Uj-Somogy, 1928. szeptember (10. évfolyam, 198-222. szám)
1928-09-01 / 198. szám
X. évf. 198 (2675.) szám. ára: 8 fillér. Kaposvár, 1928. szeptember 1., szombat Szerkesztőség és kiaddhiTBtek POLITIK Ü 1 N á P L á P. Előfizetési árak : KAPOSVÁR.* KONTRÁSSY UTCA 6. SZÁM. ^ "mlTr Egy nóra 2 pengő. — Negyedévre 6 pengő. — Félévre 12 pengő 1 felelős 67erkesztő Hirdetések Araxallllméter soronként 10 fillér, szövegrészben 151111. TELEIONSZÁM! 128. Dr. THURY ZSIGMOND). Hivatalos és pénzintézeti hirdetések magasab áron d!]azand-ok RÁDIÓ-TELEFON Minisztertanács volt ma délelőtt. Fass József,-miniszterelnök elnökletével ma délelőtt 10 órakor minisztertanács kezdődött a népjóléti minisztériumban. A miniszterek közül egyedül Scitovszky Béla belügyminiszter vett részt. A többi tárcákat az államtitkárok képviselték. A minisztertanács elsősorban a takarmányinség enyhítésére irányuló problémával foglalkozott. Tárgyalták a tengerivám felfüggesztését, a korpa árának, a takarmányküldemények vasúti díjtételének, továbbá hizlalási kölcsönök ügyeinek kérdését. Zárt ülés foglalkozik Génfben az optánspörrel. A népszövetségi tanács állítólag zárt ülésen érinti a magyar—román optánspört. A románokhajthatatlan magatartása kényszeríti a Népszövetséget arra, hogy újból foglalkozzék az üggyel. A románok legutóbbi jegyzéke nem tekinthető válasznak. Románia nyilván el akarja kerülni az ügy érdemi tárgyalását azzal, mintha ebben az ügyben a felek között közvetlen tárgyalások volnának folyamatban. A tanács nem érdemben fogja a magyar—román optánspört tárgyalni, csakis azt fogja megbeszélni, hogy az optánsügyet ki lehetne-e tűzni a napirendre, vagy sem. Magyar zeneszerző sikere Londonban. A csütörtöki szimfonikus hangversenyen mutatták be Kodály Zoltán „Hári János“ művét a szerző személyes közreműködésével. A közönség lelkes ovációban részesítette a szerzőt. A lapok egyhangú megállapítása, hogy Kodály műve az idei évad legsikerültebb zenei bemutatója. Professzionista futó lett az olimpiai bajnok arab El Quasi, az amszterdami olimpiászon a maratoni futás győztese, aki egy Renault-automobil üzemben volt vasmunkás, otthagyta foglalkozását és professzionista lett. Szerződést írt alá, amelyben kötelezi magát, hogy Amerikában 5 hónapi időtartam alatt 10 egyenként 42 km-es maratoni futást, valamint 10 egyenként 25 km-es futást hajt végre. Ritka szép halászzsákmány. Az algyői híd közelében a Tiszában egy halász két méter hosszú és egy mázsa súlyú harcsát fogott. A nagy harcsát bevitték Szegedre és ott adták el. Románia nem akar háborút. A román minisztertanács egyhangúlag elhatározta, hogy Románia hozzájárul a Kellogg-féle háborúellenes szerződéshez. Egyelőre csak egy járás menedékháza lesz látva Somogyban. Tállián alispán kitűnő mintaintézményt ismert meg Rákospalotán. A Szerzetes-nővérek kezelésében nagyszerűen beválik az élet hajótörötteinek boltig gondozása. Jeleztük már tegnapi számunkban, hogy Tallián alispán ama tanulmányútának eredményéről, amelyet a járási menetékházak felállítása érdekében negyedmagával a napokban végzett Rákospalotán, részletesebben fogjuk tájékoztatni olvasóinkat. Az Újpest mellett, Rákospalotán levő „Stefaneam Aggok Menháza“, ahova dr. Ehn Kálmán képviselő kalauzolta a Tallián alispánból, Nádasdy műszaki tanácsosból, mint építészeti szakértőből és dr. Csehy János aljegyzőből, ennek az ügynek megyegyűlési előadójából álló bizottságot, franciaországi szerzetes nővérek kezelése alatt áll. Ez az intézet gróf Károlyi István emlékére alapíttatott 1905-ben gróf Károlyi Sándor által és 1912-ben megnagyobbittatott. Az intézetben 100 elaggott, sors által megtört egyénnek van hely biztosítva, mintaszerű ellátással. Az intézetet fenntartó és vezető apácák a „szegények kisnővérei“ nevű rendház kötelékébe tartoznak. Ez a rend 310 házat tart fenn az egész világon és ebből csak ez az egy van eddig Magyarországon. A rendház tíz tagja közül csupán kettő tud valamit magyarul, a többi 8 közül a francián kívül a németet is beszéli egy pár. Egyébként valamennyien előkelő mágnáscsaládok sarjai, akik az élet zajából visszavonulva, minden igyekezetüket azoknak az elaggott, elhagyatott szegényeknek az ápolására és gondozására fordítják, akiknek a nővérek maguk gyűjtik össze házaló kéregetéssel az élelmet és akikkel a szeretet ideális kommunizmusában együtt is étkeznek. Ebbe a menedékházba az alapítólevél rendelkezései értelmében csak 60 éves koron felüli nőket és férfiakat vesznek fel. Úgy hogy a jelenlegi állományban 74 éves a legfiatalabb, de van egy 100 éves nő is és egy 94 éves férfi is közöttük. A gondnokoltak elhelyezését és ellátását mintaszerűnek, sőt irigylésreméltónak találta a bizottság." A tisztaság, rend meglepő és jobb, mint bármely kórházban, úgy hogy a bentlevők nem érzik magukat intézeti raboknak. Megvan a rendes kimenőjük is, ha kérik, de a kitűzött határidőnél hamarabb visszatérnek, mert bent érzik magukat a legjobban. Az intézet beosztása is kifogástalan. Van kápolnája, társalgója, dohányzója, stb. és természetesen elkülönített női és férfi osztálya. A helységek tele vannak szent képekkel és szobrokkal és az ápoltak lelki nagy megnyugvással, buzgón végzik valási kötelességeiket. Általában olyannak találta a somogyi bizottság a megtekintett és tanulmányozott intézetet, hogy annak mintájára kívánatosnak tartják Somogyban egyelőre egy menedékháznak a felállítását és berendezését. A költségek tekintetében Nádasdy tanácsos most végzi a szakszerű számításokat. Nagy baj azonban, hogy a rend egyelőre nehezen tud apácákat Somogy rendelkezésére bocsátani de egy intézet részére még csak juttatnak 10—12 nővért. A rendjük szigorú előírásai szerint élő szerzetesnővérek legjobban szeretnék, ha magyar szerzetesnők is belépnének rendjük kötelékébe, mert így könnyebben eleget tehetnének a sok irányból jelentkező igényléseknek, amelyek ilyen apácákat kérnek. Ennek a női szerzetesrendnek a tagjai azonban egy helyen sokáig nem maradhatnak, mert hol ide, hol oda helyezik őket. Így például a magyarul is beszélő nővérek egyike nemrég jött Konstantinápolyból, egy ottani hasonló intézmény szolgálatából, azelőtt pedig Sanghajban volt huzamosabb ideig. Ugyanez a bizottság járt még Budapesten a magyarországi szerzetes nővérek tartományi főnökénél is, aki Tallián alispán kérésére megígérte, hogy a szükséges számú szerzetes nővéreket rendelkezésre fogja annak idején bocsátani. Ez a módja a szerzetes nővérek alkalmazásának azonban aligha lesz Somogyban megvalósítható, mert Áronffy kormányzó csak olyan apácákat tud rendelkezésre bocsátani, akik fizetést kapnak. Ezt pedig a menedékház büdzséje aligha bírja ki. Parancsnok változás a kaposvári vámőrkerületnél. Vitéz Bobest Mátyás tábornokot saját kérelmére nyugalomba helyezték. — Vitéz Németh Lajos ezredes az új parancsnok. A kormányzó f. évi augusztus hó 17-én kelt magas elhatározásával zythavai vitéz Bobest Mátyás tábornoknak, a m. kir. kaposvári vámőrkerület parancsnokának saját kérelmére f. évi szeptember 1-vel nyugállományba való helyezését elrendelte és vitéz Németh Lajos ezredest a m. kir. kaposvári vámőrkerület parancsnokává kinevezte. A vámőrkerület távozó parancsnoka, vitéz Bobest tábornok, egyike volt a hadsereg legkiválóbb tisztjeinek, aki tüzes magyar érzéssel és példás hősi elszántsággal teljesítette kötelességét a világháború csatamezőin. Szolgálatát, aktív idejének 32 éve alatt, állandóan a csapatoknál töltötte és egyike volt a legkiválóbb, legképzettebb csapattiszteknek, aki a millenium évében került ki a Ludovika Akadémiából, mint 18 éves ifjú. A világháborúban tanúsított hősies magatartásáért a legmagasabb kitüntetéseket nyerte el, így a vaskoronarendet, míg a békeévekben a III. oszt. magyar érdemkeresztet. A Nemzeti Hadsereg megszervezésekor ő állította fel Nagykanizsán a 6. honvédgyalogezredet, amelynek 6 éven át volt parancsnoka. Onnan került 3 és fél évvel ezelőtt a kaposvári vámőrkerület parancsnoki állásába. A társadalmi körökben is élénk szimpátiának örvendő és mindössze 50 éves tábornok maga kérte nyugállományba helyezését és nyugalmi idejét Budapesten szándékozik tölteni. Az új parancsnok a honvédelmi minisztériumban hosszabb idő óta osztályfőnöki minőségben teljesített szolgálatot, azelőtt pedig a vezérkar kötelékében fejtett ki értékes tevékenységet. A vámőrkerület parancsnoki tisztét előreláthatólag szept. hó közepén fogja elfoglalni. Szeptemberben megkezdődnek a járási levente versenyek. ~ ——»f Szeptember 16-án rendezik a megyei levente tűzoltóversenyt, 23-án a kerékpárversenyt. Az aratási munkák befejezése után a falvakban újból megindul az intenzív leventeélet. A nyár elején megrendezett körzeti leventeversenyek után az ősz küszöbén sor kerül a járási versenyek megrendezésére. A vármegyei testnevelési felügyelőség az idén nem rendez megyei leventeversenyt, hanem inkább a célnak megfelelőbb járási versenyek keretében kívánja bemutatni leventéink tudását, fegyelmezettségét, sportbeli ügyességét. A járási versenyek programmját most dolgozta ki a vármegyei testnevelési felügyelőség. E szerint a járási versenyek szeptember 2-án kezdődnek. Kaposvár város, a marcali és barcsi járás leventeversenyét