Uj-Somogy, 1931. szeptember (13. évfolyam, 196-220. szám)

1931-09-08 / 202. szám

(MU szeptember 8. ÚJ-SOMOGY a két hátvéd. A halfősor­ban Pető teljesítménye ejtette bámulatba a többezer főnyi publikumot. Amit Pető vasárnap produkált, az töké­letes futball volt. A Híres—Barát­­ky szárnyat teljesen megbénította. Híres meg sem tudott mozdulni, Péter munkája is teljes elismerést érdemel, Kalmár sehol sem volt mellette. Győrfinek nem ment úgy a játék, mint szokott. A csatársor­ban a jobb­szárny, Mészáros és Ma­­csár volt jó. Löwy sokat kalando­zott, Csizi várakozáson felül jól lát­ta el feladatát. A Hungária nem az a félelmetes együttes. Hires és Kalmár lefogása után megbénult az egész csatársor. A halfsor nem múlta felül a So­mogy halfsorát. A Somogy csatár­sor gyenge játéka nem állította ne­héz feladatok elé. A közvetlen vé­delem jó a Hungáriánál. Gerő csak a második félidőben bíráskodott alig elfogadhatóan. Ezúttal írni kell a közönségről is, amely az első perctől kezdve a mérkőzés végét jelentő sípszóig tel­­jes szívvel buzdította a Somogyot. A csapat küzdött is és dacára an­nak, hogy kikapott a Somogy, a kö­zönség egy szép és izgalmas mér­kőzés emlékével távozott. HERR MESTER évadnyitó 3915 TÁNC­TANFOLYAMA mft, hétfőn kezdődik A TURULE Tandíj ,az első tanfolyamon, kezdők­nek 8 P, haladóknak 0 penge. fix értéket és feltétlen értékemelkedést biztosít, ha villatelket vásárol Balaton-Lidén, ahol 100-150-100 négyszögöles, eso­­tlenszép fekvésű, ármentes Balaton­­m­enti telkek már 20—30 pengős­­ havi törles­d­ésre kaphatók. Balaton-lidini azonnal klköltözthető több modern* téglából pprilt víz- és villanyvezetékes nyyrraló, dísz­­kertes telektel, bekerítve, rész­letfizetésr­e is kapható. Takarékbetétkönyvet fizetésül­­fogadunk! Helyszínen bármikor megtekint bétől Siófoktól 2 km-nyire! Sin autó megálló ! Telefon Posta járat Felvilágosítással szolgál: Balaton-Lidó Parcellázási Válla­lat Központja Budapest, VI. ker. Teréz-körút 26 és az Új-Somogy Kiadóhivatala Kaposvár. Hétfőn és kedden,VÁROSI MOZGÓ Szept. 7 és 8-án, A várva-várt: Mosoly országa Lehár Ferenc a világ minden részét bejáró legnagyobb sikerű operája, TAUBERT RICHARD a világhirűi tenorista csodafilmje, elragadó, bűbájos zenés világsláger 2 rész 14 felvonásban. Mindkét rész egyszerre! Előadások kezdete hétfőn 7 és 9, kedden 3, 5, 7 és 9 órakor. Nagyon szépen sikerült a kaposvári gyermeknap. ■■—1 km— Közel 100 pompásan feldíszített gyermekkocsi vett részt a felvonuláson. A Stephánia Szövetség helyi fiók­ja elsőrendűen sikerült gyermek­napot rendezett vasárnap délelőtt kocsikorzó keretében. A szebbnél­­szebb kocsik a magyar reménység rózsabimbóival 10 órakor a reál­­gimnázium udvarán gyülekeztek, ahonnan kiindulva a honvédzene­kar és az egyesített cigányzenekar közreműködésével tartották meg felvonulásukat. Amerre a közel 100 főnyi kocsi­sor elvonult, mindenütt lelkes kö­zönség ünnepelte a szép kisbabá­kat és a boldog mamákat. A Fő­utcán végig vonulva, a honvédze­nekar hangjai mellett, a Somssich Pál utcán át érkeztek vissza a re­álgimnázium udvarára, ahol a dí­jakat osztották ki. A zsűri megbírálta az egyes ko­csikat és az alábbiak szerint dön­tött: I. Koponya István, II. Novics Anna, III. Kelemen Mártus, IV. Pe­­tőcz Edit. Az első négy díjat nyert kisbaba értékes díjakat kapott. A többi résztvevők értékes ajándék csomagokat kaptak. A díjakat Ge­lencsér Ödön v­ árvaszéki ülnök osztotta ki. A gyermeknap megrendezése dr. Cságoly Sándor orvos érdeme, aki a gondozónők lelkes táborával együtt mindent elkövetett a siker érdekében, ami nem is maradt el. /PORT Felhívás a futballbíró je­löltekhez és intézőkhöz. Fel­kérem a kaposvári futballbírótanfo­­lyam­ hallgatóit, az intézőbizottságot és a benevezett csapatok intézőit, hogy ma, hétfőn este 9 órára a tan­folyam hivatalos helyiségében meg­jelenni szíveskedjenek. Tanfolyam vezető. Keddi futballprogram és bírókü­ldés. Turul pályán délután 2 órakor : KPaC II. — Birkózó SE, biró Páhy; 4 órakor: KTSE II.— Fodrász, biró Fürst. Rákóczi pályán délután 2 órakor: Hunyadi-Nyom­dász, biró Horváth Ferenc; 4 óra­kor: Dombóvári Egyetemisták—Ka­posvári Bankválogatott, bíró Boda. Két érdekes serleg mérkő­zés lesz kedden délután a Turul-pályán. Kettős serlegmér­kőzés lesz kedden délután a Turul­pályán. Fél 2 órakor a KPAC kom­binált csapata játszik a Birkózó SE csapatával, míg fél 4 órakor a Turul kombinált csapata mérkőzik a Fod­rász SE-vel Tekintve a résztvevő együttesek nagy drukkertáborát és a serlegmérkőzések iránt megnyilvá­nuló nagy érdeklődést, kedvező idő esetén nagyszámú látogató lesz ked­den a Turul-pályán. Bombaprogram a Rákóczi sportpályán. Kedden délután 4 órai kezdettel, Boda bíráskodása mellett, a Rákóczi-pályán a Kapos­vári Bankválogatott játszik barátsá­gos mérkőzést a Dombóvári Főisko­lai Hallgatók jó képességű együttesé­­ vel. A'kaposvári bankosok’összeállí­­tása: Somogyi — Kalocsa, Golubits Krehan, Varga, Szente — Sturm, Kovács, Zikál, Nikléczy, Flórián. A nagy „derby“ méltó előmérkőzést kap: 2 órai kezdettel a serlegmér­kőzések egyik legjobb együttese, a Nyomdász MTE játszik a Hunyadi csapatával. A két mérkőzés tréning­­helyárakkal tekinthető meg. Kaposvári Turul—Dombó­­vári Vége 2:1 (1:0). (Bajnoki.) A KTSE csapata a Hungária—So­mogy mérkőzés előtt játszott élénk iramú, szép mérkőzést a szimpatikus dombóvári együttessel. Megérdemel­ten győzött a Turul nagyobb tech­nikai tudásával. A mezőny legjobb embere Saáry (Turul) volt, aki fő­erőssége csapatának. Jók rajta kívül még Velecz és Flórián, míg a ven­dégcsapat szürke átlagemberekből tevődik össze. KRSC-SzAK 2 :2 ( : 1). Szi­getváron nem várt meglepetésként kitűnően állta meg helyét a cukor­gyári csapat. Az első félidő 5. per­cében Kalocsa korneréből Győrffy II gólt szerez, amelyet Simonits 11-es­­ből egyenlít. A második félidőben Kalocsa—Rovák akció eredményes, míg a SzAK részéről Turbéki egali­zál. A SzAK együttese kiváló for­mában van. A KRSC minden em­bere dicséretet érdemel lelkes já­tékáért. PVSK-EPAC 4:2 (0:1). A kaposvári csapat a második félidő­ben összeroppant. I.liga eredmények: Ferenc­város—III. ker. 7:2. Újpest—Vasas 3:1. Nemzeti—Budai „11“ 1:1. Bocskai —Sabaria 2:1. Attila­—Kispest 0:0. pár flfTlW | ( szórakozását megtalálja, U­u ön is vesz 7 P havi részlet mellett 2+1 csöves hanfa­szóróval egybeépített hálgánli készülékeket egy évi t^tolnással 12 hóra 128 P, 18 hóra 132 P Olcsó anfimaszerelés! Y^Kapható: 38 0 O-----—--------« villamossági váll. ,, OOm ugy Boskovitz László cégnél, Teleki­ u. 1. — Telefon : 866. HÍREK NAPTÁR. Szept. 8. Kedd. Római kat.: Kis Boldog-Asz. Protest.: Mária. Izr.: Elül hó 26. Nap kelte 5 óra 26 perc, nyugta 18 óra 28 perc. Hold kelte 0 ó. 16 p., nyugta 16 ó. 57 p. Szept. 0. Szerda. Róm. ka­tolikus. : Kláver sz. P. Prot . Ádám. Izr.: Elül hó 27. Nap kelte 5 óra 27 perc, nyugta 18 óra 27 perc. Hold­kelte 1­6. 12 p., nyugta 17­6. 29 p. Elismerés illeti azokat a magyar anyá­kat, akik a tegnapi gyermek­­kocsi korzón megjelentek ízlé­sesen feldíszített babakocsijaik­kal és ennivaló apróságaikkal. A magyar anya ma fogalom. A mindennapi háztartás ne­héz gondjai között még gyer­meket nevelni, ápolni, ruházni a legnehezebb feladat. Közel 100 anya jelent meg tegnap a kisbabájával, hogy a magyar jövende reményeit bemutassák a város közönségének. A pom­pásan feldíszített kocsik, és a szebbnél-szebb gyermekek a né­zők csodálatát váltották ki. Nemcsak a négy díjazott kis­baba, hanem valamennyi mind első díjat érdemelne, mert mind olyan szépek voltak, hogy nagyon nehéz volt közü­lük a választás. Magyar Anyák! Fogadjátok a város közönségé­nek legteljesebb elismerését és hódolatát, mert minden elis­merés a tiétek, akik küzdőtök, fáradtok a szebb magyar jövő­ért, nevelve a jövő nemzedéket. Adjon a jó Isten erőt, egészsé­get kicsinyeiteknek, hogy maj­­dan nagyra nőve hasznos pol­gárai legyenek ennek a sokat szenvedett hazának. — Személyi hir. Dr. Révy László, a kaposvári kir. ügyészség elnöke, ma visszaérkezett nyári sza­badságáról és elfoglalta hivatalát. 3

Next