SOHOCZY"­­ TELEFONSZÁMLA: 128. 3

Next