Uj-Somogy, 1928. május (10. évfolyam, 99-122. szám)
1928-05-01 / 99. szám
X. évf. 99. (2576.) szám. Kaposvár, 1928. május 1., kedd. Ára: 10 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: POLITIKAI NAPILAP. Előfizetési árak: KAPOSVÁR, KONTRÁSSY UTCA 6. SZÁM. " Egy hóra 2 pengik — Negyedévre 6 pengő. — Félévre 12 pengő Felelős szerkesztő Hirdetések ára millimétersoronként 10 fillér, szövegrészben ISZOL TELEFONSZÁllj-128. Dr. THURY ZSIGMOND. Hivatalos és pénzintézeti hirdetések magasab áron díjazandók.t RÁDIÓ - TELEFON Valószínűleg repülőgépen toloncolják ki Kun Bélát Bécsből Pesthy Pál igazságügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy a bécsi rendőrség nyomozási eredményei megérkezése után lehet csak elhatározó lépést tenni Kun Béla ügyében. A kiadatási eljárás tekintetében az első lépést az ügyészség teszi meg, melynek indítványáról a büntető törvényszék dönt. Prágai jelentés szerint a csehországi kommunista párt elhatározta, hogy tiltakozik Kun Béla kiadatása ellen és követeli szabadlábra helyezését. Vasárnap az a hír terjedt el Bécsben, hogy Kun Bélát internálni fogják. Szombaton Bécsbe érkezett Schweinitzer rendőrfőtanácsos, a budapesti főkapitányság politikai osztályának vezetője, a budapesti büntetőrendőrség két főfelügyelőjének a kíséretében. Schweinitzer rendőrfőtanácsost fogadta Schober rendőrfőnök. Schweinitzer főtanácsos hír szerint hétfőn, vagy kedden tér vissza Budapestre, hogy felettes hatóságának jelentést tegyen. Az osztrák hatóságok megvárják, amíg Seipel kancellár visszatér Bécsbe és akkor történik döntés Kun Béla ügyében. Az egyik osztrák keresztényszocialista politikus véleménye szerint Ausztria Oroszországgal nem akar konfliktusba keveredni, márpedig ez történnék, hogyha Kun Bélát kiadnák Magyarországnak. Székely Bélát mindenképpen kitoloncolják Ausztriából. Bécsi jelentés szerint ma reggel semmiféle megkeresés nem érkezett Budapestről Kun Béla kiadatása tárgyában. Az osztrák hatóságok nem is várnak kiszolgáltatási kérelmet, mert Kun Béla szovjetoroszországbeli alattvaló, tehát kiadatása nem is jöhet szóba. Nagy fejtörést okoz az osztrák hatóságoknak, hogy tiltott visszatérés miatti büntetésének kitöltése után Kun Bélát hogyan távolítsák el Bécsből, a szomszédos államok ugyanis nem akarják területükön keresztülengedni és így felmerült az a terv, hogy repülőgépen fogják elvinni valamelyik orosz határállomásra. Meghosszabbították Windischgraetz herceg betegszabadságát. Windischgraetz Lajos herceget, mint ismeretes, a kúria a legfelsőbb fokon 4 évi börtönbüntetésre ítélte. A herceget időközben, igazságügyminiszteri engedéllyel betegszabadságra bocsátották. Ez alatt az idő alatt operációt hajtottak végre rajta. A betegszabadság most április 30-án járt le, de a herceg egészségi állapotára és az orvosok véleményére való tekintettel, az igazságügyminiszter további 3 hónapra meghoszszabbította a betegszabadságot, ezek szerint tehát Windischgraetz herceg július 30-án tartozik folytatni a már megkezdett büntetésének végrehajtását, természetesen csak az esetben, ha időközben nem részesítik a legfelsőbb elhatározás alapján őt is kegyelemben. Május 20-án lesz a kisantant konferenciája. Bukaresti jelentés szerint a legközelebbi kisantant konferenciát e hó 20-án tartják meg Bukarestben. Hir szerint a konferencián Titulescu válaszolni fog azokra a feltevésekre, amelyek szerint a szentgotthárdi fegyverszállítás ügyében Románia nem lett volna egységes állásponton Jugoszláviával és Csehországgal. Nobile elindult a Spitzbergák felé. Nobile tábornok expedíciós hajója a Gitta di Milano Tromsőből útra kelt a Spitzbergák felé. A francia pótválasztásokon is Poincaré pártja győzött. Párisi jelentés szerint Poincaré döntő győzelmet aratott a vasárnapi francia választáson. A kommunisták nagy vereséget szenvedtek. Éjjeli 12 órakor az eredmény a következő : Megválasztottak 46 jobboldali republikánust, 23 baloldali republikánust, 15 jobboldali radikálist (Loucheur), 23 radikálist, 19 szociálrepublikánust (Painlavé), 13 kommunistát és 32 szocialistát. Vér nélkül visszatérhetnek határaink. Nagy Emil vasárnap beszámolót tartott jászladányi választói előtt. Állást foglalt az általános titkos választójog mellett, mert véleménye szerint béke csak így lehet az országban. Az a nézete, hogy néhány éven belül vér nélkül sikerülni fog a határt rendezni, ha Rothermere politikájával az ország egész lakossága azonosítja magát. Óriási ovációval fogadták New Yorkban a „Bremen“ utasait. A Bremen-repülők 6 óra 10 perckor érkeztek meg Newyorkba. Valóságos diadalmenettel fogadták őket. A város képviseletében Walker polgármester jelent meg. Mihelyt a begördülő vonat megállóit, Walker polgármester a szalonkocsiba ment és üdvözölte a repülőket, akiket azután autóján a Ritz Carlton-szállóba kísért el. A szállóban a repülők a mikrofon elé álltak és Chamberlain bemutató szavai után, rádión köszöntötték az amerikai közönséget. Orvosolják a MAVART járatai iránt felmerült panaszokat. Szilárd Sándor, a MAVART kaposvári képviselője a panaszok ügyében felért az igazgatósághoz. Foglalkoztunk lapunk hasábjain az újonnan megindult Kaposvár— Nagykanizsa-i autóbusz-járatokkal, amelyeket a MAVART bonyolít le két hatalmas Benz-Mercedes kocsival. Részletesen kitértünk a drága viteldíjakra, amelyek bizony olyanynyira megdrágítják az autóbuszokon való utazást, hogy arra csak a legmúlhatatlanabb eset kényszeríti az embereket. Az autóbuszok menetideje is túl hosszú, amennyiben vonaton csaknem fele idő alatt lehet Nagykanizsára érkezni. Cikkünk megjelenése után alkalmunk volt ez ügyekben beszélni Szilárd Sándorral, a MAVART kaposvári képviselőjével, aki az „Új-Somogy“ cikkének megjelenése után részletes felterjesztést intézett az igazgatósághoz a panaszoknak az orvoslása végett. Szilárd Sándor, mint feltétlen ismerője a kaposvári viszonyoknak, felterjesztésében a kaposvári viszonyokhoz kérte alkalmazni a járatok menetidejét, ami ugyancsak megfelelne Nagykanizsának is. A viteldíj leszállítását is kérte Szilárd, annál is inkább, mivel az eddigi tapasztalat szerint, a nagy viteldíj miatt rendkívül kevesen veszik igénybe az autóbuszokat, amelyek csaknem állandóan üresen futnak Kaposvár—Nagykanizsa között. A MAVART tervbe vette egy teherkörzet Kaposvár székhellyel való megszervezését is. Ebben a körzetben a teheráru forgalmat is a MAVART-kocsik bonyolítanák le. A körzet megszervezését és bedolgozását máris megkezdte Szilárd Sándor. Most, hogy a felterjesztés Kaposvárról elment, már csak az a fontos, hogy a MAVART igazgatósága belássa a bajok orvoslásának szükségességét és a revíziós rendelkezését mielőbb eljuttassa a végrehajtó szerveihez. Ezer értékes tárgy lesz nyerhető a vasárnapi jótékony tombolán. Az Evangélikus Nőegylet jótékonysági akciója ezúttal is teljes sikert ígér. Szebbnél-szebb nyereménytárgyak várják a vasárnap délutáni teadélután tombolajátékának résztvevőit. Valami különleges szerencsének mondható, hogy most, amikor az általános anyagi nyomorúság, az ínséges pénzszűke még a jobbmódú családok körében is érezteti hatását s amikor tőkenélküli, jövedelemszegény kispolgárok nem ritkán a nélkülözés kínjaiban gyötrődnek, ugyanakkor az emberi lélek nemesebbik fele, a jótékonyság iránt fogékony része a lakosság szívének, szinte pazar bőkezűséggel juttat önkéntes adományokat, ha a társadalom rokonszenves hölgytagjai akciójuk során hozzája fordulnak. A városunkban levő felekezetek közül a legkisebb számarányú evangélikusok jótékonyságáról ismert Nőegylete méltán dicsekedhetik az idén ismét azzal, hogy a város egész lakossága osztatlanul melléje állott, mert amint alkalmunk volt látni azt a rengeteg sok értékes tárgyat, amit a vasárnap, f. hó 6-án délután 5 órakor a Turul-szálló nagytermében teával egybekötve megtartandó tombolajáték nyereményeiül összehalmoztak, meggyőződtünk arról, hogy ez a rendezői tábor bámulatosan közel tudott férkőzni a társadalom szívéhez akkor, amidőn kérő szavára ennyi minden jött össze ingyenes adományok alakjában. Sőt tudunk nem egy esetet, amikor azzal vont magára némi neheztelést a rendezőség egyik vagy másik tagja, mert elmulasztotta adománykérését itt vagy ott, ahol számítottak rá. Innen van azután, hogy nem volt ebben a városban üzlet, vállalkozás, cég, vagy család, ahol, ha bekopogtattak az evangélikus nőegyleti tombola tárgygyűjtői, üres kézzel kellett volna távozniok s ez teszi érthetővé, hogy már meg kellett kezdeni a rengeteg nyeremény osztályozását, hogy a vasárnapi tombolajátékon az ambók, ternák stb. illő