Uj-Somogy, 1940. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

1940-01-02 / 1. szám

2 Hálás köszönet a felejthetetlen jóságos Férjem, illetve drága Édesapánk, Lamping József elvesztése feletti kimondhatatla­nul nagy lelki fájdalmunkban irántunk érzett szeretetteljes részvétért; az Ő örökké álmodó, szépért rajongó jóságos lelke kéri a jó Isten áldását érte. 22431 A gyászoló család. ban, de mint Krisztus egyházának örök építői, megérdemlik, hogy a város hatóságának feje is feléje fordítsa tekintetét. Dr Kaposváry György polgár­­mester válaszában kijelentette, hogy jólesett neki a ref. egyház szónokának üdvözlése s ama remé­nyének adott kifejezést, hogy a két egyház a Krisztus-szeretetben és a hitetlenség elleni harcban egy­másra talál. A maga részéről a legteljesebb támogatást ajánlotta fel. A Kereskedők Egyesületének ne­vében Hajdú István alelnök köszön­tötte a polgármestert, aki meg­ígérte, hogy a 18 év előtti fiatalos energiával fog polgármestersége hátralévő idejében a város érde­kében munkálkodni. Dr Russay Géza rendőrtanácsos a rendőrség, Májai­ Dezső közjegy­ző, kormányfőtanácsos a MÉP, dr Bíró Lajos leánygimnázium, Sol­tész Emil a zeneiskola, Bárdos Kál­mán az iparos tanonciskola, Bol­dizsár Zoltán h. esperes a Jézus Szíve egyházközség nevében kö­szöntötte a polgármestert. A magánosok hosszú sorában ott láttuk Rózsa János festőgyárost, S­kulák Ernő bankigazgatót, dr Császik István pápai kamarás, kor­mányfőtanácsost, Csukly Károly nyug­­városi tanácsost és másokat. MEGNYÍLT Gárdonyi János fodrász-üzlete Kossuth L.­u. 2/a. sz. alatt. Hideg, meleg folyóvíz 22346 ÚJ-SOMOGY 1940. január 2. Maradék linóle­um szőnyegek lábtörlők, sezlén- és mat­­racgrádiik, pokrócok leg­olcsóbban. Kész Ingek és alsónadrágok nagy­bani eladása CSER SAMDOB-nál Kaposvár, Széchenyi-tér 10. — Telefon­­ 780. Kávé- és teakészletének be nem jelentése miatt elítéltek egy szigetvári nagykereskedőt. Mint ismeretes, a kormány a múlt év őszén rendeletet adott ki a kávé- és teakészletek bejelenté­séről. Ennek a rendeletnek azon­ban nem tett pontosan eleget Nagy Ferenc szigetvári nagykereskedő, akinek üzletében a pénzügyi ha­tóságok a múlt hónap folyamán razziát tartottak. Ennek során 16.46 kg. kávét, 9.64 kg. teát és ezenkí­vül 107 ötgrammos teacsomagot ta­láltak, mint amelyet Nagy Ferenc nem jelentett be a pénzügyi ható­ságoknak. A kaposvári kir. pénzügyigazga­tóság feljelentésére jövedéki kihá­gás címén megindult az eljárás Nagy Ferenc ellen, akinek ügyét dr Szabady Géza törvényszéki bíró, mint jövedéki bíró tárgyalta. A tár­gyal­ás során Nagy Fere­nc azzal védekezett, hogy ő a pécsi kamará­tól kapott szakvélem­ény alapjain eleget tett a bejelentési kötelezett­ségének. A tanúkép kihallgatott pénzügyi tisztviselők azonban iga­zolták, hogy Nagy Ferenc nem tett eleget a bejelentési rendelet köte­lezettségének. Ezért a törvényszék jövedéki ki­hágás címén 2000­­ fő és 1468 P 52 fillér ma­lékbüntetésre ítélte Nagy Ferencet, aki fellebbezett az ítélet ellen, míg a kincstár képvi­selője megnyugodott az ítéletben. 1070-es — 930-as Máv golyós cséplő­szekrény, különféle traktorok, benzin­­szivegárc-motorok, Alfa burgonya- és takarmány-gyorsfsillesztő, golyós­csap­ágyas, gumikerekes szállító­kocsi, Hoffherr-SchrantzJKPN nagy­­morzsoló complett benzinmotorral , eladók. — Bővebb­ felvilágosítással szolgál BIEDRICH GÉZA gépműhelye 21771 KAPOSVÁR, VÁR­ U. 5. TEL­EFON 801 Hathónapi börtönt kapott házassági igéretének be nem tartásáért Boskó Lajos szőnyegszövő. A kaposvári kir. törvényszék s­egyesbírája, dr Borsos Dezső.,szom-­­baton tárgyalta Boskó Lajos ka­posvári szőnyegszövő bűnperrél, aki, mint megírtuk, házassági ígéret ■ürügye alatt 3000 pengőt csalt ki egy kaposvári magántisztviselőnő­től. Boskó pár hónappal ezelőtt tűnt fel Kaposváron és beférkőzött egy M. M. nevű magántisztviselőmű) bi­zalmába, akinek házasságot ígért és mivel tudta róla, hogy van meg­takarított pénze, azzal az ürügy­gyel, hogy önállósítja magát és ehhez kell a pénz, háromezer pen­gőt csalt ki tőle. Közben azonban udvarolni kez­dett egy fiatal kislánynak, akit a leány szüleinek ellenzése dacára is feleségül vett. Amikor M. M. megtudta, hogy Boskó mást vett feleségül, házassági ígéret be nem tartása miatt feljelentést tett elle­ne a rendőrségen, amely azonnal előállította és akkor kiderült, hogy Boskó már 5 évet ült kémkedésért a Margit-körúti katonai fogházban. Ü­gyében tartott már egy ízben tár­gyalást dr Borsos Dezső, de a bi­­zonyításkiegészítés végett a tár­gyalást elnapolta. A tárgyalás meg­nyitása előtt az időközben szabad­lábra helyezett Boskó Lajos egyez­kedni próbált feljelentőjével, azon­ban az nem volt erre hajlandó. A tárgyalás megnyitásakor Boskó azzal állt elő, hogy ő hajlandó meg­téríteni a leánynak okozott kárt és a legjobb úton halad, hogy a pénzt előteremtse, mert gróf Ho­­yos Józsefékkel és báró Fekete Aladárékkal áll üzleti tárgyalásban, mint akik többszáz pengő értékű szőnyeget akarnak megrendelni. A sértett és képviselője azonban ki­jelentették, hogy nem egyezked­nek. Számos tanút hallgattak ki az ügyben, akik igazolták, hogy Bos­kó házasságot ígért a leánynak. Dr Máthé Endre ügyészségi elnök vádbeszéde és a védő felszólalása után Borsos Dezső törvényszéki bí­ró kihirdette a bíróság ítéletét, amely szerint házassági ígéretnek be nem tartásáért, illetve fondor­latos csalásért a vádlottat 6 hó­napi börtönre ítélte. Az ítélet ellen az elítélt és a kir. ügy­ész fellebbezett. A miniszterelnök és a Dnce táviratváltása. Gróf Teleki Pál miniszterelnök az új év alkalmából a magyar nemzet szerencsekívánatait tol­mácsolta Mussolini olasz minisz­terelnöknek, aki hasonló meleg­hangú táviratban válaszolt. (MTI.) Romlik az olasz—orosz viszony. Londonban nagy jelentőséget tu­lajdonítanak annak, hogy Olasz­ország les Oroszország kölcsönösen visszahívták egymás nagykövetét. Ebből a tényből a két ország kö­zötti viszony romlására következ­tetnek. (MTI.) Fényes finn győzelmek. Az MTI újabb nagyszabású finn győzelmekről ad hírt, így egyik jelentése szerint a Kiasto tavon a finn csapatok indián módra sem­misítették meg a 63. orosz had­osztályt, amely 18.000 halottat vesztett. A finn csapatok a tó kör­nyékbeli erdőkből géppuskatüzet zúdítottak a befagyott tavon mene­telő oroszokra, akikre finn repü­lőgépek bombát dobtak és a­­kato­nák a betört jegy tó vizébe fúl­tak. Négy ezred menekült vissza a határ felé, ezeket a finn szán­­talpas csapatok vették űzőbe és mindössze 1 orosz ezrednek sike­rül­t visszajutni a határon, azonban az is mind eldobálta fegyvereit. Az angol kormány hivatalosan közölte a Népszövetséggel, hogy minden tőle telhető segítséget meg­ad Finnországnak. Hasonló állás­pontra helyezkedett a francia kor­­mány is. Jól tájékozott diplomáciai kö­rökben úgy tudják, hogy Olaszor­szág nemcsak repülőgépeiket küld, hanem hadianyagot és önkéntese­ket is Finnországnak. VÁROSI MOZI Keddtől Csütörtökig A legidőszerűbb magyar film Szárnyas dandár Zugnak a szirénák Hit csináljon ? Repülő támadás esetén? Gáztámadás­nál ? Megtanulhatja ha megnézi a Szárnyas dandár-t Ezt a filmet mindenkinek meg kell nézni. APOLLÓ MOZI Kedden utoljára Fernandel és Josette Day nagyszerű vígjátéka, a A potyautas Utazás a föld körül 100 nap alatt 5 fillérrel Nézze meg ! Jól fog mulatni!

Next