Uj-Somogy, 1928. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1928-02-04 / 28. szám

2 és a legnagyobb rendben szét­oszlott. Csak sajnálnunk lehet, hogy dr. Vétek György polgármester, — más­­irányú elfoglaltsága folytán — nem vehetett részt a gyűlésen, amint tervezte, mert részvétele esetén bi­zonyára bejelentette volna, hogy a gyűlés megtartására voltaképpen semmi szükség nincs, minthogy a határozati javaslatban foglaltak már a dr. Rónai János-féle „felebbezés“­­ben is benne vannak és azt már el is juttatta a polgármester ugyan­ahhoz a népjóléti miniszterhez, aki­nek a vonatkozó képviselőtestületi határozat is átadatott. mozi. Péntek. Szombat. Szenzáció! Szívbemarkol! Megrendít! Elisabeth Bergner a német drámai színpad istennőjé­nek főszereplésével! SZERELEM. Balzac elbeszélése filmen, 8 fej. Szenzációs kiegészítő műsor. Előadások kezdete: 4, fél 7, fél 9. A délután 4 órai előadás félhelyárak­­kal lesz megtartva. Buti®pests 90m90* Zürich, február 4. (Nyitás.) Páris 20-42, London 25 34, Newyork 51- 95 negyed, Brüssel 72-42, Milánó 27-53 és fél, Madrid 8885, Amsterdam 209-55, Berlin 124-03, Wien 7325 és fél, Szófia 374 és fél, Prága 15-41, Varsó 58-20, Belgrád 9-13 és három­negyed, Bukarest 3-19 Terménypiac, Budapest, február 4. Termény­jelentés : 79-es tiszavidéki búza 31-90—3210, felsőtiszai 31-75—31-95, dunántúli 31-65—3285. Rozs 28-65— 28-85. Takarmányárpa 27-00—27-50. Tengeri 24-05—24-25. Zab közepes 27-50—2770. Köles 22-50—23-50. Fém­képezőgépek is kellékek /Agfa, Banff stb.) s nagy választék­iban legolcsóbb­­■limai I tr u»p ha t­ó k S p 1 v z e rjTO m h fényképészeti adalt üzletében Kaposv/f tr^t Wron­a­ utca 1. szám. Sötétkasal nap bármely szakában vegy­szerekkel együtt díjmentesen áll mi­lyen tisztelt vevőim rendelkezésére. Lemezek darabonként is kaphatók. 23188 ..IUUm*m.......... llfesüljön \^mig karikagyűrűjét és a J&gftyHLjK t­al órás és ékszerész-üzleteben be nem szerezte. — Ugyanott hihetetlen olcsót^asárolimf órát, JF J függőt, láncot. Ékszerek átalakítását, órák és szemüvegek javítását a legolcsóbban vállalom. Kaposvár, Korona­ utca 1. UJ*SOMOGY! A társadalmi összefogás jegyében folyt a­­nokok Társaskörének bankettje. Százötven terítékes vacsora dr. Vétek György polgár­mester, elnök és Siposs Kálmán gazdasági tanácsos, al­elnök tiszteletére. Kaposvár minden társadalmi réte­gének illusztris társasága gyűlt ösz­­sze szerdán este a Hivatalnokok Társaskörébe, hogy ünnepelje a kör két érdemes vezetőjét, dr. Vétek György polgármester elnököt és Siposs Kálmán gazdasági tanácsos alelnököt megválasztása alkalmával. A megjelentek soraiban helyet fog­lalt többek közt Tallián Andor alis­pán, dr. Hess József apátplébános, dr. Császik István pápai kamarás, Mayer Bertalan kormánytanácsos, ipartestületi elnök, Bujkovszky Gusz­táv vármegyei tb. főjegyző, Bársony János felsőkereskedelmi iskolai, Biró Lajos leánylíceumi igazgató, dr. Tö­rök Lajos városi főorvos, Dausek Géza, az Iparos Társaskör alelnöke, Czanyó László közüzemi igazgató stb. stb. A 150 terítékes bankett hangulata mindvégig lelkes és emelkedett volt. Az első felköszöntőt Bársony János felsőkereskedelmi igazgató mondotta a polgármesterre. Szépen felépített beszédében mutatott rá azokra az elévülhetetlen érdemekre, amelyeket 6 éves polgármestersége alatt a vá­ros fejlesztése körül elért s vázolta azokat az eredményeket, amelyeket 1 éves elnökségével a körben elért. Bemutatta mint ügyes, a viszonyo­kat gyorsan felismerő s minden helyzetet a városa, a köz javára kihasználó zsenit, a szépnek, a har­móniának barátját és istápolóját, a társadalmi és felekezeti békének első őrét. A sűrü éljenzéssel megszakított felköszöntő után dr. Vétek György polgármester állott fel szólásra s szerényen elhárította a neki tulaj­donított érdemeket azzal, hogy amit tett, kötelességből tette. Az elért eredményekhez tisztviselőtársai se­gítették, viszont a célt, feljebb­valói tűzték ki. Hálásan emlékezett meg Tallián Andor alispánról, aki m­i­­denben megértette intencióját, szán­dékát s szívesen segített neki a munkában. Meghatva mondott köszönetet a bankett résztvevőinek, akik megje­lenésükkel dokumentálták azt, hogy helyeslik azt a politikát, amelyet ő követ a várospolitika irányítása te­rén. Amit ő a város vezetésében meghonosított, kívánja keresztül­­­­vinni a körben is, amelyben, reméli, mindenkor meleg otthonra talál a társadalmi béke és szeretet. Végül megköszönte Bársony igazgató elis­merő szavait s a vendégek egészsé­gére ürítette poharát. A nagy taps elültével Tallián An­dor alispán állt fel szólásra s a kör tagjait összetartásra, az egymás iránti megbecsülésre buzdította, majd a polgármesterre ürítette poharát. Marton Géza pénztáros Siposs Kálmánt üdvözölte lelkes szavakkal, mint akit rátermettsége, agilitása predesztinál az alelnökségre. Siposs Kálmán rövid, de hatásos válaszában, hangsúlyozta, hogy eb­ben a pozíciójában is legjobb tudása szerint, önzetlenül és becsülettel akar dolgozni. A megjelentek soká együtt marad­tak s sűrü pohárkocintással pecsé­telték meg a sikerült összejövetelt. SPOR Somogy—PVSK 7—2 (4-0). A ködös, hideg idő nem riasztotta el a futball rajongóit a Turul pályá­ról, ahol a Somogy vívta a „tavaszi“ szezonban első barátságos meccsét a délnyugati kerület bajnokcsapatá­val, a PVSK-val. Akik kinn voltak a pályán, kárpótlást kaptak a csa­patoktól a hidegért, mert mindkét együttes oly ambícióval, lendülettel játszott, mintha a szezon kellős köze­pén abszolválna egy fontos meccset. A Somogy állóképessége, nagyobb rutinja folytán végig uralta a mécs­esét s számára egy pillanatig sem volt kétséges a mérkőzés kimene­tele. A Somogy legénységének össz­teljesítménye kielégítő. Egy-két já­tékosa még lábában érzi a téli pi­henőt, a többség azonban máris for­mába jött. A csatársor új összeállí­tásában jól bevált, a half sor is elég szilárd, a bekkek még bizonytalanok, a kapus megbízható. A további összeszokottság csak hasznára lesz az együttesnek. Egyénileg Gacsár, Palkó, Weisz II. volt a legjobb. Ga­csár szenzációs formát árult el. Min­den akciója eredményes volt Fárad­hatatlanul dolgozott Palkó, aki agi­litásával nagyon hasznos tagja volt a csapatnak. Weisz II. különösen az első félidőben állta meg a helyét, a második félidőben kissé leállt. Dsida rúgásainak eredményét 3 gól eléggé hirdeti. Ráblban az igyekezet volt nagy, Tallián dolgozott s sokat segí­tett. Az első félidő Somogy fölénye, a második félidőben gyengült s ak­kor a PVSK küzdött jobban. A pécsi csapat mezőnyben szépen dolgozott. Állóképessége is elfogható. Lelke­sedése dicséretre méltó. A gólokat Dsida 3, Strakovics 2, Gacsár 1, Horváth N­. 2, Schilinger 1 rúgták. Naszlady bíró sokat tétovázott. Negyvenkét birkózó küz­dött Kaposvár birkózó baj­nokságáért. Tegnap folyt le a Turul rendezésében az Iparosszék­ház nagytermében a Kaposvár vá­ros 1928. évi birkózó bajnokságáért rendezett birkózó verseny, amelyen nem kevesebb, mint 42 induló vett részt. Ez a hatalmas szám maga mutatja a verseny nagy erkölcsi ér­tékét, de ha még tekintetbe vesszük azt, hogy a megtisztelő címért foly­tatott küzdelemben a főváros leg­nevesebb birkózói vettek részt, messze kimagaslik a verseny a vi­déki versenyek közül. Ha a kapos­vári birkózók nem is hódítottak el több bajnokságot, becsülettel meg­­állták helyüket a nagy konkuren­ciában. A verseny gondos előkészí­tése, gyors lebonyolítása vitéz Ador­ján József szakosztályvezető ér­deme. A győzteseknek dr. Polgár Kálmán ügyészségi alelnök osztotta ki a díjakat lelkes, buzdító beszéd keretében. A késő éjszakába el­nyúló verseny eredménye a követ­kező : Légsúly: 1. Szekfü (Turul). 2. Zsebe (Turul). 3. Balázs (Törekvés). Pehelysúly: 1. Nobl (Ute). 2.Kell­ner (UTE). 3. Kelemen (BME). Könnyű­súly: 1. Matura (MTE). 2. Klinger (UTE). 3. Zombori (MAC). Kisközép: 1. Tunyogi (FTC). 2. Keresztes (MAC). 3. Somogyi (Turul). Nagyközép: 1. Orgovány (UTE), 2. Nagy (Ceglédi MOVE), 3. Matuska (Postás). Nehézsúly: 1. Varga (Beszkár), 2. Adorján (MAC), 3. Deák (Postás). A Kaposvár—Pécs város­közi boxmérkőzés vasárnap délután 4 órakor lesz a Koronában. Helyárak 1­50 pengőtől 50 fillérig. 1928. február 4. sím. NAPTÁR. Február 4. Szombat. R. k.: Korz. Andr. Pro­testáns: Ráhel. Szr.: Sebbat hó 13. Nap­kelte 7 óra 25 p., nyugta 17 ó. 4 p. Hold kelte 15 óra 20 p., nyugta 6 ó. 51 p. — A kerületi főkapitány Kaposváron. Teller Gyula szé­kesfehérvári kerületi főkapitány tit­kára, vitéz dr. Vida Elemér rendőr­­kapitány kíséretében Kaposvárra érkezett. — Megírják a kaposvári kath. egyház történetét. Dr. Hoss József apátplébános kedden Budapesten járt, ahol a herceg Esz­­terházy-hitbizomány kezelőségének engedélyét igyekezett megszerezni abból a célból, hogy a család levél­tárában kutatásokat végezhessen olyan okmányok után, amelyek alap­ján a kaposvári kath. egyházközség történetének főbb adatai összeállít­hatók lesznek. Ugyanilyen irány­ban létettek lépések a veszprémi püspöki levéltár anyaga tekinteté­ben is és minden remény megvan arra, hogy a veszprémi egyházme­gye legnépesebb plébániájának tör­ténete a közel­jövőben írásban lesz összefoglalva a jelen és az utókor számára. — A Szociális Misszió ren­des havi ülése. A kaposvári Szociális Misszió szerdán tartotta rendes havi ülését a vármegyeház nagytermében. Az ülést dr. Hegyi Árpádné elnöknő nyitotta meg s üdvözölte a megjelenteket, közölte, hogy február 20-án nagyszabású mű­vészestélyt rendeznek a városi szín­házban. A estélyre lejön Pilinszky opera-énekes, Tormay Cecil írónő és Gáspár Jenő író. Özv. Rima­­nóczy Kálmánná a fogházmisszió működéséről számolt be, majd Babics Endre egyházi tanácsadó tartott lelki konferenciát. — Jegyzőgyakornok - vá­lasztás: Somogyudvarhely község képviselőtestülete a január hó 30-án megejtett választáson, a megürese­dett jegyzőgyakornoki állásra egy­hangúlag Dezső Aladárt választotta meg. — Az eucharisztikus férfi liga február 4-én, szombaton este fél 6 órakor összejövetelt tart a Katholikus Körben. A tagok pontos megjelenését kéri a liga vezetősége. — Emlékeztető a liceális előadásra. Mint lapunk keddi számában már jeleztük, a „Berzsenyi Társaság“ liceális előadásai során, ma, azaz pénteken d. u. 6 órakor, a városháza dísztermében dr. Pórász Dezső kaposvári nőorvos és urológus a „nemibetegségek és a házasság“ címmel, számos kép bemutatásával tart előadást kizárólag férfiak ré­szére. Senki se mulassza el ezt a nagyfontosságú előadást, melyből okul a házasulandó és a gyermekes családapa, unokáit szerető öregapa egyaránt. A tiszta élet és az egész­séges család mindenkinek az érdeke. Belépődíjak, úgy mint máskor, sze­mélyenként 20 fillér. — Cserkészek és leventék földje a Balaton mentén. A kultuszminiszter 36 hold földterü­letet vásárol a Balaton mellett a cserkészek és leventék számára. A terület felhasználásának részleteit az Országos Testnevelési Tanács dol­gozza ki.

Next