Uj-Somogy, 1933. október (15. évfolyam, 223-248. szám)

1933-10-20 / 239. szám

XV. évfolyam, 239. (4195.) szám. Ára: 8 fillér. Kaposvár, 1933. október 20., péntek. Szerkesztőség 6. kiadóhivatal: KAPOSVÁR, KOSZTRÁTSY­ UTCA 6. SZÁM. TELE­F­O­NSZÁM: 128. POLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkesztő: Dr. THÚRY ZSIGMOND. Előfizetési órak:­g«y tifl­» 2 pengő. — Negyed évre B pengő. — Hét évre 12 pengő. Hirdetések ára milimétersoronként 10 »11., szövegrészben:» fillér Hivatalos és­ pénzintézeti hirdetések miltli­étersoronként 15 l­fl. A mai nap eseményei: Gömbös Gyula miniszterelnököt és Kánya Kálmán külügyminisztert vivő vonal ma reggel 9 órakor ér­kezett a Márvány-tenger partjára, Melambulban az állomáson a török külügyminisztérium katonai főnöke fogadta a magyar vendégeket, majd Gömbös miniszterelnök ellepett a díszszázad előtt. A török zenekar a Himnuszt játszotta. Az állomá­son megjelent közönség nagy ün­neplésben részesítette a magyar ál­lamférfiakat. Gömbös miniszterel­nök tisztelgő látogatást tett Iszam­­bul kormányzójánál és leadta név­jegyét a hadtestparancsnokságon, majd a szállodájába hajtatott és ott fogadta Istambul kormányzójá­nak látogatását. A miniszterelnök vonata ma 18 órakor indul tovább Ankara felé, ahova pénteken dél­előtt érkezik meg. Almássy László, a képviselőház elnöke nyilatkozott a Ház őszi ülés­szakának programjáról. A nyilatko­zat szerint az elnöki megnyitó után az illetékes miniszterek terjesztik be javaslataikat és jelentéseiket. A miniszterek annyi javaslatot készí­tettek, hogy a Ház tanácskozásait hosszú időn­ kitöltik. A bizottságok­ra is nagy munka hárul a javas­la­tok megvitatása miatt. A Háznak közel 50 mentelmi ügyet kell letár­gyalnia. Kedden napirendi vita is lesz, mert sok képviselő jegyzett be interpellációt. Minisztertanács lesz pénteken a gazdaadósságok rendezése ügyében hozott törvény­javaslat megtárgyalá­sára. A minisztertanácson vitéz Ke­­resztes-Fischer Ferenc belügymi­niszter, miniszterelnökhelyettes fog elnökölni A budapesti ép­­őmunkások sztrájkja még egyre tart. A mun­kásvezérek ma délelőtt felkeresték Keresztes-Fischer Ferenc belügymi­nisztert, akit beavatkozásra kértek fel A belügyminiszter kijelentette, hogy a béregyeztető tárgyalás a kereskedelmi miniszter hatásköré­be tartozik. A belügyminiszter köz­belépésére a kereskedelmi m­iniszté­­rium­ban máris megindultak a tár­gyalások. Egy olasz lap cikket közöl, amely szerint Ottó királyfinak tisztában kell lennie azzal, h­ogy Olaszország sohasem ad­ja beleegyezését egy eset­leges osztrák restaurációhoz, mert Olaszország ismeri Ottó fascistael­­lenes felfogását. Azt is képleletség­­inek minősíti a lap, hogy Ottónak esetleges házassága esetén Auszt­ria tartományokat kapna vissza. A cikk írója valószínűleg Mussolini olasz miniszterelnök. Dollfiss osztrák kancellár és Benes cseh külügyminiszter­ bécsi tárgyalásai gazdasági téren mozog­tak. Benes kijelentette, hogy Cseh­ország Ausztriával szemben liberá­lis álláspontra helyezkedik. Jövőben Somogyban a zsih­­árusok 50 százaléka hadi­­gondozott lesz. Elkészült a módosított házslási rendelet. A Gömbös kormány a hadigondo­zottakat megsegítendő, a nyár folya­mán a képviselőházzal megalkot-­­tatta az 1933. VII. tc.-t, amelyben, új kereseti forrásokat nyit a hadi­­rokkantaknak, özvegyeknek és ár­váknak. A fenti törvény kimondja, hogy a jövőben a zsibárus engedélyek 50 százalékát hadigondozottaknak kell juttatni. A törvény eme ren­delkezése folytán szükségessé vált Somogyi vármegye törvényhatóságá­nak 1884-ből származó zsibárusi szabályrendeletének módosítása. A módosított szabályrendeletet most tárgyalta Le a vármegyeházán az erre a célra kiküldött vegyesbi­zottság. A módosítás leglényegesebb része, hogy az egész vármegye terü­letére 120—125 zsibárust kíván en­gedélyezni a szabályrendelet az al­ispán által s a zsibárusi engedé­lyek felét hadigondozottaknak kell juttatni. Az okt. 27-i kisgyűlés a fenti mó­dosítás alapján foglalkozik a sza­bályrendelettel. Andorka Gyula lemondott a Somogy elnökségéről. A vasárnapi Szeged-mérkőzés után feloszlik a Somogy. Ma esti fél 9 órakor választmányi ülés lesz e tárgyban. Amikor a tavasszal a körülmé­nyek szerencsétlen összejátszása kö­vetkeztében a Somogy sorsa rosszra fordult, Andorka Gyula műszaki ta­nácsos vállalta a Somogy elnöksé­gét és a Somogyot átvitte a nehéz perióduson és ma már a Somogy kedvező helyzetében a liga legbiz­tosabb alapon álló egy­esülete, mert a kaposvári proficsapatot nem­­ér­teti ezrekre menő kiadás és a já­tékosok különben is álprofik, mert a teli 5 pengő fizetést élvező já­tékos igazán nem­ a pénzért, hanem a hazai színek iránti szeretetből és lelkesedésből futballozik. Andorka elnök munkáját aggódó figyelemmel kísérte nemcsak Ka­posvár és Somogy megye sporttársa­dalma, hanem az egész Dunántúl, mert mint itt egyetlen profi csapat képviseli az elsők között Dunántúl futball sportját. Ma már ott áll a Somogy, hogy joggal lehet a So­mogy -mak nevezni, mert a játéko­sok kettő kivételével a színtiszta vidéket képviselik. Ezt méltányol­ják olyan magas állású közéleti té­nyezők is, akik azelőtt természete­sen joggal kifogásolták a pesti já­tékosok kaposvári szereplését, de akkor sajnos az volt a helyzet, hogy a kaposvári játékosok nem ütöt­ték meg azt a nívót, amelyet az első liga megkövetelt. Most a kaposvári Turul Sport Egylet egy átiratával kapcsolatosan a Somogyitól a leg­kellemetlenebb helyzet állott elő, amennyiben a Somogy szerda esti választmányi ülésén Andorka Gyu­la elnök bejelentette lemondását. A drámai lefolyású választmányi ülésen Andorka Gyula elnök elnö­költ. Felolvasta a kaposvári Turul S. E. alábbi átiratát: Kaposvári Turul Sport Egylet 1920. Becsülettel a Hazaért/ Kaposvár, 1933. okt. 18. A Somogy FG. nagyságos el­nökségének Kaposvár. F. hó 17-én d. u. Andorka Gyu­la elnök urakkal megállapodást kötöttünk, mely szerint a Sze­ged mérkőzés előtt a KTSE elő­­mérkőzést játszik az NTE-vel, ezen előmérkőzés költségeihez a Somogy 50 P-vel járul hozzá mert a Szeged mérkőzés nem volt ősszel kisorsolt bajnoki mérkő­zés, hanem időközben előreho­zott meccs, fizet továbbá, a szer­ződés intaktságának fentartása miatt 16 P-t és fizeti a Somogy a szerződés értelmében nekünk já­ró 100 P-t. Tény az, hogy a tárgyalásaink elején­­Andorka elnök úr oly pro­­positiót is tett, hogy kifizeti az aug. 1-től hátralékos pályabért, ami 60 P-t tesz ki. játsszuk le ennek ellenében a mérkőzést Ez elleni mi tiltakoztunk és az álta­lunk kért 88 P helyett ígért El­nök urak 50 plus 16 P-t, amit mi el is fogadtunk. Írást nem készítettünk, mert 1920 óta ily kisebb megállapodás írásbafoglalására eddig szükség nem volt. Ma délelőtt telefonon azt közöl­te Andorka István úz egyesüle­tünk főtitkárával, hogy mi téve­sen értelmeztük az 50 P hozzájá­rulást, mert az az aug.­l-tel já­ró pályabérre leendő fizetés. Nem akarunk vitákat ez ügy­ből, nem akarjuk azt, hogy ké­sőbb a fizetések alkalmával ve­lünk szemben a főtitkár urak ál­láspontját felhasznál­hassák, s azért a következő ajánlatot tesz­­szü­k: 1. A Somogy Ft. teljesíti azon megállapodást, melyet a Turul il­letékes tisztviselői a megállapodás megkötésére ugyancsak illetékes Andorka Gyula elnök úrral kö­töttek, vagy 2. Amennyiben a Somogy FÜ. magáévá teszi a főtitkár úr állás­pontját és az elnök urakkal kö­tött megállapodást nem tartaná be, úgy — miután nem előre ki­sorsolt bajnoki mérkőzésről van szó és éppen a kötött megállapo­dás folytán nem kértük a mérkő­zés elhalasztását, m­a pedig már nem kérhetjük — 1933. oki 22-én a pályát magunknak tartjuk fenn az NTE mérkőzést egyedül ren­dezzük meg, előmér­kőzést sem engedünk a pályán játszani. Jelen levelüi de befejezése után vettük pontosan déli 12 30 perc­kor f. hó 18-i b. levelüket, mely­nek tartalma absolute nem­ fedi a tegnapi megállapodásunkat. Végül, hogy a jövőben ne adód­hassanak elő ehhez hasonló ese­tek, kérjük intézkedni, hogy 1. a múlt évről hátralékos 256 pengő pályabér, 2 az 1933 aug. okt. hónapokra járó öltözői dij, 60 , legkésőbb­­ hó 22-ig d. u. 3 óráig pénztáro­sunknak kifizettessék, mert ellen­kező esetben kénytelenek leszünk egyrészt követelésünk biztosítása végett a szerződésünkben meg­adott jogainknál fogva az (aimk pénztárából kiegyenlíteni követe­lésünket, másrészt a szerződés felmondása tárgyában választmá­ny­unkat sürgősen összehívni. Kérjük mielőbbi b. válaszukat és maradunk sporttársi tisztelettel: vitéz Adorján ügyv. alelszöksk. Dr. Hajdin Antal főtitkár s. k. A tévés ismertetése után Andorka Gyula elnök bejelentette lemondá­sát, hogy a pál­yatula­jdonos helybe­li sportegylet ilyen tartalmú levele után nem látja a Somogy jövőjét biztosítva. A választmány- mivel az elnök nem volt hajlandó sajnálatos elhatározását visszavonni, elhatá­rozta, hogy a Turul SE pályapoli­tikája miatt a Szeged FG. elleni mérkőzést nem Kaposvárott játsza le, hanem Szegeden és a Szeged mérkőzés után teljes választmányi ülést tart és feloszlatják a Somo­gyot, mert a pályatua­jdonos Turul magatartása miatt nem látják biz­tosítottnak a Somogy fennm­aradását. A Somogy választmányának ha­tározata általános megdöbbenést váltott ki a város sport­közönségénél és természetesen helyeslik a So­mogy vezetőségének állás­pontját­ Az a vélemény alakult ki, hogy történ­jék bármi, de a Somogy vezetősége

Next