Uj-Somogy, 1926. március (8. évfolyam, 49-73. szám)

1926-03-27 / 70. szám

Hírek mindenfelől Bratianu román miniszterelnök szerdán délben átnyújtotta a király­nak lemondását. A debreceni törvényszék az olaszliszkai hamis milliósok ügyé­ben április közepén tartja a főtár­­gyalást. Dragonyosék rohammal verték szét a kommunistákat Metz város­ban, miközben súlyos sebesülések történtek. Dáner Bélát és Beck Oszkárt vád alá helyezte az Ügyvédi Ka­mara fegyelmi bírósága. Kétszázötvenezer főnyi haderő veszi fel újra a harcot a rifs kabi­­lok ellen. A vérontásnak, úgy lát­szik, nem akar vége lenni. A bukaresti kolozsvári sze­mélyvonat egy túlzsúfolt Pullmann­­kocsija felborult és véres katasztró­­fának lett okozója. Átlag egész Európában Romániában történik a legtöbb vasúti baleset. A fajok keveredésében látja a bűnök okát egy amerikai egyetemi tanár. Kasztrendszer felállítását kö­veteli, mert máskép elvé az Amerika. Görögországban előállítják a rendőrségre azt a nőt, aki rövid szoknyában jelenik meg az utcán. Csodálatos, a forrongó Görögország­nak arra is van ideje, hogy lemérje a szoknyák szélének a kövezettől való távolságát. Amundsen Rómába indult, hogy átvegye a „Norge“ léghajót észak­sarki útjára. Titokzatos gyilkosság történt Bu­dapest legnagyobb autógarázsában. A fővárost újabb Leh­er Amália ese­téhez hasonló gyilkosság tartja iz­galomban. A Kertész utcai Cyklop­­garázsban meggyilkolva találták Köller Ottóné német artistanőt. A gyilkos hurokkal fojtotta meg áldo­zatát, kirabolta és az ágyba begyö­möszölte, úgy, hogy csak négy nap múlva vették észre. A gyilkosság­nak szemtanúja is volt,egy­­ macska, ez a nyomozást azonban nem viszi előre. SZÍNHÁZ. * A Belvárosi Színház ven­dégjátéka a legnagyobb színházi esemény lesz. A nagyszerű fővárosi gárda legkitű­nőbb tagjai játszanak a kaposvári két estén. Simonyi Mária, Mészáros Géza, Kürti József, Harsányi Rezső nevei biztosítják az est fényét. Hét­főn, március 29 én Földes Imre nagyszerű vígjátékot, a „Pántlikát“ játszák. A darab előtt Földes Imre tart konferanszt. Kedden, március 3- án Lengyel Menyhért nagysikerű újdonsága, „Mária“ kerül színre. Je­gyek válthatók a Harmóniánál, Fő­ utca 12. és előadás napján a pénztárnál 6 órától. + Simonyi Mária, Mészáros Géza, Kürti József, Harsányi Rezső játszanak hétfőn és kedden a ka­posvári színházban. Jegyek váltha­tók a Harmóniánál, Fő utca 12., a Belvárosi Színház vendégjátékára. A színház sütve van. * Jegyét jó lesz, ha előre megváltja a Belvárosi Színház vendégjátékára. O­J-ROHOe? 1926. március 2. A kerékpáradó bonyodalmai Kaposváron A belügyminiszter nem hagyta jóvá a közgyűlési hatá­rozatot, mégis jogerős.­­ Eddig 200 rendszámot adott ki a rendőrség. Tudvalevő, hogy egyik múlt évi városi közgyűlés ritka adónemről, a kerékpáradóról hozott határozatot. Az új szabályrendelet szerint min­den kaposvári kerékpártulajdonos tartozik kerékpárja után 50.000 ko­rona adót a város pénztárába befi­zetni. Az érdekelt kerékpártulajdonoso­kat meglehetősen kellemetlenül érin­tette a képviselőtestületnek eme gondolkodása.­ Zúgolódtak ellene, semmi komolyabb lépést azon­ban akkor nem tettek, sem a meg­­felebbezésére, sem a megváltozta­tására. A fennálló törvények értelmében, ha a szabályrendeletet a belügymi­niszter 60 napon belül nem küldi vissza, az önmagától jogerőssé vá­lik. Ez történt a kerékpáradóról szóló szabályrendelettel is. A bel­ügyminisztériumból még ma sem érkezett értesítés a városhoz a sza­bályrendelet sorsáról s ezt a város­házán jogerősnek is tekintik. Időközben a rendőrség is kezébe vette a kerékpárügy rendezését. Rendszámokkal látja el a kerék­párokat. Mivel ezt kötelezővé tette s szigorúan ellen is őrzi a kerék­párokat, senki sem bújhat ki a rendszámkérés elől. Húszezer koronás bélyeggel ellá­tott kérvényben kell kérni a kapi­tányságot a szám kiadására. A rendőrség közigazgatási osztálya azonban csak akkor adja ki a rend­számot, ha az illető igazolja, hogy a városnál lefizette az 50.000 koro­nás kerékpáradót. A rendszám ára 25.000 korona. Ezt sérelmezik a kerékpártulajdo­nosok, akik most mozgalmat indí­tottak a kerékpáradó eltörléséiig, vagy legalább is mérséklésére. t­e­­kintve, hogy a rendőrség csak 20­ rendszámot adott ki s eszerint több kerékpártulajdonos nincs is a­rosban, az évi 10 milliós kerékpárgr­­adó nem sokat jelent a városnak, le is mondhat tehát nemes gesztusnál annak szedéséről. A Kerékpáros Egyesület közgyűlése. A Kaposvári Kerék­páros Egyesület folyó hó 27 én, szombaton este 8 órakor egyesületi helyiségében (Lőbl-vendéglő, a szín­házzal szemben) tisztújító közgyűlést tart, és kéri összes tagjait, hogy ezen, a tárgy fontosságára való tekin­tettel, okvetlenül megjelenni szíves­kedjenek. Turul—Levente 1—0 (0—0). Bajnoki. Bíró: Balogh (Pécs). 200 néző. Nívótlan, durva mérkőzés, melyet egy szerencsegól döntött el az egyébként jobb csapat javára. Az I. félidőben össze­vissza rugda­lózással telik el, mindkét együttes­nek több jó helyzete van, melyet kihasználni nem tud A II. félidőben a Turul csapatát előnyösen változ­tatva, sokkal jobban játszik, a Le­vente összeroppanik. A győztes gólt a II. félidő 26. percében Ilia lövi, gyenge, de helyezett lövése a kapus kezei közt perdül a hálóba. A Tu­rulból csak Saáry és Kállay emel­kedett ki. Neuspillart a bíró kiállí­totta, a Levente szürkén, de durván játszott. KTSE If­j.—KDLTE Ifj. 5:1 (2:1). Biró: Demján. A Levente ifj levonult. K­ove­lli-KRSC Ifi 3:1. Bíró: Fehér. Egyéb eredmények: NTE—Zrinyi 1:0. II. o. Bajnoki­ PAC—Újpesti Move 2:1. Pesterzsébet—Alsóausztria 3:0. Sparta-FTC-UTE kondi. 2:1. Prágában a DFC 3:2 (2:1) arányban legyőzte a budapesti NSC*t. Kaposvári Máv­ TE,—Rá­­kóczi 3:1 (1:1). Barátságos Biró, Tóth, Somogyi, Zajcal és Ko­vács helyén tartalékos Máv. szíj játék után biztosan győz Gacsár és Rosenberg (2) góljaival, a Rákócz gólját Szente rúgta. A mezőnybe kimagaslott Krausz játéka, de a csapat általában jó volt. Ellenfelé­nek legjobbjai Mamrovics, Simon Csizy. Kardmérkőzések. A tegnapi nap folyamán rendezték meg a mai egyetem aulájában az első osztályú kardcsapat bajnokság előmérkőzését. Az első csoportban döntőbe a MAC. és BEA.C. csoportjai, a má­sodikban a Tisza vivóklub és a Ve­­selényi vivóklub. A döntő mérkőzést vasárnap fogják lefolytatni. Budapest: 72*80* Z&ricfer márc 26 (Nyitott Pária 1805.—, London 2525.—, Newyork 519 25 Brüssel 2082, Ujisac 2089 5, Hollandia 20815, Berlin 123.65, Bécs 73.17, 876M 375.—, Prága 2538 5, Budapest 72.80, 3*Igrád 914 50 Bukarest 215.50, Varat 65.—, Budapest, márc. 25 A buda­pesti tőzsdén jegyzett devizák záró­árfolyama : Angol font 846—848.660, CiwiUtó: 2110.----2118 50, Dinár 1252 -1259, Dollár (5 dollártól felfelé) 71.175—71.475, Francia frank 2496- 2516 holland forint 28.585—28.725 *74.296—802 Levs 500.5­ 530., Lin 2872 5-2897., Bírod, márka 16.97 17.024, 3 vasasi trafik 13.740-18., Termény-, állat- és árnpír Budapest, március 25. Budapest, márc. 26. Termét jelentés. Irányzat kedvezőbb. Kis vidéki búza budapesti paritása 380.5-385., egyéb 377-887.5, n 215.5 —222. takarm. árpa 225.5—2 zao 442—21­2 Ezemes tengeri 172 177. Terménytőzsdezárlat. Hi­­talos árfolyamok ab­apast. Bu tisza vidéki (77) 382-385, (­ 385-387, (79) 3870-3900, egy­ (77) 3770-3880, (78) 3800-380 (79) 3820-3850, rozs 2150-222 árpa 2300—2400, zab 2450—255 tengeri 1750—1770, korpa 1650- 1675, repce 6000—6200. Sertéspiac, f. r. uradalmi fi 20500-2100­­, szedett 20000-20501 szedett közép 19—19503, könnyű 16 17000, I. n. öregsertés 19000—1950 szalonna nagyban 20500, zsir nagi basstett i’erits­­220n­tS—2400 Ft. 1 Budapesti II Nemzetközi Vásár 1926. április 17 28-ig. Rendezi a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, Vámszabadraktár. — A legjobb eladási alkalom. Áru- és személyszállítási kedvez­mények a bel- és külföldi vasutak és hajózási társaságoknál. Vizumkedvezm­ények. Központi iroda: Budapest, V., Szemere­ u. 6. Tb. képviselet: Kereskedelmi és Ipar­kamara, Pécs. ÉIl/^rífcuékek (Agfa9JEI«Mnft stb.) n­a­g­y vá ?­a auték- Ffti \ ima1 egolesé b­­& li |‘ \ &s*s kaptoatéki Spit­zaV-Aamn Sémyképéeseti ssakffizljufflPin Kaposvár, K «ima##,' 1. as. Bozótkamra a napfk­Rnely szakában tetty­­•mrekkg^llflá dlm­entesen áll mé­lyen tlaspHT TCTCim rendelkezésére. terve­­nk is kaphatók., IMS* MTK-Rapid 3:1. . Húsvéti ajándéktárgyak legolcsMan­ Gsalágny Antal órás és ék^Huzésznél Kaposvár, Korona-ti szerezhetők be. jDOHNÁNYII I EGYETLEN VANGYERSENTN 1 ® kedden, április 6-án este fél 9 órak­or^*^^ c - A VÁROSI SZI|n^2BAN: s CtJuJIuRki % oebbek. Hattyú drogéria és látszerészgyi szigár üzlet­­ben kaphatók.

Next