Uj-Somogy, 1939. szeptember (21. évfolyam, 202-228. szám)

1939-09-24 / 222. szám

1939. szeptember 24. ÚJ-SOMOGY S ha azt akarja, h­ogy­­ képkeret­e­zése szakszerűen és szépen ké­szüljön, akkor kereteztesse Jakab László üveg- és porcellán-szaküz­letében. Fő­ utca 24. szám, 2,731 imitr-i Dr Freise statisztikus kiszámí­totta, hogy Brazília mai területén bőségesen elélhetne 400 millió em­ber. Brazília mai lakossága 47,795.000. Brazília ezt a feltétele­zett népességet természetes szapo­rodásával csak 2230-ban érné el. Freise számítása szerint Brazília földjének egy tized része alkalmat­lan a földművelésre. Egy telepes­­család, mely a cselédséggel és azok családtagjaival együtt körül­belül 30 főből áll, Brazília egyes vidékein 28—45 hektár földet igé­nyelhetne, mely eltartásukat jól biztosítaná. Ez átlagosan egy hek­tárnak felel meg, holott a jól meg­művelt földön 800 négyszögméter is el tud tartani egy földművelőt Brazíliában. • Egy amerikai folyóirat (New­­york) körkérdést intézett a kö­zépiskolák magasabb osztályainak diákjaihoz, hogy milyen pályát vá­lasztanának legszívesebben. Azt várták, hogy a diákok az építészeti orvosi, mérnöki pályát részesítik előnyben. A körkérdés eredménye nagy meglepetés volt. Kiderült, hogy a diákok többsége­­ detek­tív szeretne lenni. Amerikában az egyes államok alkalmazzák­ a de­­tektíveket, akiknek élete szünte­len harc a gangszterek és ember­rablók ellen. Sokoldalú képzést is kapnak és tekintve, hogy hi­vatásuk gyakorlása állandóan élet­veszéllyel jár, meglehetősen jól javadalmazzák őket. Eldöntetlen kérdés, hogy mi csábítja az ame­rikai ifjúságot erre a pályára: a jó fizetés-e, vagy pedig a kalan­dos hajlam. . . Koblenz mellett egy községben él egy ember, aki még ma is életjára­dékot hoz I. Napóleontól. Louis Gervin a neve ennek az ember­inek i­s a dédapja Napóleon hadse­regében testőrkáplár volt. Az austerlitzi csata előtti estén Na­póleon a kíséretével megközelítet­te az orosz állásokat annyira, hogy az oroszok üldözőbe vették a ma­roknyi csapatot. A nagy veszede­lembe került császárral kalapot és köpenyt cserélt Gervin dédapja és így magára vonta az üldözők figyel­mét, akik őt tartották a francia császárnak, utolérték és fel is kon­­colták. Napóleon az önfeláldozás jutalmául elrendelte, hogy életmen­tője férfiági utódainak életük fogy­táig 500 frankos életjáradékot fi­zessenek.* Singaporéba, a bevehetetlennek tartott angol tengeri erődítésbe a napokban egy tigris hatolt be. A veszélyes ragadozó egyúttal új úszórekordot is állított fel, mert úgy került a­ városba, hogy az éj leple alatt átúszta a másfél kilo­méter széles Johore tengerszorost. Úgy látszik, hogy sikerült a ka­tonai őrség éberségét kijátszania, miért csak másnap reggel fedezték fel, amint éppen a villanegyedben sétált. Egy angol hivatalnok vette észre a tigrist először és rémülten értesítette a rendőrséget. Mosok voltak, akik álkulccsal ha­toltak be a présházakba. A ma­gukkal vitt üvegeket mindenkor megtöltötték, de csak a jobbfajta borból és azt a bort,­­ami nem íz­lett nekik, kiengedték a hordók­ból. Pleyer odáig merészkedett, hogy az egyik gazda pincéjéből magával vitt egy 64 és egy 23 literes hordót tele borral. A betörök bűnügyét a kaposvári kir. törvényszéken dr Borsos De­zső kir. törvényszéki bíró tárgyal­ta, aki Pleyert lopás bűntette miatt 8 hónapi börtönre ítélte. Weil nem tudott megjelenni a tárgyaláson, mert beteg, míg Horváth szökés­ben van. Pleyer ítélete jogerős. \y ^ *^ Üvegáruk, porcellánáruk, díszműáruk, gj H képkeretezés és Blondel- d­isj keretek nagy választékban jg \/ y/ s Büchler Bélénál |­ő 21776 Erzsébet­ út 2. szám. (Del-Ka mellett)­­.\__________________________________________ M 8 hónapi börtönre ítéltek egy bortolvajt, aki hordóstól lopta a bort. Pár héttel ezelőtt történt, hogy töröcskei szőlősgazdák egymásután tettek feljelentést, hogy betörők jár­tak a pincéikben, ahonnan nagy­­mennyiségű bort loptak el. A feljelentés megtétele után a csendőrség megindította a nyomo­zást, amelynek során a betörőket sikerült elfogni. A­­betörőbanda ve­zetője Pleyer­ József kisrómahegyi lakos, tagjai pedig Weil József és Horváth János Szigetvári­ utcai la­ 5 o Onfart, ebi TjucUj­uf'i Sokkal gazdaságosabb az áram­fogyasztása Krypton lámpával - amellett a gombaalakú Krypton lámpa olcsóbb is lett. A takarékosság útja: TUNGSRAM tündöklően világíthat Krypton lámpával? t/«u«./ KRWTOKI 9 hogy egy alma árán SZÍNHÁZ • FILM • SZÓRAKOZÁS A Hunnia Filmgyár telepe az­ utóbbi napokban azt a látszatot keltette ,mintha katonai megszállás alá került volna, mert a műter­meket katonatisztek, pilóták töltöt­ték meg. Ekkor készült ugyanis a honvédelmi minisztérium és az Or­szágos Légvédelmi Parancsnokság irányítása és hathatós támogatása mellett a »Zúgnak a szirénák« (»Szárnyasdandár,«) című film fel­vétele. A film nem egyszerű pro­paganda-, vagy kultúrfilm, hanem egy nagyon izgalmas meséjű, egész estét betöltő játékfilm, amelynek főszereplői: Rajnay Gábor, Vér­tess Lajos, Greguss Zoltán és Mak­­láry Zoltán. Hidvéghy Valéria, akit a magyar moziközönség már sok film kisebb szerepében látott, eb­ben a filmben alakítja első fősze­repét. A másik női főszereplő Lu­kács Margit, a Nemzeti Színház tagja. A filmet Csepreghy Jenő rendezi és a Palatínus Filmválla­lat hozza forgalomba, amely egyéb­ként most tette közzé évi program­ját. Eszerint a Palatínus hozza forgalomba fenti filmen kívül a már elkészült »Karosszék« című­­ filmet, amit Bókay János írt és Balogh Béla rendezett. A film szereplői: Szeleczky Zita, Rajnay Gábor, Szilassy László és L­atabár Kálmán. A cég legközelebbi film­je a »Garconlakás kiadó« című víg­játék, amit a Magyar Írók Film­gyártó Társasága készít. Ezt kö­veti Huszka Jenő örökszép daljá­téka, a­z»Gül Baba«, ugyancsak Rajnay Gáborral és Szeleczky Zi­tával, majd Babay József »Gyógy­­kvartett« című vígjátéka kerül sor­ra Tolnay Klárival a főszerepben. .. Eke, borona, d­e­rő g­é­p és kerékpár csak „Kühne“ legyen Gyári lerakat! Kaposvár, 20520 Fő­ utca 23. Üzletemet a Rózsa­gyár házába Fő utca 29. szám alá helyeztem át. További szíves pártfogást kér: Erdős Károly 21852 fodrászmester, Kaposvár, Fő­ u. 29

Next