Uj-Somogy, 1925. augusztus (7. évfolyam, 172-195. szám)

1925-08-01 / 172. szám

2 A somogyi vadászok jónak tartják az új vadászati törvényt. A somogyi vadásztársadalom is érthető izgalommal várta a már régóta ígért revíziós vadászati tör­vény megjelenését. Tárgyaltak, ta­lálgattak, hogy mikép lenne legin­kább megfelelő a vadászoknak az új törvény, egyik tábor ellene volt a változtatásnak, míg a másik gyöke­res reformot óhajtott. A földmivelésügyi miniszter ren­delete nyomán a vitatkozók végül is oda lyukadtak ki, hogy­ jó az új vadásztörvény. Rendkívül helyeslik a somogyi vadászok a rendelet ama részét, mely a nyúl vadászásának kezdő időpontját 15 nappal kitolja. Helyesült még­pedig azért, mert a szaporulat biztosítása feltétlen meg van a rendeletben, mert számtalan hasas nyúl van, mely még felnevelte volna kölykeit az enyhe időjárás­ban, azonban a vadászati törvény és túl nem védve, szabadon puskáztat­­tak le. Most, hogy 15 nappal meg­­hosszabbíttatott a tilalmi idő, tete­mes állományszaporulatra számíta­nak a vadászok. A szárnyasok tilalmi idejének ki­tolása is általános helyeslésre talált. Különösen a fácánoknál rendkívül hasznos a tilalmi idő meghosszabbí­tása, főleg a színképződés miatt, mellyel együtt jár a fejlettség töké­letessége is. A szarvasbikákra és őzbakokra vonatkozó rész is meg­nyugtató, mert most már itt is biz­tosítva van az agancs tökéletes ki­növésének és kifejlődésének teljes­ lehetősége. Az igaz, hogy a szenve­délyes vadásznak még három nap is sok, ha nem vadászhat, de vi­gasztalódnak, hogy mégis csak el­jön az a"Bőn óhajtott nap, amikor megkezdhetik a puskázást. Bérautóm aV^ap fbármely szakában a jfozönafg rendelkezésére áll. Biztos és megbízható gemin f. Mérsékelt árak. prttK.----------v ■ Kontrássy.u. jEr* Gépjáratok az autó^szabad idejében (délután)jfz Erzsé­bettől a Strandfürdőig és vissza lO.OOOjKrona oo Fodrászok figyelmébe ! Jövel, KoW­i-noor stb. ha]« és szakán vágó gépek, •ezek összes alkatrészei, p«ma hajvágó ollók, bo­­ro^nszappan és az ÖTik­—, . szea THán­/iiAin' • i'lfTek a gyári áro n kaphatók Präger Jő éf Korona - illatszertárában Kaposvár, Koron^épület. c,n.9«Kse? 1025. augusztus 1. A somogyi gazdák nem masmázik. A hajnali tejrazziák ellen nincs kifogásuk a gazdáknak. Ellenpróbát akarnak az uradalmak. Az élelmiszerhamisítások meggát­­lására Mayer János földmivelésü­gyi miniszter szigorú rendeletet adott ki. A rendelet szerint szigorúan kell ellenőrizd a hatóságoknak a forga­­lombahozott tejet, tejfölt stb.-t. A kiadott rendeletnek eleget te­endő, a kaposvári rendőri büntető bíró hetenkint tejrazziákat rendez a városba érkező tejeskocsisok és te­jes asszonyok között. A tejrazziákon tejpróbát vesznek a kannákból s azokat megvizsgálás végett felkül­­dik a székesfehérvári vegyvizsgáló állomáshoz, ahonnan legtöbbször azzal érkezik vissza, hogy a tej gyenge, vagy vizes. A fehérvári jelentés nyomában jár természetesen a rendőri büntető bíró pár százezer koronás büntetése. Az érdekelt környéki uradalmak körében most mozgalom indult meg a földmivelésügyi miniszter rende­letének megváltoztatására. A gazdák ugyanis nem kifogásolják a tejraz­ziákat. Csak azt kívánják, hogy ugyanakkor ellenpróbát vehessenek s ők viszont a budapesti vegyvizs­gálóhoz kü­ldhessék fel a tejmintát. A gazdák a sérelmezett rendelet módosításának kivitelére gróf Som­­ssich László kaposújlaki nagybirto­kost, az OMGE elnökét kérik fel. A gerézdi kastélyból a római rendőrség fogházába. Dr. Hencz Lehel tipikus karrierje és letörése. — Amikor a kártya és a tőzsde járta . . . Somogy dzsentri családjainak egyik legtiszteltebb és legismertebb famí­liája volt a gerézd-pusztai Hencz­­család, Békében s a háború alatt gyak­ran bejárt a család nesztora, Hencz Gyula gerézd-pusztai kúriájából Ka­posvárra. A fia, Lehel is be-beláto­­gatott­ hozzánk, ő azonban még szívesebben járt Budapestre. Lehel a háború előtt kártyá­zott és vesztett. Ismert alakja volt a budapesti kaszinóknak. A balsze­rencse úgy kísérte, mint az árnyéka. A sok veszteséget mindig a gerézdi uradalom fizette. Az öreg Hencz csak fizetett a fia helyett a háború kitöréséig. Akkor a fia bevonult s nem háborgatta a leszerelés­t. Amig a fia a frontokon harcolt, addig az öreg Hencz az uradalommal küzdött. A harc vége az lett, hogy az öreg kivonult a veszprémi püspökség gerézdi bir­tokából s Pestre költözött. A háború után dr. Hencz Lehel a kultuszminisztériumban kapott ál­lást. Leszerelése után sem hagyott fel régi szenvedélyével s kártyázott és vesztett. Az apja idegeit teljesen felőrölték fia veszteségei s szana­tóriumba vonult. A felfordult gazdasági viszonyok közt dr. Hencz Lehel nyugdijaztatta magát s banküzletet alapított. Amig a hossz tartott, nagy lábon élt s kártyázott az ifjú fezér. De jött a bessz s dr. Hencz Lehelt maga alá temette. Bűnös után tartotta fenn magát s 1i­ikor a hullámok össze akartak csapni felette, 500 millióval kiúszott­­ Rómába. Az örökvárosban tovább folytatta nagyúri életét s a pénz fogyott, fo­gyott ...Később már annyira ju­tott, hogy filmfelvételeknél statisz­tált. Azonban rossz szinész volt. A budapesti rendőrség köröző levele alapján a római rendőrség felis­merte s letartóztatta. A folyta­tás .. . sablonos. s 72­45. Egy srangstress (a dollár sívk­­ialoe­jegyzésének pémcárfelyamás számítva) 14.396 pajpirkorona. Zűriek:­ julius 31 (Nyílás.) Pa ris £445, J­endec 2550.—. Newyork 515*—, Bruse*l ?.360.50, Missnó 1885, Komanoia ' 0675, Berlin 122.56, Bécs 72­45, Slóna 375, Prága i 527.5, Budapest 7245, Belgrád 930.—, Basaret , 65, Versó ,96 —, jButlapartt* julius­­31 A Magyar Nemzeti Bank jelentése a deviza­­klíringről: Angol font 345—847.000, Cseh korona 2104—2120, Dinár 1258 -1280, Dollár (5 dollártól felfelé) 70.450—71380, Francis frank 3385 - 3415, holland forint 28.205—28.475, Lei 862 -4Wflr*heva 511-519, Líra 2620—2®3, Bírod, márka 16.88­0— 16 990,­­Svájci trink 13 807 18.907. fennélrt-5 állat- és árnpise. Budapest, julius 30. Budapest, julius 31. Termény­jelentés. Irányzat tartott. Tiszavi­­déki búza budapesti paritásban 362.5—365, egyéb 357.5-360.5, rozs 2755-280, fák. árpa 260—270, tijzab 320-330, tengeri 260—265. Terménytözsdejárint. Hiva­talos árfolyamok ad­apest. Búza tiszavidéki (78) 3650—3765, (79) 3675-3700, egyéb (79) 3625-3650, (78) 3600— 3625, rozs 2750—2800, árpa 2600—2700, zab 4200—4400, tengeri 2600—2650, korpa 2175— 2200, repce 5350-5500. Sertéspiac, I. r. uradalmi faj 22500—23000, esedeti 21000—21500, szedett közép 20 -20530, könnyű 17— 19300, I. r. öregsertés 20500—21000, szalonna nmpt^a 26000, zsír nagy’­ban 30500^83^-26000, szalonná* hasított sertés 25'J^O—26003. I BeroiSIL lászló I és társulatának szenzációsig-1 játéka augusztus 5-én^ffonábaiJ — Jegyekasfrimóniában­.­­ Csajághy X°lS&fiS ezüstITÄÄ &gár 4S, | ftSSS ____________________________ f r Jó házból való Ilii tanonenak 9V raktára és Javítom. ÉpitA^ések tervezése és kivitele, MOklRim^k/suveszi kivitelben, Sírkövek möK^^gvélasztékban, Cementcserepek és intólapok, Betonvályúk, hidak, csövek, kutak, kerítések, kerítésoszlopok, kutkóik leszállított áron kajjgmi. Viszont elárusult az engedmény. T " V -------­ Városi Kertmozi Pénteken és szombaton Laurette Taylor szezációs vígjáték atrakciója. SZIVECSKÉM. Kacagtató vígjáték az angol társa­dalmi életből 7 felvonásban. Egy bolond százat csinál, burleszk 2 felvonásban. Híradó. SPORT Őrlési érdeklődés mutatko­zik a vasárnapi UTE-Turul-mér­kőzés iránt. UTE teljes komplett csapatával, köztük a világhírű Fogl II.,Fogl III. hátvédpárt, továbbá Jeszmás, Csontos magyar váloga­tottakkal jön le Kapos­várra. A Kaposvári Kerékpáro­sok Egyesülete társas kirán­dulást rendez augusztus hó 2-án, vasárnap. Vendégeket szívesen lát­nak. Gyülekezés d. u. fél 2 órakor a Lőbi-vendéglőben (Nemzeti Park). Dr. Jutassy ■ jászés arfa-és fittrápoló kaphatók a Hattyúdéban j "TeTékpá^T1 ^ 1 gp egyedárusitáj gp. g*1 1 _\teszállj imt^fak. u ft FeS9fcA49«SZ. ft ÉfllölPOi BÉPIlITÁRSISIS (főii Kaposvári Pali-Is Cementárugyir R.-T.) Kam­zsvár, (Sétatér mögött.) IF Há­mer alár­adó El Cim Ei bek Alk ami fogl elac K. gáti Kap Mö­kön üzh szei kait talá­lat : ségí lent héti óra Ne legs költ tel, k a piac nag vete möl kort -Oh nők Ti et nyo A 259 Érd Réz Iroc tér Ni­ko­lai gat bar­a mi be Mi Lé Be gá­ pék mól­orcí Frl Kap lefo­t Kó me csé adó kint Jám Ki egy álló: hold darr kél 1600 Egy föld: att­­­árér adói Alá lan Kap Tele Ui* bér­zés : Cim

Next