Uj-Somogy, 1931. május (13. évfolyam, 98-121. szám)

1931-05-07 / 102. szám

XIII. évfolyam, 102. (3467.) szám. Ára: 8 fillér. Kaposvár, 1931. május 7., csütörtök. Szerkesztőség és kiadóhivatal . KAPOSVÁR, KONTRÁSSY­ UTCA 6. SZÁM. TELEFONSZÁM: 12­8. POLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkesztő: Dr. THÚRY ZSIGMOND. Előfizetési árak: Egy hóra 2 pengő. — Negyed évre 6 pengő. — Fél évre 12 pengő. Vasúti pályaudvaron a lap ára 1 fillérrel magasabb. Hirdetések ára millimétersoronként 10 fillér, szövegrészben IS Ib­i. FŐBB események A képviselőház mai ülésén a kereskedelmi tárca költségvetését tárgyalták. Kun Béla a kisipari köl­csönt tette szóvá. Tabody Tibor a légiforgalom kibővítéséről beszélt, amelyhez fontos gazdasági és keres­kedelmi érdekek fűződnek. Bod János kereskedelemügyi mi­niszter meghívására május 9-én Bu­dapestre érkezik Eduard Heini Ausztria kereskedelemügyi minisz­tere. Az állandó osztrák—magyar idegenforgalmi bizottság ekkor tartja a tanácskozását Ileána olasz királyi hercegnőt el­jegyezte Habsburg Antal főherceg. Az esküvő júniusban lesz Rómában. Pompili bihorosi vikánus 73 éves korában Rómában meghalt. Zavaros Aladárt, az állásvesztésre ítélt székesfehérvári polgármestert, elmeállapotának megvizsgálása vé­gett a budapesti gyűjtőfogházba fog­ják szállítani. Zavaros a betegségére való tekintettel pár napi haladékot kért. Fedák Sári, a híres magyar szí­nésznő Bécsben légcsőhurutban sú­lyosan megbetegedett. A Magyar Nemzeti Szövetség a most tartott évi közgyűlésén elhatá­rozta, hogy az elszakított területek műkincseiről propaganda levelezőla­­pokat készítenek és elárasztják azok­kal a külföldet. A református zsinat mai ülésén az új egyházi adótörvényt tárgyal­ták. A törvénytervezethez többen szóltak hozzá. A kecskeméti kir. törvényszék vizsgálóbírája ma délelőtt hallgatta ki Fischl Frigyest, a kalapácsos gyilkost, aki agyonverte Steinherz Rudolf kereskedőt. A gyilkos egy­kedvűen mondotta el a gyilkosság lefolyását. A vizsgálóbíró a kihallga­tás után előzetes letartóztatásba he­lyezte Fischlt. A júniusi választások híre egyre tartja magát és a képviselőház folyo­sóján mint befejezett tényről beszél­tek, hogy a kormány június 15 re kiírja a választásokat. Prágában a magyar—cseh szer­ződésen kívüli helyzetből kifolyólag az a vélemény alakult ki, hogy a je­lenlegi helyzet mindkét országnak kárára van és a gazdasági helyzet javulása folytán a politikai helyzet javulása is remélhető. Schober osztrák kancellár nyilat­kozott a német-osztrák vámunióról. Kijelentése szerint ebben az ügyben minden intézkedés szünetel, mert a Népszövetség iránti tiszteletből be­várják a Népszövetség legközelebbi ülésszakának elfoglalt álláspontját. Budapesten, a Podmaniczky­ ut­­cában tegnap éjjel fél 2 órakor Knopfl József 29 éves bádogossegéd bemászott özv. Varga Sándorné la­kásába és ott revolverével nyakszir­­ten lőtte az asszonyt, majd pedig magát lőtte fejbe. A merénylő azon­nal meghalt, míg az asszonyt életve­szélyes sérüléseivel kórházba szállí­tották. A jövő héten összehívják a építési bizottságát. A bizottsági ülésen dől el, melyik tervet fogadják el kivitelre. Amióta a múzeum terveit kitették közszemlére a városháza nagyter­mében és a közönség megtekintheti azokat, a zsűri döntése vegyes ér­zelmeket keltett a nézők soraiban. Ez természetes is, minden ember tetszésére nem tudott dönteni a zsűri. A díjak odaítélése még nem jelenti azt, hogy az első díjjal kitüntetett pályamunka kerül kivitelre. Ebben a kérdésben majd a múzeum építési bizottsága fog dönteni. A múzeum építési bizottságának ügyében alkalmunk volt beszélni Stephaic­ Pál alispánnal, aki el­mondotta, hogy az építési bizottsá­got a jövő hét valamelyik napjára összehivatja, hogy döntést hozzon, melyik tervet kívánja megépíttetni. Amint a döntés megtörténik, azon­nal érintkezésbe lép a terv alkotó­jával, hogy készítse el a részletes tervet a versenytárgyalás kiírásához. Ha pedig a részletes terveket meg­kapja az alispán, azonnal közzéteszi az építési versenytárgyalást. Hogyan folyt le a Tabon tartott közös protestáns presbyter­ értekezlet? Harmincöt faluból sereglett össze a több száz főből álló sereg, amely a tabi hívekkel zsúfolásig megtöl­tötte az ev. templomot. Gyarmati Ferenc ev. lelkész imája után Vincze Elek ref. esperes ige­hirdetésében az újonnan kialakuló, lelkesedni, engedelmeskedni tudó presbyter szükségét hangsúlyozta. „Sok embernél vagy felekezeti agyar­kodás, vagy panaszkodás a mai val­lásos élet, de ezeken nem virágoz­hat fel a vallásos élet s az ilyene­ket nekünk sohase szabad követ­nünk“. Dr. Kálmán Jenő egy hm. gond­nok orsz. képviselő költői hasonlat­tal kezdette megnyitó beszédét. A Nemi tóból kiemelt kincses hajóhoz hasonlítva az Egyházat, reámutatott arra, hogy a lelki értékeinket kell 100 százalékig valorizálni, a hívein­ket kell 100 százalékig meghódítani. Az erőt magunkból kell meríteni. Azután következett a főtárgy: Kié az Egyház? Koritsánszky Ottó ev. egyházm. felügyelő felelte rá megragadó elő­adó,,­’ az enyém“. Az Egy­ház a Krisztus teste s az az igaz. egyháztag, aki magvallja Krisztust. A sweizi hegyóriások beszélgetésén keresztül mutatta meg az emberi élet kicsinységét, Isten örökkévaló­ságát, aki olyan felkészültséggel lá­tott el engem, téged, amely győze­lemre segít. „Nem lehetek olyan szegény, hogy ne találjak egy Há­lámnál is szegényebbet, akin én se­gíthetek. Győző Egyház leszünk, ha én és te megtesszük kötelessé­geinket.“ Fábián Imre sárszentlőrinci ev. lelkész fejtegette tovább a kérdést, az azóta elhunyt Schell Lajos ev. esperes helyett is, hogy az Egyház „A szentek közösségéé“. — Az Egyház nem lehet egy em­beré, az a szentek közösségéé — mondotta. — De egy hívem azt mon­dotta nekem: „Nincsenek szentek!“ Valami csodálatos, megkapó ked­vességgel fejtegette és tárta fel a szentek nevezetét, fogalmát és figyel­meztette a hallgatóságát, hogy ezt a drága nevezetet ne hagyjuk a szekták zsákmányául. — Az egyházi élet nem akkor süllyedt, mikor égtek a máglyák, vagy a gályákon énekelték a zsoltá­rokat, hanem akkor kezdődött a bu­kás, mikor a tétlenség pora, mohája lepte el az egyházi életet. Adjunk hálát az Istennek a nehéz napokért. Isten egy külön emberfajt akart ki­termelni az ő Igéje által. Az embe­rek is próbálják ezt a kérdést meg­oldani. Isten ezt a kiválasztást elvé­gezte. Az állati sorból a Krisztus emelte ki az embereket. Isten kivá­lasztottakat akart adni a világnak, hogy oszlopok legyenek. De az osz­lopnak nem szabad korhadtnak, szu­­ettének lenni, mert akkor magával rántja az egész épületet. Bemutatott egy kicsiny filiát Tar­lós baranyamegyei faluban. Tizenhat ev. család. Prearáns tanítójuk volt. Kevés volt a gyerek. Az államse­gélyt megvonták. Az iskola rossz von, ’«‘"Mák. A tanítói lakás is rossz volt. Teljes megsemmisülés előtt álltak. S akkor fellángolt ben­nük a hit s most készen van az új iskola, az új tanítói lakás, 12 -as­ imaház. Mert a tizenhat család azt mondotta: „Amíg az életünket el nem veszik, fenntartjuk az Egyhá­zunkat !“ Az előadások során jött a 3 ik, és pedig „Az Egyház a Krisztusé“ ismét Fábián Imre előadásában, aki rámutatott arra, hogy a magyar nemzet és a magyar protestáns egy­házak a történet folyamán mindig viharsarkon voltak. A szláv és ger­mán tenger közé ékelt magyar nem­zet tartotta meg kelet felé a leg­szélső ponton a szervezett egyházat. Ha Isten ilyen nagy erőt követelő helyre állított bennünket, akkor nagy erőkkel is ajándékoz meg bennün­ket Krisztus által. A magyar Hiszekegy elmondása után Dusza Béla ref. lelkész imája u­tn véget ért az értekezlet, mely után együtt maradt, hogy egy hatá­rozati javaslatot fogadjon el, amely a balatonendrédi presbyterium kez­deményezésére készült. Kájel Endre lelkész terjesztette elő 12 pontban, amelyek felölelték az adócsökken­tési segélyt, az iskolák terén ural­kodó bajokat. A határozati javasla­tot felterjesztik a közös protestáns bizottsághoz, az egyházi sajtónak megküldik s minden presbytérium­­mal és egyházközségi közgyűléssel letárgyaltatják. tßAßttßßßßmßmtmßßßßmmmm Nagy tűz pusztított Kapolyban. Vasárnapra virradó éjszaka elégett Peringer Pál, Kis Sándor, Borzai Pál és Ringler István lakóháza, is­tállója és a hozzátartozó melléképü­letekben is nagy kár esett. A tűz Borzai Pál fazsindelyes házán kelet­kezett. A házról lepattogó égő zsin­dely a szomszédos házakat is fel­gyújtotta. A házak porig leégtek.­­ A község lakosságának különösen Ringler István iránt nyilvánul nagy részvéte, mert Ringler 1 évvel ez­előtt vette házát gazdasági cselédi fizetéséből összekuporgatott pénzecs­kéjén s most ismét teljesen hajlék­talanná vált, mert biztosítva nem volt s így kára nem térül meg. A falu népe még ki sem pihente az elmúlt éjszaka izgalmát és fára­dalmait, amidőn vasárnap este fél 11 óra tájban ismét tüzilárma verte fel a nyugalomra tért lakosságot. Ekkor Gulyás Jenő hó­bitó portáján kelet­kezett a tűz, melynek rohamos tova­terjedését a déli irányból fujdogáló szél nagyban elősegítette s pár pil­lanat alatt lángokban állott özvegy Cinkán Jánosné pajtája, szalmája, takarmánya, istállója, lakóháza, úgy­szintén ifj. Tollas Imre szalmája is. A község lakossága és a tűzoltó­ság mindent elkövetett a tűz tovater­jedésének megakadályozására, ami sikerült is, azonban az épületek és a szérűk porig égtek. A kár rész­ben megtérül. A csendőrség erélyes nyomozást indított, hogy megállapítsa a nagy­arányú tűzvész keletkezésének okát. A nemzeti munkavédelmi tagok céllövő gyakorlata. A kaposvári Nemzeti­ Munkavé­delmi Hivatal vezetőségének sikerült kieszközölnie, hogy tagjai a Polgári Lövészegyesület lövöldéjében, a Tu­rul-sportpályán, minden további anya­gi megterhelés nélkül, hódolhassanak a céllövészet nemes sportjának. A Lövészegyesület a polgári lö­völdét minden szombaton délután 3—4 óra között bocsátotta a NMV tagok rendelkezésére. Felkérem tehát azokat a Nemzeti Munkavédelmi tagokat, akik külön­ben a Polgári Lövészegyesületnek

Next