Uj-Somogy, 1935. november (17. évfolyam, 250-274. szám)

1935-11-06 / 253. szám

4 — Ungár Imre athéni si­kere. Athéni híradások szerint október hó 27-én a legnagyobb si­­k­er jegyében és ünneplések köze­pette tartotta meg Ungár Imre, az Európa-hírű vak zongoraművész hangversenyét az athéni filharmo­nikusokkal. A sajtók kritikáikban a legnagyobb elismerés és csodálat hangján méltatják Ungár nagy mű­vészetét. Görögországi hangverseny­­körútja után, nov. hó 0-án Buda­pesten tartja ismét hangversenyét és ezt követőleg, nov. hó 10-én a Városi Színházban este fél 9 órai kezdettel, a Zenekedvelők Egyesü­letének rendezésében, lesz módunk Ungár Imre példátlan művészeté­ben gyönyörködni. A hangverseny másik kitűnő szereplője, Königs­berg Éva hegedűművésznő közre­működése iránt is általános az ér­deklődés, nemcsak figyelemreméltó tehetsége és kiváló előadói készsége, hanem gyönyörű műsora következ­tében is. A még meglévő jegyeket a Biri sorsjegyiroda árusítja. — Cserkészetiszti gyűlés. Ma, kedden este 8 órakor cserkész­­tiszti gyűlés lesz a Kaszinó olvasó­termében. Kérem a Parancsnoksá­gokat és tisztikarokat, hogy a gyű­lésen minél nagyobb számban je­lenjenek meg. Főtitkárság. — Uj Jézus Szive szobrot szeretne beszerezni az apát­­plébános­ Dr. Boss József apát­plébános a Katolikus Értesitő leg­utóbbi számában bejelenti, hogy a plébánia templom számára uj, Jé­zus Szive-szobrot szeretne beszerez­ni s ezért kéri a híveket, hogy ado­mányaikkal tegyék lehetővé a szo­bor beszerzését. A Baross Gábor Kör léte­sül Kaposváron. Az Országos Baross Gábor-kör elnöksége részé­ről dr Ghimessy László és Horváth László Béla a pécsi kerület meg­szervezéséből hazatérő útjukon Ka­posvárra is ellátogattak a Baross­­körnek (mely nem tévesztendő ösz­­sze a Baross­ Szövetséggel!) meg­szervezése céljából. Itteni látogatá­saik­­ eredményeként megbízták a szervező főtitkári teendőkkel Aczél Józsefet, (lakik Tallián Gyula­ utca 92. sz. alatt, ahol található naponta 11-től 3-ig.) Az érettségizett fiatalsá­got tömöríteni és elhelyezni segítő alakulat az érdekeltek részéről meg­érdemli a támogatást. Tagul jelent­kezők részletes tájékoztatást nyer­hetnek a szervező főtitkártól. Je­lentkező tagok beadhatják címeiket lapunk szerkesztőségéhez is. — Rövidesen megkezdik a Széchenyi Társaskör szék­házénak építését. A kaposvári Széchenyi Társaskör a város képvi­selőtestületétől tudvalevőleg székhá­zának megépíthetésére telket ka­pott a várostól a Jókai-liget dél­keleti sarkán, ahol jelenleg a Fő­városi Tejüzem árusítóhelye és a Zetting-féle kistrafik van. Dr Ka­posvári­ György polgármester a Társaskör küszöbön levő építkezé­sére való tekintettel az ottani szük­­ségépítmények tulajdonosait végha­tározattal értes­­ette arról, hogy az építkezés ott januárban megkezdő­dik, miért is építményeiket már megelőzőleg le kell onnan bonta­niuk. A Társaskör a két érdekert ré­szére dec. 15-ig módot ad arra, hogy­­a Társaskör székházában eset­leg biztosítandó üzlethelyiségeikre vonatkozólag megegyezést köthesse­nek a Társaskörrel, mert ez esetben a székház megfelelő nagyságban fog megépülni. — A szenvedő, beteg nőket reggel éhgyomorra egy kis ,ponar ter­mészetes „Ferenc József“ keserűvíz könnyű, lágy bélkiürüléshez segíti.­­ Széleskörű részvét mel­lett temették el Balaton­fenyvesen a szerencsétle­nül járt katonai állatorvost, Both Ferenc székesfehérvári állat­orvos-főhadnagyot,, akit egy héttel ezelőtt Székesfehérváron szerencsét­lenség ért és sérüléseibe belehalt, vasárnap d. u. 2 órakor helyezték örök pihenőre Balatonm­árián, szü­leinek lakóhelyén. Rendkívül szé­leskörű részvét nyilvánult meg a temetésen. Ott voltak a székesfe­hérvári katonai helyőrség tisztikül­döttsége, a Székesfehérvári Atléti­kai Klub autó- és motorszakosztá­lya küldöttsége, Simay László föld­­birtokos vezetésével az elhunytnak sok barátja és a község lakosságá­nak nagy tömegei. Az autó- és mo­torszakosztály nevében Solt László a Magyar Ált. Takarékpénztár szé­kesfehérvári fiókjának cégvezetője mondott búcsúztatót. A szertartás után, melyet a községi plébános mondott, sírba tették a fiatal főhad­nagy koporsóját, amelyre ráhelyez­ték a fehérvári tisztikar és a SzAK koszorúját. — Új bútorok készülnek a plébánia -­templom sekres­tyéje részére. A belvárosi plé­bánia templom sekrestyéje részé­re uj bútorokat készíttet az egyház­­község helybeli iparosainkkal. — Ismét sok erdei szamóca volt kapható a mai heti pl­­acon. Megírta már napokkal ez­előtt­­az Uj-Somogy, hogy a szeszé­lyes időjárás folytán másodtermésű földieper jelent meg napokkal ez­előtt a kaposvári piacon. Ma még sokkal nagyobb felhozatal volt ezen a téren, amennyiben egyetlen falusi asszony 80 csomó erdei szamócával jelent meg a mai hetipiacon, ahol 14 fillérjével adta el a kapós cse­megét, kiárulva egy 11.20 P-t. Ér­dekes, hogy az illető vidéki asszony családi hozzátartozói fát vágni men­tek az erdőre és akkor akadtak a késő ősz ínyenc falatjára, amely­nek árából jóval többet kaptak, mint amennyit a favágási napszám­­juk összesen kitett. — Hubermann nem játsz­hatott hamisan! Mégis úgy hallotta rádióján, hogy valami baj van. Persze, kivénült régi rádió­csövei torzítják a vételt. A legjobb rádió is halkan és rosszul szól, ha a benne levő csövek már elhaszná­lódtak. Ha tökéletes vételt akar, ré­gi rádiócsöveit ki kell cserélnie új, mondern Tungsram-csövekre. — Vadásztöltények, lőpor, sörét, revolver- és flobert-töltények legjobb beszerzési forrása: Geiszler János és Fia cég vas- és lőszer­­kereskedése, Fő-u. 15. — Ridikül-ujdonságok nagy vá­lasztékban legjobban és legolcsób­ban beszerezhető özv. Práger Jó­zsef­né Korona Illatszertárában, Ka­posvár, Korona-szálló épület. Te­lefon 83. — Nehéz székelésben szen­vedők, akiknek gyakori fejfájás, mellnyomás, szívdobogás, gyomor­működési zavarok és különösen fáj­dalmas végbélbajok — mint arany­ér, repedés, előesés, polipus, sipoly, szűkület — teszik az életet nehéz­zé, igyanak reggel és este negyed pohár természetes „Ferenc Jó­zsef“ keserűvizet. — A kaposvári hetipiaci árak. A ma tartott kaposvári heti­piacon az egyes áruk az alábbi árakat érték el: bab —ISS, mák­lit. 100, dió 100, fokhagyma 1 kg. 100, vörös­hagyma —­18, zöldség —10, tejes­­káposzta —10, kelkáposzta kg. 000, saláta 5 drb —10, burgonya­­ 6 00-6 50. Tej-T4,tejföl -'60-070,­­ túró — 30, vaj 2'80—3­00, tojás —'11.­­ Gyümölcs: Alma kg. 0'28—0 70, körte kg. 000—000, szőlő 030—0­ 45 P. Baromfiak : Tyúk kg. 0 80—0 85, csirke 0 85—0 95, pulyka 0­ 80—0 85, kecra sovány 0­ 75—0 80, kacsa hízott 0 95—100, sovány liba 0­ 60—0 65, kövér 0 90—0 95, szopósmalac 0 60— 65­— P. — A kaposvári termény­­piac árai. Búza 16 50—17 00, rozs 14­ 50—15 00, árpa 1600—16­ 50, zab 00 00—00 00, szem. teng. 00 00—00­ 00, csövestengeri 9 00—9­ 50, széna (laza) 3 00—6 50, alomszalma szalma 2 50- 5 50, takarmány szalma 3.50—5.00 zsupp —.25 P. — Időjóslás. Kiadatott 1935. évi november 5 én, déli 1 órakor. Túlnyomóan borult idő, köd, egyes helyeken eső, havaseső, az éjjeli fagy gyengül, a nappali hőmérséklet alig változik. — Rádió­­­műsor. Szerdán, nov. 6-án. 6.45: Torna. Utána: Le­mezek. 10: Hírek. 10.20: Előadás.­­ 10.45: Felolvasás. 11.10: Vízjelző­­szolgálat. 12: Harangszó. Időjárásj.­­ 12.05: Zene. 12.30: Hírek. 13.20: Időjelzés, időjárásj. 13.30: Hangú. 14.40: Hírek, piaci árak. 16.10: Elő­adás. 16.45: Időjelzés és hirek. 17: Közv. a gyóri országairól. 17 óra 30: Dalárda. 18.15: Olasz nyelv­­oktatás. 18.40: Lemezek. Közben 19: Előadás. 19.35: »Krisztin«. Szín­mű 4 felv. 21.40: Hirek. 22: Zene. 23.10: Jazz. — Bp. //..­ 17.40: Elő­adás. 18.20: Lemezek. 20.15: Hirek. 20.30: Cigányzene. ÚJ-SOMOGY 1835. november 6. Szemü­veget Csajághynál órás, ékszerész és játszerész Kaposvár, Korona­ u. 1. legolcsóbban vásárolhat, óra, ékszer és szemüveg javításokat a legolcsóbban és legjobban készít. Telefon­­ 620. /PORT — Vigyázni a Somogy jó hírnevére! Amikor még a So­mogy az I­ső ligában játszott és Budapesten vívta mérkőzését egy­­egy csapat ellen, a Budapestre ke­rült somogyi drukker különösen jól­eső érzéssel és meglepetéssel látta, hogy a Somogynak legalább 8—10 ezer főnyi tömege van a főváros­ban, ahol a kaposvári csapat álta­lános megbecsülésnek örvend. Mi­ért? Azért, mert a Somogy közel 10 éves fennállása óta úgy a pilyán­, mint a zöld asztalnál a legnemesebb veretű sportot képviselte. Büszke volt, ha győzött és készült a to­vábbi küzdelemre, ha kikapott. A vereséget sportszerűen viselte el. Ez volt az oka, hogy a Somogyot megszerették mindenütt. Azonban félő, hogy ezután másképpen lesz, mert a csapat egyes játékosai úgy viselkedtek vasárnap, hogy az a sportszerűtlen magatartás könnyen a csapat vereségével végződhetett volna. Bárdos egy ütéssel bekerítet­te az ellenfél játékosát és Velecz ugyanakkor többször belerúgott. A bíró 11-est adott és ez a kis »ak­ció« könnyen pont veszteségbe ke­rülhetett volna. Egy­ másik alkalom­mal Fábián rúgott bele sípjelzés után emberbe. Tüntetett is a közön­ség a három játékos ellen. Ilyen Bárdos, Velez, Fábián-akciónak töb­bé nem szabad előfordulni, mert a közönség nem azért megy ki a pá­lyára, hogy­ ott verekedést, hanem futballt és sportszerű magatartást lásson. A vezetőség pedig példás büntetésben részesítse a sportsze­rűtlen játékosokat. — Marcali—Tab­osl. Vasár­nap Tabon játszott a két csaptat barátságos mérkőzést. Marcali, az idei leventebajnok, kitűnő játékkal igazolta a róla elterjedt híreket és mindvégig fölényben nyerte a mér­kőzést. A marcaliak góllövője Kra­­pecz (3), a tahinké Kalocsa volt. Valuta­ jegyzések: Zürich, novemb.5 (Zárlat) Páris 20 26, London 15 14, Newyork 307 00, Brüssel 51 92, Milano 24­ 95, Madrid 41 97, Amszterdam 208 80,Berlin 123 65, Wien 56 60, Prága 12 52, Varsó 57 85, Belgrád 7 00, Bukarest 2 50. Kadarkút nagyközség elöljáróságától. 2440/1935. szám. Árverési hirdetmény. Közhírré tesszük, hogy Somogyvár­­megye Gyámpénztára tulajdonát képező s Kadarkúton, Templom­ utca 20. szám alatt fekvő u. n. központi vendéglőt és mészárszéket I. évi november hó 17- én délután 2 órakor a községháza tanácstermében tartandó nyilvános ár­verésen az 1935. december 1-1938. de­cember 31-ig terjedő időre haszonbérbe fogjuk adni Kikiáltási ár 350 pengő, bánatpénz 100 pengő. Az Ingatlan áll 1 nagy vendéglői helyiségből, beépített színpaddal, 1 ivó­szoba és söntésből, mészárszékből, 2 nagyobb és egy kisebb lakószobából, gazdaköri helyiségből, konyhából és egyéb szükséges mellékhelyiségekből. Részletes árverési feltételek a hiva­talos órák alatt akár a kadarkuti köz­ségházánál, akár Somogy vármegye Ár­vaszékénél betekinthetők. Az ingatlanokra vételi ajánlat­­is tehető. Kadarkút, 1935. okt. 29. 12764 Községi­ elöljáróság DIAKOZAS JÓTÁLLÁSSAL I N­VÁPC pink­­­­oki- vegyészmérnök LURAna KTULA x “/^'AJ’74FO‘n's‘ Nyomatott az UJ-Somogy Nyomda ,m Lapkiadó Részvány,társaság könyvnyomdájában, Kaposvár, Kontrássy-u. 0. — Felelős ig.: Sebők Jenő. ¥emmi múz&é 4*­, November hó 5-től, keddtől. November hó 7-ig, csütörtökig. Jókai Mór regénye nyomán! Johann Strauss világhírű zenéjével! A cigánybáró Főszereplők: Adolf is Wohlbru­ck, Hansi Knoteck, Fritz Hampers. MAGYAR LEVEGŐ! —.o.— NAGYSZERŰ ZENE! Előadások kezdete: fél 5, fél 7 és fél 9 órakor. A fél 5 órai előadás félbelyárakkal. Jegyek egész napon át elővételben Bíró Adolf és Fia cégnél válthatók.

Next