Uj-Somogy, 1929. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1929-01-01 / 1. szám

XI. évf. 1. (2773.) szám.____________________________Ara: 12 fillér.___________________Kaposvár, 1929. január 1., kedd. Szerkesztőség és kiadóhivatal: POLITIKAI NAPILAP. Előfizetési órak: KAPOSVÁR, KONTRÁSSY­ UTCA «. SZÁM. MaiS^Lasztfi Egy óóra * <­**■ ~ ^«y^vre 6 pengő. — Félévre 12 pengő mima Hirdetések ára millimétersoronként 10 fillér, szövegrészben 15 fint TELEFONSZÁM: 128. Dr. THURY ZSIGMOND. Hivatal»s és pénzintézeti hirdetések magasabb áron díjazandó* Újévre. Amily elenyésző patánya az em­ber a nagy mindenségnek, éppoly semmiség az idő végtelenségében az a 365 nap, amelyet mi, gyarló teremt­mények, a könnyebb nyilvántartás céljából évnek, esztendőnek neve­zünk, s ezeket egymásutáni sorrend­jükben évszámokkal is megjelöljük. A véget soha nem érő világ örök­folyásában mivel több egy ilyen „év“ nevezetű időrész, mint egy vízcseppje a tenger medre felé hömpölygő fo­lyamnak, vagy mivel több, mint ama porszemek egyike, amelyek bármelyik homoksivatagot belepik és mérhetetlen rétegben takarják? A véges elméjű és a lét véges határai közé szorított ember nagy időnek látja a múlandóságnak egy­­egy évét és innen van, hogy fog­lalkozási, felekezeti és társadalmi különbség nélkül mindenki ünnep­lésre méltónak tartja azt a napot, amely az óév elmúlása után, legel­sőként virrad reá, mint egy újabb esztendő hajnalhasadása. Érthető és indokolt tehát, ha úgy az állam, mint az egyház, ünnepként üli meg ezt az emberiség nagy tömegeinek lelki szükségérzetével amúgy is ün­neppé avatott esztendő­fordulót. A naptárreformot annak idején ke­resztülvivő VII. Gergely pápa a Krisz­tus születésének emléknapja utáni 8-ad napra tette az esztendő kez­detét s azóta igy üli meg, e. napon, az Uj-év ünnepét a világ. És mert oly közel van az Uj-évhez a Kará­csony, és mert még úgyszólván a Krisztust váró karácsonyi hangulat üli meg a lelkeket, nem kell-e a Karácsony örömei után az érkező Új­év, a másik nagy vendég, elé menni ünnepi gondolatokkal, a kö­­zelgető jövőt fürkésző tekintetünk­kel ? Jön az új esztendő! Itt is van már első napja: az Újév. De jó lenne belelátni a titkaiba annak a többi 364 napnak, amely az elsőnek a háta mögött lapul, előttünk isme­retlenül, kiszámíthatatlan esélyek­kel és fordulatokkal. Földi embe­rek közül csak igen kevés kivá­lasztottnak adatott meg az isten­ségtől, hogy belelásson a jövő titok­ködébe. Ami jóslás mégis történik, az inkább kísérlet, számítás, való­színűségi következtetés. Mi még azokkal sem akarunk tartani, akik látszólag reális alapokon latolgatják a jövő fejleményeit. Ha a Gondvise­lés bölcsessége nem látta célszerű­nek és szükségesnek, hogy elébünk tárja előre a távoli napok várható eseményeit, akkor megnyugszunk az ő szent akaratában és lemon­dunk a lehetetlen megkísérléséről, neve próbálunk behatolni az elzárt jövő mindentudó kertjébe. Ám azt nem tagadhatjuk, hogy vannak gyötrő pillanataink, — ame­lyeket újból előidéz az újév küszö­béhez való elérkezés — amikor ag­gódva, fájó szívvel kérdezzük, mint­egy önnöm magunktól: mi lesz ezzel az árva, megcsonkított édes ha­zánkkal ? S ha, Pandora­ szelencé­­jeként, csukott fedelével, tartalma titkával itt áll előttünk az 1929-es év, csak azért szeretnék felnyitni, hogy ennek a haladásra ítélt or­szágnak a sorsfordulatai felől leg­alább valami biztató vigasztalást olvashatnánk ki a napok rejtett értelméből. Itt van az Újév és mi tűnődve töprengünk afölött, hogy megelé­­gelte-e már a sors azt a tengersok keservet és szenvedést, amiket egy igazságtalan béke végzete zúdított a magyar nemzet ártatlan fiaira és leányaira. Hiszen a közelmúlt ka­rácsony csak nemrég bizonyította be, hogy mennyire kiölték a mi világunkból a karácsony szent jel­legét , a békét, azok, akik Trianon bűnével mocskolták be lelkiismere­tüket. Hiszen a szeretet és béke szent karácsony­ estéjén nem tudott összeülni igen sok magyar család, mert emberalkotta korlátok választ­ják el egymástól az apát és fiát, szuronyok erdeje és zaklató intéz­kedések egész sora áll testvér és testvér egymás felé törekvésének útjába. Itt van az Új-év és mi az egek kárpitjáig hatoló kiáltással szeretnék világgá harsogni: béke ez, amikor a fegyveres hatalmukra támaszkodók az isteni szeretet és béke ünnepén immár tizedszer is elválasztják azo­kat, akik szívük szerint együvé vágynak ? Velőtrázó sikoltással Sze­retnék fülébe mennydörögni Európa és a nagyvilág földi bölcseinek, hogy*. tökéletlen korcsot alkottak , abból, amit Isten tökéletesnek teremtett! Eljött az Új­ év és mi szeretnénk feleletet kapni arra a nagy kér­désre, hogy: bezárul-e végre a ti­zedik gyászos esztendővel az a korszak, amelyet egy ártatlan nemzet bűnhödéséül szabott ránk egy szándékosan félrevezetett ítélő­­szék? Várjon meghozza-e végre az 1929-es év a világ népeinek azt a jobb belátást, amely újból éppé teszi ezeréves országunk szent tes­tét, hogy lehessen "itt ismét meg­elégedett, boldog és gondoktól mentes élet, ahol megtalálja megélhetését mindenféle becsületes foglalkozás, a tisztességes munkának minden kenyérkeresője ? Csak vergődünk egyelőre a két­ségek és töprengések között, mert nem tudhatjuk, hogy van-e még számunkra jobb élet is megírva a sors könyvében, vagy továbbra is csak a kínos haldoklás fájdalmai, szenvedései, az el nem hárítható gyötrelmek keserű pohara lesznek osztályrészünk. Kérjük azért minden magyar szív legáhitatosabb érzéseivel az Egek Urát, hogy virrassza ránk új eszten­dejével annak a jobb jövőnek a '-2 ’okát, amelyben nagyobb, virágzóbb és erősebb­t tesz ez a mi áldott Magyarországunk, mint azelőtt is volt. RÁDIÓ - TELEFON Közgazdasági reményeink 1929-re. Schoeber Béla, a Magyar Nemzeti Bank vezérigazgatója úgy nyilatko­zott, hogy semmi ok sincs arra, hogy az 1928. esztendő elé pesszi­mizmussal tekintsünk. Ellenkezőleg minden remény meg­van a fokoza­tos haladásra, amely emberi szá­mítás szerint tartósnak ígérkezik. Közgazdasági életünk kedvetlensége csak pszichológiai okokkal magya­rázható, még­pedig első­sorban az­zal, hogy az 1927. évi nagy fellen­dülés túlzott reményeket ébresztett közgazdasági életünkben. Meghalt a magyar Mathu­­zsálem. Tegnap reggel Budapesten meg­halt Magyarország legidősebb pol­gára, Koltzs Barna, aki nemrég töltötte be 112-ik életévét. z Olasz-jugoszláv közeledés. Londoni jelentés szerint Musso­lini kezdeményezésére tárgyalások fognak megindulni az olaszok és a jugoszlávok között, új barátsági szer­ződés megkötése ügyében. Rómában bíznak abban, hogy a tárgyalások rövidesen megegyezésre vezetnek. Már Berlinben is dühöng a spanyol járvány. A spanyolnátha Berlinben jár­­ványszerűen terjed. A betegek száma naponként öbbszázzal növekszik. Magyar csapatok győzelme külföldön. A külföldi túrán levő labdarúgó csapataink közül a Ferencváros 6:0 (4: 0) arányban győzött a lisszaboni Sporting ellen, a Nemzeti pedig 5: 3 (1:1) arányban az F. C. Padova-val szemben. A szerb kormányválság és a horvátok. A belgrádi kormány lemondását Zágrábban meglehetősen közönyö­­sen fogadták. Pribicsevics Szvetozár először egyáltalán nem akart nyilatkozni, később azonban a Politika munkatársának ezeket mondotta: ha a válságot csak a szerb pártok pártszükségletei idéz­ték elő, akkor egyáltalán nem érde­kel bennünket. Rablómerénylet Sashalmon A szombatról vasárnapra viradó éjszaka a Budapest tőszomszédságá­ban lévő Sashalom községben két bekormozott arcú bandita megtá­madta a hazafelé tartó Kicsik Pálnét, gyógyszerész feleségét. Az úriasz­­szony brilliáns függőjét kitépték a füléből, majd megkötözve, a villájuk kertjében lévő virágágyak közé dob­ták, azután a ridiküljéből a lakás­kulcsot kivették, felnyitották a villát és teljesen kirabolták. Kicsiknét csak órák múlva találták meg, ki­szabadították a kötelékekből és be­vitték lakására. Most az izgalomtól megviselve, súlyos betegen fekszik lakásán. Új esztendő küszöbén A kereskedelmi miniszter úr kör­iratban hívta fel az ország vala­mennyi ipartestületét, hogy a Kéz­műves Kamara ügyében foglaljanak állást, tehát a magyar kézműves és kisiparos társadalom sorsdöntő kér­dése vár megoldást a most bekö­szöntő év első felében. Nem lehet kétséges, hogy az ipar­testületek nagy része egy szívvel­­lélekkel foglal állást a Kézműves Kamara felállítása mellett. Ma, mikor a világháborút követő katasztrófális összeomlás után a trianoni árok alatt nyögő Csonka- Magyarország lerongyolódott kéz­műves és kisiparossága két malomkő között őrlődik, mert egyfelől a gyár­ipar támaszt a maga tömegproduk­ciójával leírhatatlan versenyt, más­felől meg a kereskedelem veszi el megrendelőjét és vevőjét a maga olcsóbb, de értéktelenebb és nagyon sok esetben idegen áruinak terjesz­tésével, feltétlenül szükségesnek tar­tom egy olyan központi szerv léte­sítését, amely a mai lélekbemarko­­lóan nehéz időkben oltalmazója, védője, harsányszavú szószólója le­hessen a kisiparosságnak. Szükség van erre az erős köz­ponti szervre, mert az ipari köz­­igazgatási feladataikat különben hí­ven betöltő kereskedelmi és ipar­kamarák a kisiparosság existenciáli, érdekeinek védelmében nem állhat­nak mai összetételükben a kisipa­rosság oldalára. De szükség van erre az erős köz­ponti szervre azért is, mert ez lesz az ipartestületi intézmény betető­­zője. Ha az ipartestületek reformja tör­vényes uton valóra válik s vala­mennyi iparos tagja lesz a járási ipartestületeknek, a megyei ipar­testületek szövetségeiben tömörült iparosság az Országos Kézműves Kamarában, mint középponti szerv­ben, kapja meg azt a legfelső tago­zatát, amely a 300 ezer főnyi kis­iparos társadalom életbevágó és speciális kérdéseiben irányítója, ve­zetője, harcosa lesz az egész ma­gyar kézmű- és kisiparosságnak. A közös kamarák tehát a jövő­ben is végzik ipari, közigazgatási és véleményező funkcióikat, mert országos érdek, hogy az ipari köz­­igazgatásnak ezek a jól bevált szer­vei továbbra is ellássák azokat a szükséges feladatokat, amiket a tör­vény reájuk rótt, ezentúl azonban ott lesz még a törvényben gyökerező, tehát súllyal bíró középponti szerv, amely a kisiparosság életbevágó jelentősége kérdéseiben tanácsával, munkájával, minden más érdek te­kintetbevétele nélkül ott áll majd a várfokon s egész odaadással küzd a múltban is, de a jelenben is ha­zafias érzésű s az ország közgaz­dasági érdekeit a maga termelő munkájával becsületesen szolgáló s igy a szebb magyar jövőt megte­remteni segítő kézművesek és kis­iparosok oldalán. Kijelentem s vallom, hogy a lé­tesítendő központi szerv neve nem annyira fontos, hogy ezért az ipa­ros társadalom k­ét táborra szakad­jon, azonban ahhoz feltétlenül ra­gaszkodnunk kell, hogy ez a kö­

Next