Uj-Somogy, 1929. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1929-01-03 / 2. szám

1920. január 3. HÍREK. NAPTÁR. — Személyi hir. Littke Jenő máv. üzletigazgató a kaposvári me­netrendi értekezleten való személyes részvétel céljából ma délelőtt menet­rendügyi referenseivel együtt Kapos­várra érkezett. Az értekezlet, mint már jelentettük, d. u. 5 órától van a Városháza kistanácstermében. — Kinevezés. Az igazságügy­miniszter dr. Szetsey István nagy­atádi gyakorló-ügyvédet az ügyvédi tanács tagjává kinevezte. — Evangélikus orgonaava­tás Sandon. Bensőséges, felejthe­tetlen ünnepe volt a sandi evang. gyülekezetnek vasárnap. Ekkor avat­ták fel a sandi evang. templom új orgonáját. Az ünnepség alatt a templom zsúfolásig megtelt a hívek seregével, akik­ mély áhítattal várták az orgona megszólalását. A felava­tást Teke Dénes evang. lelkész vé­gezte, aki megható beszédben emelte ki az ünnep jelentőségét. Káldy József iharosberényi evang. lelkész lépett ezután a szószékre s gondo­latokban gazdag, magas szárnyalási­ beszédben méltatta a sandiak ünnepét. — Áthelyezések a Mávnál. Mak­sa Béla titkár tanárt a kapos­vári internátusból a szeged-rókusi fiókműhelyhez, Zakál János tisztet Harkányfürdő állomásról Szentlőrinc állomásra helyezték át. — Az Aggapolda 54 lakó­jának megvendégelése. A Dausek Géza lakatosmester elnök­lete alatt eredményesen működő „Turul“ gyermekszerető asztaltár­saság évenkénti szokásához híven az idén is gondolt a társadalom ki­érdemesült tagjaira, az Aggápolda lakóira, akiknek Szilveszter-nap délutánján 3 órakor, szép ünnep­ség keretében kedves szeretetven­­dégséget rendezett s ez alkalommal az Aggápolda 23 férfi és 31 női la­kójának élelmiszereket, ruhane­­müeket, tészta- és süteményféléket bőségesen osztott ki, melyekkel hi­hetetlen örömet okozott az élet fá­radt vándorainak. A szép ünnepé­lyen Siposs Kálmán gazdasági ta­nácsnokkal együtt jelen volt az asztaltársaság választmányának igen sok tagja. A szeretetvendégségen kiosztott tárgyak adományozóinak lapunk holnapi számában részletes nyugtázás kapcsán is köszönetet mond az asztaltársaság. A Kaposszerdahely mű­kedvelő előadást tartott. A kaposszerdahelyi ifjúság műkedvelő előadást rendezett, amelyen színre került az Árva Rózsi című nép­színmű és a Kis kadét című daljáték. Az előadás úgy erkölcsileg, mint anyagilag fényesen sikerült. Az ösz­­szes szereplők valamennyien nagyon jól játszottak. Busa Antal 10 pengős és mások kisebb összegű felül­­fizetéseiért ezúton mond köszönetet a Rendezőség. — Betörtek a belvárosi plébánia-hivatalba. Hoss Jó­zsef dr. apátplébános feljelentést tett a kaposvári állami rendőrségen, hogy Szilveszter éjszakáján ismeret­len tettes betört a plébánia-hivatalba s az irodából, a pénztárfiók felfeszí­­tése után, 80 pengőt ellopott. A rend­őrség megindította a nyomozást.­­ Január hó 6-án, vízkereszt napján, a Turul Jótékonycélú Asz­taltársaság az Iparosszékház ragyogó sárgatermében, este 8 és fél órai kezdettel nagyszabású műsoros tea­estélyt rendez, amelynek előkészíté­sén Dani Sándor főrendező és a lel­kes műkedvelő gárda, a biztos siker jegyében, rendületlenül fáradoznak. A műsor elsőrendű lesz. Műsor után tánc következik. A tiszta jövedelmet a Gyertyaszentelő ünnepén leendő kiosztáskor, a szegény és árva gyer­mekek felruházására fordítják. To­vábbi részletekre még visszatérünk. — Jól sikerült a Sylveszter­­est Vízváron. Miként minden évben, úgy ez évben is iparkodott a vízvári ifjúság, hogy a magyar kul­túrát előmozdítsa műkedvelő előadás­sal a Sylvester-estet élvezetessé te­gye. Színre került: „Hej de szép a lakodalom“ c. népszínmű, amelyben különösen a női szereplők tűntek ki, de a férfi műkedvelők is nagyon jók voltak. Különös elismerés illeti a rendezőt Vogronics Boldizsár jegyzőgyakornokot, ki már ezen köz­ségben több jótékonycélú műkedvelő­előadást rendezett. — Éleslövészet. A nádasdi harcszerű lőtér január havi túlságos használata megnehezítette az erdő­­kitermelési munkálatokat, éppen ezért a városi erdőbirtokossági el­nökség kívánságára a már kitűzött éleslövészeti napok megváltoztatásá­val a következő új napokat állapította meg a katonaság. Éles lövészet lesz a nádasdi harcszerű lőtéren eszerint 4, 5, 7, 8, 14, 15, 21, 22, 28 és 29-én. Az arra járás a jelzett napokon életveszélyes. — Febr. 3-án Balázs-nóta­­est a színházban. — Műkedvelő előadás Ka­pósdban. A kapolyi ref. ifj. egye­sület igen jól sikerült műsoros es­télyt rendezett. Szebbnél szebb énekek, szavalatok és rövid bohó­zatok gyönyörködtették a szép szá­mú hallgatóságot. Minden közre­működő ifjú és leány dicséretet ér­demel. Irredenta dalaival az ifjú­sági dalárda igen nagy sikert ért el. A befolyt tiszta jövedelem kultur­­célra fordittatott.­­ Ezernél több embert kísértek be az elmúlt évben a fogházba. A kaposvári kir. törvényszék fogházába az elmúlt év folyamán 1053 különféle bűncselek­ményekkel gyanúsított embert szál­lítottak be a különböző hatóságok. Óriási szám ez, ha vesszük, hogy ennek a számnak 95 százaléka So­mogyban elkövetett bűncselekmény tettese. — Holnap este lesz Brill Dezsőné énekiskolájának hangversenye az Iparos­székházban. — A KPAC csütörtökre kitűzött választmányi ülés elmarad és helyette 7-én, hétfőn este 8 órakor ül össze a választmány a cseh­ iskolában. — Rádió-műsor. Csütörtök, január 3. 915. A m. kir. 1. honv. gyalogezred zenekarának hangver­senye. 9­ 30: Hírek. 9­45 : A hang­verseny folytatása. 12 : Déli harang­­szó, időjárásjelentés és hírek. 12­20 : Gramofonhangverseny. 16: Horváth Jenő min. tan. „A gazdasági mun­kaszerződések megkötésének szabá­lyairól. 1745: Rádió-szabadegyetem. 18­50: Angol nyelvoktatás. 19­30: A m. kir. Operaház „Faust“-előadása. 22-30: Időjárásjelentés. Utána sza­lonzenekari hangverseny. — Időjóslás. Kiadatott 1929. január hó 2-án délután 1 órakor. Fagypont körüli hőmérséklettel ha­vazás várható. — Mulatság után felfris­sülni menjünk az Erzsébet­­gőzfürdőbe ! — Női és leányka-kabátok óriási választékban, feltűnő olcsó árban Fürst József cégnél, Korona­­utca 11. — Bundáskabátok, szőrmés­takarók, lábzsákok, soffőrbundák — saját készítményeink — dús válasz­tékban, jutányosan: Székely Ármin Fiai úriszabóknál, Kaposvár. — Vendéglősök figyelmébe 18 éven aluliak kiszolgálását tiltó figyelmeztető táblák kaphatók az Uj-Somogy nyomdájában. (Tele­fon 128.) — Takarékbetétek után legmagasabb kamatot térit Magyar Ál­talános Takarékpénztár Kaposvári Fiókja Erzsébet-szálló épületében. vármegyére felállított vasgerenda-tele­pen minden mértékben és mennyiség­ben beszerezhetők. — Lakóházak pin­cék, magtárak és istállók építésénél terhelhető és tűzmentes mennyezetre készítéséhez leggazdaságosabb a mű­szakilag legmegbízhatóbbnak elismert diósgyőri vasgerendák beépítése,­­ mert ezek nyers vasércből olvasztva, kellő tisztítás után lesznek hengerelve, teherbírásuk négyszeres megterhelésre van garantálva. Beszerezhető Len­­tprei Testvéreknél -- Kaposvár, Korona­ u. 10. Vasgerendarakodó-telep Vár­ utca 5. Január 3. Csütörtök. Római k.: Genovéva sz. Prot.: Benjámin. Szr.: Tebeth hó 21. Nap­kelte 7 ó. 48 p., nyugta 16 ó. 22 p. Hold kelte 0 óra 19 perc, nyugta 12 ó. 7 p. ú­J-SOMOG­Y Szerdán délelőtt évnyitó teljes ülést tartott a kapos­vári kir. törvényszék. A kaposvári kir. törvényszék múlt évi ügyforgalma. A kir. törvényszék szerdán Szi­gethy Antal elnök elnöklete alatt teljes ülést tartott, amely ülésen a törvényszék összes bírái jelen vol­tak. A teljes ülésen a törvényszék elnöke a múlt év eredményeit is­mertetve, a törvényszék bírói ka­rának a kifejtett eredményes nagy munkásságáért teljes elismerését és köszönetét nyilvánította és Isten se­gítségét kérte a további zavartalan munkássághoz. A múlt évi ügyforgalmi adatai a kir. törvényszéknek a következők: főlajstrom szám volt 1927 évben 5094, 1928-ban 5183, vagyis a múlt évben a forgalom a kir. törvény­széknél 89 lajstrom­számmal szapo­rodott. Az egyes ügyszakok szerint a forgalom a következőképen osz­lott meg: Vagyonjogi per volt 421—37-el ke­vesebb, mint a múlt évben. Váltóper 76, 8-al kevesebb mint a múlt évi. Házassági válóper 282,—9-el több a múlt évinél. Gondnokság alá helye­zési per 53,—25-el kevesebb a múlt évinél. Egyéb per 30, 11-el több a múlt évinél. Perenkivüli ügy 361, 15-el kevesebb a múlt évinél. Csőd 51, 29-el több a múlt évinél. Cég 611, 125-el több a múlt évinél. A já­rásbíróságoktól a kir. törvényszék­hez megfelebbezett polgár per volt 1157, 295-el több a múlt évinél. Pe­renkivüli felebbviteli ügy volt 423, 40-el több a múlt évinél. A büntető ügyszakban érkezett 1550 bűnügy, 142-vel kevesebb, mint tavaly. Pénz­ügyi kihágási ügy volt 321, 66-al kevesebb mint tavaly. A járásbíró­ságoktól a kir. törvényszékhez meg­felebbezett büntetőügy 630,64-el ke­vesebb, mint tavaly. ­omogy-, Tolna-, Baranya és Zala ' ■ dítANcc 3 — Urológia-, vese-, hólyag- és végbélbetegeknél a ter­mészetes Ferenc József keserűviz gyorsan csökkenti a székelési zava­rokat. Kórházi bizonyítványok elis­merik, hogy a Ferenc József víz biztos és kellemes hatása kö­vetkeztében állandó használatra rendkívül alkalmas. Kapható gyógy­szertárakban, drogériákban és fű­­szerüzletekben. — Ha azt akarja, hogy arc­bőre állandóan bársonysima, üde és illatos legyen, használja a Mittel­mann-féle higiénikus bőrápoló szappant. Egy 15 dekás darab ára P 120. Kapható a Korona-pa­tikában, Kaposvár, Korona­ u. 10. — Támogassuk a helybeli ipart és kereskedelmet! dm*ddmmp*d**d**d*p*p$ Kiadja az Uj-Somogy nyomda- és lapkiadó R.-t. A kiadásért felelős SEBŐK JENŐ. 1WWWWWWWWWWWWW Nagyberki község elöljáróságától. 2384/1-1928. szám. Tervpályázati hirdetmény. Nagyberki községben felépítendő kör­jegyzői lakás és iroda tervének beszer­zésére, a körjegyzőség községei kép­viselőtestületeinek megbízása folytán, tervpályázatot hirdetünk s felhívjuk mindazokat, akik ezen tervpályázaton résztvenni akarnak, hogy jeligével el­látott, szabályszerűen lezárt és lepecsé­telt pályaműveiket 1929. évi január hó 24-én d. e. 8 óráig a nagyberki kör­jegyzői irodában annál is inkább adják be, mert a később beérkezőket, még ha postán érkeznek is, figyelembe nem vesszük. A tervpályázat feltételei a követ­kezők : 1. A tervpályázaton csak magyar honos mérnökök építőmesterek és ké­pe­szett kőművesmesterek vehetnek részt. 2. A körjegyzői lak és ennek tarto­zékai két épületből állanak : egy fő- és egy melléképületből. 3. A körjegyzői lak, mint főépület, 4 szobát, 1 előszobát, 1 fürdőszobát, 1 cselédszobát, 1 konyhát, 1 éléskamrát, 1 padlásfel­járást, 1 pincét, 1 pincelejá­rót, 2 irodahelyiséget, 1 várószobát, 1 segédszobát és két illemhelyet (egy az irodának és egy a lakásnak), a mellék­­épületnek 1 húsfüstölővel kombinált mosókonyhát, 1 fáskamrát, 1 istállót, 1 kocsiszint, 1 sertésólat és 1 tyúkólat kell magában foglalnia. Készítendő to­vábbá a tervhez egy kút, egy szemét­­gödör és kerítés is. 4. Pályázni a 3. pontban leírt épüle­tekre, illetve helyiségekre csak együt­tesen lehet. 5. A tervhez a törvényes követelmé­nyeknek megfelelő, szabályszerűen elő­méretezett költségterv is készítendő és pedig olyképpen, hogy elfogadás ese­tén az épületek a költségvetés szerinti összegből — anyagi felelős­ség mellett — felépíthetők legyenek. Készítendő to­vábbá a tervhez alaprajz, részlettervek, annyi metszet és homlokzat, amennyi a terv megértéséhez szükséges. Csato­landó továbbá műleírás és idomtervvel ellátott beépített köbtartalom és mun­kamennyiség számítás is. A szükséges tervek 1:100 arányban készítendők el. 0. A beérkezett pályaműveket a köz­ségi képviselőtestület 1929. évi január hó 25-én megtartandó rendkívüli köz­gyűlésben — az államépítészeti hivatal szakvéleménye alapján — fogja el­bírálni. 7. A nyertes pályamű 300 pengő ju­talommal fog dijaztatni s az nyomban a nagyberki körjegyzőség községeinek tulajdonába megy át, annak benyújtója azonban a kivitellel, vagy bármely más tervezési munkával való megbízást nem igényelhet. 8. Fenntartjuk magunknak a jogot arra, hogy a pályadíjat nem nyert pályamunkák bármelyikét 40 pengő­díj mellett a körjegyzőség tulajdonába átvesszük. 9. A nem jutalmazott pályaművek 1929. január 31-ig személyesen átvehe­tők, ezen időn túli megőrzésekért fe­lelősséget nem vállalunk. 10. A részletes tervezési programmra vonatkozó felvilágosítást, a hivatalos órák alatt a körjegyző ad. Nagy­berki, 1928. évi december 17. Kis Pál István s. k. körjegyző. Javós A. Káról** 28231 bíró.

Next