Uj-Somogy, 1921. február (3. évfolyam, 25-48. szám)

1921-02-01 / 25. szám

e­ sek, általában sokkal több jóindulatot tapasz­­taltam, mint annak előtte. A genfi ülésen elfogadtak egy javaslatot a népszövetség ter­vezetének átdolgozásáról. Kifejtettem, hogy a magyar álláspont változatlan . Mostani hatá­raink tarthatatlanok, de türelmesen várnunk kell, mert a tinta még meg sem száradt a trianoni békeszerződésen, ezért egyelőre semmiféle revízióra nem számíthatunk. Vár­­junk türelemmel, míg a kedvező események maguktól bekövetkeznek. A nemzetgyűlés ülésszakának berekesztése. Fővárosi értesülésünk szerint a leg­utóbbi minisztertanácson tényleg szó volt a nemzetgyűlés ülésszakának­­ berekesztéséről, döntés azonban nem történt. Teleki minisz­terelnöknek ebben a kérdésben az az álláspontja, hogy mielőtt még véglegesen határoznának, ismerni kell a nemzetgyűlés elnökének álláspontját. Rakov­­szky házelnök pedig távol van Budapestről és megérkezését mára, vagy holnapra várják. Az ülésnek berekesztésére vonatkozó döntés tehát csak ezutánra várható.­­ Andrássy és Apponyi találkozása. Apponyi Albert gróf tegnap délután fel­­kereste lakásán Andrássy Gyula grófot és vele a politikai helyzetre­ hosszában tanács­­­kozott. A tanácskozások elsősorban az uj párt­­alakulásokkal és a pártviszonyok folyamatban levő uj átcsoportosulásával kapcsolatosak. A két politikus között megállapodás még nem történt és így a tárgyalásokat folytatni fogják. Olasz befolyás Csehországban. Prága, január 31. Benes cseh külügy­miniszter január 27-iki expozéját sem a né­met, sem a cseh parlamenti körökben nem tartják valami szerencsésnek. Számos pont­jában az az olasz befolyás tükröződik vissza, amely Prágában általánosan uralkodik. A debreceni templom gyalázók nyomában. A debreceni református nagytemplom elleni merénylet ügyében a vizsgálatnak már némi eredménye mutatkozik. A szálak Hosszu­­pályiba vezetnek és ezért a beutazott pesti detektívek ily irányban folytatják a nyomo­zást. A nyomozó közegek véleménye szerint a magasan fekvő ablak betörése csak a figyelem elterelését célzó színlelés, mert alapos a gyanú, hogy a merénylők álkulccsal hatoltak be az ajtón át. Meskó Zoltán belügyi államtitkár ma délben Debrecenbe utazott, hol a helyszínen fogja megvizsgálni a lefolytatott vizsgálat eddigi eredményeit és megteszi a szükséghez képest intézkedéseit. Magától értetődik, hogy e vizsgálat eredménye döntő súllyal fog latba esni a debreceni főispánság kérdésében is. Emelik a betéti kamatlábat. A budapesti pénzintézetek elhatározták, hogy 3 százalékra emelik fel a betéti kamat­lábat. A vidéki pénzintézetek fővárosi hírek szerint már azonnal 4 százalékot is kínálnak az új betétek után, melyek tudvalevőleg zá­rolás alá nem esnek. A mai tőzsde: H! R E­K. Csonka Magyarország — nem ország, Egész Magyarország — mennyország ! — A MOVE első tanácsülése szom­baton d. u. 6 órakor volt, amikor is az el­nöki tanács élére Sárközy György főispán egyhangúlag választatott meg. — Itt említ­jük meg, hogy a MOVE budapesti főosztá­lya biztosítóosztályt állított fel, amelynél a MOVE tagjai előnyös feltételek mellett lesz­nek biztosítási ügyeikben kiszolgálva. — Uj járási orvosok a megyében. Sárközy György főispán a mai napon az igali járásba Dr. Baumgartner Sándort, a lengyeltótiba pedig Dr. Móró Lajosi járás orvossá nevezte ki. — A La Fontaine irodalmi társaság kaposvári fiókjának alakuló gyűlése folyó hó­t án délelőtt 11 órakor lesz a helybeli községi felsőkereskedelmi iskola tanári szo­bájában. Hazafias tisztelettel kérem a pártoló tagok, tanügyi emberek és az irodalom iránt érdeklődő nagyközönség szíves megjelenését. Bársony János, igazgató. A szociális missziótársulat tisztvi­selőnői szakosztálya kedden, február hó 1-én este 6 órakor a vármegyeház kistermé­ben taggyűlést tart, melyre a tisztviselőnők pontos és minél nagyobb számban való meg­jelenését kéri az elnökség.­­ — Huszonö éves szolgálati jubi­leum. A kaposvári posta-távirda hivatal tisztikara február hó 1-én, kedden este 8 órakor kezdődő házi összejövetellel ünnepli szeretett főnökének, Musikár Ferenc főfel­ügyelőnek 25 éves szolgálati jubileumát a Hivatalnokok Társaskörében. — Adományok. N. N. 300 koronát adományozott lapunk utján a város szegé­nyeinek. Rendeltetési helyére juttatjuk. — Hadifoglyaink hazahozatala javára az alábbi községek ifjúsága az e célra rendezett mu­latságaik jövedelmét a vármegyei katonai parancsnoksághoz alábbiak szerint szolgál­tatták be: Kutas 1040, Babócsa 557, Lábod 85, Szabás 216, Bélavár 101, Somogyvisonta 1218 koronát. — A magyar állam nevében! Az állam polgárainak, magánvállalatok tulajdo­nosainak és erkölcsi testületeknek az állam törvényeinek betartása ad jogos védelmet még olyan támadásokkal és rágalmakkal szemben is, amelyeket képviselői immunitás birtokosai követnek el igaztalanul. Az „Uj Somogy“ lapkiadó vállalat és felelős szer­kesztője egy parlamenti gyorsíró szószerinti feljegyzéseivel örökíttettük meg Ereki Károly január 30 iki népgyűlési beszédét s ennek burkolt és nyílt rágalmai miatt nevezett ellen bűnvádi feljelentéssel élnek. A független ma­gyar bíróság majd a magyar állam nevében fogja ítéletét kimondani a rágalmak nyilvános terjesztője felett.­­ A kaposvári Széchenyi Társas­kör folyó évi február hó - án este fél 8 órakor könyvtára javára kabaréval egybekö­tött táncestélyt rendez. Helyárak I—V. sor 33 K, VI—X. sor 22 K, a vigalmi adóval együtt. Jegyek előre válthatók a meghívó előmutatása mellett a körben, Zrínyi utca 15 minden este fél 8 tól kezdve. — Végzetes és tragikus baleset­­ borított gyászba egy közszeretetben álló so­­­­mogymegyei úri családot. Verseghi Márffy­­ Lívia, akit mindenki megyeszerte finomlelkű,­­ angyali jóságú, életvidám, kedves leánynak­­­­s nyert, esett áldozatául annak a megfogha­­t­­atlan és még mindig oly gyakori gondat­­­­lanságnak, ami a töltött fegyverre­ való vi­­­gyázatlan bánásmódból eredhet. F. hó 29 én , délelőtt a fegyerek között keresgélvén, ezek .­ közül az egyiket leemelte és megtölteni pró­­­bálta, oly szerencsétlenül, hogy a nehezen járó és kissé kiálló gyűjtőszeg a fegyver be­­ csattanásakor a töltényt találta. A lövés el­dördült s a nehéz ólomgolyó kioltotta ifjú­­ életét. A szerencsétlenül járt, mély gyászba borított család iránt megyeszerte mély rész­­s vét nyilvánul meg. A temetés február hó - án délután 1 órakor lesz Hencsén, ahol a­­ Márffy­­család sírboltjában helyezik örök­­ nyugalomra a megboldogultat. — Szerkesztő ur! Melyik ablak mögül leskelődik ? Akik jelen voltak jan. 30-án az Ereki Károly képviselő úr által a kaposvári templomtéren tartott népgyűlésen, egybehangzóan arról értesítettek, hogy a szónok úr témában szegény beszédének a bátorhangú „Új Somogy“ és annak szerkesz­tője volt az állandó tárgya. A képviselő úr — nyilván itteni környezetének hamis su­galmazására — állítólag a fenti kérdéssel ismételten aposztrofálta alulírottat. E sorok írója hivatásbeli kötelességének ismeri, hogy minden olyan helyen megjelenjen, ahol azt az esemény fontossága a lap hírszolgá­lata érdekében megkívánja. Az Ereki képvi­selő úr által tartani szokott népgyűléseket azonban alantírt szerkesztő — mert ehhez joga van — nem tartja eseményeknek s ezért azokon nem szokott megjelenni már csak azért sem, hogy jó ízlését elrontani ne engedje. A két hét előtti beszámoló tel­jes tartama alatt a szerkesztő a kereskedők gyűlésén időzött, a tegnapi népámitás idején pedig d. e. 10 órától kezdve egészen déli 12 óra utánig egy igazán eseményszámba menő, lélekemelő ünnepélyen vett részt a Teleki utcai evangélikus imaházban, ahol Dr. Kring Jenő kir. ügyész urat iktatták be az egyházközség felügyelői méltóságába. Itt jelent meg a felekezetközi béke és testvéri megértés ápolására az a Dr. Thúry, akit Ereki képviselő azzal a képtelen váddal is illetett, hogy a felekezeteket egymás ellen akarja uszítani. A képviselő úr, információim szerint, arról is tett említést, hogy „nem tudja, honnan ju­t Kaposvárra Dr. Thúry szerkesztő, aki az itteni viszonyokat és em­bereket nem ismeri.“ Nem kell törnie a fe­jét a képviselő úrnak ! A honszerző Ár­páddal és a többi magyarokkal jöttem ide a vereckei szoroson át ezer év előtt és faj magyar őseim már 1572-ben nyerték el régi nemességük megújítását, tehát 300 évvel előbb, mint a sümegi postamesterés Witt­­mann családja régi sváb nevét Erekire ma­gyarosította volna. Nem azok a Habsburgok telepítették tehát ide, akik ellen a képviselő úr nemrégiben frontot csinált. Dr. Thúry Zsigmond. / — A Kaposvári Háztulajdonosok Szövetségének gyűlése. Tegnap délután tartotta meg a kaposvári háztulajdonosok szövetsége rendkívüli közgyűlését, melyet délután 3 órakor nyitotta meg Király József, a szövetség elnöke. Üdvözölte az igen szép számban megjelent tagokat és egyben saj­nálattal konstatálta, hogy a szintén meghívott megyei, városi és lakáshivatali hatóságok részéről senki sem jelent meg, egyedül az alispán részéről érkezett egy átirat, melyben — hivatkozva nagyfokú elfoglaltságára — sajnálattal tudatja meg nem jelenését. Király elnök ezután részletesen beszámol a folyó hó 9 én Budapesten tartott háztulajdonosok nagygyűléséről és felolvassa az ott elfogadott határozati javaslatot. A háztulajdonosok­­ és különösen a kisháztulajdonosok nehéz hely­zetét ecsetelte ezután. Utána Willman János szólalt fel a hadiözvegy és hadiárva háztu­lajdonosok nevében. Megrázó példákat sorol fel, hogy milyen nyomorban élnek azok a hadiözvegyek, akiknek férje a harctéren esett el, míg özvegye itthon roskadozva az adók stbi terhe alatt, ráadásul ki vannak téve egyes lakóik részéről a legnagyobb brutalitásnak. Wágner József szólalt fel ezután. Elmondta, hogy horvát és jugoszláv összeköttetéseinél fogva biztosan tudja, hogy legközelebb me­gint várható Horvátországból nagyobb számú kiutasított család, sőt a szétugrasztott eran­gel hadsereg egy része is ide özönlik, ami megint súlyosítani fogja a lakásmizériákat. Indítványt tesz, hogy a háztulajdonosok — a tulajdonjog fentartásával — ajánlják fel a lakbérjövedel­müket az államnak, amely ennek ellenében vállalja a házak karbantartását és egyéb kiadásokat. Az Indítványt elfogadták. A szövetség ügyészének felszólalása és az illetékes helyekre benyújtandó határozati ja­vaslat elfogadása után a gyűlés véget ért. — Az „Új Somogy“ szerkesztőségi órái d.e. 9-12 és d. u. fél 2-től fél 4 ig vannak Kontrássy­ utca 6. szám alatt. — Lapzárás d. u. 3 órakor. — Telefon 128- Főbb valutaárfolyamok : Napoleon 1610, dollár 503—498, márka 9­11—900, líra 19­00, rubel 2­60, lei 7­08 —7­04, szokol 6­85—6­82, svájci frank 78,00, koronadinár 14­10—1415, osztrák korona 77—78, lengyel márka 70 — 72. — Zürichi nyitáskor a magyar korona 120, az osztrák lebélyegzésü 1­­30 centime. — Könyvújdonságok, képeskönyvek, meséskönyvek nagy választékban kaphatók Szabó Lipót könyvkereskedésében, Kapos­vár, Korona-utca 1. x Utazókosarak, diszkosarak, lábtörlők, nádporoiók, virágállványok, valamint az ösz­szes kosáráruk legfinomabb kivitelben leg­olcsóbban csakis Mayer Lipót kosárárukeres­­kedésében kaphatók Korona-utca 13. alatt. Bernt az udvarban. Kérem a címre figyelni / UJ - SOMOGY 1921. február 1

Next